Eugéniusz: Koldus és királyfi XXI.

Egy pokoljáró dudás a Földön/mennyben

Isten bölcsesség- és boldogságkereső fenegyereke

Számadás és leltár - önarc/korkép és testamentum

Egy magyar ember életmennyisége/minősége:

Oly jó-rossz szellemi szereplőket láttam e Földön:

Segítő-vezető hivatások - árulások és pokoljárások  - X.

ÍRJAK? NE ÍRJAK?

I

Írjak? ne írjak? egyre számolom
Határozatlan az öt ujjomon.
Nem írni, vétek; írni, kész harag...
De mikor Bikfic is verset farag!

Eh, félre tőlem együgyű szerénység!
Máshol megy az: itt minden a legénység;
Szegény koldúsnak táskája üres;
Ki mer, nyer, és talál az, ki keres.

Nincs szebb dolog, mint az őszinteség;
Elrejtett gyertya mi haszonra ég?
Vagy, például, mit érne a tojás,
Ha nem kiáltná a tyúk: "kotkodás!"

Cégér fityeg, hol a kancsó kerülget;
Cégér ne'kűl a jó bor is elülhet,
Kivált az érdem olcsó vakbora, -
Nehezen akad erre cimbora.

A nagy Simon (ki nem isméri őt!)
Az álszerénységből szépen kinőtt.
Ő az, kitől (bizony már jó minap)
Egy hirdetést hoz valamennyi lap:

Hogy ő az apja lelkinek se vár
(Nem oly bolond ő, mint Shakespeár')
Elismerésre, költői babérra,
Halál után egy foghagymát sem ér a;

Patkó se kell, ha már nem él, a lónak,
S jobb egy veréb ma, mint egy túzok holnap:
Ismerje meg hát a világ jelenben
És bálványozza lángeszét; különben...

No, mások ezt más útakon teszik,
S mindegy az út, ha összeérkezik.
Ezt elragadja "villám képzelet"
És hordja fenn "a csillagok felett";

Azé "miként sas" röptiben merész,
Felhőt eszik s bátran a napba néz;
Sok a babért fitymálja, megveti,
Mint gyermek a babot: "kell is neki!"

Míg más, ki páva-tollakkal ragyog,
Fennyen kiáltoz: "én költő vagyok!"
Némelyik "pálma", ezt ő mondja, ő;
Már most is óriás... hát még ha nő!

A másik így zár minden éneket:
"Lesz oly idő még, mely megemleget!..."

II

Hogyan? nem írni most? letenni tollamat,
Midőn, ha nem csordúl, csöppen egy kis kamat?
Midőn az olvasó már-már olvasni kezd,
S talán még rá is áll, ha mondom: vedd meg ezt!

Hála az égnek! ím, lendül a könyv-ipar:
Iró, ha kurta is, lesz néki, ha kapar;
Az üzlet új, hanem elég böcsűletes,
A cikk olcsó ugyan, de kél, bár szemetes;

Aztán, szó ami szó, nekünk sem sokba áll,
Oly könnyen termelünk, mint aki úgy... talál;
Mint a kosárkötő, s a még olcsóbb koma...
De hisz oly régi már s kopott ez adoma.

Minden kezdet nehéz. Nálunk kivált soká
Lőn, míg a házalást a Múzsa megszoká:
Hogy mint tirol leány, ajtón ablakon át
Unszolja készletét s mindig-kész mosolyát.

Mert a kereskedést - ha tiszta, ha vegyes -
Fitymálva nézte a fönhéjázó begyes;
A legtisztábbik is, gondolta, nehezen
Ha nem hagy olykor egy kis piszkot a kezen.

Nem volt inyére a hétköznapi modor,
Virágillat helyen nem a lucri odor:
Üzér, ügyér, hajhász, csőd, firma, company,
Ily szókat ő ki sem birt volna mondani.

