HARSÁNYI ZSOLT

JÓKEDVŰ KÖNYV

ÚJ GYÜJTÉS

BUDAPEST
SINGER ÉS WOLFNER IRODALMI INTÉZET R. T.
KIADÁSA

Elektronikus változat:
Budapest : Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület, 2015
Készült az Internet Szolgáltatók Tanácsa támogatásával.
Készítette az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya
ISBN 978-615-5572-38-8 (online)
MEK-14097

TARTALOM

A MOSOLYGÓ ŐSZ
A PÜSPÖK ÉS A SZÓNOK
BALESET A NAGYBÁCSIVAL
SAVANYÚ JÓSKA
A MEZŐBERÉNYI EGYENSÚLY
ŐSI KAPCSOLAT
A KÍNAI
HAJNALI SZÓNOKLAT
EGY ÜVEG PEZSGŐ
HAT ÜVEG BARACKPÁLINKA
MAGYAROK A HAJÓN
SÓ ÉS PAPRIKA
KALAP ÉS KRITIKUS
VILLAMOSON
MOZI
A NAGYSÁGOS ASSZONY ÖLTÖZKÖDIK
A KÉT KARD
1836.
AZ AJÁNDÉK KÜLDŐKNEK FAJTÁJOK
MONDATOK: EMBEREK
ŐSZINTÉN SZÓLVA...
A TŰNŐDŐ EMBER.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK
A VÁGY
VILÁGNÉZETEK A RUHATÁRBAN
IDEGEN AZ AUTOBUSZON
UTAZOM A SZOBÁMBAN
KÉREM EZT MEGMAGYARÁZNI
HÉZAGPÓTLÁS
KI MIT SZERETETT?
ÖT-HUSZONKETTŐ-HUSZONHÁROM
KÉT KÖSZÖNTŐ
KELEPCE
ELMÉLET ÉS GYAKORLAT
NYELVTUDÁS
A NÉGYESFOGAT
A HONORÁRIUM
BOCSÁNATOT KÉREK
POCOK SÁNTÍT
KUTYA ÉS MAJOM.
MÓKUSOK
A SZENTESI GÓLYÁK
KÖZOKTATÁS A MACSKÁKNÁL
NEWYORKI ALBUM.
A VILÁGLÁTOTT EMBER.
NÉGY ESET A NYELVEKKEL
DARABFORDÍTÁS
FORRADALOM
NEW YORKI PLETYKA
EGY KIS TÁRSASJÁTÉK
ELMESPORT.
SZŐKE SZÉPSÉG
STATISZTIKA
LEG
JULIT ELKÜLDIK
KÉT KANÁRI.
VIRÁG
NÉPÜNNEPÉLY
VIGASZTALÁS
KATEDRA ELŐTT.
A SKÓTOK.
JELKÉPES TÖRTÉNETEK.
A GYÖNGÉD FÉRJ.
A KŐ
BÚCSÚZÁS.
KONJUNKTÚRA.
A PEDÁNS EMBER.
A KRAKÉLER
PIPACS
EGYEM AZ ESZÉT
APRÓLÉK
BOROCSKA
A KÍBIC
ÉRDEKHÁZASSÁG
A SORS AJÁNDÉKA

A MOSOLYGÓ ŐSZ

I.
A BETYÁR

A szép őszi nap olyan, mint a derűs öregember. Azt pedig én nagyon szeretem. Azt gondolom, hogy az öregségnek a fiatal viharokon túlnőtt őszi bölcsessége emberibb, mint a lázongva hányódó-vetődő ifjúság. Az öregeket szeretem, a bölcs rezignációval mosolygó öregeket. Urambátyám pipafüstbe mélázó derűjét szeretem és kedves nénémasszony minden bajokon felülemelkedő fejbólintását.

