Elfeledett nagy királyunk, aki virágzó Magyarországot teremtett: III. Béla portréja

Nyitókép: III. Béla fejrekonstrukciója a neki tulajdonított koponyamaradványok alapján

III. Béla (1148 körül – 1196. április 23.) Magyarország, Dalmácia, Horvátország és Ráma királya volt 1172 és 1196 között. Apja II. Géza király (II. Vak Béla király fia) anyja Eufrozina királyné (I. Msztyiszlav kijevi nagyfejedelem leánya). Első felesége Châtilloni Anna, második felesége Capet Margit volt. Korának egyik leggazdagabb európai uralkodójaként tartották számon: egyaránt jó kapcsolatokat ápolt Bizánccal és a nyugati hatalmakkal, a hagyomány a nevéhez köti a magyar állam egyik legsikeresebb korszakát.

Bácsatyai Dániel (1985) történész, az ELKH BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. A szakemberrel III. Béla királyunk trónra kerülésének évfordulója (1172. március 4.) apropóján készítettünk interjút.

III. Béla ábrázolása a Képes Krónikában

Azt mondják, már I. Manuél bizánci császár olyannyira elismerte a fiatalon az udvarába kerülő Béla herceg tehetségét, hogy megtette a bizánci trón örökösévé. Mit lehet tudni erről és milyen tekintélyt adott Bélának mindez a későbbiekre?

Valószínű, hogy I. Manuél valóban tehetségesnek tartotta Béla herceget, de nem ez volt az igazi oka annak, hogy egy időre éppen ő lett a trónörökös. II. Géza halála (1162) után

Ez egy időre sikerült is a lelkében göröggé vált IV. István ellenkirály trónra juttatásával, hamar bebizonyosodott azonban, hogy a bábkirály nem tud a teljes ország ellenében kormányozni. I. Manuél beletörődött tehát abba, hogy II. Géza törvényesen megkoronázott fia, III. István legyen a magyar király. Cserébe azonban 1163-ban magával vitte István kiskamasz öccsét, Bélát, ami lényegében azt jelentette, hogy a császár rátehette a kezét a herceg örökségére, Horvátországra és Dalmácia középső részére. Az egyezséget szokás szerint dinasztikus összeköttetés pecsételte meg: Béla herceg eljegyezte Manuél lányát, Máriát. Tehetség ide vagy oda, logikus volt, hogy a fiúörököst 1169-ig nélkülöző császár magyar vejét tekintse a bizánci trón várományosának.

Amikor fia született, természetesen változott a helyzet: a fiatalok jegyességét felbontotta, s Bélának egy szentföldi keresztes államból, a Bizánci Birodalom hűbéreseként számon tartott Antiochiából hozott feleséget. Konstantinápoly, a szentföldi latin államok és Nyugat-Európa udvarai között ekkor igen szoros összeköttetések álltak fenn (Manuélt lenyűgözte a nyugati udvari kultúra), így Béla herceg neve hamar ismertté vált Keleten és Nyugaton egyaránt.

amely hatást gyakorolt a következő évtizedek házassági politikájára: a szomszédok mellett II. András gyakran tekintett távoli országokra is, amikor gyermekeiknek vagy saját maguknak jövendőbelit kerestek.

Mit jelent a gyakorlatban, hogy III. Béla király általánossá tette az írásbeliséget, amit gyakran emlegetnek vele kapcsolatban? Mi volt ennek a kézzelfogható haszna a későbbiekre nézve?

Amikor az Országos Levéltárában dolgoztam, gyakran megcsodáltam az egyik drámai jelenetet ábrázoló falképet, amely alatt a következő felirat olvasható: „III. Béla elrendeli az írásbeliséget”. A szöveg nem csak azért megmosolyogtató, mert azt az érzetet kelti, mintha egyetlen uralkodói döntés elég lett volna ahhoz, hogy az írásbeliség az alattvalók mindennapjainak részévé váljon. Azért is félrevezető, mert azt sugallja, hogy Magyarországon korábban nem volt írásbeliség, és ezért azt el kellett rendelni. Az első hazai krónikák, évkönyvek és szentéletrajzok ismeretében mindez nehezen lenne elfogadható.

A köztudat azonban sokáig tényleg egyetlen intézkedéshez kötötte az „írásbeliség felújulását”, mivel egy 1181-ben kiadott oklevél szerint Béla elrendelte, hogy a jelenlétében megvitatott magánjogi természetű ügyeket is írásba kell foglalni. Kétségtelen, hogy III. Béla uralkodása idején szilárdult meg a professzionális udvari írószerv, a kancellária. Ez azonban olyan tendencia volt, ami nem köthető egyetlen dátumhoz. A folyamat Európa nyugati felében is éppen ekkoriban zajlott, szoros összefüggésben a központi hatalom erősödésével és a kormányzati hatékonyság növekedésével.

amikor már nem csak egyháziak, hanem világiak is egyre gyakrabban kerültek kapcsolatba írott szövegekkel, elsősorban a jogszolgáltatás hatékonyabbá válása révén.