Nagyon rátarti volt: fenn-ült a glórián,
Övedzve néha mint karcsú görög leány,
Vagy olykor mint a Seine partjárul egy najád,
Vagy szőke Rajna-szűz, ontá arany haját.

Idegen volt, de szép, a szép "Xenidion",
S nem árulá kecsét... leszállított dijon!...

III

Írjak? ne írjak?... Egy istencsapás:
Szólnom kisebbség, bűn a hallgatás.

Mert kinek arca van és háta ép,
Ily had közé bizony átallva lép,
Kivált ha nincs is méltó fegyvere,
(Mit ér a szó, hol ostor kellene!)

S a közmondás hamar fejére gyűl:
"Ki, ugymond, e' s ama közé vegyűl!"
De mikor a civódás tére szent!
Patkóiktól még az oltár se' ment!

Fut a kilenc szűz, döng a hét halom!
Ocsmány ökölharc az irodalom!
E szentegyházbul ostorral sem árt
Kiűzni alkuszt és galamb-kufárt.

"Vitatkozás az elmét növeli",
Kocódni kissé, ez is emberi,
S az író, hogyha máshol emberebb,
Bizonyos pontig jól áll a szerep:

Míg tárogatva zeng a csatadal,
Lovagkesztyűben foly a viadal,
S borítja bár az arcot vas lemez,
Hisszük, nemes vonásokat fedez.

Így tört minap láncsát Kazinczy, Bajza,
Így fedte Kölcseyt Achilles pajzsa;
S ha olykor közbe szól a szenvedély,
Ha nem mindig volt más az ügy s személy

Nem kofanyelven hallá a közönség:
Az, és philippica... van ám különbség.

Való, hogy a személyes galibát
Az üggyel összevétni nagy hibád:
De mit teszesz, ha egy masült zseni
Arcodba körmöl és fogát feni?

Ha rossz poéta és rossz költemény -
Apa s fiu - ugyanazon személy.
Mert, mint a tigris védi kölykeit,
Úgy védi a papa szülötteit?

Ilyenkor nagy baj a határvonás:
- De egy epigram' mégse záptojás!...

(1856)

Arany János

*

*

1. Nem „gyógyítom”, de magam idézem elő az olvasási nehézségeket
2. Nekünk sokkal előbbre való a beteg emberek érdeke mint a mundér becsülete
3. Neki nem kell álruhában/kampányban a nép közé járni: sorsközösségben él
4. Nekünk kell rangsorolni, ki legrászorultabb testi és lelki beteg, szegény?

5. Nekrofiliámat, halálvágyam morbid humorizálásban élem ki
6. Neki kell Antigonéként eltemetni a halott testvért, olykor élete árán is
7. Neki a hétvégéken kell behozni a lemaradást - mások kerti mulatságon…
8. Nekem nem kell sokáig kínálgatni a „díszgój” – sokáig - hálás szerepét

9. Neki ne lennének elvei? Hisz ő az, aki elvből elvet minden elvet…
10. Nekem ne lenne programom: a gyerekek megbotránkoztatása az!
11. Nekem még a tévedéseim is terméketlenek, tanulság nélküliek…
12. Nekem hivatalból semmi, de tényleg semmi nem lehet elég jó

13. Neki csak játék a munkája, ahhoz képest nem is rossz benne
14. Nekem csak előfutáraim és epigonjaim vannak – én nem is vagyok
15. Neki az írás szent dolog, ezért csak Szenteste ír egy sort a Bibliájába
16. Nekem a művészet szent, Ő maga az Isten - az élet az profán

17. Nekem a Mű csak ürügy, hogy impresszionista kritikám csapongjon
18. Nekem a családom csak életnyersanyag, kísérleti terep és személyzet
19. Neked kellene győzni a maratoni táncversenyen, vagy félbeszakad pályád
20. Neked kell példát mutatnod, hogy csak a bűnt gyűlöld, a bűnös embert ne

