Nagy Jenő: Koldus és királyfi

Egy pokoljáró balga dudássor

Isten bölcs-boldog fenegyereke

Számadás és leltár - önarc/korkép és testamentum

Egy magyar férfiember életmennyisége/minősége:

A hitvesem/élettársam dicsérete - II.

Vas István

Óda a tegnapi asszonyokhoz

De szépek vagytok, tegnapi asszonyok!

Hamvadó szemetekben még néha felragyog

A régi büszkeség, amivel az első szeretőt

Vállaltátok papák-mamák, a világ vádja előtt,

Nem sütöttétek le a szemeteket, ahogy illett akkoriban,

És nem bújtattátok a szempillák fátylába démonian,

Ti először itt mifelénk, ti válogatott kevesek,

Akikben az örök nőiség új hitté lelkesedett,

A mi hitünkké, mely szemetekbe sütött, csalatatlan, fiatalon,

És a ti nézésetekből is a Remény, a Forradalom

Hivott bennünket, az ébredő, felszított Vággyal egy –

Ó, micsoda förtelmeket látott később a szemetek,

Micsoda rettegéseket, micsoda mocskot, hány halált,

Hány börtönön át őrizte nekünk megváltó mosolyát,

Mögötte hány holt férfi enyész, hány otthon füstölög,

De ma is hogy tud ragyogni még a romjaitok között,

És fiatalok boldog feje fölött ha összenéz szemünk,

Ma is, mint rég volt, vagy rég se volt, tudással telve ölelkezünk.

És utcán vagy hangversenyen, ha feltűntök, szembe velem,

A fejetek fölvetését már messziről megismerem,

Mert ilyet nem tudnak semmimód az édesek, a maiak,

A macskatekintetű puhák, a sejtelmesek, a démoniak,

A szemükbe hulló hajúak, a lankatag idegbabák,

Ahogy ti értettétek vívni a szerelem párbaját,

És az ősbuja bajvívásnak új értelmű kedvet adott

A tiszta, nagy homlok, a hátrasímult, gretagarbós hajatok,

Ahogy irodában is tudtatok ülni és állni a műhelyekben,

És tudtatok várni keményen, hívőn, hitetőn, töretlen,

A hegytetőn fölszegett fejjel megállni a hajnali szélben,

Az ágyban az új gyönyörökkel szembenézni merészen,

És tisztán a szennyben, a vészben, ti erősek, ti szépek!

Még ma is a tömegben megismerem, ha ti léptek,

Mert izmos lábatok ma is ruganyos még, ma se csoszog.

Mert ma is a jövőbe léptek, ti tegnapi asszonyok,

Mint amikor a lábatok föl, föl a csúcs felé

Kapaszkodott, tar ágakon átragyogó nap elé,

Vagy a lejtőn lefelé nagyokat szökellve rohant,

Vagy sílécen egyensúlyozott az ormótlan bakancs,

Mely kedvesebb volt a szívemnek, mint most a tűsarok,

S hogy tündöklött a lábatok, ti tegnapi asszonyok,

Mikor a Dunán, alkonyi fényben, a gurulópadoson

A deszkának feszült a hosszú szárkapocs izom,

És mennyiféle fáradtság gyűlt össze a lábatokban,

S hol mindenütt járt a lábatok, micsoda sarakban, táborokban,

És fáradt lábatokkal is hogyan karoltatok –

Az erőtök is micsoda gyönyör volt, ti tegnapi asszonyok!

És hányunkat karoltatok, ti tegnapi asszonyok?

Milyen szomorú társaság, ha visszagondolok!

Mindegyitekhez milyen szeretők tartoztak, micsoda férjek,

Kik innen-onnan, amíg lehetett, hozzátok visszatértek!

Társaim, hova tűntetek, ti tegnapi férfiak?

Milyen sírok temettek el, milyen börtönfalak?

Milyen vesztőhely várt titeket, miféle új gyalázató tűz?

Miféle titkos kapcsolat az, mely minket összefűz?

Nekem testvérem mind, aki titeket szeretett,

Ti tegnapi, bátor asszonyok, mind, aki veletek

Akart új életbe kezdeni, nem ahogy adatott:

Ahogy ti tudtátok élni a szépet, ti tegnapi asszonyok.

Csak értetek volt szép a kalandos, kurta átmenet,

Mert szebben éltünk, mi tegnapiak, mint ahogy lehetett.