Vidéken jártomban egy ilyen derűs öregúrról hallottam. Vidéki tiszteletes, eklézsiája igen szegény, a paplak az evangéliumi szegénység példáját mutatja. Nőtlen az öreg, egyedül tesz-vesz a házban, éjjel sokszor felébred, benyúl maga alá a szalmazsákba, kihúz egy szál szalmát, azt használja fidibusznak s a vaksötétben tünődve elpipázgat. Isten őrzi, hogy magára nem gyujtotta a házat.

Hát egyszer mi történik: betyár jön a paplakba éjszakának évadján. Mert ma is akad még betyár a vidéken. Az ujságok ma inkább betörőnek hívják, de a lovon járó betörőt nekem jobban esik betyárnak hívni.

Az öregúr füle olyan éles, mint a vadászkutyáé, szeme, mint a sasé. Ahogy csendesen pöfékel az ágyban, tisztán hallja, hogy odakint ló áll meg a kert alatt, ember lopódzik az ablakhoz, enyves ronggyal benyomja, roppant óvatosan bemászik és elkezd motoszkálni az íróasztal körül. Lábán posztóval becsavargatott csizma. Az öregúr sötétséghez szokott szeme még az alakot is megismeri; nem más az, mint Gyurka, a betyárrá vedlett szolgalegény.

Nem szól semmit az öregúr, nagy lelki nyugalommal fekszik az ágyban, meg sem moccan. A betyár igen óvatosan a fiók körül motoszkál. Végre az öreg mégis megszólal:

- Nagy marha vagy te, édes Gyurka fiam.

A motoszkáló alak hirtelen mozdulatlanná válik. Meghallani a sötét csöndben, ahogy lélekzetét meghökkenve visszafojtja. Az öreg folytatja:

- Igen nagy marha vagy, mert sötétben akarsz találni valamit ott, ahol én világoson se találok semmit.

A betyár mozdulatlan. Majd szépen odasomfordál az ablakhoz és kimászik rajta. Kintről aztán szépen beköszön:

- Agyonisten jóéccakát.

- Agyonisten neked is, Gyurka fiam.

Pár pillanat mulva lódobogást hallani, amely hamar elvész az éjszakában.

II.
MEGYEGYŰLÉS

Bement megyegyűlésre az öregúr. Egyéb gyűlés is van, bent kell maradni két éjszakára a városban. Rokoni helyen szállást adnak. De nem egyedül: ugyanazon szobában fog hálni a kis kövér plébános is. Az pedig nem tréfa, mert a plébános roppant kedves, derék ember, az öregúrral igen nagyon szeretik is egymást, de ott a bibi, hogy a plébános a leghíresebb horkoló az egész Tiszaháton. Úgy horkol, mint a nagybőgő. Aki vele hál egy szobában, szemét le nem hunyja.

Vetkeznek mind a ketten, még évődnek is egymással. Hogy melyik húzza állva a nadrágot, melyik ülve, mert az öreg ember állva húzza, a vén ember ülve. Közben a tiszteletes kutatva néz körül a falakon.

- Mit nézel a falon? - kérdi a plébános.

- Azt nézem, hogy nincs-e felfüggesztve valami szúró-vágó szerszám a közelemben. Mert azt leszedem és beteszem az ágy alá, hogy éjszaka hozzá ne férhessek.

A plébános, aki már lefeküdt, meglepetve felül az ágyban.

- Nem értelek. Minek ez?

- Megvallom én neked egy nagy hibámat, édes pajtás, amit titkolni szeretek, de ha már együtt alszunk, jobb, ha megtudod. Nekem az a betegségem, hogy éjszaka felébredek, mint a holdkóros és tudtomon kívül elkezdek dühöngeni. Ütök, vágok, öklözök magam körül, mint a cséphadaró. Azt már mégse szeretném, ha valami karddal vagy puskatussal mennék neked, akit testvéremül szeretlek.

A plébános megdermedve hull vissza a párnára. Ő erőtlen kis kövér ember, hálótársa délceg óriási és roppant erejű ember öregségében is. Menekvés nincs, az egyedüli kijárás a szomszéd szobán át vezet, ott pedig hölgyek alszanak.

