Egész élete, különösen pedig 1950-től 1990-ig rámért sorsa azt példázza, mi várt itt Magyarországon arra a tudósra, aki a magyar lélek – a magyar jelképrendszer, a magyar időszemlélet, a magyar gondolkodás – lényegével akart, tudott és merészelt foglalkozni. Az az értetlen, ellenséges, kirekesztő bánásmód, amivel a hatalom, és a néprajztudománynak a hatalom szolgálatába szegődött helytartói Lükő Gábort és munkásságát mellőzték, világosan jelzi: mire számíthatott a diktatúra évtizedeiben az, aki a népművészetet, a népköltészetet és a népzenét nem csupán tudományos elemzés tárgyának, hanem magyar sorskérdésnek is tekintette.
Komáromban született 1909-ben, Karácsony Sándor tanítványa volt, majd érdeklődése – talán éppen Németh Lászlónak a kelet-közép-európai népek történelmi tejtestvérségét hirdető eszméi nyomán – a román népi kultúra felé fordult. 1931–1932-ben Nicolae Iorga szabadegyetemén románul tanult, Dimitrie Gusti falukutató módszereivel ismerkedett, majd hónapokat töltött a moldvai csángómagyarok között. Elsősorban a Szabófalvától északra eső, akkor még többségében magyar nyelvű Jugánban, valamint a Bákó melletti Lujzi-Kalagarban és Bogdánfalván dolgozott, mégpedig nemcsak futólag, átutazó néprajzgyűjtőként, de velük élve, belülről megismerve a népélet jelenségeit és törvényszerűségeit. Kutatásainak eredményeként írta meg a Moldvai csángók című, máig alapvető munkáját.
Hiába segítették azonban szociológiával és néprajzzal foglalkozó román barátai, a hivatalos hatalom hamarosan kiutasította Romániából. A debreceni Déri Múzeumban dolgozott 1945-ig. Ez idő alatt született a népművészet, a népköltészet és a népzene szintéziseként a Magyar lélek formái című könyve. Ebben a magyarság egyik nagy sorskérdését nem úgy tette föl, hogy ki a magyar, hanem úgy, hogy mi a magyar? Bebizonyította, hogy a különböző művészeti ágakban a magyarságnak vansaját formanyelve, önálló kifejezési módja. Amit Kodály és Bartók megtalált a magyar népzenében, azt fogalmazta meg Lükő Gábor a magyar népművészet és népköltészet anyagi és szellemi világában.
Hatalmas tárgyi tudásra alapozott, de a szellemet is szabadon szárnyaltató művét döbbent csend fogadta. Az 1940-es évek elején a magyar lélek formáira vonatkozó megállapításainak hatását más, a nemzettel felszínesen és harsányan foglalkozó ricsaj nyomta el, az évtized végétől pedig mindenki gyanús volt, aki a magyarság szellemi értékeivel foglalkozott. Lükő Gábor is csak 1949-ig oktathatott magántanárként Debrecenben, aztán 1970-ig, nyugdíjazásáig a gyulai, a bajai és a kiskunfélegyházi múzeumokban talált munkát és menedéket. Az idegen érdekeket szolgáló hatalom nem engedhette a diákok közelébe azt, aki magyarságuk értékeire, annak megbecsülésére taníthatta volna őket.
Lükő Gábor megjelent munkái azon szellemi hegycsúcsok sudár előhegyei tehát, amelyek jelzik: milyen magaslatokra juthatott volna a XX. században a magyar művelődés, ha az első évtizedek oly kivételes nemzedéket termő ereje kiforrhatta volna magát. S ha föltesszük magunknak a Németh László által Szárszón megfogalmazott kérdést: „hogyan süllyedhetett a magyarság bennszülött kisebbséggé tulajdon országában? – akkor íme, itt van előttünk a válasz. Annak a folyamatnak és azoknak az erőknek a hatására, amelyek Lükő Gábor gondolataitól és eszméitől is oly hosszú időn át megfoszthattak, vagy legalábbis eltávolíthattak bennünket.
Ám akárcsak a moldvai magyarság másik nagy kutatója, a száz esztendeje született Domokos Pál Péter, Lükő Gábor is túlélte a magyarság ellenségeinek korlátlan uralmát. Az 1980-as évek végén megjelent a Magyar lélek formáinak reprint kiadása, születésének 90. évfordulóján pedig Tűzcsiholó című vaskos tanulmánykötettel tisztelgett szelleme előtt a magyar tudományos világ. Attól azonban megfosztotta őt a sors, hogy az északi csángókkal foglalkozó, jórészt kiadatlan gyűjtéseit tartalmazó, tisztelő tanítványai által összeállított kötetet („Ott hul éltek vala a magyarok…” kézbe vehesse. Egy héttel a könyv megjelenése előtt hagyott itt bennünket, s indult el a „minden élők útján”.
Emlékét kegyelettel őrzik mindazok, követni szeretnék a magyar lélek mélységeibe tekintő pillantását.
