Csalóka még ez a napfény. Közeleg a tavasz, feldereng már az újrakezdés reménye, a lassacskán ébredező természet könnyebbedést, önfeledt időket ígér – a komor tél árnyékától mégsem szabadulunk. A harmadik vírushullám görbéi fenyegetően kanyarodnak felfelé, a türelmetlen szabadságvágy vívja harcát a józan belátással, a hétköznapokat szabályozó keretek kijelölése állandó újragondolást, vitát igényel. Jelen pillanatban a versenyszerű sport a zöld zónába tartozik, így a magyar futballvilág kevéssé látható szintjein is megmozdul az élet, ezekben a hetekben Vastól Szabolcs-Szatmár-Beregig, Nógrádtól Baranyáig mindenütt folytatódnak a megyei bajnokságok.
A futballtavasz beköszönte alkalmat kínál egy kiváló karanténjátékra: az embernek ki sem kell lépnie otthonából, az interneten elérhető MLSZ-adatbankot, valamint a magyarfutball.hu részletes statisztikáit, visszatekintéseit, feltöltött fotóit böngészve percek alatt kedvére elcsatangolhat az ország eldugott zugaiba, faluvégi futballpályáira. A Hátsó füves sorozatot készítve 2015 óta minden páratlan évben efféle csodálatos helyeken barangoltam a tavaszi idény hónapjaiban, az idén azonban már nem bővül a tavaly megjelent könyvbe sűrített gyűjtemény – az idők változásával az érintetlen futballtájakat is sok helyen sebzi a modernizáció vagy emészti a pusztulás, a nézők kényszerű távolmaradásával mostanság amúgy is beborult az ég a sáros, szotyihéjas pályák fölött.
A virtuális országjárásnak számos módját kínálják az említett források, játékszabály nincsen, az útirány a képzelet függvénye, a legváratlanabb kalandokat a véletlenszerű keresés adja. Mint amikor tizenévesen álltam egy lánnyal a Nyugati pályaudvar nyüzsgő csarnokában a menetrendtábla alatt, hátunkon túrazsák, kezünkben sátor, és a középiskolai földrajzi atlasz Magyarország-térképén csukott szemmel böktünk rá spontán úti célunkra – Gyomaendrőd... A térképen furcsa településnév, néhány órával később eleven valóság: kopottas vasútállomás, álmos kisvárosi délután, Körös-parti tücsökciripelés.
Most is így, határozott cél nélkül görgetek le a futballszövetségi online adatbázisban, találomra kattintok rá a legelső megyére – ábécérendben Bács-Kiskun verhetetlen –, nézzük meg, mondjuk, a megyei III. osztály Nyugati csoportját! A hétvégén rajtol az idény, a fajsziak Dunapatajra utaznak, a Géderlak Uszódra megy, a vecseiek a Bátyát fogadják. Engem mégis valamiért a Homokmégy KSE–Apostag KSE összecsapás izgat, kiváltképp a homokmégyi ismeretlen futballvilág felfedezése csábít. Nem hagy nyugodni a kérdés: mi a helyzet Homokmégyen? Már abba felvillanyozó belegondolni, hogy mit jelent például Pescara- vagy Almería-drukkernek lenni, az pedig szinte lúdbőröztető, ha a fantázia segítségével néhány percre egy vérbeli Homokmégy KSE-szurkoló bőrébe bújhatunk.
A sajátos identitás szavakba foglalásához segítséget kínál a községi sportegyesület hivatalos jelvényének értelmezése, az ugyanis egy sablonlabdával kiegészítve megegyezik az Árpád-kori gyökerekkel büszkélkedő település címerével. Két gólya marakodik egy kígyón, a Duna egykori hullámterében elterülő Őrjeg gazdag élővilágát jelképezve, körülöttük hat víkendháznak tűnő építmény szóródik el, utalva a homokmégyi határon belül lakott szállásokra: Alsómégyre, Hillyére, Halomra, Kiskecskemégyre, Mácsára és magára Homokmégyre. A falu nevezetességei közé tartozik a honfoglaláskori fejedelmi központ maradványa, a középkori Sármégy falu templomromja, egy XIII. századi kereszthez tartozó aranyozott bronz korpusz, valamint az élő hagyományt megtestesítő futballcsapat.
A táblázat ötödik helyéről kapaszkodna a dobogó felé, ám az 1950 óta – két hatvanas évekbeli szünetet leszámítva – folyamatosan működő futballegylet leginkább a becsületért küzd, a kék-fehér színek itt nemcsak az öltözőépületet borítják körbe merész mázolói megoldással, a szíveket is megfestik. És ha már vizuális benyomások: a magyarfutball.hu oldalon fellelhető helyi meccspillanat könnyű falusi futballidillt ábrázol, a felhőpamacsokkal foltozott, ragyogó kék ég alatt, a pályát övező tekintélyes fák között a felálló csapatok éppen középkezdéshez készülnek – hogy előzőleg Homokmégy rúgta vagy kapta-e a gólt, balladai homály fedi.
