Jókai Mór: Szép Mikhál

Első fejezet
(Mellnec foltaann leiratic, mill bewlchenn ees tzeeleraaniosann newelee wala naghitizteleteu vr vrvnc az ew aarwa haiadon leaniaat, az zeep Mikhalt.)

Második fejezet
(Elewadatic mikippen ronghaalaa vala megh az saarkan naghilizteleter: ’vr vrvncnac minden bewlch practicait?)

Harmadik fejezet
(Holott megmaghiaraaztatic, mikeeppen eleebwalo az, ki az baaraaniokat ewrzi, mint az ki lewaagia.)

Negyedik fejezet
(Holott leiratnac mindenfeele wezedelmec ees latroc, kictől chodaalatos modonn lezen az igazacnac megzabadvlaasoc.)

Ötödik fejezet
(Mely naghion rewvid lezen, ees nem igen kellemetesen fog befeieztetewdni.)

Hatodik fejezet
(Illendew moodonn felwilaagosithia az eddig laatott homaaliossághokat.)

Hetedik fejezet
(Leiratic az haaz, ees annac gazdazzonia.)

Nyolcadik fejezet
(Mellbenn megiratnac a vizontlaataasnac az ew ewrewmei, ees minden ember megismeri lezen az ew aallapotiaat.)

Kilencedik fejezet
(Mellnec rendeenn az kegies athia megdorgaalia wala kemeen ziwwel az ew elteewedetth magzattiat, ees vtoliaara bochaanathiaat adia leezen az megteerewnec.)

Tizedik fejezet
(Melbenn elmondatnac az maas azzoni aallatnac heaabawalo zvgolodaasai az Zeep welaagi rend ellen.)

Tizenegyedik fejezet
(Melyben leraizoltatic, mill zewrniev naghi wezedelem leezen abbol, ha az azzoniaallat ninchen megeleegedwe az ew sorsaawal ees nem engedelmeskedic az ew hitews taarsaanac.)

Tizenkettedik fejezet
(Mell naghion kis zaamu zawacbol fog aallani, hanem annaal svlosabbacbol.)

Tizenharmadik fejezet
(Meeg chac gianittatnac; de egeezlen nem tvdatnac az gonoz bozorkaan alattomoss practicai.)

Tizennegyedik fejezet
(Az holott elmondatic, mikippen nem mindenkoron keewaanatos zerenche az hatalmas vracnac taarsasaagaabann walo mvlatozaas.)

Tizenötödik fejezet
(Bálint hasonlatoskeeppen felchap azoc kewzzé, a kic weerbenn dolgoznac wala)

Tizenhatodik fejezet
(Kiben bebizoniossodic, mi zewrnevssiges nagi hazna vagion annac, ha az idess ania az ew magzatiahoz kemeni ziwwel wiseltetic wala es towabba az tewrewkkel walo cheteepatenac az ew dolga, mellnec elolwasaasa irtoztato lezen.)

Tizenhetedik fejezet
(Kibewl megtvdivc peelda aaltal, hogi a ki roz vtra indvl, mindiart azonnal az werembenn esic.)

Tizennyolcadik fejezet
(Kiben meghiratic az io paitaassoknac kevlewmb-kevlewmbfeele zerencheeic, es hogi kinec teniere, ki nec talpa tewric wala.)

Tizenkilencedik fejezet
(Ennec tewrteenete fewlewtte nagion hasonlit az Joseph es Potiphaarne tewrteeneteehez; de meeg sem egeeszlen olian, miwel hog weeghezteevel nem az Joseph kerevl az tewmlewtzbenn, hanem az Potiphaar.)

Huszadik fejezet
(Az mellben nagion kewrnievlmeeniessen; hanem igen vnalmassan elewadatic az raboknak az ezer kiwaltatasaanac teketoriaya.)

Huszonegyedik fejezet
(Igenis ewrwendetes hir eerkezic wala: mellbenn wagion gonozaknac pvztvlaasa.)

Huszonkettedik fejezet
(Mellnec foliamatthiaabann elmondatic az gonoz embereknec rettentew sorsuk ees peeldaadasvc, mell az genge ziweveknec naghi zomoorusaaghot okoz wala, az megaatalkodottac penig peeldat belewle nem weznec wala.)

Huszonharmadik fejezet
(Mellben kidervl, hogi minden gonoznac az okozoia ew maga az + + + pokolbeli satan, ees annac straazsamesterei az rvt bozorkanioc, walamellec az halando embereket megrontani az ew fvrfangoss practicaikval mindeetig keezen wadnac.)

