Eugéniusz: Koldus és királyfi XXI.

Egy pokoljáró dudás a Földön/mennyben

Isten bölcsesség- és boldogságkereső fenegyereke

Számadás és leltár - önarc/korkép és testamentum

Egy magyar ember életmennyisége/minősége:

Oly jó-rossz szellemi szereplőket láttam e Földön:

Segítő-vezető hivatások - árulások és pokoljárások  - XI.

Csokonai Vitéz Mihály

Az estve

A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja,

Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.

Haldokló súgári halavánnyá lésznek,

Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek.

Az aranyos felhők tetején lefestve

Mosolyog a híves szárnyon járó estve;

Melynek új balzsammal bíztató harmatja

Cseppecskéit a nyílt rózsákba hullatja.

A madarkák meghűlt fészkeknek szélein

Szunnyadnak búcsúzó nótájok rendjein.

A kis filemile míg magát kisírta,

Szomorún hangicsált fészkén a pacsirta.

A vadak, farkasok űlnek szenderedve,

Barlangjában belől bömböl a mord medve. -

Ah, ti csendes szellők fúvallati, jertek,

Jertek füleimbe, ti édes koncertek;

Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;

A ti nyájasságtok minden bút eltemet.

Lengjetek, óh kellő zefirek, lengjetek,

Lankadt kebelembe életet öntsetek!

Mit érzek?...míg szólok, egy kis nyájas szellet

Rám gyengén mennyei illatot lehellett.

Suhogó szárnyával a fák árnyékinál

Egy fűszerszámozott theátromot csinál,

Melybe a gráciák örömmel repűlnek,

A gyönyörűségnek lágy karjain űlnek;

Hol a csendes berek barna rajzolatja

Magát a hold rezgő fényénél ingatja.

Egyszóval, e vídám melancholiának

Kies szállásai örömre nyílának.

Késsél még, setét éj, komor óráiddal,

Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal:

Úgyis e világba semmi részem nincsen,

Mely bágyadt lelkemre megnyugovást hintsen;

Mikor a világnak lármáját sokallom,

Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom,

Mikor az emberek körűltem zsibongnak,

S kényektől részegen egymásra tolongnak.

Bódult emberi nem, hát szabad létedre

Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?

Tiéd volt ez a főld, tiéd volt egészen,

Melyből most a kevély s fösvény dézmát vészen.

Mért szabtál hát határt önfiaid között;

Ládd-é már egymástól mind megkülönözött.

Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,

Miolta a miénk nevezet elűle.

Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált,

Per és lárma nélkűl annyi embert táplált,

S többet: mert még akkor a had és veszettség

Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség.

Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek,

Nem született senki gazdagnak, szegénynek.

Az igazságtévő határkő és halom,

A másét bántani nem hagyó tilalom

Nem adott még okot annyi sok lármára,

Mert az elégség volt mindennek határa.

Nem állott volt még ki a kevély uraság,

Hogy törvényt hallgasson tőle a szolgaság;

S rozskenyérhéjból is karácsonyja legyen,

Hogy az úr tortátát s pástétomot egyen.

Nem bírt még a király húsz, harminc milliót,

Nem csikart ki tőlük dézmát és porciót,

Melyből boldogokká tudja őket tenni,

Azaz tonkin fészket legyen miből venni.

Nem bújt el a fösvény több embertársától,

Hogy ment legyen pénze a haramiától,

Akit tán tolvajjá a tolvaj világ tett,

Mert gonosz erkőlccsel senki sem született.

Nem is csuda, mert már a rétek árkolva,

És a mezők körűl vagynak barázdolva;

Az erdők tilalmas korlát közt állanak,

Hogy bennek az urak vadjai lakjanak;

A vizek a szegény emberekre nézve

Tőlök munkált fákkal el vagynak pécézve.

Te vagy még egyedűl, óh arany holdvilág,

Melyet árendába nem ád még a világ.

Te vagy még, éltető levegő! amelyen

Indzsenéri duktus nem járt semmi helyen.

Téged még, óh legszebb hangú szimfónia,

Ingyen is hallgathat minden emberfia:

S titeket, óh édes erdei hangzások,

Hallhatnak a szegény pásztorok s munkások:

Mikor a mesterség gyáva hangjainál

A kényes nagyvilág fárasztó bált csinál.

