Arthur Schopenhauer közismert pesszimizmusáról, valamint a keleti kultúrák iránti rajongásáról. 1813 végén már találkozott a hindu Upanisádokkal és ismert néhány buddhista szentírást is. India szent könyveit a legmagasabb rendű bölcsesség termékeinek tartotta. Ő volt a nyugati gondolkodók között az első, aki megosztotta és értékelte a keleti filozófia egyes irányelveit. A szanszkrit irodalom megismerését „századunk legnagyobb ajándékának” nevezte.

Schopenhauer hatása mind a mai napig jelentős, fontos témákkal kapcsolatban remek idézeteket olvashatunk tőle:

„A pénz elméletileg az emberi boldogság; akik nem képesek a valódi boldogságra, a pénz után vágyakoznak.”

Schopenhauer nem hétköznapi élete

Schopenhauer gazdag kereskedőcsaládba született. 15 évesen két éves európai tanulmányútra indulhatott. Toulonban iszonyú kép fogadta: hatezer gályarabot láncoltak meg, ahogy jellemezte, „a képzelhető legmocskosabb, legvérlázítóbb tartózkodási helyen”.

E szörnyű emlék hatására írta meg később az életösztönhöz láncolt ember nyomorúságát. Általános értelemben pedig látta, hogy az ember kielégítetlen vágyainak szenvedő rabja.

Apját korán elvesztette, anyjával való kapcsolata már-már az ellenségességet súrolta. Több történelmi fordulópontot is átélt: gyerekként a francia forradalmat, később a napóleoni császárságot, végül az 1848-as szabadságharcot.

Volt miből tanulnia, s volt alkalma az ember küszködésének tanulmányozására is. Az együttérzésről szóló filozófiája mégis csak elmélet maradt, egoista életet élt. Nem véletlen, hogy megjegyezte: „Nincsenek barátaim, mert senki sem méltó a barátságomra.”

Schopenhauer és Kőrösi Csoma Sándor

Schopenhauer még a göttingai egyetemről ismerte Kőrösi Csoma Sándort. Az „állhatatos és fáradhatatlan magyart”, ahogy ő nevezte. Mindig nagyra tartotta szent életű tudósunkat, még idézett is tőle.

Arthur Schopenhauer szerint Kőrösi Csoma

„…ólmot keresett, és aranyat talált, és ami még ennél is több, nagyon jól felismerte a nemesfém értékét.”

Schopenhauer az állatok védelmezője
Schopenhauer erkölcstana az együttérzésen alapult. Azt állította, hogy egy igaz ember az állatokban szenvedő társait látja:

„Az állatok iránti együttérzés szorosan összekapcsolódik egy jellem jóságával, és határozottan állíthatjuk, hogy az élőlényekkel szemben kegyetlen ember nem lehet jó ember.”

Nagyon ragaszkodott kutyájához, akit szanszkrit szóval Atman, Lélek néven hívott. Ebéd után mindig legalább három órát sétált az uszkárral. Szobája fala is tele volt kutyákról készült képekkel.

„A világ nem gyár, és az állatok nem a mi felhasználásunkra való termékek. Az örök lény, amint bennünk él, minden állatban is él.”

„Az a feltételezés, hogy az állatok nem rendelkeznek jogokkal, és az az illúzió, hogy velük való bánásmódunknak nincs erkölcsi jelentősége, pozitívan felháborító példája a nyugati faragatlanságnak és barbárságnak. Az erkölcs egyetlen garanciája az általános együttérzés.”

1841-ben dicsérettel emlegette az állatokkal szembeni kegyetlenség megelőzésével foglalkozó társaság, valamint a Philadelphiai Állatbarát Társaság létrehozását Londonban.

Schopenhauer még olyan messzire is elment, hogy tiltakozzon az ellen, hogy az angol nyelv semleges esetű személyes névmást, „it” használ az állatok vonatkozásában. Ellenezte, hogy úgy kezeljék őket, mintha élettelen dolgok lennének.

Schopenhauer hatása

Élete során Schopenhauer nem kapott jelentős figyelmet, inkább csak halála előtt néhány évvel. Richard Wagner a mestereként tisztelte Schopenhauert. Az utókor már másképp értékelte a schopenhaueri gondolatokat − hatással volt az irodalomra, sőt a művészetre is. A 19. század fordulóján már Schopenhauer volt az egyik legismertebb filozófus.

A fiatal Thomas Mannhoz hasonlóan Hermann Hessét is vonzotta az ő intellektuális világa.

Az óind kultúrát szintén nagyra becsülő Gárdonyi Géza is szívesen olvasta fejtegetéseit.