Huszonnegyedik fejezet
(Mell naghi leegien az fiatalsaagnac az meggondolatlansaaga, es az azzonioknac az ew rawazsaagvc az ferfiaknac zerelemre waló elchaabitaasaaban, hiwseegessenn elewadatic.)

Huszonötödik fejezet
(Ember ki sem tvdna gondolni rawazsaagokat, miket iawas azzoniok kifvndaalnac, mikoron zereznec haazassaagot zeeretewc között, kiket ewzze boronaaltac wala.)

Huszonhatodik fejezet
(Az aalortzassaag elveezi megeerdemlett bevanteteesit, azonban az irgalmassaag segitseegeere eerkezic az zanakozaasval, ees megzabaditia az zorongattataasbavl.)

Huszonhetedik fejezet
(Ki leezen mvtatwa, mell erews hatalom az azzonoc akaratia ez wilaagon es mi nagi giorsasagval megtvdia forditani az feerfiac altal rendeltetett allapotokat.)

Huszonnyolcadik fejezet
(Mellben nagi aatwaaltozasoc mennec weegbenn, ugi hogi az emberec alig ewsmernec immaaron magvc magvkra iss. Az Mikhal pedig raagalmaztatic wala, holott ebben az egiben weetkes nem wolna.)

Huszonkilencedik fejezet
(Mellnec rettentew nagi hartz haborvwal lezen foglalkozaasa, kibevl ki fog tevnni, mekkora devhews harag lakozic wala az Balint ziweebenn, ha az ew hitwews taasaat baantiaac wala?)

Harmincadik fejezet
(Meghlaatia leezen az kegiess olwaso, hogi ambaator giewniezewrevseegess dolog az testi zeepseeg; azonbann soc nagi wezedelmeknec wernzeiben sokakat az belevízen.)

Harmincegyedik fejezet
(Waloobann igaz amaz ewssi kewzmondaas, hogi az howaa az********** maga nem mehet, oda ween azzont kevld. Az mi pedig chac az gonoz azzoniokra eertetendew; miwelhogi wannac zaamossan hailott korban lewew azzonioc, kic istenfeelew eeletet eelmec ees az emberekwel ioot chelekeznec.)

Harminckettedik fejezet
(Mellnec rendeen megtadivc, hogi nem tanaachoss az †††-t megfogni; mert ha zarwaan fogivc, megewklel, ha torkaann fogivc, megharap, ha haatvl fogivc, megrvg.)

Harmincharmadik fejezet
(Megmagiaraaztatic, mill soc io vagion abban, hogy „pvblica privatis rpaecedvnt”, az az: az nilwaanwaloo dolgoc elewbb elinteeztetendewk, hogi sem mint az magaanos tenniwalooc.)

Harmincnegyedik fejezet
(Beteliesedic az pelldabezeed, hogi ki mibenn bevnewss, abban megbevnhewdic.)

Harmincötödik fejezet
(Nem minden akeppen terwrteenic az vilaagon, a mint elewre kifvndaaltatott wala.)

Harminchatodik fejezet
(Mellbenn leiratic az hvshagio keddi bolondozaas.)

Harminchetedik fejezet
(Ez penig zool az hamwazo zeredai penitentziarvl.)

Harmincnyolcadik fejezet
(Leiratic, mell soc kiseertetec laknac ees ieztenec az cimeteriumokban.)

Harminckilencedik fejezet
(Mellbenn mindenkinec weegteere igazsaag teetetic.)

Utolsó fejezet
(Mindenec elmvlnac, de az igaz tvdomaan ewrewkkee megmarad.)

Jegyzetek a „Szép Mikhál”-hoz

Jegyzetek a „Szép Mikhál”-hoz

Regényem bevégeztével némi számadással tartozom a tisztelt olvasóközönségnek.

Szándékom volt a kétszáz év előtti kort mutatni be, saját hazánkban, az akkori erkölcsi fogalmakkal, társadalmi állapotokkal, községi és családi élettel, ami a nemzeti mívelődés s a nemzeti létért való küzdelem sajátszerű ellenmondásaiból fejlődött ki.

Magyarország egy részében török pasák kormányoztak, örök harcban a római császár seregeivel, aki a másik részt bírta. A harmadik rész Erdély nemzeti fejedelmei alatt állt.

