Bölcs-balga, boldog-boldogtalan

Táltos paripa és/vagy állatorvosi ló

Jóisten országa és/vagy földi-égi pokol

Életminőség vizsgálódások - vitaindítók

Áldott-áldatlan egyedüllétek

Csokonai Vitéz Mihály:

A tihanyi ekhóhoz  


Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív. 

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A boldogság karjain,
Vígadoznak a kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
Verd ki zengő bérceden.
Verd ki zengő bérceden. 

Zordon erők, durva bércek, szírtok!
Harsogjátok jajjaim!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Mintsem embertársaim,
Kik keblekből számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant.
Egy szegény boldogtalant. 

Akik hajdan jó barátim voltak
Még felkőltek ellenem,
Űldözőim pártjához hajoltak:
Óh! miket kell érzenem,
Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájok hív valék.
Bár hozzájok hív valék. 

Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
Oly barátim nincsenek;
Vállat rándít, aki sorsom hallja;
Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Szívem bús panasszait.
Szívem bús panasszait. 

Lilla is, ki bennem a reménynek
Még egy élesztője volt,
Jaj, Lillám is a tiran törvénynek
S a szokásnak meghódolt.
Hogy vagy most te, áldott lélek?
Én ugyan már elhagyatva élek
A tenger kínok között.
A tenger kínok között. 

Óh, van-é még egy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
E setét hegyekben lél?
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Mely megháborítana.
Mely megháborítana. 

Abban, gondolom, hogy semmi jussal
Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
Itt egy kőben helyt fogok,
S e szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
Ember és polgár leszek.
Ember és polgár leszek. 

Itt tanúlom rejtek érdememmel
Ébresztgetni lelkemet.
A természet majd az értelemmel
Bőlcsebbé tesz engemet.
Távol itt, egy más világban,
Egy nem esmért szent magánosságban
Könnyezem le napjaim.
Könnyezem le napjaim. 

Itt halok meg. E setét erdőben
A szomszéd pór eltemet.
Majd talám a boldogabb időben
Fellelik sírhelyemet:
S amely fának sátorában
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
Szent lesz tisztelt hamvamért.
Szent lesz tisztelt hamvamért.

*

p Saját házi- és napirended szerint élsz

p A tükörből visszamosolyogsz magadra

p Az te ízlésed, stílusérzéked dominálhat

p Azt eheted, amit magadnak főzöl

p Bármikor megsimogatod magad

p Lehet hű társad: nem beszélő kutya

p Magadat bármikor bármivel meglepheted

p Magadban beszélhetsz, nem néznek hülyének

p Magadnak parancsolsz - önként engedelmeskedsz

p Még hívatlan vendég sem toppanhat be

p Minden ott maradt, ahol hagytad

p Mindent úgy tehetsz, ahogy jónak látod

p Mindig a te akaratod lesz meg

p Nem a mesterkélt illem szerint eszel

p Nem a vekker/társad ráz fel hajnali órán...

p Nem akarja és veszi el más a javadat

p Nem azért vagy jó, mert látnak/elismerést vársz

p Nem beszélhetik beléd, hogy beteg és bűnös vagy

p Nem bíztál, s így nem is csalódhatsz senkiben

p Nem bombáznak ál- és rémhírekkel

p Nem élhetsz így állatismeret/szeretet nélkül

p Nem élhetsz parazita életmódot

p Nem érhet kellemetlen emberi meglepetés

p Nem fenyegetnek a sárga csekkek

p Nem figyelnek, vizslatnak idegen szemek

p Nem fogod magad sajnáltatni – nincs kinek

p Nem fosztod meg magad a kertészkedés örömeitől

p Nem hagyhatod el magad: életrevaló leszel

p Nem hanyagolhatod el testügyességeidet

p Nem háríthatod másra gyógyításod

p Nem hibáztathatsz más a kudarcodért

p Nem hívhatnak be katonának embert ölni

p Nem járnak a nyakadra rámenős ügynökök

p Nem kell a kollégiumi szobatársaktól menekülni

p Nem kell a (bunkózó-építő) kritikákat elviselni

p Nem kell attól tartani, hogy megszidnak

p Nem kell az ajándékozáson gyötrődni

p Nem kell destruktívan versenyezni

p Nem kell drága időd utazással tölteni

p Nem kell egész nap cipőben-öltönyben járni

p Nem kell elfojtanod ösztöneidet

p Nem kell ellenséggel élni egy fedél alatt

p Nem kell gyűjteni temetkezési költségekre

p Nem kell gyereked iskolákba járatni

p Nem kell gyerekneveléssel bajlódni

p Nem kell hadakozni a védőoltásokkal

p Nem kell hivatalos helyeken ügyeket intézni

p Nem kell idegen elvárásoknak megfelelni

p Nem kell kérni és hálálkodni

p Nem kell kórházban szüli, születni, meghalni

p Nem kell közvetítő a Jóistenhez

p Nem kell lemondanod a szemlélődő sétákról

p Nem kell más panaszáradatát hallgatni

p Nem kell másokhoz alkalmazkodni

p Nem kell másra, csak a szívedre hallgatni

p Nem kell mástól függeni, tartani stb. stb.

