Az elkártyázott lány története

Az óraközi szüneteket ügyeletes tanárként mindig a fűzfák alatt töltöttem, a padról könnyen ráláthattam a sportpályára, és háttal lehettem a förtelmes dohányfüstnek, ami a diákok WC-jéből terjengett.

Csókos Dóra a sovány, pisze orrú osztálybizalmi kissé félszegen ült le mellém. Borzas szőke hajába túrt, valószínűleg ebből a mozdulatából próbált volna valami határozottságot demonstrálni felém. Kissé felemelt hangsúllyal indított:

- Gond van tanár úr!

-  Mondjad. – emeltem fel a fejem a töri röpdolgozatokból.

- Nagy baj van, de itt ez nem lesz publikus. – folytatta hebegve.

- Ha szerelmi ügy, akkor feltétlenül ki kell kérnem a feleségem tanácsát ma este az ágyban – néztem morcosan a szemébe.

- Maga már elmúlt harmincöt, és őszül. – vágta közbe. – Az osztályunkban valaki nyakig lekvárban van, ki kellene húzni onnan. Ha segíteni akar, délután ötkor a Bakosi sörözőben legyen ott tanár úr.

- Ez valamiféle randi? Akkor viszem az asszonyt is.

- Mi ott leszünk. – mondta nyersen.

A többes szám azt hiszem felkeltette gyanakvó természetemet.

Maga olyan megértő, ezért imádom én magát tanár úr. – emelte fel kezét Dóra búcsúzóul.

Egy óra késéssel érkeztem a sörözőbe, ahol Dóra mellett a lassan egy hete hiányzó Beri Emmát pillantottam meg a szokásos farmer öltönyében.

- A Kalinka vodka mellé Borsodi sört is rendeltem tanár úrnak. – fogadott harsány hangon Dóra.

- Zsebpénzből tanárt itatni ez erkölcsileg elfogadhatatlan. – próbáltam mentegetőzni.

- Maga ezt megérdemli, mert cselekedni fog.

- Mit? Hogy? – hebegtem zavartan.

- Emma elmondja. Sajna, de nekem le kell lépni. – búcsúzott kissé emelkedett hangnemben Dóra, és elindult a mosdó felé.

Emmán látszott kissé riadtan figyelte szócsatánkat, szemmel láthatóan elég összezavarodottan ült a székén. Természetesen göndör fekete haja félig elfedte elpirult arcát. Viszont, ha megszólalt ízes szabolcsi beszédéből azonnal kicsengett a putri akcentus.

- Segítsen rajtam tanár úr! – kezdte indulatosan.

- Mi történt?

- Eladtak…

- Eladtak? Az ember az nem áru.

- De igen... ahol én lakom, abban a Tisza parti faluban, mindent meg lehet venni… apám elkártyázott.  

- Micsoda?

- Ferbliben eljátszott.

- Ez valami hülye vicc?

- A szomszéd rokonsága lejött Pestről,közöttük ott virított egy pofás  kan cigány, Jenő. Olyan pohos volt , mint az a trombitás a TV-ből, akit áramlopásért leültettek. Jenő behajtó volt egy uzsorásnál, és most kocsmát üzemeltet Józsefvárosban fent Pesten. Apám leült vele kártyázni, szerintem cinkelve voltak a lapok. Először a pénzünk úszott el, aztán a házunk. A vén hülye öregem az utolsó partiban még engem is feltett,nem jött rá a csalásuk milyen fortélyos.

- Ez hihetetlen.

- Először nyerni hagyták, majd megkopasztották.

- Hogy kerültél ebbe az egészbe?

- Úgy szólt az egyezség; Jenő visszaadja a házat, de pultosként egy évig a vendéglőjében kell dolgoznom minimálbérért,de a presszó vendégszobájában ad majd nekem szállást.

- Veled hogyan közölték ezt a megállapodást?