Óh, áldott természet! óh csak te vagy nékem

Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,

Melynek én örökös főldesura lettem,

Mihelyt teáltalad embernek születtem

*

1. Mintha egy versenyparipa a lelátóról nézné végig a nagy derbit…
2. Mintha egy tűzoltó az égő házba szorulttal alkudozna mentéséről
3. Mintha egy pókember akrobatikájával szövögetném „hadicseleim”
4. Mintha egy patikus egy lassan, de annál biztosabban ölő mérget keverne

5. Mintha egy bokszoló folyton övön alul akarna ütni
6. Mintha az óceánt egy luxusjacht medencéjében úsznám át
7. Mintha az interneten keresztül szeretnék áldott állapotba kerülni
8. Mintha éppen az éles ütközet előtt dezertálnék a csatából/csapatból

9. Mintha az egri várat szigorúan csak munkaidőmben védeném…
10. Mintha addig kellene összefoglalni hite lényegét, amíg egy lábon áll
11. Mintha mindig és csak a szakács döntene róla, milyen finom a főztje…
12. Mintha a postás cenzúrázná ill. szelektíven kézbesítené a leveleket

13. Mintha a macskakaparást gyönyörű sormintákkal választanám el
14. Mintha a kést és a villát, a kanalat is újra és újra ki akarnám találni…
15. Mintha a Holdon élnék: nem tudom, itt és most kinek hirdetem az Igét
16. Mintha maga a bölcsődet ringató kéz az épp bontakozó életedre törne

17. Mintegy szívességből teljesítem tájékoztatási kötelességem
18. Mint tudós azt képzelem: én vagyok a mindent látó isteni szem
19. Mint társadalmi szeizmográfok, megérezzük a „földindulás” előjeleit
20. Mint egy stréber tanítvány kannibálként szép lassan felfalom mesterem

21. Mint paternalista kívánságműsor-vezető diktálom, mit akarsz
22. Mint a kommunista Liszenko: parancsolni akarok a természetnek
23. Mint Kohlhaas: nem engedek igazamból, ha belepusztul is világom
24. Mint kívülről jött/outsider új paradigmával forradalmasítod szakterületed

25. Mint jó vendéglős, fogadós, idegenvezető: mindent le kell nyelned!
26. Mint jó nagymami: megtanítunk imádkozni s beszélünk Isten kegyelméről
27. Mint Indiana Jones: légy egy személyben te is professzor és vagány kalandhős
28. Mint elsőgenerációs értelmiségi otthonról igen kevés motivációt kaptál, sőt…

29. Mint egykor Öveges prof, olyan élvezetesen terjeszt ismereteket!
30. Mint egy titkárnő, aki falaz főnöke köz- és magán disznóságainak
31. Mint egy társalkodónő, aki legyezgeti az úrhölgy hiúságát
32. Mint egy rendező, aki rosszul osztja ki a szerepeket

33. Mint egy elefánt az emberi szívek porcelánboltjában
34. Mint Cassandra: megverve jóstehetséggel, de nem hisznek neked
35. Mint az elrabolt keresztény gyerek: janicsárként jövök vissza rátok
36. Mint arctalan hóhér: iróniával mészárolom a gondolatcsecsemőket

37. Mint amikor egy hülye civil a harctéren szerencsétlenkedik…
38. Mint amikor egy cirkuszi erőművész kamu súlyokat emelget
39. Mint amikor az állatok királya tüzes karikába ugrással produkálja magát…
40. Mint aki rohanó vad hegyi folyón kerülgetne Szkülla és Kharübdisz szikláit

41. Mint aki az ingoványos terepre már nem merészkedik be
42. Mint aki a törpék országába tévedt és ők szörnyetegként bánnak el vele
43. Mint a jó vadász, oly hosszú türelemmel ül felajzott íjjal, és vár az ihletre
44. Mint a gyermek és a részeg: mi is csak az igazat mondjuk, a teljes igazat

45. Mint a gazdi pulikutyája nyájba terelek és elbirkásítok
46. Mint a dajka, aki a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti
47. Mint egy „örök, nagy gyerek”: oly szörnyen kegyetlen vagyok
48. Minőségellenőrként arányt tévesztve bolhából elefántot csinálok

49. Minket senki nem nevezett ki a helyünkre és így senki nem is válthat le onnan
50. Minket inkább azért fizessenek, ha egészség van - mi ne a betegeinkből éljünk!
51. Minimum 8+4+5= 17 év szorgos diákmunka után se lakása, se állása, se hitele…
52. Minél sötétebb a nép „világa”, annál fényesebben tudok én világítani, villogni

