Olvasónapló: Victor Hugo a párizsi Notre-Dame című regényéről.

A cigányok igazi karrierje az irodalomban a romantikával kezdődött —olvashatjuk Veres András tanulmányában. A cigányok javarészt tolvajokként jelennek meg az irodalmi alkotásokban, amely mellé rendszerint párosul némi jólelkűség is.

A bűnözés például a kalandregények, pikareszk regények világában szinte teljesen természetesnek mondható.A regények hősei nincstelenek, bűnözők vagy a társadalom határvonalán élő emberek, akik rátermettségük és leleményességük révén próbálnak előrébb jutni. A cigányok is a bűnözésből élő réteghez tartoznak. Rajtuk kívül azonban még számos népcsoportot sorolhatunk a zsiványok táborába. A roma származás az irodalmi ábrázolásokban döntő fontosságú: az író rendszerint negatív tulajdonságokkal együtt jeleníti meg a népcsoportot vagy magát a roma személyt.

Veres András szerint a „bizarrt és groteszket előtérbe állító romantikus esztétika számára igencsak kapóra jött a cigány tematika, keresve sem találhatott alkalmasabb szereplőt a másság képviseletére. Talán Victor Hugo regénye, A párizsi Notre-Dame lehet rá az egyik legmeggyőzőbb bizonyíték. Esmeralda, a szép cigánylány képtelen megértetni magát előítéletekben elmerülő környezetével, jóllehet csaknem mindenkit megbabonáz, aki kapcsolatba kerül vele. Félrevezető látszatok sorozataként bontakozik ki a cselekmény - valamennyi főszereplőt a maga rögeszmés hite hajtja feltartóztathatatlan végzete felé.

A középkori Párizs fölött csak névleg uralkodik XI. Lajos király, az igazi úr a zabolátlan szenvedély és a vakbuzgóság. Azzal, hogy valaki cigánylány, már félig-meddig meg is váltotta belépőjegyét ahhoz, hogy boszorkányként ítéljék el. A regény kifejezetten ironikus célzatú leleplezése, hogy Esmeralda valójában nem is cigány, hanem csupán cigányok nevelték fel, miután kisgyermekként elrabolták szüleitől.”

Victor Hugonak A párizsi Notre-Dame az első terjedelmesebb műve. A mű írását 1828-ban kezdte meg. A könyv befejezése azonban abba maradt az 1830-ban kitörő júliusi forradalom miatt. Az alkotás egy év késéssel látott napvilágot, melynek eredményeképp Hugo a forradalomban gyűjtött élményei hasznosításával gazdagabbá, színesebbé és életszerűbbé tették a megfogalmazást.

A regény hősei tipikus romantikus jellemek. A főszereplők kivétel nélkül egy-egy fontosnak vélt tulajdonságot jelenítenek meg. A személyeket fejezetről fejezetre ismerjük meg. A jelentősebb szereplők ismertetésének külön fejezetet áldoz az író.

„A regény fő témája az ember küzdelme a végzet ellen és a végzet feltétlen győzelme, valamint a romantika egyik központi gondolata: a folyamatos változás szükségessége (erről szól az „Ez megöli amazt” fejezet). Érdekes, hogy a főszereplő ennek ellenére egy statikus, élettelen dolog: a Notre-Dame épülete, az egyetlen biztos pont az események körforgásában, az állandóság megtestesítője.” /Somogyi Tamás: Victor Hugo –  A párizsi Notre-Dame című művének elemzése/

Somogyi utóbb idézett művének jellemábrázolásait alapul véve Esmeralda, a 16 éves cigánylány központi helyet foglal el a történetben, a négy férfit Quasimodot, Frollot, Gringoire-t és Phoebus-t erős kapcsolat fűzi hozzá. Idealizált, természetes, tökéletes alakjával, elbűvölő kisugárzásával és jóságával mindannyiunkat magával ragad. A jót képviseli, tisztán él és tisztán is hal meg.

Quasimodot tekinthetjük a helyszín, a Notre-Dame egyedüli urának. Csúnya, torz, szerencsétlen sorsú, nemes lelkű lény, akinek ereje munkájában és a szerelemben, elszántsága pedig Frollo szolgálásában mutatkozik meg.

Ő az egyetlen alakja a műnek, aki képes megélni a tiszta szerelem csodáját.

Frollo tanult, középrétegbeli, kéjsóvár, képmutató pap, aki hatalmát arra használja fel, hogy megszerezze bűnös vágyai célját. Képes gyilkolni is, s ha nem lehet övé a lány, senkié se legyen. Jelleme szemben áll társadalmi pozíciójával. Szerelme őrült, mindent felégető, s mikor Esmeralda eltaszítja magától, fel is adja a lánnyal együtt.