Harangozó Imre:
Száz éve született Lükő Gábor (2009)
A nyolcvanas évek végén, a „létező szocializmus" utolsó éveit élő Magyarországon, elindultam, hogy a pesti betonrengetegben megkeressek egy szép nevű utcát, az Aranyvirág sétányt. Barátaim szerint, akik ezt az első találkozást előkészítették, itt, egy egészen pici lakásban él Lükő Gábor, a Magyar lélek formái című, 1942-ben megjelent monográfia rég halottnak hitt szerzője. Ekkor már túl voltam jó néhány moldvai úton. Visszafojthatatlan érzés suhant át rajtam: Istenem, hová is űzetett a Magyar Lélek, alföldi pásztorszállások rejtekébe, fűvel benőtt mezőségi porták nyári konyhájába, a moldvai katolikus falvak utolsó magyarul tudó öregjeinek halkuló szavába, no meg ide, a pesti betonrengetegbe, ahol talán a legidegenebb helyen van.
Zarándoklat volt ez a javából, zarándoklat a törhetetlen törzsű, sok vihart látott, de le sohasem győzetett magányos cédrushoz, Lükő Gáborhoz. Újraolvasott levelei között kezembe akadt Gábor bácsi gyászjelentése. Nem tudok eléggé hálát adni az Istennek, hogy élete utolsó, nem egészen másfél évtizedében ismerhettem őt, mi több, bizalmával és szeretetével tisztelt meg. Ezt az emberi értékekben nagyon sokat adó időszakot zárta le ez a kis fekete keretes papír: „Fájdalommal, de az Úristen akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy Dr. Lükő Gábor, Kossuth- és Bethlen Gábor-díjas néprajzkutató 2001. április 21-én, életének 92. évében befejezte küldetését és hazatért megváltójához. " Ám aki igazán ismerte Gábor bácsit, tudhatja, a halál igazán semmiség volt számára! Hite, hitünk szerint csupán a szomszéd szobába lépett át. Számára mindig az Élet volt a fontos, az Élet Istentől rendelt örök folyamában pedig halálunk csupán egy a tér és idő metszéspontjában lezajló, említésre is alig érdemes esemény. Az idő megmutatta: a száz évvel ezelőtt született l.ükő Gábor mindig ugyanaz maradt, aki volt, a negyed- olykor félszázaddal saját kora előtt járó tudós, a szerethető módon esendő, mégis mindig egyenes, jellemes, keményen őszinte ember.
Lassan-lassan két évtizede annak, hogy egy szép tavaszi délutánon lelket, szívet és szemet megnyitó sétán kalauzolt végig Gyulán, sosem hallott szép titkokat mesélve saját szülővárosomról. Megható személyességgel mutatta meg azt az ablakot, ahonnan alig tíz esztendős gyermekként végignézte a várost megszálló román csapatok bevonulását. Gyermekfővel immár másodszor lehetett tanúja az egyszer is feldolgozhatatlan jelenetnek, a megszállásnak. Apja ugyanis vízügyi mérnök volt, és a Vág folyó szabályozásánál dolgozott. Lükő Gábort eszmélésének ideje és első emlékképei, sőt kisiskolás kora Trencsénhez kötik. A cseh megszállás után, apja Becker Ádám, a német származású és műveltségű, de Kossuth-párti, hazafias érzelmű, tekintélyes mérnökember elhagyja a Felvidéket, ívelő szakmai karrierjének helyszínét, és családjával együtt Gyulára költözik. S íme, ide meg a románok vonulnak be.
(...) Gyula, bár határváros lett, legalább magyar maradt. Lükő tehát iskoláit itt folytathatta, egészen 1925-ig, amikor a család Budapestre költözött. Gábor bácsi sokszor elmesélte, visszaemlékezésében meg is írta, hogy nagyon rossz és kedvetlen tanuló volt. Ezért döbbentette meg az az új helyzet, amely a Tavaszmező utcai Zrínyi Miklós reálgimnáziumban érte. Egy fiatal tanár szeretettel bánt velük, megmutatta a tanulnivalók értelmét. Egységben láttatta az addig különálló tantárgyakat, a kultúra teljességét közvetítette. Karácsony Sándor volt ez a fiatal tanár. Lükő itt valósággal szárnyra kapott, lelkesedéssel és érdeklődéssel tanult. Csatlakozott az eggyel fölötte járó osztályhoz, a Csucsai Front elnevezésű közösséghez. Ettől kezdve Karácsony Sándorral egy életre szóló, most már bátran mondhatjuk azt is, hogy az örökkévalóságra is érvényes barátság fűzte össze, hiszen egymás mellett nyugszanak a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Kettejük kapcsolatának jellemzésére a klasszikus mester-tanítvány viszony a legpontosabb. Karácsony lényeglátása, összefüggéseket és egyetemes mondanivalót fölismerni képes személyisége életre szóló indíttatást adott Lükő Gábornak. Karácsony Sándor az alapot adta, ami kiegészült a többi mestertől: Gombocz Zoltántól, Németh Gyulától, Petz Gedeontól, Zsirai Miklóstól, majd Kodály Zoltántól és Györffy Istvántól kapott felépítménnyel.
A Csucsai Front volt az a közösség, ahol Lükő Gábor behatóan megismerkedett Ady Endre költészetével. Ezt, s az ezzel együtt járó erőteljes nemzeti elkötelezettséget apja rossz szemmel nézte. Lükőben ez alelki kötődés azonban tovább erősödött, amikor Bartók Béla zenéjét és népzenei gyűjtéseit megismerte. A családi feszültség addig fokozódott, hogy apja tanácsára elhagyta az apai Becker nevet, s helyette édesanyja ősi, nemesi családnevét, a Lükőt vette fel 1927-ben. Ezzel egy időben a katolikus vallásról áttért a kálvini hitre és a református egyházba.