21. Neked kell lerombolni a hamis illúziókat, amiért csak köszönetet ne várj
22. Neked kell bemenni az oroszlánbarlangba, s csak egy hangszert vihetsz…
23. Neked csak tiszta eszközeid lehetnek, szellemi „ellenfeled” nem válogat
24. Nehéz, zord időkben a csendes szigligeti alkotóházban húzom meg magam

25. Nehéz, veszélyes küldetésed teljesítésénél csak elszabotálása rosszabb
26. Ne tűrd, hogy gazdaságpolitikai érdekből kitalált mumussal riogassák népünk
27. Ne téveszd össze a szerepeidet: rendőr, ügyvéd, ügyész, bíró, vagy lelkész vagy!
28. Ne segédkezz találmányod elsinkófálásához, vagy emberellenes használatához

29. Ne röstellj a bulvársajtótól is tanulni: olvasóbarát tipográfia, címadás, humor
30. Ne riadj vissza attól, hogy teóriád igazolandó akár egy tutajjal kelj át az óceánon
31. Ne hagyd a napirendről levenni csoportunk, rétegünk, nemzetünk sorskérdéseit
32. Ne hagyjuk beskatulyázni magunkat: írunk, festünk, feltalálunk, újítunk stb.

33. Ne hagyd magad piti csetepatéba belerángatni: sas nem kapkod a legyek után
34. Ne engedd megbotránkoztatni a kisdedeket, s itt végképp ne te légy botrányhős
35. Ne dugd be füled, ha szirént hallhatsz, de az árbochoz kötöztesd ki magad…!
36. Ne címért, kitüntetésért hajts - óvakodj a hiúságodtól és a hízelgőktől!

37. Ne bérmunkába fordíts: győzd meg a kiadót, mi ma az igazi hiánycikk!
38. Ne az ökör, de az érző-gondolkodó ember következetességével nevelj…!
39. Nem aufklerista, de radikális: nyomozd a hamis tudat társadalmi gyökerét
40. Ne aszerint törődj a hozzád forduló beteggel, hogy ki ő és ad-e hálapénzt

41. Ne akard magad szentté avatni - gyarlóságaid megvallása biztatás lehet
42. Naprakész szakmai tudással és formát jól időzítve vág bele a Nagy Feladatba
43. Nappal szervezkedsz, adminisztrálsz, éjszaka csillagászkodsz – alvás?
44. Nappal hallgat, kussol, csak „álmában beszél” – de azt még én se hallom

45. Naponta adj hálát azoknak, akik lehetővé teszik alkotói szabadnapjaidat
46. Naponként vakon ugrasz fejest ismeretlen – mély vagy sekély – vizekbe
47. Naponként újra ellenállni a könnyű siker, a Nagy Céda csábításainak...
48. Napirenden tartod: hogyan lehet a korrupció lehetőségét minimalizálni

49. Napi visszajelzett sikerélményed akkor van, ha a szünetben gulyást főzöl
50. Napi szócsatákban ne lövöldözd el puskaporodat - lesz időd feltöltődni
51. Napi betevődért huzatos aluljárókban zenéddel szemérmesen koldulsz
52. Nálam revelációszámba megy, ha felfedezem a langyos vizet: heuréka!

*

*

Arany János

LETÉSZEM A LANTOT

Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Más ég hintette rám mosolyját,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, müvészi gonddal
Függött a lantos ujjain;
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél
Gyanánt vegyült koszorujába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet:
Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon... Mind hiába!
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Most... árva énekem, mi vagy te?
Elhunyt daloknak lelke tán,
Mely temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után...?
Hímzett, virágos szemfedél...?
Szó, mely kiált a pusztaságba...?
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága!

(1850. márc. 19.)

