|
Bölcs-balga - boldog-boldogtalan lelkek
A táltos paripák helyett állatorvosi lovak
A Jóisten országai helyett földi-égi pokol
Életminőség-vizsgálatok: tükörmondattár
EMBERKÉPEK: IGAZMONDÓ TÜKÖR – I.
Szellemiség és megtestesülés – életkép és lélekrajz
Választás, tett/mulasztás – magatartás/jellem és sors
ARANY JÁNOS
A FÜLEMILE
Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.
Péter és Pál (tudjuk) nyárban
Összeférnek a naptárban,
Könnyü nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körűl mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.
Ha a Pál kéménye füstöl,
Péter attól mindjár' tüszköl;
Ellenben a Péter tyukja
Ha kapargál
A szegény Pál
Háza falát majd kirugja;
Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,
Mely a kert alá is elhat!
Ez sem enged, az se hagyja,
S a két ház kicsínye, nagyja
Összehorgolnak keményen,
Mint kutyájok a sövényen
Innen és túl összeugat
S eszi mérgében a lyukat.
De, hogy a dologra térjek,
Emberemlékezet óta
Állott egy magas diófa,
Díszeűl a Pál kertjének.
A szomszédba nyult egy ága,
Melyet Péter, minthogy róla
A dió is odahulla,
Bölcsen eltűrt, le nem vága.
Történt pedig egy vasárnap,
Hogy a fentírt fülemile
Ép' a közös galyra üle,
Azt szemelvén ki oltárnak,
Honnan Istent jókor reggel
Magasztalja szép énekkel:
Megköszönve a napot,
Melyre, im, felvirradott.
A sugárt és harmatot,
A szellőt és illatot;
A fát, melynek lombja zöld,
A fészket, hol párja költ,
Az örömet, mely teli
Szivecskéjét elteli;
Szóval, ami benne él
S mit körében lát, szemlél,
Azt a pompát, fényt és szint,
Mely dicsőség
- Semmi kétség -
Ő érte
Jött létre
Csupán ő érette mind!
Elannyira, hogy Pál gazda,
Ki gyönyörrel ott hallgatta,
Így kiáltott örömében:
"Istenem, uram
Beh szépen
Fütyöl ez az én madaram!"
"Kendé bizony az árnyéka!
Mert olyat mondok, hogy még a..."
Hangzik átal a sövényen
Egy goromba szó keményen.
"Hát kié - pattogja Pál -
Mikor az én fámra száll?"
"De az én portámon zengett:
Hogy illetné a fütty kendet!"
Pál nem hagyja: őtet uccse!
Péter ordít: ő meg úgyse!
Többrül többre, szórul szóra,
Majd szitokra, majd karóra,
Majd mogorván
Átugorván
Ölre mennek, hajba kapnak;
Örömére a szent napnak
Egymást ugyan vérbe-fagyba, -
Hanem a just mégsem hagyva.
Pál azonban bosszut forral,
És ahogy van, véres orral
Megy panaszra, bírót búsit,
S melyet a vérszenny tanúsit
A bántalmat előadja.
Jogát, úgymond, ő nem hagyja.
Inkább fölmegy a királyig
Térden csúszva: de a füttyöt,
Mely az ős diófárul jött,
Nem engedi, nem! halálig.
Nyomatékul egy tallért dob
Az igazság mérlegébe,
Mit a bíró csúsztat a jobb
Oldalon levő zsebébe.
Pétert sem hagyá pihenni
A nagy ártatlan igazság:
Nem rest a biróhoz menni
Hogy panaszát meghallgassák.
Így s úgy történt, - elbeszéli,
Övé a fütty, ő azt véli:
Nincs vármegye,
Ki elvegye,
Nincsen törvény, nem lehet per.
Hisz azt látja Isten, ember! -
De, hogy a beszédet össze
Annál jobb rendben illessze,
Az ütlegből sokat elvesz
És a joghoz egy tallért tesz,
Mely is a birói zsebben
Bal felől, a szív iránt,
Meghuzódik a legszebben.
Felderüle a kivánt
Nap, mely a vitát eldöntse,
Hogy a fülemile-pörben
Kinek szolgál a szerencse.
Ámde a birót most cserben
Hagyja minden tudománya,
És ámbátor
Két prókátor
Minden könyvét összehányja,
S minden írást széjjeltúr is:
Ilyen ügyről,
Madárfüttyről,
Mit sem tud a corpus juris;
Mignem a biró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.