Egyrészt ezek a családi gyökerezettségű feszültségek, másrészt Dimitrie Gusti professzor tudományos híre Lükőt Bukarestbe indította. (Itt ugyanis ebben az időben, az 1930-as évek elején, világszínvonalú szociológiai és népismereti képzés folyt. Ezekről, a mára kultúrtörténeti virágkornak számító évekről Henri H. Stahl – aki Dimitrie Gusti egyik főmunkatársa volt – így számolt be: „Ahogy híre kelt a román szociológiai iskola munkájának, egyre többen érkeztek külföldről, hogy bekapcsolódjanak kutatásainkba. Az első külföldi „diákunk", aki szociológiát tanulni jött hozzánk, a budapesti Lükő Gábor volt. 1932-ben egyszer csak kikötött szociológiai szemináriumunkon, ahol alkalmunk volt találkozni. Egy árva szót sem értett románul. Akkor még nem szerveztek nyelvkurzusokat a külföldi diákoknak. De Lükő, aki néprajzosnak tartotta magát, nem jött zavarba egy ilyen apróságon. Megkérdezte tőlem: – Hol beszélik a legtisztábban a román nyelvet? Ráböktem a térképen Arges megye környékére. Lükő elköszönt, s hosszú hónapokra eltűnt a szemünk elől: egy szál magában indult neki az országnak, hogy egy argesi faluban kössön ki. (...) Hanem miután jól megtanult románul, újra felbukkant a szemináriumon. Most már vihettük magunkkal a gyűjtő utakra. Bölcsész képzettségű lévén, Brailoiu mellett dolgozott, folklór-, néprajzi és szociológiai adatokat gyűjtött." Gusti és Brailoiu tanácsára kereste föl a moldvai magyar falvakat, és kiemelkedő eredményekben, úttörő néprajzi megfigyelésekben gazdag időszakot, több mint hét hónapot töltött ott. Moldvai kutatásainak összegzéseként 1936-ban jelent meg: A moldvai csángók. A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal című máig alapműként használt, nagy jelentőségű kötete. Romániából, egy fatális tévedés miatt – esetleg annak ürügyén – 1933-ban politikai okokra hivatkozva kiutasították, így kényszerű véget ért tanulmányútja. Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetemen, Györffy István bátorítására 1936-ban doktorátust szerzett néprajzból, Kelet-Európa történetéből és román nyelvből is. Az immár nagy múltú, de még mindig fiatal tudós ezután Debrecenbe, élete legfontosabb alkotóhelyére került mint a Déri Múzeum munkatársa. Itt írta meg alapvető művét, A magyar lélek formái címmel. Ebben a szintézisben megalapozta a népművészet megismerésének társaslélektani módszerét, olyan magasságba emelve ezzel népünk lírai folklóralkotásainak szövegelemzését, képmetsző és tárgyalkotó művészetének, szimbólumainak vizsgálatát, mint azt néhány évtizeddel korábban Bartók és Kodály a magyar népzenével tette.
Karácsony Sándor ajánlására 1942-ben a Debreceni Tudományegyetem Társaslélektani Intézetének egyetemi magántanára lett. Erről az ajánlásáról Karácsony Sándornak A magyar demokrácia című könyvében a következőket olvashatjuk: „Dr. Lükő Gábor habilitációja iránti kérelméhez csatolt műveit áttanulmányozva szakvéleményemet az alábbiakban van szerencsém a tekintetes Kar elé terjeszteni. Lükő Gábor tudományos pályáját igen tanulságosnak tartom abból a szempontból, hogyan fordul a szakember érdeklődése munkásságának természetes folyományaként mindinkább a filozófia felé. Lükő első munkája a moldvai csángókról szól. Ebben a szaktudós aprólékos gondosságával igyekszik meghatározni a csángóság fogalmát. Filozófiai jellegű problémái itt még nincsenek. Említésre méltónak tartom mindamellett, hogy kutatásaiban már itt sem szorítkozik a tárgyi néprajz területére, hanem az egész folklórra kiterjeszti vizsgálatait. Behatóan foglalkozik a csángók nyelvjárásával, népköltészetével s dalaiknak zenei sajátosságaival is. A magyar hímzőművészetről és a hortobágyi pásztorművészetről szóló munkáiban már nem elégszik meg szaktudománya leíró és összehasonlító módszereivel, hanem a néplélektan szempontjából is megvizsgálja anyagát. Ez jogosítja fel arra, hogy egyrészt párhuzamot vonjon a népművészet és népzene jelenségei közt, másrészt kapcsolatot keressen a magyarság egzisztenciális problémái, történeti életének sorsfordulatai és népművészetének stílusai között. (...) Bizonyítottnak tekinthető, hogy a népművészet formáit nem lehet sem a technikai fogásokkal, sem a művelt rétegek vagy a szomszéd népek hatásával magyaráznunk, hanem belső, pszichológiai tényezők működését kell keresnünk bennük. Ezeket a tényezőket kutatja tovább A magyar lélek formái című művében, most azonban sokkal nagyobb területet felölelő kutatásait a népköltészet, népzene, népművészet és népi építészet területére is kiterjeszti. Nagy jelentőségű eredménye munkájának a magyar nép szimbólumrendszerének felfedezése. A népköltészet és népi képzőművészet szimbólumai azonosak, az építészet és a zene azonban külön világ. (...) A pentaton hangközök szabályosságának és a parlando-rubato társaslélektani hátterének felkutatása azonban egészen Lükő érdeme. (...) Teljesen ismeretlen területet hódított meg a néplélektan számára a népi építőművészet feldolgozásával is. (...) Munkássága szolidságát garantálja egész tudományos pályafutása, mely azt bizonyítja, hogy sohasem elképzelései és tervei alátámasztására gyűjtötte az adatokat, hanem megfordítva, a szaktudomány, az adatok területéről indult el, s azok kényszerítették a maguk rendjén néplélektani és pedagógiai meggondolásokra. "