Némi kutakodás után kiderül, négy évvel ezelőtt a Nemzeti Sport is írt néhány sort a homokmégyi futballról, a 22 éves tehetséget, Rakiás Milánt idézve: „Közönségünk lelkes, a hazai mérkőzéseinken hetven-száz néző mindig van, de sokan idegenbe is velünk tartanak. Régebben szerettem volna magasabb szintre jutni, most már nem foglalkoztat, de azért örülnék, ha a Homokméggyel bajnoki címet szereznénk.” Az egyelőre homályos távolba vesző célért a homokmégyi klubhoz azóta is hűséges Rakiás jobbszélső sokat tehet – például rögtön a hétvégén, Apostag ellen.
Folytassuk képzeletbeli utazásunkat északi vidékeken: a Nógrád megyei III. osztály Nyugati csoportjában is indul a tavasz, a Kétbodonyt a tabella 15. helyén kullogó Egyházasdengeleg FE fogadja (a félreértések elkerülése végett illik tisztázni, hogy a rendhagyó rövidítésnek nincs közvetlen köze a futballhoz – a csapat helyi hadsereg szerepét idézve – Faluvédő Egyesületet takar). A Cserhátalján, lankás dombok között megbújó pályáról néhány éve a FourFourTwo magazin Hazai pálya rovata jelentkezett érzékletes riporttal, a Treff Hetes italboltban kezdődő és végződő délután meccsélményéről rögzített sorok varázslatosan domborítják ki a helyi jelleget.
„A dengelegi futballélet bájos jelensége a patakkal való türelmes együttélés. A patakot a Jóisten ugyanis olyan helyre rajzolta, hogy képtelenség egy kétszer 45 perces mérkőzést anélkül végigjátszani, hogy a labda ne esne bele négyszer-ötször. A probléma közismert és állandó jellegű, a klub pedig megfelelően kezeli a helyzetet. A pálya patakhoz közeli oldalán sárga mellényes rendező áll, kezében egy külön erre a célra kifejlesztett eszközzel és egy labdával. Amint egy labda a patak felé száll, az úriember azonnal a bedobó játékoshoz továbbítja a nála lévő labdát, majd elindul a hálóval a patak felé.”
Online csatangolásunk során most ugorjunk át a dengelegi patakpartról Dél-Somogyba, a Somogyjád II-Alsóbogát együtteséhez. Bár itt még három hetet várni kell a következő fordulóig, a 2015 óta sajátos szimbiózisban élő dupla csapat történetét is érdemes megpiszkálni – a mérkőzéseket a 230 lelkes zsákfaluban, Alsóbogáton rendező gárda bogáti gyökerei az ötvenes évek elejéig nyúlnak vissza. Egy ereklye értékű, zöld-sárga klubzászló tanúsága szerint a Sasoknak becézett csapat 1952-re teszi az alapítás dátumát, a hivatkozott futballoldal 1954-től listázza a kaposvári járás Béke-csoportjában bemutatkozó egylet idényeit.
Az ötvenes évekbeli bizonytalan kezdetekről Szilvási József Somogyország labdarúgása című átfogó gyűjtéséből nyerünk érdekes adalékot: „Alsóbogát egy-egy búcsúi vagy szüreti bál előzetes programjaként csapott össze a környező települések alkalmilag összeállt csapataival.” Különböző tájak, hasonló motívumok: hol Treff Hetesből, hol szüreti bálból csírázik ki a futballélet, kész pályán a legritkább esetben.
Az országos bolyongásnak van egy másik, fokozott megszállottságot igénylő változata is, amely a falusi futball rögös-ködös, mesebeli világát már a csapatnevek, párosítások puszta említésével is megidézi. Itt még tágabb szerep jut a korlátlan képzeletnek, ha nincsen személyes tapasztalat, szárnyaló szabadsággal rajzolhatjuk meg a meccskörnyezetet, építhetjük fel messzi vidékek bűvös valóságát. Érdemes kipróbálni véletlenszerűen kiválasztott példákkal, teszem azt, Veszprém, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Vas megye legalsóbb osztályaiból: Kemenesszentpéter–Nemesgörzsöny, Trizs–Szuhogy,
Aranyosapáti–Barabás, Iregszemcse–Magyarkeszi, Izsákfa–Ostffyasszonyfa... – és az álomutazás a végtelenségig folytatható. Ha pedig visszatérnénk a karanténvalóságba, csak meg kell nyomni a kikapcsolás gombot.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
HAZAI PÁLYA
Horgászás futballmeccsen
Egy hajdan virágzó futballkultúra katedrálisai és kápolnái vallásüldözés után: az FFT bejárja a Kárpát-medence stadionjait és futballpályáit. Riportereink 2016 márciusában Egyházasdengelegen jártak.