Pierre Gringoire költő, filozófus, Esmeralda férje. A cselekményben inkább mellékszerepet vállal. Eleinte csodálja a lányt, vonzódik hozzá, később már nem törődik sokat vele, csak Frollo kérésére terveli ki kiszabadítását.

Phoebus kapitány délceg külsejével szemben áll a toronyőr rútságával, ám a szép, erőteljes külső, értéktelen, gyenge belsőt rejt. Látszólagos érzelmei érdekeinek képviseletére jönnek létre, kihasználja Esmeralda érzéseit, csak játszik vele. Nem hatja meg az sem, mennyire ragaszkodik hozzá a lány, gátlástalanul hazudik szerelmet neki.

Quasimodo esetében a belső tulajdonságok és a társadalmi megítélés ellentétét figyelhetjük meg: hiába lovagias udvariassága, odaadósága, környezete mégis megveti külseje miatt, nincsenek barátai. A szereplők belső tulajdonságai szélsőségesek, végletesek, s részben ettől válik romantikussá a regény: csak mérhetetlenül jó (Esmerealda, Quasimodo) és csak mérhetetlenül rossz (Frollo, Phoebus) jellemeket figyelhetünk meg. Felfokozott érzelmek, bonyolult szerelmi történet, váratlan fordulatok, félreértések, nagy lélegzetvételű romantikus leírások, cselekmény késleltetések jellemzik a regényt. Cselekményének ideje és a regény tartalmi hossza aránytalanná válik a leírások és a késleltetések révén. Nyelvezete egyszerű, a több szálon futó cselekmény ellenére is. Sokkal inkább az érzelmekre, a cselekedetekre, a leírásokra fordít hangsúlyt. Hugo festői módon tud látni és ez teszi látomásszerűen érzékelhetővé a leírtakat. A Notre-Dame székesegyház leírása önmagában is irodalmi remekmű.

Attól válik romantikussá, hogy elemeit túlnyomó részt romantikus eszközök alkotják. A mű a történelmi nagyregények közé sorolható. Hugo a késő középkorba helyezte történetét, mint kívülálló személy, múlt időben meséli el . A regény hitelesen mutatja be az akkori Párizs épületeit, lakóit. Szereplői kitalált személyek, rajtuk keresztül mégis megismerhetjük a középkor társadalmi rendszerét, a főváros népének életét.

A mű szerkezete a romantikus alkotásokhoz hűen több szálon fut, mivel a történet során visszatekintünk a múltba. Megfigyelhető a műfajok keverése is, érdekes történet (történelmi) leírás és kultúrhistóriai esszé egyszerre. A regényben benne van az alkotó élete is: az őrületbe került bátyja és a sikeres író (öccs) lelkiismeret-furdalása érezhető a regényben Claude és Jehan Frollo kapcsolatán. A szétesett család élménye, a rettenetes anya (Gudule nővér) jelleme is jelen van, a főesperes vívódása pedig magáé a szerzőé. Így a személyes elemeket tartalmazva olyan, mintha maga az író is megélte volna a középkorban játszódó eseményt.

A belső tulajdonságok alapján kell megítélni egymást. A külső, a társadalmi pozíció végtelen gonosz lelket is rejthet. A végzet ereje azonban úgy tornyosul felettünk, mint maga a Notre-Dame örökkévaló, csodálatos épülete. /Somogyi Tamás: A párizsi Notre-Dame című művének elemzése/

A könyv sikerét  az is mutatja, hogy alapjául szolgált A Notre Dame-i toronyőr, eredeti címén: The Hunchback of Notre Dame című filmnek. Bár a regény fő mondanivalója megtalálható a filmben, azonban lényeges különbségek vannak a két mű között.

Ez a romantikus regény, A párizsi Notre-Dame ma is nagy hatással bír. Felejthetetlen ismerős marad Quasimodo, a púpos, sánta, süket harangozó, akiben sajátosan egyesül minden testi csúnyaság és minden lelki szépség.

A regény azonnal világsiker lett. Szerzője azonban sokáig nem írt regényt A párizsi Notre-Dame után. Költőnek kellett lennie, drámákat várt tőle színház és a közönség. Csak száműzetésének közel két évtizedében tért vissza a prózai nagyepikához. Egy angol szigeten írta meg a Nyomorultakat, a világirodalom mindmáig egyik legtöbbet olvasott regényét.

Kamarás-Lakatos Katalin