Turpis causa

A jogalkotás és végrehajtás számos esetben találkozott a tiltott kártyajátékok és meg nem fizetett kártyaadósságok problémájával. Egyik ilyen eset 1925-ben volt, amikor A nép című napilapban is cikkeztek róla.

„Valamikor régen e sorok írójának egyik őse a kártya adósságot búzavalutában csinálta kenyeres pajtásaival. Úgy aratás idején kivonultak a mezőre, egy vadalmafa alá, ahol három birtokos búzaföldjei voltak határosak, aztán nekiláttak a hazai csöndesnek, vagyis a ferblinek és amíg az aratók vágták a rendet, azalatt szépen elintézték a termést egymás között. Búzában játsztak s aki veszített, annak a kévéit áthordatták a nyertes földjére. Ebben a naiv, ősi világban a kártyaadósság nagy dolog, a becsület dolga volt, de épen ezért adósság és adósság között élesen disztingváltak. Azóta sok minden megváltozott s úgy látszik, a modern élet meglehetősen elhomályosította a kártyaadósság fogalmát is.

Legalább erre mutat a lapokban megjelent az a közlemény, amely szerint a bíróság legutóbb egy érdekes ítéletben kimondotta, hogy a kártya-adósságot meg kell fizetni s a hitelezőnek jogi védelmet ad. A régi bírói gyakorlat szerint a kártya-adósságból származó követelés nem számíthat bírói védelemre. mert turpis causanak tekintendő, vagyis a bíró az adóst részesítette védelemben. Az aktuális esetben ugyanis valaki kártyázás közben kétmilliót kért kölcsön s miután az összeget elveszítette, megtagadta a kölcsön visszafizetését azzal, hogy turpis causa, tehát a követelés nem jogos, erkölcstelen. A bíró azonban megítélte a követelést, mert épen az az erkölcstelenség, ha valaki kockázat nélkül akar nyerni.

A kérdés rendkívül érdekes jogi és társadalom erkölcsi probléma. Az előző bírói gyakorlat, amely a védelmet megtagadta a kártya-adósság követelésétől, abból az egyébként helyes feltevésből fakad, hogy a nyerészkedés önmagában erkölcstelen dolog, aki pedig másokat kifoszt, nem számíthat jogvédelemre. Megtagadta a bíróság a védelmet a követeléstől azért is, mert az volt a feltevés, hogy ezzel gátat vet a nyerészkedési játékszenvedélynek s mindenki, megfogja gondolni, hogy hitelezzen-e, amikor a kártyahitelt morálisan megbélyegzi a bírói gyakorlat s amikor az ilyen követelés kétessé válik.

Az új bírói gyakorlat, úgy látszik számít az élettel, amely már régen túltette magát a kaszinó szempontokon, a 24 órás terminusokon. A gyakorlat olyan formákat talált ki a kártyaadósságok számára, hogy azok már tulajdonképpen nem is kártyaadósságok, hanem a jogos pénzügyletek látszatával jelentkeznek (váltó, bon, stb.).

A kérdés helyes megítélésének sarkpontja, a kártyaadósság fogalmának tisztázása volna. Abban az aktuális esetben ugyanis, amely a kérdést az érdeklődés előterébe hozta, nyilvánvaló, hogy nem is volt tulajdonképpeni kártyaadósságról szó. A kölcsönadott pénzt, akár a kártyaasztalnál, a kártyázó szobában adják és veszik át azt, nem esik a kártyaadósság fogalma alá, még akkor sem, ha az adós valóban kártyázik is azzal a pénzzel s akkor sem ha veszít, sőt ha a hitelezővel szemben veszít. A kártyaadósság a „hozom“ az a pénz, ami nincs, amit a vesztes fél nem tud nyomban fizetni s amely pénznek kifizetésére a nyerőtől haladékot, kap. A kölcsönkért pénz, még ha elvesztik is, nem kártyaadósság, hanem egyszerű kölcsön, hiszen a hitelező nem tudhatja, nem is köteles kutatni, hogy az adós a kölcsön vett pénzt egészben vagy részben kártyázásra fordította-e.

Ha az az úr, aki két milliót kölcsönzött kártyázás céljára s aztán egy millióval a zsebében tovább állt és a maradék pénzt személyes szükségleteire (étkezés, ruházkodás) fordította, akkor morális szempontból súlyos hibát követett el, amikor kártya adósság címén a visszafizetést megtagadta, Ha ellenben a vesztő fél tétet tart és veszít, de fizetni nem tud s „hozomra“ haladékot kap, sőt ha a nyerő újabb és újabb tételeket enged tartani hozomra, akkor kártyaadósságról van szó s ennek védelme tekintetében helyesebbnek látszik a korábbi bírói gyakorlat. Az a gyakorlat ugyanis a vesztő fél kifosztását akadályozta meg, amikor a turpis causával a hitelezőt, vagyis a nyerőt, a szerencse erkölcstelen kiaknázásától visszatartotta.”

Egy játékos, aki veszt

Mai állapotokat tekintve – legalábbis ezt állítja jogász barátunk – a kártyanyereség jogi úton nem hajtható be, viszont a kártyaveszteség peres úton visszakövetelhető! Utóbbi esetben a felperes is elmarasztalásra számíthat!