Az új, egységes oklevélírás a párizsi egyetemről terjedt el, méghozzá robbanásszerűen, néhány évtized leforgása alatt, Angliától a spanyol királyságokon át Dániáig. Magyarországon azok a klerikusok honosították meg, akik Párizsból hazatérve magas egyházi méltóságok birtokosai és a kancellária munkatársai lettek. Közéjük tartozhatott az egyetemi fokozattal rendelkező P. mester, III. Béla király Anonymusként ismert jegyzője is (Egy egyháztörténész szerint Anonymus valójában egy pécsi püspök volt. Cikkünket a témáról itt olvashatja.)

I. Manuél és felesége, Antiochiai Mária

Királyfej Kalocsáról

Ha már Anonymus szóba került: hogyan képzeljük el a III. Béla által felvirágoztatott kultúrát?

A középiskolában szinte csak a 15. században tetőző humanista reneszánszról hallunk. Kevésbé ismert, hogy

amely viszonylag szabad volt a középkort korábban és később jellemző merev formáktól. Ez az egyetemek születésének és a római jog újrafelfedezésének korszaka és ekkor ölt a korábbinál nagyobb méreteket az ókori görög művek latinra fordítása. A 12. századi reneszánszként ismert szellemi áramlat Magyarországon is éreztette a hatását, amelyre a legjellemzőbb példa éppen Anonymus gesztája.

P. mester azt állítja a művét bevezető levélben (amelynek címzettje egy N. kezdőbetűvel jelölt egykori iskolatárs), hogy a korszak jellemző iskolai olvasmányaiból merítve saját Trója-regényt írt, mintegy előtanulmányként a magyar honfoglalás regényéhez. A regényes geszta a korszak jellemző műfaja, amelynek kedves témája Angliától Dánián át Lengyelországig egy-egy nép vándorlása és honfoglalása. A művekben nagy szerepet kapott az antik történelem, a szerzők ókori eredetű olvasmányai is, amelyeknek elemeit gátlástalanul szőtték össze a történetmesélés során egyetlen elbeszéléssé. A 12. századi „történeti” irodalomban így lesznek a walesiek ősatyái az égő Trójából menekülő Brutus és a Rómát kifosztó gall Brennus. Lengyelországban a Krakkót alapító legendás Krakus herceg a Graccusok leszármazottjaként jelenik meg ugyanebben az időben. És így kap új lendületet Anonymus művében a rómaiak egy másik emblematikus ellensége, Attila magyarországi kultusza is a már korábban is létező hun-magyar azonosítás jegyében.

Anonymus Álmosra vonatkozó leírásában vagy a Szent László szentté avatására (1192) készült legenda főhősében talán magát a királyt, III. Bélát ábrázolták a szerzők. Ugyancsak uralkodói pártfogásnak és persze a második feleségnek, Capet Margitnak köszönhette gyors hazai feltűnését a francia eredetű korai gótika, amelynek legszebb példája az esztergomi királyi palota kápolnája.

Mik voltak Béla legfontosabb külpolitikai törekvései?

III. Béla uralkodása ebből a szempontból két szakaszra bontható. A koronázását követő évtizedben saját uralma stabilizálása volt a fő cél, hiszen komoly belső ellenállással kellett szembenéznie, amelynek élén öccse, Géza és anyja, Eufrozina kijevi hercegnő, valamint a Bélát megkoronázni sem hajlandó Lukács esztergomi érsek álltak, aki egyébként maga is párizsi diák, a királyi hatalommal dacoló gregoriánus főpapideál megtestesítője, afféle magyar Becket Tamás volt. Csak a családon belüli ellenfelek félreállítása, száműzése után, az 1180-as években fordult kezdeményezővé Béla külpolitikája, ahol lényegében ugyanazok a balkáni és halicsi célkitűzések láthatók, mint fiai, Imre és II. András uralma idején, csakhogy ezeket egyelőre nem koronázta siker. A balkáni terjeszkedési kísérlethez egyébként még a császári pártfogó, I. Manuél halálát is meg kellett várni, hiszen Béla trónra lépése előtt búcsúzóul megígérte neki, hogy a bizánci érdekeket tiszteletben fogja tartani.

Béla király külkapcsolatai kapcsán nem mehetünk el szó nélkül egy nagyon fontos dolog, az uralkodó személyes presztízse mellett. Ehhez, mint említettem, nagyban hozzájárult a Konstantinápolyban kötött házasság, és a király bizonyára a következő években is sokat tett a pozitív kép erősödéséért. Erre kiváló alkalmat szolgáltatott I. Barbarossa Frigyes kereszteseinek átvonulása az országon. A császárt III. Béla méltó módon látta vendégül esztergomi székhelyén, és gazdagon megajándékozva bocsátotta útjára. Nem véletlen, hogy

méghozzá mesés gazdagságú uralkodóként. Mindez talán összefüggésbe hozható III. Béla nevezetes jövedelemjegyzékével, amit hagyományosan a király 1186. évi angliai és franciaországi házassági ajánlataihoz szokás kapcsolni. Az utóbbiak közül végül a franciaországi ajánlatot zárta siker.