Minden nagyobb város védelemhez volt készülve: Kassa egy ízben évhosszat védte magát egy császári sereg ostroma ellen. A városok tanácsa ennélfogva nagy fennhatósággal bírt, s az országos törvényeken kívül saját statutumait is jogerőben tartá, s használta a pallos jogát.

A török és magyar közötti vidéket a martalócok tarták rettegésben, a magyar és lengyel közönit a százával összecsoportosult haramiabandák, azok ellen csak a legnagyobb szigorral védhette magát minden város. A fegyelem olyan volt, mint a csatatéren álló katonáké, s ez a fegyelem kihatott a családi és magánéletre is. Még a káromlást is nyelvkitépéssel fenyítették meg, s a szerelem botlásaira halál volt szabva.

Ezért aztán a hóhér a legnevezetesebb tényező volt a társadalomban. Mindig volt dolga, és az rettenetes munka volt. Rafinált, kitanult kínzások. Gazdag ember volt a mester, és nagy hatalommal ellátva; de azért ő és minden hozzátartozandója becstelen, hacsak harminc évi szolgálat után az uralkodó kegyelemlevele „becsületessé” nem avatta fel; amikor aztán szerzett vagyonával letelepülhetett a városba, s élhetett a társaság között.

A tudomány maga is teli volt babonával, az orvoslás titkos szimpátiákkal foglalkozott, nem csoda, ha az alsóbb néposztalyokban a kuruzslónők egész hatalmat képeztek: a boszorkányi kart, melyet az üldözés nem irtott, de növelt. A kuruzslás együtt járt a kerítőséggel.

Irtani, elrettenteni volt a közigazgatás jelszava; nem az embereket megjavítani.

És amellett az a titkos szövetség, ami a törvényen kívül a társasélet egyes köreiben a maga külön törvényeit fenntartá. A jezsuita hatolt előbbre a maga szövetségével a protestantizmussal szemközt; s titokban céhek, jó barátok, fegyvertársak közügyet csináltak a magánügyből, s mikor egy közülök meg volt támadva, akkor mindegyik kötelességének tartá azt a bajából kiszabadítani.

S mind ennyi társadalmi nyüzsgés-mozgás tetejébe jött még egy-egy országrendítő mozzanat, mikor a fejedelmek valami hadjáratot indítottak meg, mint a jelen történetnél Rákóczi György Lengyelország ellen, ami rövid időn ismét más alakot adott a még meg sem szilárdult országnak, városokat, megyéket egyik kézről a másikra juttatta, jóllétet, anyagi gyarapodást, hatalmat, családi boldogságot egy ökölcsapással semmivé tett.

S ennyi küzdelem közepett idomult, változott annak az élete, aki meg akart maradni embernek, magyarnak, szabadnak és istenfélőnek. Ezt volt szándékom a korhoz híven visszaadni.

Történetemnek csaknem minden adata egy darab igaz történet egykorú krónikákból összeállítva.

Tudom, hogy a két szerető szívnek ily kegyetlen bűnhődése visszatetsző a mai kor fogalmai szerint; de így történt az meg, s így kellett annak megtörténni, hogy ama kor szükséges vasszigorán csorba ne essék.

Ha drámának dolgoznám fel ezt a tárgyat, akkor másként végezném azt be; drámánál a színpadi hatás parancsol. Ott a végkatasztrófa előtt megjelentetném Mikhál atyját, aki felderítené, hogy Henrik csaló volt: a „si fuerit dolus” szerint házassága nem volt érvényes Mikhállal, és így Mikhál és Bálint nem követhettek el házasságtörést, s ezzel Bálint nagy diadallal vinné el a vérpadról megszabadított Mikhálját; s hiszem, hogy ez így nagyon tetszenék, de a korrajznál kötelezett a fölvett eszme megtartani az alaphangot, s végezni így, ahogy valóban végződött, s legfeljebb az elegiacus hanggal adni elégtételt annak az érzésnek, amivel a hasonló történeteket a mai szelíd erkölcsi nézetek fogadják, míg a múlt kor nézeteit azok a fejezetek elé írt mondatok fejezik ki, amiknél éppen ez okból megtartottam a régi írásmódot (kissé régebb modorút is, mint akkor dívott).

A kor jellemzése végett időztem az akkori szokások leírásánál is hosszabban, ami az első fejezetben, hiszem, hogy unalmas is. De szokásban volt. Még gyermekkoromban is a latinkodás a bontonhoz tartozott. Egy ebéd alatt a házigazda minden fogáshoz mondott egy diák hexametert.

