A PÜNKÖSDI NYERŐ

Jelen történetem igen alkalmas volna arra, hogy fiatalemberek levonják tanulságát, ha fiatalemberek tanulságokat egyáltalában le szoktak volna vonni. Tapasztalatom azonban az, hogy kiki csak a maga kárán tanul, a másén nem. Sőt, még a magáén sem mindig. Hiszen, ha az emberek tudnának a magok kárán tanulni, ma nem volna háború. De ne kalandozzunk el, hadd meséljem a történetet.

Színhely: balatonparti fürdőhely. Idő: az elmult nyár.

A balatonparti fürdőhelyen megjelent egy fiatalember. Hogy megjelent, azt eleinte nem is lehetett észrevenni, olyan akármilyen fiatalemberke volt ez, se csinos, se csunya, nem nagy valaki, de nem is senki. Budapesti bankhivatalnok, havi fizetése kétszáz pengő. Az ilyen nem vevődik észre a sokaságban, vagy ott van, vagy nincs. Jelenlétéről csak akkor kezdett tudomást szerezni a nyilvánosság, mikor a játékkaszinóban feltűnt, hogy veszettül nyer.

Hogyan került oda s miután jó darabig ténfergett a játékosok között, hogyan kezdett játszani, azt már nem tudta senki. Egyszer csak játszott. Mintha kezét a sors babonázta volna meg. Amihez nyúlt, azonnal nyereséggé változott. A kártyalapokat idegen ügyetlenséggel tartotta a kezében, látszott rajta, hogy semmi gyakorlata nincs. Amit csinált, mindig ellenkezett a legősibb kártyás-szabályokkal, a folyton szaporodó kibicek elhülve nézték minden tétjét s felszisszentek minden szavára: a fiatalember rendületlenül nyert. Sokaság állott már a háta mögött, mindenki azt leste, hogy mit csinál, és követték vakon példáját. A fiatalember úgy játszott, mintha álmodnék. Szinte nem is tudta, mi történik vele, az egész olyan volt, mint a mese.

- Ki ez? - kérdezgették egymástól a játékosok.

De nem tudott felelni senki, csak a játékkaszinó titkára. Az állásánál fogva figyeli a játékosokat egyenként s meg tudta mondani, hogy az ismeretlen legényke száz pengővel kezdte a játékot.

Reggelig folyt a játék. A nyerő folytatta volna tovább is, mert úgy benne volt a nyerésben, hogy ezt akár másnap estig szívesen elfolytatta volna, de már nem volt kivel játszania. Megolvasta az előtte álló pénzhalmazt: nyert összesen tizennyolcezer pengőt. Mikor a csodálatos szerencsétől részegen vette kalapját, kabátját, a titkár odament hozzá és vállára ütött:

- Uram, nekem állásomnál fogva rá kellene önt beszélnem, hogy este megint jöjjön ide és játsszék. Én azonban kérem, hogy utazzék haza. Önnek fogalma sincs a játékról.

- Nincs, kérem, most játszottam életemben először. Száz pengő megtakarított pénzem volt, azzal kezdtem.

- Lássa kérem. Kérve-kérem, utazzék haza és soha ebben az életben ne vegyen kártyát a kezébe.

A fiatalember csakugyan elutazott. A játékkaszinóban még napokig beszéltek róla, aztán más fürdőhelyi pletykák elfedték emlékét.

De jött a következő szombat. Ime, a fiatalember megjelent. Saját autóján érkezett, azt már a nyereségből vette. Leült a játékasztalhoz, kitette maga elé arany cigarettatárcáját. A kaszinó-titkár megpillantotta, fejét csóválta, de ő csak fölényesen mosolygott. Játszani kezdett.

Játszani kezdett tizenegy órakor. Éjszaka fél egykor már nemcsak mindenét elvesztette, hanem ott helyben a játékasztalnál eladta az autót, a cigarettatárcát és még a zsebóráját is. Azt is mind elvesztette. E pillanatban nincs órája, nincs megtakarított pénze és tele van adóssággal, mert pünkösdi királysága alatt több rend ruhát és egyebet is rendelt. Nyögheti öt esztendeig.

Gyerekek, ne kártyázzatok.