Anonymus gesztájának első lapja

Bácsatyai Dániel (Ficsor Márton)

Igaz, hogy a magyar állam éves bevételei európai szinten is kiemelkedőnek számítottak? Mit jelent ez a számok nyelvén, egyéb országok bevételeinek tükrében?

Úgy tűnik, hogy mindez valóban igaz. Onnan tudjuk, hogy rendelkezésünkre áll ez a maga nemében páratlan jegyzék III. Béla jövedelmeiről. Hasonló összeírás a korabeli Európában nem őrződött meg, van azonban két olyan királyság, ahol ebből az időből már maradtak fenn királyi számadások: Anglia és Franciaország. A magyar király jövedelmeit értelemszerűen csak e két ország bevételeivel tudjuk összevetni. Oroszlánszívű Richárd angol király jövedelmei 1188-ban durván 7500 kilogramm tiszta ezüstöt tettek ki, míg III. Béla sógora, II. Fülöp francia király 1202-ben 17 ezer kilogramm tiszta ezüstnek megfelelő összeggel gazdálkodhatott.

ami jócskán meghaladja az angol és a francia királyét.

A kutatást zavarba ejti ugyanakkor, hogy a magyar királyok jövedelme még Hunyadi Mátyás uralkodása idején is csak kevéssel lépte túl ezt az összeget (a korrigálatlan adatoktól pedig el is maradnak), annak ellenére, hogy az országot jóval sűrűbben lakták és a nemesfémek bányászata is jóval jövedelmezőbb volt, mint az a 12. század technológiai viszonyai között. Bizonyosnak tűnik tehát, hogy a feltüntetett összegek szebb képet mutatnak a valóságnál. Egyébként III. Béla jövedelemjegyzékének fennmaradása egyszerre kötődik Angliához és Franciaországhoz: szövege egy Angliában másolt humanista kódexben található, amelyet a 17. század vége óta Párizsban őriznek.

Hogy éltek a hétköznapi emberek, a társadalom túlnyomó többsége Béla uralkodása alatt? Tudunk erről valamit?

A 12. század a magyar történelem egyik fekete doboza. Sok szempontból még az előző évszázadnál is forráshiányosabb korszak, miközben a következő évszázad az írásbeliség említett fellendülésének eredményeként igazi robbanást hozott a történeti források számában. Így aztán III. Béla korát illetően leginkább külföldi híradásokra vagyunk utalva, ezek között azonban nincs olyan, amely emlékezetes képet nyújtana a királyságról.

A Magyarországra vonatkozó nagy útleírások III. Béla apja, a jelentőségéhez képest ritkán emlegetett II. Géza idején keletkeztek, amelyek közül kiemelkednek a hazánkban megforduló muszlim kereskedők 1150-es évekből származó híradásai. Őket természetesen az itt élő tekintélyes számú muszlim sorsa foglalkoztatta a leginkább, de egyértelműen nyilatkoznak az ország gazdagságáról is. A granadai származású, II. Géza udvarába is bejáratos Abu-Hámid al-Garnáti szerint például

Tíz dinárért (azaz kb. 40 grammnyi aranyért) ágyast is vásárolt magának, akit később felszabadított. Nagy bőségről és jólétről számol be, az ország 78 városát Iszfahánhoz és Bagdadhoz hasonlítja.

Ez nyilvánvaló túlzás, különösen akkor, ha az 1147-ben Magyarországon járó Freisingi Ottó beszámolójával hasonlítjuk össze, aki arról ír, hogy az országot ritkán díszítették falak vagy épületek, s ami volt, az is jobbára nádból épült. Ugyanakkor a szicíliai arab geográfus al-Idríszi munkájából arra következtethetünk, hogy az ország déli megyéi jóval gazdagabbak és városiasabbak voltak annál, amit a tatárjárás katasztrófája meghagyott belőlük. Ezt egyébként III. Béla jövedelemjegyzéke is megerősíti.

Az esztergomi várkápolna részlete

III. Béla uralkodását sokan az Árpád-kor, akár az egész magyar középkor csúcspontjának, afféle aranykornak tekintik. Valóban jogosak a nagy szavak?

Talán túl keveset tudunk III. Béla koráról ahhoz, hogy határozottan kijelenthessük, hogy ez volt a csúcspont. Az azonban biztos, hogy a magyar király külföldi presztízse soha sem volt ilyen szilárd az Árpád-korban. A 12. század közepét jellemző trónviszályokat, amelyek lehetővé tették a két szomszédos császárság magyarországi beavatkozását, kiszámíthatóság váltotta fel, még akkor is, ha egy ideig III. Bélának is volt számottevő belső ellenzéke.

Az is kétségtelen, hogy

A hadszervezet alapjául szolgáló várszervezet még sértetlen, az országot a következő évszázadban felforgató társadalmi változások még nem éreztetik hatásukat. Így érthető meg az a nosztalgia, amely IV. Béla több ízben is kifejezésre juttatott okleveleiben – általa egyébként személyesen nem ismert – nagyapja uralma iránt, többek között azzal is, hogy a „Nagy” jelzővel illette.

Az esztergomi várkápolna részlete