A termékeny debreceni éveknek az országot és nemzetet egyaránt halálos szorításba vonó kommunista diktatúra vetett véget. Megszűnt az Exodus Könyvkiadó, meg az 1946-ban, a debreceni értelmiségiek által alapított Magyar–román Baráti Társaság, s a Keleti kapu című folyóirat. Módszeresen fölszámolták tehát a Karácsony Sándor és Lükő Gábor nevével fémjelezhető szellemi mozgalom minden bázisát. 1950-ben Karácsony Sándort erőszakkal lemondatták katedrájáról, később még szerény nyugdíjának kifizetését is megtagadták. A nagy magyar pedagógus a mélyen vallásos ember büszkeségével viselte nyomorba taszítását, de a meghurcoltatásnak rövid időn belül áldozatul esett. A Társaslélektani Intézetet formailag ugyan sohasem szüntették meg, csak nyilvános tevékenysége vált lehetetlenné. Ekkor Lükő Gábor számára megkezdődött a majd négy évtizedig tartó, megaláztatásokkal, méltatlanságokkal teli keresztút. 1950 és 1958 között Gyula, 1958-tól 1963-ig Baja, 1963 és 1970 között pedig Kiskunfélegyháza jelzi a keresztút egy-egy stációját. Négy évtized, szinte egy teljes emberélet, melyet végigkísért a mellőzöttség, a szellemi elszigeteltség nyomasztó tudata, a vélt és valódi barátok kisebb-nagyobb árulása. 1956 jelentős év volt Lükő életében. A forradalom kitörését megelőző vihar előtti csöndben romániai gyűjtőútra nyílt lehetősége. Arad, Borosjenő, Kolozsvár, Nagyvárad és Bukarest után hat napot tölthetett Moldvában, szeretett csángói között. Az októberi forradalom eseményei Pesten érték. Hazatérve Gyulára, a Gyulai Hírlap december 13-i számában így írt: „ Ghandi volt az indus szabadságmozgalom vezére, aki arra tanította népét, hogy először önmagán uralkodjon, csak úgy lesz méltó a szabadságra. Nekünk magyaroknak is meg kell mutatnunk, hogy méltók vagyunk rá. Az egész világ szeme rajtunk. Csodálattal nézik a mi fegyvertelen harcunkat és reménykednek a győzelmünkben..." A józan, békítő hang és a múzeum teljes anyagának kár nélküli átmentése nem maradt jutalom nélkül. December 17-én több társával együtt letartóztatták, és forradalmi szervezkedés vádjával Békéscsabára szállították, ahol december 23-ig vizsgálati fogságban tartották. A gyulai „Fehér Könyv" 1957-ben ezt írta róla: „A Gyulai Hírlapban utolsó lüktetésként jelent meg egy vezércikk, amelyben (...) Lükő Gábor, a múzeum igazgatója, tartós ellenállásra szólít fel a népi demokrácia ellen." Megbélyegzett emberként Lükő Gyulán is ellehetetlenült. Életében tehát a türelemmel viselt keresztút újabb stációi következtek.
Életének utolsó időszakában, a megadással viselt betegség napjaiban szerető odaadással Klárika leánya és lányunokája gondozta. Az utolsó napok egyikén János evangéliumát olvasták. A 4. fejezet 34. versénél Gábor bácsi megállította az olvasást. Hosszan elgondolkodott, majd letétette a Könyvet. Az örökre nyitva maradt Szentírásban, az adott helyen ezt olvashatjuk: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki küldött engem, hogy elvégezzem az ő művét". Igen, Lükő küldött volt, a Magyar Néplélek testet öltött hirnöke, szószólója. Személyes sorsával is viselte népe XX. századi megpróbáltatásait. Értjük és tudjuk, hogy az emberi élet végső határára jutva, áldott munkáját bevégezve el kellett mennie. De kitől kapjuk ezután azt a biztonságot, biztos erkölcsi hátteret, emberi tisztaságot, hitet és erőt, amelyet ez az élete alkonyán egy garzonlakásban élő szent remete adott nekünk?
Megmaradnak írásai, megmarad áldott emlékezete is, s hisszük, tudjuk, a Magyar Lélek is él. Ő maga mondta 90. születésnapján az őt ünneplő barátainak: „ Gyermekeim! Szeressétek a magyar kultúrát, a magyar műveltséget! Adjátok tovább és őrizzétek! Ez a legfontosabb! Emlékezzetek arra, amit írtam vagy mondtam, de engem felejtsetek el!"- Nem! Nem feledhetjük Lükő Gábort, hogyan feledhetnénk azt, amit írt és mondott. Most már örökre kísérnek bennünket hihetetlenül erős, mindig célba találó, gyémánt keménységű szavai:
„Saját műveltségünk mélységeire ráeszmélve azt is mondhatjuk: – Nem anyától lettél! Isten ajándéka ez! Úgy hallgassuk ezentúl dalainkat is, ne az iskolás kultúra unalmával, hanem saját életünk legszebb vallomásaként. Nem avult el ez a zene, sőt nagyon is él. Csak ezekben tud igazán kitörni életvágyunk, örömünk és bánatunk. Bartók és Kodály is csak ezeknek a nyelvén tudott lelkünkből fakadó műveket írni.