2016. 03. 01. 14:01 | Frissítve: 2018. 05. 03. 17:16
Szöveg Minarik Ede
Egyházasdengeleg–Felsőpetény. A Nógrád megyei III. osztályban az utolsó előtti fogadja az utolsót. A két csapatnak összesen van három pontja, huszonhét rúgott és nyolcvan kapott gólja, kétszer tíz forduló alatt.
A mérkőzés előtt betévedünk a Treff Hetes nevű italboltba, ahol magas élettel találkozunk, ennek a magas életnek az apropója pedig véletlenül sem az aznapi búcsú (amire csak a két-három utcai árus unott telefonnyomkodása utal), hanem a futball.
Egyházasdengelegen ugyanis az a szokás, hogy a szezonzáró meccs után begyullad a bogrács alatt a tűz, és vendégül látják a csapatot. Ha a Dengeleg a három pontjával nem is szolgált rá a különösebb ünneplésre, egy négyszáz lelkes kis faluban a futballcsapat léte is épp elég nagy dolog, úgyhogy teljes joggal száll a babgulyás illata az udvaron. A kocsma plafonjára ráadásul egy futballpálya van fölfestve, úgyhogy nincs is több kérdés.
A Bér-patak túloldalán, lényegében a falu „főtere” a pálya. Sípszóra érünk oda, gyors akklimatizáció. Csak a harmadik-negyedik perc körül kezd feltűnni, hogy nincs partjelző. Érdeklődünk, ez megszokott-e errefelé, de a megszólítottak arcán is látunk némi tanácstalanságot. Valaki jelentkezik partjelzőnek, a játékvezető meg sem hallja a szívből jövő ajánlatot.
Három érzés cikázta keresztül benső lényemet*
Mintegy negyven-ötvenen állnak a pálya nyugati oldalán, szemben az evangélikus templom és a patak, a túloldalon viszont nincs senki a tűző nap miatt. Ettől az egész tér kap egy kis színházjelleget: keleti irányban megtekinthető a hétvégi sportprogram és az evangélikus templom. A pályára egy csaknem 200 éves, klasszicista magtár tart hosszú árnyékot, ebben az árnyékban áll a szurkolók java. Az épületet a Podmaniczky család építtette, aztán a téesz kezében volt, rongybontó üzem lett, ma pedig egy krémeket, illóolajokat gyártó cég használja. Munkából persze kevés van errefelé, ez pedig mindent befolyásol. Az elmúlt évtizedekben, amikor a legtraumatikusabb volt a gazdasági változás, csapat se volt. Aztán lassan Egyházasdengelegbe is visszatért az élet – ma már rendezett falu benyomását kelti, nemcsak mindentől elzárva, de mindenhez közel is (negyedórára az M3-as, további 25 perc Budapest).
Az említett árnyékban, a pálya és az utca aszfaltja között építkeznek. Nincs még meg az első teljes szint, de jó néhány munkaóra benne van már az épületben, az építkezés mellett pedig rengeteg befóliázott tégla, a szükséges anyagok. Mint megtudjuk, ez lesz az öltöző. Amibe mindenki annyit ad, amennyit tud. Valaki a két kezét, valaki pénzt, valaki téglát. Bárki, akinek fontos, hogy Dengelegen futball legyen, beszállhat. Az első lépést két évvel ezelőtt az önkormányzat tette meg: határozatot hozott futballklub megalapításáról. A játék 17 fiatal jelentkezővel a Faluvédő Egyesület keretein belül indult el.
A csapat fő szervező ereje tényleg a lokálpatriotizmus, hiszen minden labdarúgónak van köze Dengeleghez. Vagy itt él, vagy innen származott el. „Nem kell ide a légiós.” „Kotász, a kapus is hazajött Palotásról.” A fiúk rendszerint a kultúrházban öltöznek át, és utána sétálnak el az onnan néhány száz méterre lévő pályához. A közönségben azt mondják, a megye három tökéletesen meg is felel, foci így is van, a magasabb osztályhoz pedig több pénz kellene és olyan adottságok, amelyek nincsenek meg. Például a kötelező ifiegyüttest már képtelenek kiállítani, Dengelegen ugyanis nincs annyi fiatal, hogy összejöjjön egy csapat.