*

Csokonai Vitéz Mihály

Budai Ferencre, halála után

Köszönjük, boldogúlt, példátlan munkádat,[1]
Mellyel fényesbítni akarád hazádat.
Szomorún vádoljuk a fekete halált,
Mely nemes pályádnak legdivatján talált,
S mely, midőn általad Árpád nemzetének
Sírba dűlt nagyjai életre jövének,
S midőn elméd nékik nevet s laurust oszta,
Téged az éltető szellőtől megfoszta.
De tűrd el a csapást, dicsőűlt hazafi,
Él még érdemidnek egy tudós atyafi,
Ki, midőn a görög s római nagyokat
Leírván, mustránkká csinálja azokat,
Szentebb tűztől égvén, felhozza a fedett
Sírból magyarinkat, s általok tégedet.
Majd mikor fiaink rólok emlékeznek,
Téged testvéreddel hálálva neveznek.
Máris dicsekednek Debrecen hantjai,
Hogy itt nyugszik a mást éltető Budai.
Én is megnyugtató örömmel telek el,
Hogy lantom íly becses nevekről énekel:
S midőn laurust fűzök hív tanítóimra,[2]
Édesen eszmélek bimbós napjaimra.

*

1. Minél komolyabban veszi a hivatását, annál sűrűbben kételkedik magában
2. Mindkettő javára rombold a tömeg- és magas kultúrát elválasztó műfalakat
3. Mindig vigasztaljunk, sokszor enyhítsünk, olykor gyógyítsunk beteg(ség)et!?
4. Mindig új és új betegek panaszai ömlenek rá – tőle senki se kérdi, mi fáj?

5. Mindig tudunk üzenni – még a börtön falára is írhatunk vérünkkel…
6. Mindig összekeverem: civilizáltság/kulturáltság – így látok fejlődést…
7. Mindig mögötte a gyanú árnyéka: végső soron ő is a Hatalom embere
8. Mindig örök kívülálló maradok: soha semmiben nem veszek részt

9. Mindig én vindikálom magamnak az utolsó szó jogát, a zárszót
10. Mindig csak utalok, célozgatok, kódolok és sejtelmeskedek
11. Mindig az érdekel, amivel épp most a nőknek lehet imponálni
12. Mindig átlátni a társadalmi kontextust: mikor mire használhatnak?

13. Mindent szételemzek, de összerakni már nem tudom
14. Mindent megteszek azért, hogy el ne mondd ellenvéleményedet…
15. Mindent megtanultam és – sajnos – ebből semmit se felejtettem el
16. Mindent megkérdőjelezve a nyílt vízen akarom átépíteni a hajót

17. Mindent elkövetek, hogy ne nagyon vegyenek komolyan
18. Mindent csak imitálok: e mentalitást szánt szándékkal továbbfertőzöm
19. Mindenkit megnyugtatok: a tudomány minden emberi problémát megold
20. Mindenkinél jobban érteni vélem, de sohasem élvezem a műalkotásokat

21. Mindenkinek ellent tudok mondani, az egy asszonyt kivéve…
22. Mindenkinek áldást osztunk és kinyitjuk a templomot a hajléktalanoknak
23. Mindenki rajtad röhög – mint Noén, aki a sivatagban építette a bárkáját
24. Mindenki mást is megállítok, ha nekem már itt van a Kánaán

25. Mindenki a legesleg különb lehet, ha bátran nevén nevezi a dolgokat!
26. Mindenáron még életemben szeretnék műveimmel elismerést aratni
27. Minden utunk tanulmányút és zarándoklat is egyben, mások épülésére
28. Minden törvényt, jogszabályt, rendeletet vizsgálj át: az alkotmány szelleme

29. Minden szakmai jótanácsot megfontol, de a döntést neki kell hozni
30. Minden sportközvetítésnél a fair play szellemét is szolgáld és propagáld
31. Minden művet, alkotót rögtön stigmás skatulyába rakok: könnyű–komoly stb.
32. Minden közbeszédnél érezd át: hány ember hallgat szinte orákulumként rád

33. Minden kezedet nehéz, mert a világ megjobbítását magunkon kezdjük!
34. Minden kezdet nehéz: a kezdő lökéssel beindít szellemi műhelyt, fórumot
35. Minden hagyományt a magaménak vallok, még az egymást kizáróakat is
36. Minden eszmei kárt, eszmei értéket azonnal lefordítok a pénz nyelvére