Feleim, kedves magyar feleim, ne legyetek koldusai Európának. Mi is tudunk adni neki valamit, aminek hasznát veheti. Ezt, a mi ázsiai lelkünket. Hogyha őszintén nyilatkozunk meg előtte."
Archív forrás: ÚMSZ-Kisebbségben, 2009. november 17., 1-7. old.
Lükő Gábor nyomtatásban megjelent művei
1932
Székely tűzhelyek. In Néprajzi Értesítő XXIV. 76-77. p.
1932
Székely házak. In Néprajzi Értesítő XXIV. 77-81. p.
1934
Régimódi méhészet Moldvában. In Néprajzi Értesítő XXVI. 47-48. p.
1934
Moldvai csángók kendermunkája. In Néprajzi Értesítő XXVI. 96-101. p.
1935
A moldvai magyarok hajviselete és fejrevalói. In Néprajzi Értesítő XXVII. 59-68. p.
1935
A román „monografisták” falukutató munkája. In Bodor Antal (szerk.) Honismeret könyve. Budapest. 117-124. p.
1935
Bartók Béla és a kelet-közép-európai zenefolklore. In Apollo I. 109-112. p.
1935
Bartók Béla és a kelet-közép-európai zenefolklore. In Magyar Út IV. ápr. 15.
1935
Havaselve és Moldva népei a X-XII. században. In Ethnographia XLVI. 90-105. p.
1935
Tamás Lajos: Rómaiak, románok és oláhok Dácia Trajánában. Budapest, 1935. Könyvismertetés. In Ethnographia XLVI. 149-151. p.
1935
Román falumunka. In Magyar Út IV. márc. 1. 8-10. p.
1936
A moldvai csángók I. – A csángók kapcsolatai az erdélyi magyarsággal. (3 térképpel) (Néprajzi füzetek 3.) Budapest. 208 p.
1936
Egy havaselvi oláh falu viselete. In Néprajzi Értesítő XXVIII. 124-130. p.
1936
Moldva alapításának mondáihoz. In Ethnographia XLVII. 48-56. p.
1936
A Magyarság Néprajza IV. kötete. Budapest. Könyvismertetés. In Déri Múzeum Évkönyve. Debrecen, 93-94. p.
1936
A magyar parasztzene történetéhez. In Déri Múzeum Évkönyve. Debrecen, 132-145. p.
1937
A magyar parasztzene történetéhez. In A Déri Múzeum Néprajzi Osztályának Ismeretterjesztő Közleményei. 9. füzet. Debrecen. 1-15. p.
1937
Az ural-altaji népek primitív gyalujának magyarországi emléke. In Déri Múzeum Évkönyve. Debrecen. 131-133. p.
1937
Az alkotómunkára való nevelésről. In Gyermekvédelem IX. 10. sz. 151-154. p.
1937
A moldvai csángók eloláhosodása és a magyar kultúrpolitika. In Magyar Ifjúság. XIX. 2. sz. 2-3. p.
1937
Petranu, C.: Influence de l’art populaire des roumains sur les suters peuples de Roumani et sur les peuples voisins. Bucarest, 1936. Könyvismertetés. In Ethnograhpia XLVIII. 310-311. p.
1938
A debreceni pásztorrovás. In Déri Múzeum Évkönyve. Debrecen, 83-89. p.
1938
Két magyar nyelvjárás szótára. 1. Wichmann, Yrjö: Wörterbuch des ungarischen moldauer nordcsángó – und des hétfaluer Csángódialektes, nebst grammatikalischen Aufzeichungen und Texten aus dem nordcsángó Dialekt, herausgegeben von B. Csűry und A. Kannisto. Helsinki, 1936. 2. Csűry Bálint: Szamosháti szótár I-II. k. Bp. 1935., 1936. Könyvismertetés. In Ethnographia XLIX. 245-247. p.
1938
Kiss Géza: Ormányság c. könyvének olvasása közben. In Magyar Ifjúság XIX. 9. sz. 2-4. p.
1938
A hortobágyi pásztorművészet. (41 képpel és 24 részben színes táblával.) In Déri Múzeum Évkönyve. 101-130. p.
1938
Lükő Gábor múzeumőr beszámoló jelentései. In Déri Múzeum Évkönyve. 29-33. p.
1939
A magyar hímzőművészet eredete és története. In Néprajzi Értesítő XXXI. 14-35. és 310-354. p.
1939
Az alföldi gubaviselet eredete. In Debreceni Képes Kalendárium. Debrecen, 121-122. p.
1939
Vezető Debrecen sz. kir. város Déri Múzeumában. [A Néprajzi Osztály leírása és ismertetése (III-VIII. terem).] Debrecen, 93-150. p.
1939
Lükő Gábor múzeumőr beszámoló jelentései. In Déri Múzeum Évkönyve. 36-44. p.
1939-40
Lükő Gábor múzeumőr beszámoló jelentései. In Déri Múzeum Évkönyve. 91-93. p.