*

*

1. Nálam nincs kegyelem kettes, azt is ki kell érdemelni!
2. Nálad a Szellem, a Költészet: de a Disznófejű Nagyúr csak ül az aranyán
3. Naiv idealistának hiszed embertársaidat is, mint a szellemi fogyatékosok
4. Naiv felvilágosító attitűddel térítgetem az utcalányokat és a striciket…

5. Nagyvilági kitekintést/összehasonlítási alapot ad: hogy élnek mások máshol
6. Nagyszájú kérkedő, aki a vészkorban lapul, majd mások hőstettét orozná el
7. Nagyrabecsülése jeléül a maximumot követelve emancipáld a tanítványainkat
8. Nagyobb erővel keressük-kutatjuk tételünk, állításunk cáfolatát mint igazolását

9. Nagymester és szekundáns – mindkettő fontos, tudd: hol a helyed
10. Nagydobra veri az örömhírt: nem hiába a bánat – tudjuk: van bocsánat
11. Nagybani adócsalóknak ad nagy szakmai rutinnal titokban „jótanácsokat”
12. Nagy zajt csap körülötted az életpiac: alig hallod  az isteni sugallatokat

13. Nagy ötleteket felvásárolok, begyűjtök, majd jó mélyre eltemetek
14. Nagy idők nagy tanúja, épp ezért van veszélyben: tanúvédelmi program?
15. Nagy idők kis tanújaként akkor is csak igazat ír, ha ezzel önmagát jelenti fel
16. Nagy hűhót csapok semmiért: egy hegy vajúdik, de csak kis egérke születik

17. Nagy eszem otromba tréfák kiötlésére használom
18. Nagy Ellenálló voltam, csak a Gonosz kísértésének engedtem
19. Nagy dolog a sajtószabadság, de ezt újra és újra neked is ki kell harcolni
20. Nagy csinnadratta: „leleplezek” egy-két szabad prédát, beáldozott piti alakot

21. Művésztanárként még az éneklést is megutáltatom a nebulókkal
22. Művészfilmrendező „fenegyerekként” forró drót köt össze a Góréval
23. Műveld s tanítsd a logikus gondolkodást és a szabatos-szép fogalmazást
24. Műveim efemer összhatása: dekadens sznobok frivol idegizgalma

25. Műgondos újra-fordítása hozzáférhetővé teszi a világirodalom javát
26. Műfaj híján életem művészi megkomponálásával játszadozom
27. Muszos kötelességet csinálok dicső elődeinkre való emlékezésből
28. Munkapszichológus, akinek egyedül az őt alkalmazó Főnök diktál

29. Munkaköri kötelességeim teljesítéséért már jutalmat várok
30. Munkaidőn túl már nem üldözöm az ismert/ismeretlen tettest
31. Mostohaszülőként bebizonyítom: te buta, csúnya és romlott vagy
32. Mostohagyerek műfajt felkarolva s művelve: pl. dokumentumfilmes

33. Mosd le a gyalázatot és ismét tedd széppé a statisztikus stb. nevet
34. Monopolhelyzetben levő pártkritikusok árgus szemekkel lesnek hibáidra
35. Modern diktatúrákban a legrosszabb sorsa az ún. politikai foglyoknak van…
36. Mivel mi tudjuk, mi a lényeg, ezért minden másból nagyvonalúan engedhetünk

37. Mivel folyton az Eget kémleled, megbotlasz minden ki földi akadályban
38. Misztifikálom és az egekbe emelem a szellemi munkát, és honoráriumát
39. Mire túl vagyunk a csúcson, addigra felneveltük a rátermett utódokat
40. Mire minden elemi lét- és munkafeltételt előállít, már nem akar semmit…

41. Mintha te úgy huszonegyeznél, hogy 19-re még lapot kellene kérned
42. Mintha szándékosan gyújtogatnék, hogy sok dolga legyen a tűzoltónak
43. Mintha saját fülembe öntenék ólmot, hogy ne halljam meg elhívásaimat
44. Mintha nem a gazokat, de a kultúrnövényt gyéríteném, gyomlálnám ki