Ezért hiszem, hogy a föld alá nagyobb kincs soha nem jutott,

Mint mikor lekerülnek oda csontjaitok,

A tatár koponyák, a buksi fejek, vagy a különös keletiek,

A lábszárcsontok, a csodatudó újjak, csigolyák, perecek.

S aki közületek oda rég lekerült, mikor virágban állt,

Azóta átragyogott idefönt minden homályt

S a szépségből, a tegnapiból, nem tudom, mi maradt,

De felsugárzik titkosan, mint földalatti nap

*

*

1. Elérted a jóízű tréfám – együtt nevetünk a végén
2. Kisegítesz, ha netán – olykor, sokszor - elakadok
3. Tovább lendítesz, ha lélekben megtorpanok
4. Már magát a jószándékom is értékeled
5. Szemet hunysz kisebb disznóságaim felett
6. Ha megölellek, akkor visszaszorítasz
7. Fél szavakból értjük egymást
8. Örülsz, ha csak nekem örömet okozhatsz
9. Elmondod, ha bajod van velem
10. Egy tálból és egymás kezéből eszünk
11. Levágod a hajam és megmosod a hátam
12. Úgy látsz, ami jó esetben lehet még belőlem
13. Mindig a legjobbat feltételezed rólam
14. Sokfelé elkísérsz – pláne, ha kérem
15. Főzöl, terítesz, és meleg étellel kínálsz
16. Gyengéd erőszakkal késztetsz a jóra
17. Távol tartod tőlem a háborgatókat
18. Beleérez a nehézségeimbe
19. Non stop meleg otthoni légkört teremt
20. Kiigazít, ha túlzok vagy tévedek
21. Megigazítja a ruházatom, gondolatom
22. Nem számoltat el minden fillérrel
23. Csak ritkán és keveset panaszkodik
24. Hálás nekem, minden kis házkörüli munkáért
25. Hasonló előadást és hangos könyvet kedvel
26. Nem dörgöli az orrom alá, ha többet keres
27. Ha eltűnök, akkor aggódva keres
28. Ha elbóbiskolok, akkor betakar
29. Ha fáj a hátam, megmasszírozza
30. Ha hamisan  éneklek, nem hurrog le
31. Ha csüggedek, mond valami biztatót
32. Minden fontos hírt gyorsan tudat velem
33. Sohasem zsarol, érzelmileg sem
34. Bármit kérek, hamar és készséggel teljesíti
35. Bármikor beáll a helyemre, s helytáll
36. Nem írja fel, ki kinek tett több szívességet
37. Megosztjuk egymás között a munkát
38. Abban lenne jobb, ami nekem nem megy
39. Nem felejti el, amit tegnapelőtt ígért
40. Ha a szemembe néz, nem tudok hazudni
41. Törődésével enyhíti a fájdalmam
42. Mindig előszeretettel viseltetik irántam
43. Mindent félretesz, ha szükségben vagyok
44. Ápol, ha leesek a lábamról
45. Meggyógyít, ha gyengélkedek
46. Megelőzi a bajom, a betegségem
47. Nem untat hosszas történetekkel
48. Mindig félt, de nem féltékenykedik
49. Bármit eszik-iszik, mindig kínál
50. Elpakol utánam is, ha úgy adódik
51. Nem kutakodóan olvas a gondolataimban
52. Sokszor, legtöbbször kitalálja a titkos vágyaimat

*

*

Ady Endre:

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.