Schopenhauer idézetek

„Szerintem a szanszkrit irodalom befolyása a mai életben nem lesz kevesebb, mint az ókori Görögországé volt a reneszánsz idején a XVI. században. Egy napon India bölcsessége ismét elárasztja Európát, és teljesen átalakítja tudásunkat és gondolkodásunkat.”

„Miként a szanszkrit alapján jobban megismerhető a görög és a latin, hasonlóképp a brahmanizmus és buddhizmus ismerete is előfeltétele a kereszténység igaz megértésének.”

(Az Upanisadok) „minden mondatából mély, eredeti és kifinomult gondolatok áradnak, az egészet egyfajta fennkölt és szent és őszinte szellem hatja át. Az egész világon nincs még egy tanulmány… oly felemelő és oly hasznos, mint az Upanisadok tanulmányozása. A legmagasabb rendű bölcsesség termékei. Rendeltetésük, hogy előbb-utóbb az emberek hitévé váljanak. Az Upanisadok tanulmányozása életem vigasza volt, és vigaszom lesz a halálban is.”

„Annak, aki a szeretet művét gyakorolja, a májá, az illúzió fátyla áttetszővé vált.”

„Minden embert tisztelni kell, akármilyen sajnálatraméltó vagy nevetséges. Emlékeznünk kell, hogy minden emberben ugyanaz a lélek van, mint bennünk.”

Schopenhauer filozófiája

Thomas Mann szerint Schopenhauer „az irracionális legracionálisabb filozófusa”. Schopenhauert gyakran pesszimistának tekintik, mivel a világot, s az életünket egy rossz tréfának tartotta. Egyben ez adja filozófiája különleges vonzerejét azoknak, akik az élet értelméről gondolkodnak.

Schopenhauer üzenete szerint a szenvedést a kielégíthetetlen sóvárgás és vágy, valamint az egoizmus és az embertelenség okozza. Az együttérzésnek kell az emberi tapasztalatok középpontjában állni. Már az megszabadíthatja az egyént, ha megzabolázza az érzékek, a vagyon vagy a hatalom iránti késztetéseit, és együttérzést mutat társa iránt. Így írt:

„A minden élőlény iránti határtalan együttérzés a tiszta erkölcs magabiztosságának legszilárdabb garanciája.”

Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet

Schopenhauer 1818-ban alkotta meg fő művét: „A világ mint akarat és képzet”. Megelőzve korát az európai tudást próbálta a keleti bölcselettel egyesíteni. „Képzetem a világ” – mondja a szerző.

A keleti filozófia pedig arra tanít, hogy világunkból valamennyit a tudomány és a művészet is feltárhat. Azonban leginkább anyagi felfogásunk torzító szemüvegén keresztül „képzelődünk” a világ jelenségeiről, a valóság, a lelki sík pedig máshol keresendő.

Schopenhauer ebben a műben úgy foglalta össze az indiai filozófia egyik fontos részét, hogy azokat a hasonlatokat alkalmazta, melyek a Védákban és a Puránákban több helyen is megtalálhatóak:

„Az indiaiak ősi bölcsessége így szól: a májá, a megtévesztés fátyla borítja a halandók szemét, hogy ekképp olyan világot lássanak, melyről sem azt nem lehet mondani, hogy van, sem azt, hogy nincs. Mert az álomhoz hasonlatos, és hasonlatos a napragyogáshoz a homokon, amit messziről víznek vél a vándor, vagy az odavetett kötélhez, melyet kígyónak néz”.

Összefoglalás

„Ha az ázsiaiak Európáról kérdeznének, kénytelen lennék ezt válaszolni: A világ azon része, ahol az a hihetetlen tévedés uralkodik, hogy az embert a semmiből teremtették, és jelenlegi születése az első élete.”

Így látta Schopenhauer korát. Az egyébként mindent és mindenkit kritizáló Schopenhauer csodálattal adózott India szent könyveinek. Úgy gondolta, csupán a mohamedán hódítás okozta az ind kultúra hanyatlását.
Abban reménykedett, hogy az európai ember visszatalál a Védák tanításához.

Egész életében dicsőítette az Upanisádokat. Nyitva hagyta az asztalán, és alvás előtt mindig tanulmányozta. Meg kell azonban jegyezni, hogy csak a hindu bölcselet egy részét, a személytelen felfogást ismerte, a személyes Isten-felfogás már nem volt látókörében. Ennek ellenére nagy hatást gyakorolt kortársaira, és a keleti filozófia elismertségéhez is jelentősen hozzájárult.