45. Mintha naponként újra le kellene tenned a pályaalkalmassági vizsgádat!
46. Mintha mindig újra egy régi lemezt tennék fel, és még az is beragadna…
47. Mintha minden ócska, avítt kacatot őriznél és sosem lomtalanítanál
48. Mintha marslakó lenne, olyan idegenül mozog ebben a való világban

49. Mintha már magam is úgy látnám, hogy a király nem mezítelen
50. Mintha lerombolnám a Templomokat, és felégetném az Iskolákat
51. Mintha Kolumbusz a Városligeti tavon csónakázna Új Világ felé
52. Mintha szellemi ingyen-konyhára főznék, ahol nem illik reklamálni…

*

*

Arany János

Előhang

Néztem a sötétbe, sötét éjszakába, 
Régi elhúnyt idők homályos titkába; 
S amint belenéztem, hosszasan, merevűl: 
A ködök országa im megelevenűl 
És előttem járnak a hajdani képek, 
Mint egykor, oly élők, mint egykor, oly épek: 
Szög húnfiak, amint súgár lovaikon 
Íjat pödörintve futtatnak a sikon; 
Vagy kanca tejétől, bornak ha megerjed, 
Vídám lakomájok szilaj tüze gerjed, 
Felhangzik az ének, a szív ere pezsdül, 
S előterem a mult, bústól, örömestül. 
Vagy vadra csatázva, s népekre vadászva, 
Zendül az öreg kürt zúgó riadása, 
A harcbika bömböl, az óriás tülök, 

Nyerítnek a lovak hegyezve kis fülök' - 
S elvágtat a falka, szélnél sebesebben, 
Utána fehér köd, a föld pora, lebben. - 
Ott láttam a hősök ifjabb ivadékát, 
S feltünni borongó Etele árnyékát, 
Nagy messze vetődni a hún temetőre, 
Hogy már deli napjok hajlott lemenőre; 
Ott barna Csabát, a szőkébb Aladárral, 
Etel nagy örökjét kísérteni vállal, - 
Míg harc riad, imé! Kelem átkos földén, 
Holdfogyton is áll még, mely támada töltén - 
S a nemzeti vészből egy marad fen: Csaba, 
Csaba, e nagy éjnek bujdosó csillaga. 

Merjem-é futtani gyönge fáradt tollam? 
Lesz-e erőm írni, ahogy elgondoltam? 
Az élet hegyének már tetején állok: 
Emelkedtem eddig, ezután csak szállok. 
Belátom az ösvényt, melyen ide jöttem, 
Derült is, borult is a lejtő mögöttem: 
De ami elül van, azt borítja felleg: 
Ki tudja veszélyit a lemenetelnek! 
Ki tudja, ha lábam mélységre botolván, 
Nem jutok-e aljra mielőtt gondolnám, 
S nem lesz-e világi pályám köre csonka: 
Bevégzetlen élet! bevégzetlen munka!... 
Kétséges az útad: ha fogsz lenni, célnál? 
Szegény ember, addig hogy el ne alélnál? 
Mi emel? mi tart fön? mi sugall? mi biztat?... 
Kebelem egy hangja. Követem is aztat. 
Egy hang, mely csilingel az égi madárban, 
Hogy lerombolt fészkét rakja késő nyárban; 
Mely a pók fonalát százszor megfonatja, 
Noha füstbe százszor menjen áldozatja; 
S mely, hatalmasb szóval, a költőben riad: 
"Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!" 

CSABA KIRÁLYFI Első dolgozat 1853

*

A társadalmi elit,

a kiválasztottak könyve

Egy-egy  velős gondolat/mondat

azokról, akiknek az átlagnál nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma,

hogy segítsen/ártson embertársainak.

Nem csak az ún. értelmiségi pályákról

vagy a hivatásos segítőkről, vezetőkről,

ezek szerepéről, érdemeikről/bűnükről,

valamint áldozatvállalásaikról lesz szó.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gondviselő,

és tanító, gyógyító, pap, lelki pásztor, bölcs stb. stb.

Legalább ne árts, de inkább hass, alkoss, gyarapíts!