A leves után: „Jusculum ut prosit, guttarum sume triginta.”

Jött a rák: „Mensibus erratis valet sub prandio cancer.”

A halra mondta: „Tertia dummodo maledictus piscis in aqua.” S erre bort kellett inni.

Mikor a bort kitöltötte, azt mondta rá: „Quodsi manes, pergam; si tu pergis, nos remanemus.” Ez szólt a habnak a bor színén: ha elmúlsz, maradunk, ha te maradsz, mi megyünk el.

A sültnél a szokott felszelési regulát: „Caput alas pedes et caetera membra resolve.”

Ha a sajtot hozták: „Caseus et panis, sunt optima fercula sanis.”

A dióra mondta: „Prima nux prodest, nocet alter, tertia mors est.”

A vajat így kínálta: „Mane aurum, argentum meridie, vesperi plumbum.”

Végül a gyümölcsre: „Dat pira, dat poma, qui non habet alia dona.”

Mit a megkínált, ha igazi ortodox Galenus-követő macrobiota volt, így utasított vissza: „Vivere si velis diu, tu nil de arbore sume.”

A csízió még gyermekkoromban használatban volt; csak mint játék már; de hű utánnyomata a múlt századbeli komoly tudományos tanácsadónak, mely fölvilágosított a múltról és jövőről, a nap teendőiről, távollevők hogylétéről s egészségünk fenntartásáról (I. fejezet.)

A két század előtti utazásmódot leírja az egykori naplója a névtelennek, ki magát „Ungarischer Simplicissimus”-nak nevezi, a XI. fejezetben.

Az akkori Kézsmárk leírását feltaláljuk Wagner J. K. „Christlich und Türkischer Staedte und Geschichtsspiegel”-ben.

A gyógyszerek és sebkuruzslások módját nagy komolyan leírja a Georgica curiosa „Über Wunderheilmethode und Pestwundercuren”.

A „barátság jogát” ugyanaz hosszasan ismerteti Tiraquel után, minden következményeivel együtt.

A bakótól elszökött fiú történetét, ki pap akart lenni, szintén az idézett névtelen írónál fedeztem fel.

Tőle vettem át a Babura Pirka boszorkány alakját, s a rablótanya és haramiavezérek ismertetését is.

Az akkor divatozott táncokrul körülményesen beszél a névtelen krónikaíró, s azt mondja, hogy a magyar tánc inkább hasonlít a baletthez s a jellemző pantomiához, többnek leírását adja. Ezeket Ipolyi Arnold Magyar mythologiájában is feltaláljuk.

A „háromszáz özvegyasszony táncá”-ról azt mondja: egyszer az erdélyi fejedelem Nagybányán időzött, s éppen akkor egy bánya beomlott, s tömérdek munkást eltemetett: úgyhogy háromszáz özvegy maradt az eltemetettek után. Az asszonyok még nem tudták férjeik halálát. A fejedelem titokban tartatá azt, s nagy ünnepélyt rendezett, melyre a nőket mind meghívatta, s az udvari karmesterével szerzette ezt a dallamot, s mire azután azok a nők, bortól felvidultan, táncra kerekedtek. Akkor, midőn legjavában folyt a tánc, mond a fejedelem: „No, urak, most láttok valamit, amit soha nem láttatok még: hogy táncol háromszáz özvegyasszony egyszerre együtt.” Lett aztán erre sírás, jajveszéklés, mikor a nők megtudták, hogy férjeik halva vannak. E kegyetlen tréfa után gondoskodott a fejedelem, hogy az özvegy nők gazdagon megajándékozva, újra férjhez menjenek. (29. fejezet). Innen maradt fenn a háromszáz özvegyasszony tánca. Más alkalommal a „halott-tánc”-ot írja le, mely minden magyar városban szokás volt. Egy férfi lefeküdt a terem közepére mozdulatlanul, az arcát leteríték szemfedővel, akkor a zenészek rákezdték a halott-tánc nótáját, mire a férfiak és nők a földön fekvőt felemelték, s elkezdtek vele táncolni; de az merev maradt, mint egy halott, ahogy a karja ki volt nyújtva, úgy tartá mereven; nem mozdult, csak ahogy mozdították. Simplex borzasztó játéknak nevezi ezt, s azt mondja, hogy az Isten megverte egyszer az ilyen táncolót, mert aki játékból halottnak tetette magát, a tánc végén igazi halottul esett össze.