37. Minden civil kurázsis kezdeményezést szétaggodalmaskodok
38. Minden rendőri, megélhetési, önigazolási kényszer nélkül tanúskodok
39. Mindegy, hogy híres vagy netán hírhedt leszek, csak beszéljenek rólam
40. Mind zárt, mind nyílt körben elhatárolódunk a nyílt-burkolt zsidózóktól

41. Mind zárt, mind nyílt körben leleplezem a csípőből antiszemitázókat
42. Mimóza szektavezérként egyre allergiásabb vagyok az építő bírálatokra
43. Milyen nehéz lecsendesítenem a csőcselékké züllött, vérszomjas tömeget
44. Milyen nehéz filippikáiddal feltüzelni passzívan dagonyázó honfitársaid…!

45. Mikrofonnal és erősítővel túlüvöltöm az amúgy is csendes többséget
46. Miközben megkerülöm, úgy teszek, mintha megválaszolnám a kérdést
47. Miközben meddő órákat töltesz írógépednél, feleséged főz és mesét ír
48. Miközben alázattal nagy ügyet szolgál, mégis szörnyű önzőnek érzi magát

49. Mikor leghajlékonyabb nád, mikor legkeményebb törzsű tölgyfa légy!
50. Mihelyst bajba kerülsz, a legígéretesebb tanítvány tagad meg először
51. Míg társam lop, addig előadok egy figyelemelterelő magánszámot
52. Miért ne lennénk tisztességes értelmiségiek? Kiterítenek úgyis!

*

Csokonai Vitéz Mihály

Tüdőgyúladásomról

Mondd meg nekem, hol fekszem én? 
Ágy-é, amelyben hánykolódom, 
Vagy a koporsó az szintén? 
Nem? Csónak ez, mely, jaj, a kétes 
Remény és biztos félelem 
S az élet és halál setétes 
Hullámjain lebeg velem. 

Asznak tüdőhólyagjaim, 
S a kriptáknak fagyos szelétől 
Borsódznak minden tagjaim. 
Szívem megett egy láthatatlan 
Kéznek nyila bélőve áll, 
S mellem csontboltján irgalmatlan 
Sarkával rúgdos két halál. 

Haj! mely szörnyű hányattatás! 
Most a cupressusos partokba, 
Hol rémlet űl s jéghallgatás; 
Majd a túlsó part lejtőjébe, 
Honnan barátság szózatit 
Hallok a plátánok berkébe, 
S örömszerszámok hangzatit. 

Pusztás barlangok fojtanak; 
Amonnan kerti balzsamokkal 
Hígabb szellők újítanak. 
Fúlok, lehellek; fázom, gyúlok, 
Vagy egy kivégez már, vagy más, 
Ájúlok, érzek és ocsúlok: 
Haj! mely szörnyű hányattatás!... 

Felém mosolyogva közelítsz 
S a partról e szagos berekbe 
Áldott jobbodon felsegítsz? 
Te, főldi biztossa az égnek, 
Arany gyógyúlás! Te a nagy 
És bőlcs teremtő tehetségnek 
Halandó leánya! te vagy. 

Mellyemnek rokkant bóltjait, 
S elindítád pillantásoddal 
Az élet dobbanásait. 
Már lelkem új phoenix módjára 
A lángok közzűl éledez; 
S gyengűl újjom pattanására 
Kis lantom újra zengedez. 

Minő derűlés ez, nagy ég? 
Sándorffym űl ágyamnál... s ennek 
Köszönhetem, hogy élek még? 
Zendűlj, ekhózz, esti csendesség! 
A hálá engem dalra ránt. 
Telj bé, kettős szent kötelesség, 
Az orvos és barát eránt!

*

A társadalmi elit,

a kiválasztottak könyve

Egy-egy  velős gondolat/mondat

azokról, akiknek az átlagnál nagyobb

a képessége, a lehetősége, a hatalma,

hogy segítsen/ártson embertársainak.

Nem csak az ún. értelmiségi pályákról

vagy a hivatásos segítőkről, vezetőkről,

ezek szerepéről, érdemeikről/bűnükről,

valamint áldozatvállalásaikról lesz szó.

Mindenki érintve érezheti magát,

hisz csak gondoljunk bele a szülői szerepbe:

ő egy személyben családfő-vezető, gondviselő,

és tanító, gyógyító, pap, lelki pásztor, bölcs stb. stb.

Legalább ne árts, de inkább hass, alkoss, gyarapíts!