1939-40
Nádudvari fekete edények. In Déri Múzeum Évkönyve. 148-157. p.
1939-40
Az ó, ő hangok érdekes fejlődése a debreceni nyelvjárásban. In Déri Múzeum Évkönyve. 157-158. p.
1939-40
A debreceni fazekasipar emlékei a XVI-XVII. századból. In Déri Múzeum Évkönyve. 159-164. p.
1940
Magyar népkutatás. In A másik ember. Az Exodus Almanachja. Budapest, 127-134. p.
1940
A hortobágyi pásztorművészet. A Déri Múzeum Néprajzi Osztályának Ismeretterjesztő Közleményei 13. Debrecen. 32 p.
1941
A lesiháló. In Déri Múzeum Évkönyve. 76-79. p.
1941
Vezető Debrecen sz. kir. város Déri György ezredes Néprajzi Múzeumában. (20 tl. fényképpel.) Debrecen, 23-52. p.
1941
Lükő Gábor múzeumőr beszámoló jelentései. In Déri Múzeum Évkönyve. 42-43. p.
1942
A magyar lélek formái. Exodus, Budapest. 340 p.
1942
Egy „pontos” támadás – A Magyar Nemzet legújabb meghajszoltja: Karácsony Sándor. In Magyar Út XI. 11. sz. (márc. 12.) 5. p.
1942
Hortobágyon kivirult az ibolya – A pusztai ember élete nótákban. (Népdalgyűjtemény) [Ecsedi István és Bodnár Lajos nótáskönyvéből válogatta Lükő Gábor.] Exodus, Kolozsvár, 32 p.
1942
Ortutay Gyula: A magyar népművészet I-II. Budapest, 1941. Könyvismertetés.In Kelet Népe VIII. 5. sz. 13-14. p.
1942
Lükő Gábor múzeumőr beszámoló jelentései: Tanulmányutam a szatmári, beregi és máramarosi, továbbá a Közép-Tisza melléki községek temetőiben.In Déri Múzeum Évkönyve. 58-62. p.
1943
Kossuth Lajos azt izente – A magyar katona nótái. [Válogatta Lükő Gábor.] Exodus, Kolozsvár, 32 p.
1943
Bálint Sándor: Egy magyar szentember. – Orosz István önéletrajza.Budapest, 1943. Könyvismertetés. Pro Christo VIII. (XXXIV.) 4. sz. 9. p.
1943
A magyar misszió. I. In Pro Christo VIII. (XXXIV.) 5. sz. 3-4. p.
1943
A magyar misszió. II. In Pro Christo VIII. (XXXIV.) 6. sz. 5-6. p.
1943
A magyar misszió. III. In Pro Christo VIII. (XXXIV.) 7. sz. 4-5. p.
1943
A magyar misszió. IV. In Pro Christo VIII. (XXXIV.) 9. sz. 3-5. p.
1943
Ady missziója. In Pro Christo VIII. (XXXIV.) 10. sz. 4-5. p.
1944
Férfi és asszony. In Pro Christo IX. (XXXV.) 4. sz. 2-3. p.
1944
„Gyakorlati keresztyénség”. In Pro Christo IX. (XXXV.) 5. sz. 6. p.
1944
A mi násznagyunk. In Pro Christo IX. (XXXV.) 6. sz. 3-5. p.
1944
Pünkösdi szélben. In Református Ifjúság. 1944. május
1944
Pünkösdi szélben. In Pro Christo IX. (XXXV.) 7. sz.
1945
Szőllősy András: Kodály művészete. Budapest, 1943. Könyvismertetés. In Magyarok. I. 53-54. p.
1945
Nincs történelmi ellentét a román és magyar között. Meg kell váltanunk egymást a Habsburg-uszítás évszázados átkától. In Tiszántúli Népszava július 22., 3. p.
1945
Kik veszítették össze a románt a magyarral. In Tiszántúli Népszava július 29., 4. p.
1945
A magyar forradalom hősei: Hóra és Kloska. In Tiszántúli Népszava augusztus 5., 3. p.
1946
Keleti kapu 1., A Debreceni Magyar-Román Társaság folyóirata. Szerkesztette Lükő Gábor. Debrecen, 1946. november.
1946
Beköszöntő. In Keleti Kapu 1. 1-3. p.
1946
Ion Creanga: János bácsi és az únió. (novella) (Ford. Komjáthy Istvánnal.) In Keleti Kapu 1. 10-13. p.
1946
A kibontakozás harmadik állomása. In Keleti Kapu 1. 13-16. p.
1946
Biharmegyei román népdalok. In Keleti Kapu 1. 21-23. p.
1946
Ős Napkelet ilyennek álmodta. (Ady költészetének ősi szimbólumai.) In Vándortűz 96-102. p.
1947
A Nap lakodalma. Román népballadák. (Ford. Komjáthy István. Válogatta és szerk. Lükő Gábor.) (Magyar-Román Könyvtár.) A Debreceni Magyar-Román Társaság kiadása. Debrecen. 80. p.
1947
Mag hó alatt. In A Nap lakodalma. Román népballadák. Debrecen. 69-79. p.
1947
Keleti kapu 2. A Debreceni Magyar-Román Társaság folyóirata. Szerkesztette Lükő Gábor. Debrecen, 1947. január.
1947
Caragiale, I. L.: Politika és kultúra. (Ford. Kállai Józseffel.) In Keleti Kapu 2. 7-12. p.