p Nem kell mástól várni a dicséretet

p Nem kell méregdrága „orvosságokat” venni/szedni

p Nem kell méregdrágán a boltban „élelmet” venni

p Nem kell örökösen kompromisszumot keresni

p Nem kell semmin senkivel osztozkodni

p Nem kell senkinek könyörögni, rimánkodni

p Nem kell sorban állni, tolakodni/tülekedni

p Nem kell szamárlétrán másznod, araszolnod

p Nem kell tartanod besurranó/zsebtolvajtól

p Nem kell telefoncsörgésre riadni/számlát fizetni

p Nem kell templom az istentisztelethez

p Nem kell természetellenesen kelni, enni, mozogni

p Nem kell zárni az ajtót, kaput, fiókot

p Nem kereshetsz bűneidnek bakot

p Nem kereshetsz kifogást: el kell a dolgod végezni

p Nem kerülhetsz az örök segélyezett csapdájába

p Nem kerülsz üresjáratú udvariassági beszélgetésbe

p Nem kísért se a restség, se a munkamánia

p Nem köphetnek bele a levesedbe

p Nem lehet aktívan komisz rossz szomszéd

p Nem lehet olyan, hogy valamire nincs időd

p Nem lehet szolgád: magad vagy az úr és szolga

p Nem lehet, hogy ne művelj földet

p Nem lehet, hogy te vetsz és más arat

p Nem lehetsz bezárva egy börtöncella közegébe

p Nem lehetsz büntetlenül Pató Pál úr

p Nem lehetsz senki bőven termő bamba diófája

p Nem lehetsz, maradhatsz szakbarbár

p Nem leszel egy nagy gépezet pótolható csavarja

p Nem maradhatnak ki életedből a kézművességek

p Nem maradsz egyoldalú – ezermester

p Nem más büntet vagy jutalmaz

p Nem mész/jönnek kölcsönkérni

p Nem olvashatnak bele írásodba, naplódba

p Nem pályáznak a helyedre, nődre

p Nem szakadsz el a természettől

p Nem takarhatja el a szomszéd ház a Napot, eget

p Nem tehetnek szegényházba, elfekvőbe

p Nem tilalomfák dzsungelében „élsz”

p Nem tilthatnak el hivatásod gyakorlásától

p Nem törnek javaidra, életedre

p Nem vagy folyton nyilvánosságba vetve

p Nem vagy kitéve időrablóknak

p Nem vagy kitéve jó rossz orvosoknak

p Nem vagy napod fő részében üzemben/hivatalban

p Nem vagy senkinek kiszolgáltatva

p Nem vállalsz többet, mint ami egyedül megy

p Nem veheti el senki a kedved

p Nem vehetik el az önbizalmad

p Nem veszítheted el a munkahelyed

p Nem vihetnek mások kísértésbe

p Nem zaklatnak hittérítők, pártkatonák stb.

p Nem zavarhatják a köreidet

p Nem zavarnak elmélkedésben, alkotásban

p Nem zökkentenek ki a nyugalmadból

p Nincs, aki kinevessen, kigúnyoljon

p Nincs féltékeny ellenlábasod

p Nincs irigyed, rosszakaród

p Nincs kitéve a pénz/politika szélhámosainak

p Nincs kivel konfliktusba kerülni

p Nincs szex nyomor: van önkielégítés

p Nincs vita, veszekedés, verekedés

p Nincsen se közlekedési zaj, bűz, szmog

p Önellátó vagy, nem szorulsz másra

p Senki se szól bele a dolgaidba

p Sohasem foglalt a fürdő, a WC stb.

p És a többi...

*

Csokonai Vitéz Mihály:

A Magánossághoz

Áldott Magánosság, jövel! ragadj el
Álmodba most is engemet;
Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,
Ringasd öledbe lelkemet!
Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam,
Hogy itt Kisasszondon reád találtam,
E helybe andalogni jó,
E hely poétának való.

Itt a magános vőlgybe és cserében
Megfrisselő árnyék fedez,
A csonka gyertyányok mohos tövében
A tiszta forrás csergedez.
Két hegy között a tónak és pataknak
Nimfái kákasátorokba laknak;
S csak akkor úsznak ők elő,
Ha erre bőlcs s poéta jő.