*

*

1. Nem hízeleg, hogy jó pontokat szerezzen
2. A gyengébb vicceimen is el-elmosolyodik
3. Kegyelemből nem üti le a ziccert
4. Könyörületből elengedi jogos feddését
5. Óv a vakmerő istenkísértésektől
6. Örül a puszta látásomnak
7. Ajándékként fogadja a tartozásom
8. Kedvet csinál a kötelességeimhez
9. Unszol, nógat, ha holtponton ragadok
10. Minden nap tiszta lapot adsz
11. A megbocsátással ki is törölted botlásomat
12. Nem hánytorgatod fel régi sérelmeidet
13. Igyekszel érzéssel mondani a fájó igazságot
14. Ha már senki, te akkor is bízol bennem
15. Szemed tükrében jobbnak érzem magam
16. Figyelmeztetsz a közvetlen-távoli veszélyre
17. Tudsz magamra hagyni és magaddal ragadni
18. Figyeled és lereagálod minden kis rezdülésemet
19. Vendégeimet a te meghívottaidként fogadtad
20. Sosem kértél tőlem tisztességtelen dolgot
21. Ócska lakásunkból ízléssel otthont varázsoltál
22. Az érdekemben csaltál - kegyesen
23. Ami rám tartozott, azt nem titkoltad
24. A bűnömben nem vagy cinkos társam
25. Nem dobsz rám se első, se utolsó követ
26. Elviseled, ha morgós-harapós vagyok
27. Tisztába rakod a zűrös dolgaimat
28. Letörlöd a sarat a cipőmről
29. Óvatosan adagolod, ha rosszat adsz tudtomra
30. Nem háborgatsz, ha rossz passzban vagyok
31. Felkarolod és támogatod terveimet
32. Megdögönyözöd a fejem, a hátam
33. Simogatod és puszilgatod az arcom
34. Minden javadat megosztod velem
35. Nekem főzöd az ételt, sütöd a kenyeret
36. Kitárt karokkal várod az érkezésem
37. Meleg búcsúval engedsz utamra
38. Zokszó nélkül tűröd, ha morcos vagyok
39. Összehangolod velem életritmusod
40. Távollétemben a védőügyvédem vagy
41. Gondolatban kísérsz, ha távol vagyok
42. Elgördíted utamból az akadályokat
43. Imáidba foglalod a nevem
44. Tapintatosan figyelmeztetsz hibámra
45. Kimosod a testi-lelki szennyesemet
46. Nem állítasz kész helyzet elé
47. Semmilyen vackomat nem dobod ki
48. Arcomra mosolyt varázsolsz
49. A testi-lelki sebemet tisztogatod
50. Aki minden javát megosztja velem
51. Akivel hasonlóak a képzettársításaim
52. Aki nekem Isten után az emberek közt az első…

*

Illyés Gyula:

Ditirambus a nőkhöz

1

Nem a kövek és nem a fémek.

Nem amik állják az időt!

Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.

Nem az örök-élet-igéret

cinkosai. Nem a kimértek.

Hanem a törékenyek s engedők:

a fű, a lősz, a sás

lett tiltakozás.

A tettük után nyomban eltünők.

2

Nem a kövek és nem a fémek.

Nem az asszir, a szumir pillérek,

a talpukkal évezret gyűrüztetők.

Nem a bazaltból faragott gúla-tetők.

Hanem a haraszt, az avar, meg a fa:

a messziről igent integetők.

Nem a kemények,

hanem a fonhatók, a szőhetők,

a dolgozó kezekre

kutya szemével figyelők, -

Még messze, messze

valamennyi isten előtt -

3

Nem a kövek és nem a fémek.

Az első szót, a gügyögőt,

az első tanácsot a létnek,

ők kezdték szájba rágni, a

gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.

A közlékenyek, a serények.

Ők, nem az égnek,

hanem a sári világnak védangyal-kara,

ők, az örökre többrekészek.

Mert aki meg akarja tartani az életet, elveszti azt:

aki pedig kész elveszteni is, megtartja.

4

A romlandók. A hínár, a moha.

A múlók. A hártya, a len fonala.

Nem az eleve valakik, hanem a törők,

de nyomban fölnevetők,

hogy megint csak összeilleszthetők,

az így szívósak, így nem engedők.

Az ág héja, a kecskeszőr, a háncs

lett utitárs -

Befogadván valami messze

- hogy mondjuk? - eszme?

rendeléséből a jövőt.

5

Messze a kövek és a fémek

hatalomátvétele előtt.

A hajlíthatók és görbíthetők,

a szívósan gyengédek,

az ujjnyomásra már válasz-puha

anyagok, ők, a soha

vissza nem ütők.

adtak halk jelet - kéz a kéznek -

velünk a Föld!

6

Fú a szél, kopik a talaj,

fölkúszik, óriási hal,

az évszázadok mélyvizéből

a templom, - íze, húsa nélkül.

Száll a por, vékonyul a föld,

emelődik ünnepi tálca

diszében a dög: a ledőlt

fejedelmi palota váza.

Hányingerelten köpdösi

vissza a tisztára szopott

bordát, ivet, oszlopot

az idő. Nem ez kell neki.

7

Nem a kövek és nem a fémek.

Nem a bronzpajzsok, a porfiredények,

a hivalgók, a haszonélvezők.