A „vánkostánc”-ot még magam is láttam gyermekkoromban. „Csamangó” Kecskeméten dívó elnevezése a gyepmesternek. A mandragoragyökér mint szerelemszerző, egész kereskedés tárgyát képezte akkor, s a kalmárok hamisították azt mással (!) Ezt is komolyan adja elő a Georgica curiosa.

Pitavalban számos adatot találunk rá, hogy a gyilkosság a szerelmi mámort felkölti, és fokozni képes.

Klimius Miklós. Egy a holdba esett kalandhősnek útleírása, mely az akkori népeket és állapotokat gunyorosan ostorozza. Magyarra is lefordították.

Simplex „hekester”-nek nevezi a páncéltörőt; valószínűleg „hegyes tőr”-nek hallotta. (Ugyanazon tokaji csata leírásában.) A török kézbe jutott foglyok és azok kiváltásmódja szintén Simplex adatai nyomán van leírva.

Az akkori Eperjes leírása Wagner szerint.

A szerelmes népdalokat „virágdalok”-nak hítták, s egyházi szószékből tiltották azon időkben. (Szilády Áron értekezése e tárgyról.)

Bártfai esküvő:

„Von Kaschau ungefangen,
Von Eperjes ungehangen,
Von Bartfeld unbeweibt,
Von Zeben unbekleibt
Kommt wer in die Leut,
Kann er sagen von guter Zeit.”

Simplex az akkori verset részletesen megmagyarázza. Bártfáról így szól: „In dieser Stadt darf gegen Abend nicht wohl ein lediger Kerl mit einem Mägdelein, auf der Gassen oder an der Hausthüre stehend, kecklich reden, dass er nicht eingezogen wird durch bestellte Aufseher, und solches Mägdelein nolens volens ehelichen muss: und hat mancher über seinen Willen ein Weib nehmen müssen.”

A kopjatörést, mint kassai szokást, leírja Wagner „Staedte und Geschichtsspiegel”. (67. l.)

Az erdélyi férfi-hajviselési divat egy nálam meglevő eredeti rajz után van leírva: Béldi Pál arcképe után.

A protestáns papok leányainak tiltva volt a tánc. (Komjáti Kánon.)

Wurde vor Kaschau der Hr. Herzog von Würtemberg mit einer Stückkugel auf der Batterie zu tod geschossen”. (Wagner St. u. G. Sp.)

Kassai bíróvalasztás leírása Wagnernél 55. 1. és következő (27. 1.). A máglyának való deszkáról írja: „Ein neuer Wagen, mit glattem eichenem langen Holz und 6 Pferden bespannt, allda wartet, dieses Holz darf er zwischen Jahr und Tag nicht verbrauchen, sondern soll dieses wenn er in einer Verrätherei mit dem Erbfeind solte ergriffen werden, zu seinem Scheiterhauffen gebraucht werden, wie schon einsten eine solche Verräetherei begangen werden sein soll, desswegen das Folgaster Thor so dato vermauret, und mit einer starken Pastey verwahret und, verwachet wird.”

A „három pálcárum”-ra ítéltetésről mind Simplex, mind Wagner krónikái szólnak, de világosan csak Debrecen városa évkönyveiben találtam leírva e büntetésmódot.

Végül a „martalócok”-at illetőleg, akik két helyen is említtetnek: az egyik Henriknek atyjával való első találkozása, a másik Bálintnak és Simplexnek elraboltatása, idézem a magyar törvénykönyv idevonatkozó cikkét 1567: 30.

„Szoktak némely kapitányok, a nagy kapzsiság miatt, csavargó, kétes hírű embereket és rác gyalogokat (pedites rascianos) s egyéb ily martalócokat tartani, kik azért, hogy nekik maguknak is hasznot hajtsanak, a szegény népet kegyetlenül pusztítják, s alattomos és gyalázatos kereskedést űznek a törökökkel vagy a törököknél lakó rácokkal, amidőn keresztyén embereket és gyermekeket elrabolnak, s azokat a törököknek eladni nem irtóznak. § 3. Aki az ilyen gyalogosokat kézre kerítheti határoztatik, hogy azonnal karóba húzassa, vagy bárminemű halál nemével kivégeztesse”. – A korszakra a törvény szavai legélesebb világot vetnek.