A lenge hold halkal világosítja
A szőke bikkfák oldalát,
Estvéli hűs álommal elborítja
A csendes éjnek angyalát.
Szelíd Magánosság! az illy helyekbe
Gyönyörködöl s múlatsz te; ah, ezekbe
Gyakran vezess be engemet,
Nyugtatni lankadt lelkemet.

Te a királyok udvarát kerűlöd,
Kerűlöd a kastélyokat;
S ha bévetődsz is, zsibbadozva szűlöd
Ott a fogyasztó gondokat.
A félelem s bú a vad únalommal
Csatáznak ott a tiszta nyúgalommal.
A nagy világ jótétedet
Nem tudja s útál tégedet.

Ohajtoz a fösvény, de gyötrelemmel
Goromba lelkét bünteted:
A nagyravágyót kérkedő hiszemmel
A lárma közzé kergeted.
Futsz a csatázó trombiták szavától,
Futsz a zsibongó városok falától:
Honnyod csupán az érező
Szív és szelíd falu s mező.

Mentsvára a magán szomorkodónak
Csak a te szent erdődbe van,
Hol bíztatásit titkos égi szónak
Hallhatja a boldogtalan.
Te azt, ki megvetette a világot,
Vagy akinek már ez nyakára hágott,
Kiséred és apolgatod;
Magát magával bíztatod.

Te szűlöd a virtust, csupán te tetted
Naggyá az ollyan bőlcseket,
Kiknek határtalanra terjegetted
Testekbe kisded lelkeket.
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel;
Midőn teremt új dolgokat
S a semmiből világokat.

Óh, kedves istenasszony! én is érted
Gyakorta mint sohajtozom,
Mert szívemet baráti módra érted,
Midőn veled gondolkozom.
Ártatlanúl kecsegtetet magadba,
Nincs tettetés, sem csalfaság szavadba,
Hív vagy, nem úgy, mint a mai
Színes világ barátai.

Lám, melly zavart lármák között forognak
A büszke lelkek napjai,
Kőről kövekre görgenek, zajognak,
Mint Rajna bukkanásai. –
De ránk mikor szent fátyolid vonúlnak,
Mint éji harmat, napjaink lehúllnak,

Tisztán, magába, csendesen:
Élünk, kimúlunk édesen.

Sőt akkor is, mikor szemem világán
Vak kárpitot sző a halál:
Ott a magánosság setét világán
Béhullt szemem reád talál.
Síromba csak te fogsz alá követni,
A nemtudás kietlenén vezetni:
Te lészel, ah! a sírhalom
Vőlgyén is őrzőangyalom.

Áldott Magánosság! öledbe ejtem
Ottan utólsó könnyemet,
Végetlen álmaidba elfelejtem
Világi szenvedésemet.
Áldott Magánosság! te légy barátom,
Mikor csak a sír lesz örök sajátom.
De ez napom mikor jön el?
Áldott Magánosság, jövel!

*

Boldog-boldogtalan

Plusz-mínusz végtelen

Az akarót repíti, a nem akarót vonszolja a sors…

Kiken és miken múlik, hogy kiteljesedik-e életünk,

hogy jó, igaz, szép születés-élet-halál vár-e ránk,

ami méltó az Isten hasonmás teremtményéhez.

Mint egy gitárhoz, amin isteni muzsika játszható,

de használható nem rendeltetésszerűen, sőt, mint

szobadísz, nehezék, zálogtárgy, kalapács, fegyver,

vagy amiből kicsalható egy lélekromboló ördögi zaj...

Lehet élni csodálatos, megtáltosító isteni szerelemben,

boldog családi körben, édes otthonban, gyerekáldással,

de lehet/maradhat valaki agglegény, vénlány, elvált,

szerelmi gyötrelemben, szex nyomorban, házas pokolban…

Jószándékokkal kövezettek a pokolba vezető utak –

önmagunktól és jóbarátainktól védjen meg az Isten.

Ádáz nyílt ellenség, gonosz mostoha, sunyi álbarát?

Többet árt a kényeztető anya, a jó protokollos orvos...

A mese/példabeszéd, közmondás stb. rólunk szól,

ismerjünk magunkra s bölcsen/lélek bátran itt-most

változtassunk éltünkön - sokkal több múlik rajtunk,

mint azt gyáva önigazulásul magunkkal is elhitetnénk...

Az aranyunkat becsüljük meg és gyarapítsuk,

ami sár, azt nem mondjuk aranynak, ne őrizzük

és ne szaporítsuk, de tegyük arannyá, ha lehet,

és az aranyunkat meg ne hagyjuk sárrá válni…