Viszont a klubtörténet figyelemre méltó. A megye egy bajnokaként negyven éve kétszer osztályozót is játszottak a harmadvonalért. „Csak a piszok Jobbágyi” – halljuk előszivárogni az évtizedek óta lappangó csalódottságot. „Akkora rendőri készültség volt itt, hogy a végén a rendőrkocsinak be kellett jönnie a pályára.” „A bíró. Az volt. Rá egy évre viszont tényleg mi tehettünk róla.” A pálya máshol volt azelőtt, és ezerötszázas nézőszámot emlegetnek. Persze nem a sima bajnokikon voltak itt ennyien: a Vasas és a legendás salgótarjáni bányászcsapat volt a két legnagyobb nevű vendég. Az egyik meccs 0:0 lett, a másikon viszont 1:0-ra kikapott az olimpiai bajnok Básti Istvánnal felálló Stécé.
A dengelegi futballélet bájos jelensége a patakkal való türelmes szimbiózis. A patakot a Jóisten ugyanis olyan helyre rajzolta, hogy képtelenség egy kétszer 45 perces mérkőzést anélkül végigjátszani, hogy a labda ne esne bele négyszer-ötször. A probléma közismert és állandó jellegű, a klub pedig megfelelően kezeli a helyzetet. A pálya patakhoz közeli oldalán sárgamellényes rendező áll, kezében egy külön erre a célra kifejlesztett eszközzel és egy labdával. Amint egy labda a patak felé száll, az úriember azonnal a bedobó játékoshoz továbbítja a nála lévő labdát, majd elindul a hálóval a patak felé.
A vendégpad körül dülleszkedő, úgynevezett futballistafeleségek közül némelyik körömlakk-vékonyságú intelligenciáról ad számot a helyi focikedvelők előtt, ahogy a Felsőpetény góljánál gúnyolódni kezd. Mögöttük tizenöt méterrel az utca szélén széken ül egy helyi drukker, ő a leghangosabb a szurkolók közül, ráadásul kedves hozzánk, és hagyja, hogy lefényképezzük a házi lelátóján. A lefújás után pedig az a legemlékezetesebb, ahogy a vendégcsapat egyik játékosa a busztól visszafut a padhoz: hahó, kérem az öltözőkulcsot! Öt perc múlva a teljes csapat a busz mellett vetkőzik-öltözik. (Nem sokáig – ha elkészül az öltöző.)
Végül hadd tegyünk egy kis futballon kívüli kitérőt, mert szépen fölfesti a hátteret. Az egyik úriembernek, aki a klub történetéről mesélt, megemlítjük, hog a neten olvastunk egy híres dengelegi katolikus templomról. Válaszként elmondja, hogy ő evangélikus, majd a félidőben eltűnik. A második félidő elejére megérkezik a templomkulccsal. A 900 éves Szent Imre templom, a váci egyházmegye legrégibb megmaradt egyházi épülete a temetődombon áll, nem is lett volna szabad kihagyni. A temető után a Treff Hetes a cél, ahol már jókedvű mindenki. Nem feltétlenül az eredmény miatt, hiszen 2–0-ra kikaptak, de ez egyáltalán nem volt fontos. Mert tényleg van mit ünnepelni Egyházasdengelegen.
Gúnyos körülírása egy kiváló eszmének*
A kétely rendesen a válság előhírnöke
Kedélyes, a falusi életet megközelítő állapotok
léteztek ekkoron
A figyermekek valának
az egyedüli örökösök
Mednyánszky bárónő
Budáról, a Várból négy lovon jött le
Fák nem valók a városba
A jó kiszolgálat, a nyújtott italok ízletessége
Az egyszerűségben is lehet fényűzés
Társaimmal a templom udvarára menjek labdázni
ELLENŐRI JELENTÉS
A PÁLYA ÁLLAPOTA (3)
Jólvan-jólvan.
LELÁTÓ (4)
Egyoldalról-körbeállós.
EREDMÉNYJELZŐ-TÁBLA (-)
Szájról szájra.
JEGYÁR (5)
Nincs.
BIZTONSÁGI EMBEREK (5)
Úriember nyeles hálóval, a Helyi Értéktárba vele!
ILLEMHELY (4)
A Treff Hetes minden igényt kielégít.
HANGULAT (5)
2015 utolsó kövön sütkérezős napja.
SZURKOLÓK VISELKEDÉSE (3)
Lehetne interaktívabb is.
KLUBHÁZ + ÖLTÖZŐ (3)
Lesz-lesz-lesz!
BÜFÉ (5)
Futballnak alávetett büfé.
ÁTLAGOSZTÁLYZAT
3,7
(A képaláírások Podmaniczky Frigyes Egy régi gavallér emlékei című írásaiból valók)
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. márciusi számában.)