- Volt nekem beleszólásom? A cigány becsület fontos. Mit fognak szólni a telepen,ha nem tartjuk be? Tudja, összepakoltak Jenő Opel kocsijába és  a józsefvárosi Zanzibár presszóba vitt, ahol kaptam az első emeleten egy szobát. Egy kivénhedt kurva mutatta meg nekem, hogyan kell kiszolgálni a vendégeket a pultnál, kioktató dumájából éreztem, mennyire lenéz. Másnap délelőtt véletlenül találkoztam Krisztivel egy dunántúli roma csajjal, megtudtam az elődöm volt. Félig bedrogozva adta elő, mi vár rám a következő hónapokban. Jenő mindig és szerette (és szereti)  a fiatal húst, főleg az állami gondozottakra hajtott. A közösségi házakból kicsalogatta áldozatait a vendéglőjébe. Általában az első emeleten laktak, néhány hónap alatt betanította a naiv leányzókat, mint pultost, aztán minden áldozata ugyanúgy végezte. A személyzetét megbízta, egy születésnap ürügyén leitatták a lányokat, hiszen a főnök úgyis távol van, majd merő véletlen megjelent,és megerőszakolta a félrészeg lányokat.

Krisztinára is ez a sors várt, csak utána tudta meg, a személyzet is be volt avatva  abba az aljasságba; a többiek egyszerűen felszolgálták Jenőnek a „friss húst”

- Látom, elmenekültél..hogyan sikerült megszöknöd ?

Krisztina adott pénzt, mert még mindig szerelmes volt Jenőbe. Tizennyolc év korkülönbség volt közöttük, az apja lehetett volna. Pedig az a mocsok Jenő áthelyeztette egy kuplerájba, és Csórikám napi 6-8 vendég után még arról ábrándozott, talán visszafogadja, próbálta elhitetni magával; csak én vagyok az útjában.

- Eddig hol bujkáltál Emma?

- Tünci osztálytársam albérletében, azt ígérte még a héten maradhatok, még a házinéni je az unokabátyjánál nyaral.

- És a szüleid?

- A cigánybecsület kötelezi őket, a kártyanyereség vagyok számukra és nem ember. Legszívesebben rájuk gyújtanám a házat.

A szüleid kényszerhelyzetben vannak, így nincs jogod ítélkezni felettük

– nyugtattam meg Emmát. – Viszont ma átmeneti megoldásként a feleségemmel alszol, én pedig a lányom szobájában. De holnapra ígérem, tuti, hogy lesz szállásod.

Már erősen sötétedett, amikor a Deák utcához értünk, hogy összepakoljuk a lány holmiját. A lépcsőház előtt két tagbaszakadt óriás állta utunkat.

- Érted küldtek cicibaba. – szólalt meg a magasabb köpcös és Emma felé nyúlt.

- Rendőrség, ifjúságvédelem! – kiáltottam rájuk, és elővettem fényképes bérletemet. Szerencse a félhomályban nem látták.

- Ne kezdj velünk kispofám! – szólalt a köpcös mögött egy kigyúrt beás arcú cigány. A vendéglőben elfogyasztott sör és vodka meghatványozta blöffölési tehetségemet.

- Eltűntök azonnal, vagy egy cellában fogtok csücsülni Jenő haverotokkal kispajtások. – sziszegtem a fogaim között.

Másnap találkoztam az ifjúságvédelmisekkel. Közösen megbeszéltük, hogy Ábrahám igazgatóm segítségével  Emmát „eltüntetjük” néhány hónapra. Megkerestük a gyámhatóság jogászát is, sajnos két hónappal Emma nagykorúsága előtt nem tudott egyértelmű megoldást találni.

Mire bebizonyítjuk, hogy az apa eladta a lányát, akkorára már nagykorú lesz. Addig valóban kámforrá kell válnia.

Főnököm felsőbb kapcsolatait kihasználva a Vaskúti Csecsemőgondozói Intézetben helyezte el, ahol vasalónői állást kapott, bejelentés nélkül.

Az osztálynaplóba nem írták be hiányzónak, és minden segítséget megkapott, hogy a szakmunkásvizsgára felkészülhessen, hogy pék lehessen. Egy másik ravasz csellel is éltünk. Megírattunk vele néhány bécsi képeslapot, és Bélteczki kolléganőnk fel is adta azokat Ausztriában így családja és Jenő is elhitte nyugatra menekült előlük, hiába keresteti.

Azt hittem, soha sem tudom meg, hogy alakult Beri Emma sorsa, de Facebook-on keresztül értesültem, egy dunántúli maszek pék felesége lett; négy gyermek boldog anyja.

Tavaly karácsonykor Messengeren írt nekem:”Láttam tanár úrnak hat unokája van,de egyik sem a maga nevét viseli…Nálunk az első fiú az apja keresztnevét,de a második már maga nevét viseli…mert sohasem feledem el amit értem tett…

R. Kovács László