77 éve, azaz 1945. március 3-4 között került sor az utolsó nagy mozgósításra a városban.
A parancs megjelent a Háborús Esztergomi Hírek hasábjain (lásd március elsejei poszt) és hatalmas falragaszok útján is.
Ezek szerint az 1923-1930. közötti születésűeknek reggel 8 és délután 4 óra között kellett jelentkezniük a IV. Béla király utca 4. szám alatt, a ferences gimnáziumban.
Mindenkinek kétnapi hideg élelmet, takarót, alsó- és felsőruházatot, illetve tartós lábbelit kellett magával vinnie.
Aki nem jelent meg, az katonaszökevénynek számított.
Az esztergomi ferences rendház Historia Domusa az alábbiképpen számolt be erről: „Márc. 3-4-én ismételten sorozták főbelövés büntetésének fenyegetése mellett a 14-21 éves fiúkat, mert az előző alkalommal sokan elrejtőztek és kivonták alóla magukat.
A sorozás most is az intézet nagy ebédlőjében történt kegyetlen kíméletlenséggel, s míg el nem vitték a besorozottakat (majdnem mindenkit besoroztak!) nálunk voltak szálláson a febr. 7-én végleg feloszlatott kórház céljára szolgáló helyiségekben.”
Látható tehát, hogy a háború előrehaladtával az egyre fiatalabb generációkat is elhurcolták.
Míg 1944. december 11-én csak a III. korcsoportba tartozó leventelegényeket vitték el, ekkor már az 1930-ban születettekre, tehát a 15 éves gyermekekre is sor került.
Két turnusban szállították el a leventéket, kb. 100 fiút vihettek el ez alkalommal Esztergomból.
A kálvária első állomása Komárom volt.
A vasútállomásról erős őrizet mellett a Monostori erődbe kísérték a leventéket. Az erődön belül már nem kísérték őket, onnan megszökni már úgy sem tudtak volna. Itt egy szalmával leszórt teremben helyezték el őket, amely tele volt tetűvel.
Március 6-án délután a leventéket továbbvitték Somorjára.
Somorján egy emeletes laktanyába kerültek a fiatalok, ahol az emeleten szállásolták el őket. Másnap megtörtént a beöltöztetés: magyar katonai egyenruhát kaptak. A leventéket 5 szakaszba osztották be, szakaszonként kb. 30-40 fővel.
A kiképzés kb. három hétig tartott, melynek során elsősorban a páncélököl (Panzerfaust) használatára tanították őket.
Március legvégén, április elején a leventéket gyalogmenetben továbbindították nyugat felé. Naponta 30-50 km-t tettek meg gyalogmenetben.
Azt mondták nekik, hogy sofőriskolába mennek, amely valószínűleg motiválóan hathatott a fiúkra.
Az út során több alkalommal is találkoztak elcsigázottan vonuló zsidó transzportokkal. Megrendítő látvány volt számukra a sok agyonlőtt zsidó holtteste, amelyek ezeket a halálmeneteket övezték.
Végül Augsburgba kerültek az Esztergomból tavasszal elhurcolt fiatalok.
Az „újoncokat” külön alakulatba állították össze.
Hasonlóan a másik magyar csoporthoz, őket is a Luftwaffe egyenruhájába öltöztették, de puskát már nem kaptak.
Mivel a német Wehrmachtban csak és kizárólag német állampolgárok szolgálhattak, a kiszállított leventék esetében az a megoldás született, hogy „önkéntes SS-jelöltként” (Freiwillige SS-Zögling) vették nyilvántartásba őket, de oktatásuk a Luftwaffe és a Kriegsmarine kiképzőközpontjaiban kezdődött meg.
Április végén mindkét csoportot bevagonírozták, és nyugat felé indították útnak.
Memmingen városánál kötöttek ki, amelyet előző nap ért amerikai bombatámadás.
A bombatámadás 1945. április 20-án, csütörtökön történt, tehát a magyar leventék április 21-én érkeztek meg.
Itt a vasútállomásnál romeltakarítási, illetve helyreállítási munkákba fogták be a fiatalokat.
Mivel nappal gyakran támadtak az amerikai vadászrepülőgépek, nappal aludtak és éjjel dolgoztak.
Egyik reggel arra ébredtek, hogy német őreik eltűntek, majd később amerikai páncélosok bukkantak fel.
A páncélosokkal gyalogság is érkezett, akik elfoglalták a települést, s ekkor estek fogságba az esztergomi leventék is.
Memmingen 1945. április 26-án került az amerikaiak kezére.
Ezzel ért véget az esztergomi leventék kálváriájának első része, amelyet a hadifogság szenvedései követtek…