1947
Kolindák Bartók gyűjtéséből. In Keleti Kapu 2. 17-19. p.
1947
A románok karácsonya. In Keleti Kapu 2. 19-20. p.
1947
Keleteurópa parasztságának közös hagyományai. In Új Szántás Az Országos Szabadművelődési Tanács kiadása. Budapest, 1947. május.
1947
Karácsony Sándor. In Debreceni Képes Kalendáriom az 1947-ik esztendőre. Debrecen, 69-71. p.
1948
Az üveghegyen túl. In Kalendárium az 1948. esztendőre. Debrecen, 80-84. p.
1954
A gyulai vár és a múzeum. In Múzeumi Híradó 5. 371-374. p.
1954
Román népdalok. (Huszonöt dal, szövegeiknek azonos ritmusú fordításaival és kísérő tanulmánnyal.) [Nevének feltüntetése nélkül.] In 100 magyarországi nemzetiségi népdal. Budapest.
1956
Bartók Békésben (1906-1956). In Békési Üzenet 1. (Irodalmi és művészeti antológia.) Békéscsaba. 58-62. p.
1956
Őrizzük meg tisztán forradalmunkat. In Gyulai Hirlap I. 9. (1956. december 13.) 1. p.
1957
A magyar népdalszövegek régi stílusa. In Néprajzi Értesítő XXXIX. 5-48. p.
1957
Megyénk népművészete. In Békési Üzenet 2. (Irodalmi és művészeti antológia.) Békéscsaba. 28-33. p.
[1958]
Gyula és a Körösköz története a honfoglalás korától napjainkig. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum 1955–56-ban készült állandó kiállítása. Történeti Múzeum. Budapest. 30 p.
1958
A város múltja. In Gyula város monográfiája. (Gyulai füzetek 2., szerk. Lükő G. et al.) Gyula, 10-24. p.
1960
Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Könyvismertetés és kritika. In Nyelvtudományi Közlemények LXII. 199-208. p.
1961
Samanisztikus eredetű ráolvasások a románoknál. In Ethnographia LXXII. 112-134. p.
1962
A jávorcsillagmítosz ábrázolása az Ural-vidéki sziklarajzokon. In Ethnographia LXXIII. 432-447. p.
1962
A pentaton hangrendszer. In Ethnographia LXXIII. 277-301. p.
1963
Das Fünfstufige Tonsystem. In Ural-Altaische Jahrbücher 35. Fasc. A. 64-75. p.
1964
A zagyvarékasi siratódallam. In Jászkunság X. 4. sz. 177-180. p.
1964
Egy bányásznóta. In Jászkunság X. 1-2. sz. 48-49. p.
1964
Zur Frage der Musikkultur in der Slawischen Urzeit. In Studia Slavica Academiae Scient. Hung. X. 3-4. sz. 237-289. p.
1965
Az ugor totemisztikus exogámia emlékei a magyar folklórban. (Orosz és német nyelvű kivonattal.) In Ethnographia LXXVI. 32-90. p.
1965
Vestiges indo-européens dans le folklore musical des peuples finno-ougriens. In Études Finno-Ougriennes Tome II. Paris. 35-68. p.
1966
A fekete zongora. Gondolatok Bartók Béla zenéjéről. In Jászkunság XII. 1. 30-33. p.
1966
A Cantata Profana témájának népi ábrázolása In Művészet VII. 11. sz. 21-24. p.
1968
Balassi Bálint búcsúja. In A Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve. Budapest. 221-224. p.
1969
Noitarummun muistoja unkarilaisessa kansantaiteessa. In Kotisentu 1969. 6. sz. 199-205. p.
1970
Bartók tudományos öröksége. In Kortárs. XIV. 1378-1383. p.
1970
„Versek a patvarban”. (A magyar nép versmondó hagyományaiból.) In Magyar Nyelvőr 416-423. p.
1971
Kiskunsági kopjafák In Művészet XII. 9. sz. 6-7. p.
1972
Régi porszaruink művészete I. In Művészet XIII. 2. sz. 11-15. p.
1972
Régi porszaruink művészete II. In Művészet XIII. 5. sz. 10-13. p.
1975
A dozmati regösének. In Honismeret 1-2. sz. 60-64. p.
1975
Ajánló szavak egy népi eposz elé. – Déli vogul teremtésmítosz. In Forrás VII. 9. sz. 32. p. (Lükő Gábor urali sziklarajzokról készült rajzaival. 32-33. p.)
1975
Anya- és csecsemőóvó képek a magyar néphagyományban. In Orvostörténeti Közlemények Supplementum 7-8. 177-224. p.
1975
Creaţia populariă şi musica. In Kovács Ágnes – Hotopan, Alexandru (red.) Din Tradiţiile populare ale românilor din Ungaria. A magyarországi románok néprajza 1. Budapesta, 33-55. p.
1976
Hajósutak Gyula környékén. In Új Aurora (Irodalmi, művészeti és közművelődéspolitikai antológia.) Békéscsaba. 122-134. p.
1976
Tata és az ugor teremtésmítosz. In Új Forrás (Komárom megyei antológia.) 1. sz. 137-146. p.
1980
Táncok és táncosok a magyar nép képíró művészetében. In Jánosi Sándor (szerk.) Táncos krónika. Budapest, 79-99. p.