*
Milyen szép dolog, hogy már ma
Nem történik ilyes lárma,
Össze a szomszéd se zördül,
A rokonság
Csupa jóság,
Magyar ember fél a pörtül...
Nincsen osztály, nincs egyesség
Hogy szépszóval meg ne essék,
A testvérek
Összeférnek,
Felebarát
Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,
Vagy megenni, vagy megölni
Egymást korántsem akarja:
De hol is akadna ügyvéd
Ki a fülemile füttyét
Mai napság felvállalja!?
(1854)
*
p 1
p Arca lelke tükre: nem néz jóbaráti szemekbe
p Elhisz hízelgő hazugságot, a kritikára immunis
p Jobb a hazugság kellemes dagonyás rabsága
p Csak a „rák” diagnózis döbbenti rá: változtass!
p 2
p Nem látja a saját rafinált időrabló játszmáit
p Életprogramja vírusos, de ő nem vette észre
p Az nevet igazán, aki utoljára nevet: ez nem ő
p Képzelt veszély köti le figyelmét, jön a valós…
p 3
p Ami egyből nem megy, azzal örökre felhagy
p A trágárság végletétől menekülve prűd lesz
p A húsosfazékhoz közelebb jutó álpálforduló
p A csúfos kudarcot szép győzelemnek mondó
p 4
p Ha nem tehet meg mindent, nem tesz semmit
p Magát csak a gyengékhez, a kezdőkhöz mérő
p Megmérettetést kerülő, előle bujkáló szájhős
p A megmérettetés után könnyűnek találtatott
p 5
p Az ellensége igazmondó szavára süket
p A gyűlölettől elvakított sötétben tántorgó
p Ágyútöltelék: önként jelentkező hősi halott
p Aki elhiszi, hogy hazát és szívet is cserélhet
p 6
p A hazugság glóriás Munka dicsfénye alatti
p A dicsekvő szenvedélybeteg munkamániás
p Alantas/lélekölő pénzkereset Munkává emelője
p A rangon aluli munkát kerülő, inkább éhen-haló
p 7
p Hasznos idióta, bőven termő bamba diófa
p Szélhámos könnyű préda: hiszékeny ateista
p Az együgyűségében kihasználható naiv balek
p A korbács-mézesmadzag által vezérelt lény
p 8
p Szürke nyárspolgár: különcködése színezi
p A tiszta örömforrást beszennyező, betemető
p Szembekötött magzatgyilkosság-bagatellizáló
p Orvosi esküt nem tevő/azt naponta megszegő
p 9
p Erkölcsben megalkuvó, becsületét áruló
p Idegen istent imádva magát rabszolgásító
p Jobb megélhetés miatt vallásváltó renegát
p Egyenrangú kapcsolattalan főnök/alattvaló
p 10
p Az egyik nap zabáló, a másikon koplaló
p Funkcionális analfabéta: nem író/olvasó
p Örökké üres zsebű, akit a kutya is lepisili
p A nyilvánosságba vetett: utcán evő, kakiló
p 11
p „Szerettét” ápolt-beteg játszmában tartó
p A mocsárból magát hajánál fogva „kihúzó”
p Korai magömlés baját öngyilkosággal kúráló
p Szerelmi bánatát sikertelenül alkoholba fojtó
p 12
p Voluntarista: mindent lehet, csak akard!?
p Akaratgyenge, akit csak vonszol a Sors(a)
p „Betegségében” életfelmentést kereső-találó
p A halandóságán megbotránkozó dögunalmas
p 13
p Ön-és köveszélyes ámokfutó, futóbolond
p Kötelesség alól kibújó menekülőművész
p A mamahotel védettségében infantilizálódó
p A szexuális élete csúcspontja a dörgölődzés
p x
*
Sár vagy arany
A jó kezdés már fél siker.
A baj felismerése már fél gyógyulás.
A mese, közmondás, példabeszéd, életkép
rólunk szól: ismerjünk magunkra, ha ingünk,
akkor vegyük magunkra, és az isteni bölcsesség
s a bátor lélek segítségével változtassunk éltünkön.
Az ún. jóbarátainktól – de legfőképpen önmagamtól –
védjen meg az Isten, az ellenséggel elbánok magam is.
Más akár meg is ölhet, de kárt nem tehet lelkemben...
Aki mer, az nyer - a bátraké a szerencse/kegyelem…!
A vaskorban se tartsuk a sarat aranynak, aranyunkból
ne csináljunk sarat, de fordítva, és becsüljük aranyunkat.
|