Lefekszik az öregúr is, befordul és máris egészségesen alszik.

Éjfélfelé felserken egy percre. Csak éppen annyira, hogy a holdvilágnál megláthatja hálótársát. Az bizony nem horkol, hanem kétségbeesett arccal ül az ágy szélén és virraszt.

Az öregúr átfordul megint a fal felé. Úgy alszik reggelig, mint a bunda.

III.
HA PEDIG...

Ha valaki nagybeteg a faluban, meg szokás kérni az öreget, hogy imádkozzék érte. Az imának hivatalos szövege van, tudja azt a gyülekezet minden tagja. Az elején arra kéri Istent az ő szolgája, hogy a betegről távoztassa el a kórság megpróbáltatását. Aztán "ha pedig" fordulattal áttér az ima az Isten akaratában való megnyugvás gondolatára. "Ha pedig a te bölcsességednek úgy tetszenék, hogy őt magadhoz szólítsad, vidd be őt a te országodba, nékünk pedig adjál lelki vigasztalást a mi nagy fájdalmunkban, ámen."

Egyszóval bekopogtatott az öregúrhoz Fusski Nagy Gergely, módos gazdaember.

- Nagybeteg az anyósom, nagytiszteletű uram. Gonosz, vén sárkány, a jó Isten akárhová tegye, de azért mégis csak tessék elmondani érte a könyörgést, az a kérésem.

- Meglesz, Gergely fiam,- bólint rá az öreg.

Fusski Nagy Gergely is bólint, illendően köszön, aztán igyekszik kifelé. De az ajtóban megáll.

- No mi kell még, Gergely fiam?

Köszörül egyet a torkán Fusski Nagy Gergely.

- Az vóna még a kérésem, nagytiszteletű uram, hogy a könyörgést tessék mingyárt ott kezdeni a hapedignél...

A PÜSPÖK ÉS A SZÓNOK

I.
ZÖKKENŐ

Püspökömnek, Ravasz Lászlónak sok ügyes-bajos esete akadt a szónoklatokkal. Nem ugyan saját orációival, mert a püspök köztudomás szerint brilliáns szónok, hanem a mások beszédeivel: azon szónokokkal, akik püspöki körútai alkalmával a falu határában fogadják, megköszörülik torkukat és kivágják az üdvözlést.

Egy dunamenti falu határában is ott állt az ünnepi szónok. Derék gazdaember volt, tekintélyes tagja a gyülekezetnek, de orátori gyakorlattal nem igen rendelkezett. Így aztán a nagy szorgalommal bemagolt beszédbe bizony belesült. Homlokán kiütött a verejték, halántékán megdagadtak az erek, de az eszét akárhogy erőltette, az a bizonyos mondat sehogysem jutott eszébe.

Mikor már igen kínos lett a hosszú pauza, a püspök igyekezett bölcsen megmenteni a helyzetet:

- Azt akarja mondani, ugyebár, gazduram, hogy szeretettel vártak ide és hogy jól érezzem magam az itteni hívők testvéri körében.

A szónokból azonban kitört a keserűség. Rettentően haragudott önmagára, hogy a gyönyörű beszédet így elrontotta. Mérgesen legyintett a kezével és így felelt a püspöknek:

- Istennyilát. Sokkal szebben akartam én azt mondani...

II.
EGYÉNI AKCIÓ

Egy másik alkalommal hasonló baleset történt a másik faluban. Ott a falu bírája volt a szónok, őszbe csavarodott, daliás öreg magyar. Egy hétig tanulta az üdvözlő beszédet, hiba nélkül el tudta volna mondani, ha álmából költik is fel.

De homokos volt a talaj, s kitűnő volt a hintó, amelyen a helybeli földesúr hozatta át a püspököt a szomszéd községből. Úgy suhant oda a hintó a várakozó deputáció elé, mint egy álom. Mire a várók felocsudtak, a püspök már ott is állott előttük, akár egy látomás. A bíró ettől a meglepetéstől azon nyomban úgy elfelejtette az egész beszédet, mintha kifujták volna a fejéből.