Hanem a pálmalomb kötények,

a kókuszcsészék, a zsuppháztetők.

Nem a katakombák, nem a tornyok.

Mert mit tudnak a csontok,

ha kifolyt közülük az élet?

8

Ki mondta az első szót a jövőről,

a derüset, a szemen át

meggyőzőt, szívmelengetőt:

lehet remény,

mást is rejt a világ,

mint amit mutatott először.

Az első füszoknya övén

az első ráhímzett virág.

9

Nem sziklakockából rakott erőd,

mit egybe csak a súly maltera köt.

Nem a gőg

kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe,

a vessző, a viasz, a toll ereje

hozott ide -

Igen, ők, az épp mert lágyan

megnyilók lettek a legerősebbek.

Mint ágyék s keblek

a csont- és izom-védte várban:

donzsonjaitokban, asszonyi testek.

Mint akik lebirhatják az időt.

10

Nem a szögletek, nem az élek,

nem a fegyverek, a szúrók s lövők,

nem a királyok s hadvezérek,

hanem az ebnél hamarabb

megokosult vályog-iszap,

a szőrme, az irha

lett vezető, - nem is a férfiak,

hanem ők

a minden tagukban szem-viselők,

a nők kezeit idomitva.

11

Rejti a márvány a szobrot. A Szépet!

De mitől éledt?

Kik voltak a nemzők s szülők?

És kik tették tisztába őt?

De a legelső, kisdedi mosolyt,

amivel szinte odaszólt,

ami a lélek válasza volt

a teremtésnek,

kik csalták oda, tétova

elsőt-mozduló vonásaira

a kőnek is, a fémnek?

Hallgat a sok apa s anya.

Nem, itt a sírok sem beszélnek.

12

Szobrok, ti, már a méhben készek,

harsány-némák, lét-tömlöcök,

épp azáltal holtak, hogy épek,

temetkezőket temetők!

13

Nem a kövek és nem a fémek.

Mig a fű újra fönt mindent beföd,

tisztítja máris lent a mélyet

szorgos népeivel a föld.

Munkálnak a türelmes férgek,

a hullamosók, bűz-szürők,

hír-fertőtlenitők, dicsvágy-virus-ölők,

a mord erények, zord erélyek

bacillusgazdáit lemeszelők,

mind-mind az iszonyú pöcegödört

át-, hasznosan úgy-szétdögönyözők,

hogy kidugja, egyre merészebb

kedvvel fejét, az öröm keresőt,

egy hóvirágnyi élet.

14

A szöllő-bakhátak-fésülte dombok

s nem a rom-fedte, a történelem-

lerondította bércek,

a felhő-kavarók, nem a látni is undok

mellvédek agyaros vigyora, hanem

a csibesövények,

nem a várárkok: a zsiba-borítók,

a kisajtó, a kalantyús kapu,

a csak fakilincs-záratú

verőcék, gally- és léc-cserények,

nem a lőrések,

hanem a kandikálásra szabott zsalú,

nem a torlaszolók, hanem a nyílók,

nem a tengeringerlő szirtfok,

hanem az öblök, a kikötők,

a borjú- és birka-nyalta mezők,

nem a keselyük, a denevérek, a solymok,

hanem a selymek, a fürj-fészkek, a méhek,

nem a dörgések, hanem az ének,

nem a kardok, a kardhüvelyek, a vértek,

hanem az ingek, a kendők, a harisnyakötők,

nem a villámok, nem a vulkánok, a rőt

ablakon át fény-bőgve beizzók,

a mélység düheit mennybeköpők,

hanem a hős mellbimbók,

a tövükhöz menekülők

megóvásában

bátran

meredők, tüzelők.

Ajánlás

Nem a zablák, nem a csengések,

hanem a kosáron a fül;

nem az ostromok, a bekerítések;

hanem a korall-sor a nyak körül,

meg a tüzhely körüli székek;

nem a viharok, a mének, a diadalzengések,

hanem a szitaszél-veregetések,

ha a liszt megtömörül,

hanem a néma kitekintések

a téli ablak függönye mögül;

nem a havasok, a jeges meredélyek,

hanem a kézimunkázó vetések,

a vasárnap is orsópörgetők,

hanem a csecsemő-lebegtetések,

hanem a csermelyek, a csevegők,

nem a vezényszó: Rohamra! s Imához!

Hanem a megforditott vánkos.