1980
Régi székelyek a muzsikáról és a táncról. (Kriza János Vadrózsák c. munkájából összeállította Lükő G.) In Jánosi Sándor (szerk.) Táncos krónika. Budapest, 101. p.
1981
Középkori mondáink variánsai a román kolindaköltészetben. A II. Békéscsabai Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia előadásai. Budapest–Békéscsaba. III. 611-618. p.
1981
A Medvecsillag mítosza. In Forrás (Kecskemét) XIII. 11. sz. 28-32. p.
1982
Az eleven képek. In Kultúra és közösség 1982. 3. sz. 65-83. p.
1982
Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete. Bács-Kiskun Megyei Művelődési Központ. Kecskemét. 321 p.
1982
Szeméten tengődő táltosaink. In Honismeret 4. sz. 34-35. p.
1984
Csontváry zarándokútja. In Jelenkor XXVII. 6. sz. 551-555. p.
1985
Az Ég sátora. Lukafa.
1986
A magyar lélek formái. (Második, reprint kiadás.) Pécs.
1988
A magyarok titkos története. In A lap. A József Attila Kör folyóirata, Próbaszám. Polisz.
1988
Egy másik Magyarország nevében. (Lükő Gábor válaszol Sümegi György kérdéseire) In Forrás (Kecskemét) XX. 1. sz. 11-23. p. és In Látóhatár – válogatás a magyar kulturális sajtóból. Március, 174-190. p.
1989
Feleim, felekezetem. In Válasz Évkönyv II.
1989
Keresztútnál. In Polisz. A lap. 3. sz. 63-64. p.
1989
A magyar művészet évezredei. In Hírlevél XII. 11-12. p.
1990
Feleim felekezetem. In Polisz. 2. sz. 45-53. p.
1991
Gyökereink 1. (A Társaslélektani Intézet Dolgozatai). Magyarország.
1991
Családfánk, vagy gyökereink. In Gyökereink 1. 5-12. p.
1991
A magyarok titkos története. In Gyökereink 1. 13-23. p.
1991
Mit is szőtt a mi öreganyánk? In Gyökereink 1. 24-45. p.
1991
Gyökereink 2. (A Társaslélektani Intézet Dolgozatai). Magyarország.
1991
A medvecsillag mítosza. In Gyökereink 2. 3-10. p.
1991
Anya- és csecsemőóvó képek a régi magyar szekrényeken. In Gyökereink 2. 11-53. p.
1991
Tata és az ugor teremtésmítosz. In Gyökereink 2. 54-63. p.
1991
Levél az Új Forrás főszerkesztőjének. In Gyökereink 2. 63-66. p.
1991
Újabb adatok: A mítosz ábrázolásai. In Gyökereink 2. 71-75. p.
1991
Keresztútnál. Tartu.
1991
Keresztútnál. In Keresztútnál. 3-4. p.
1991
Magyar népkutatás. In Keresztútnál. 4-7. p.
1991
A népművészet összehasonlító vizsgálata. In Keresztútnál. 7-17. p.
1991
Elszabadult a homok. In Keresztútnál. 18-21. p.
1991
Valaki kiállt a középre. In Keresztútnál. 21-27. p.
1991
Magyarok titkos története. In Keresztútnál. 28-32. p.
1992
Gyökereink 3-4. (A Társaslélektani Intézet Dolgozatai). Magyarország.
1992
Az eleven képek. In Gyökereink 3-4. 3-27. p.
1992
A magyar jelképrendszer. In Gyökereink 3-4. 28-38. p.
1992
Az ötfokú zene kapujában. In Gyökereink 3-4. 39-50. p.
1992
A fekete zongora. Emlékezések Bartók Bélára. In Gyökereink 3-4. 51-56. p.
1992
A Cantata Profana témájának népi ábrázolása. In Gyökereink 3-4. 57-67. p.
1992
Dalok tüzes szekerén. Kelet-Európa régi lírai költészete. In Gyökereink 3-4. 68-98. p.
1993
Gyökereink 5-6. (A Társaslélektani Intézet Dolgozatai). Magyarország.
1993
Az Ég sátora. (1986) In Gyökereink 5-6. 4-21. p.
1993
Ilma-Järvi, az Ég tava. Pogány eleink szent helyei, hegyei és vizei. (1988) In Gyökereink 5-6. 22-57. p.
1993
Égerfa – az Ég fája. (1993) In Gyökereink 5-6. 58-73. p.
1993
Szeméten tengődő táltosaink. (1980) In Gyökereink 5-6. 74-81. p.
1993
Régi porszaruink művészete. (1972) 1. Eredete. 2. Aktualitása. In Gyökereink 5-6. 82-120. p.
1994
Elavad pildid. In „Kas tahame iseseisvuda ka kultuuriliselt” (Ford. E. Hiedel). Tallin, 67-94. p.
1998
Gyökereink 7. (A Társaslélektani Intézet Dolgozatai). Magyarország.
1998
Történetünk és történetíróink. In Gyökereink 7. 3-20. p.
1998
Feleim, felekezetem. In Gyökereink 7. 21-43. p.
1998
Feleink emlékezete a vogul igeragozásban. In Gyökereink 7. 44-45. p.
1998
Feleink képes ábrázolásai. In Gyökereink 7. 46-89. p.
1998
Szárnyam. In Gyökereink 7. 90-104. p.
1998
Buddhista korszakunk halvány emlékei. In Gyökereink 7. 107-155. p.