Ott állt egy pár pillanatig tanácstalanul; egy huncut szó nem sok, de annyi sem jutott eszébe. Akkor vállat vont, megragadta egyik kezével a püspök jobbját, másik kezével hatalmas parolát csapott bele és így szólt:

- Engedje meg, hogy kegyeletes emlékének áldozzak!

III.
A CSODA

Annak is sora van, hogy miért tartják a paksi zsidók Ravasz püspököt az ország legokosabb emberének.

Püspöki körút alkalmával Paksra került Ravasz. A tiszteletesnél volt szálláson, s ahogy megérkezett, az volt első kérése a házigazdához, hogy egy órácskát teljes magányban szeretne tölteni, mert a sok hivatalos ceremóniától, beszédtől, fogadástól már zúgott a feje.

A házigazda kivezette a püspököt a kertbe s ott egy idillikus, kedves filagóriába kalauzolta. Még kerevet is volt ott: ledőlhetett a fáradt püspök a döngicsélő méhek zenéjénél, hogy kifujja magát. Hát ahogy ott pihen vagy tíz perce, a kert kavicsos útján felbukkan egy szalonkabátos úriember. Megáll, körülnéz, nem lát senkit, eléhúz egy kéziratot a zsebéből és elkezdi hangosan magolni.

- Méltóságos püspök úr! Ódonveretű mondataival azt hirdeti az ó-testámentom...

Mikor egy bekezdést megtanult, rákezdte a másikat:

- Mi a lelkek istenhívő egységének zálogaként...

És így tovább. Járkált lesfel a filagória előtt és megtanulta a beszédet. De önkéntelenül megtanulta a püspök is, aki meg sem moccant odabent a filagóriában. Akkor aztán a szalonkabátos úriember visszament a házba. Majd egy negyedóra mulva jöttek a püspökért, hogy kezdődik az ünnepies fogadtatás, a szónokok és ünneplők már együtt vannak.

Elsőnek a református pap üdvözölte a püspököt, nagyhatású szónoklattal. Majd a katolikus plébános következett, aki szintén igen szép beszédben hangoztatta a felekezeti béke krisztusi gondolatát. Végül a zsidó hitközség elnöke állott a püspök elé. Nem volt ez más, hanemha az a szalonkabátos úriember, aki a kertben tanulta volt a beszédet. Rá is kezdte csengő hangon:

- Méltóságos püspök úr!

Itt azonban megakadt. Mintha csak elvágták volna, megakadt a tudománya. Kínos zavarban erőltette elméjét, de az esze egyszerűen megállt. Ekkor a püspök jóságosan odasúgott neki:

- Ódonveretű mondataival...

A szónok meghökkenve nézett a püspökre. Nem tudta mire vélni ezt a csodát, de a beszéd eszébe jutott. Mondta tehát folyékonyan, hogy "ódonveretű mondataival azt hirdeti az ó-testámentom", satöbbi. De a második kikezdésnél megint megakadt. És a püspök megint odasúgott:

- Mi a lelkek istenhívő...

Azonnal folytatta a szónok. A következő kikezdésig. Így folyt a szónoklat végig, a püspök minden zökkenőnél tudta a következő mondatot.

A paksi hitközség tagjai hetekig tárgyalták a gondolatolvasó püspök csodáját. Szinte sajnálom, hogy a csodát, íme, lelepleztem.

IV.
A BEFEJEZÉS

És végül egy kurta epizód.

A szónok, maga a falu kántortanítója, végigmondta a beszédet gyönyörűen, de a végén megakadt. Hebegett egy darabig nagy kínosan, de aztán - szégyen ide, szégyen oda - benyult a zsebébe, hogy a kéziratból kisegítse magát. Ott megkereste a kritikus helyet, aztán diadalmasra vált arccal vágta ki a beszéd hátralevő részét, amely nem jutott eszébe:

- Isten hozta!