Szöveg Veszprémi Linda
A Magyar Labdarúgó-szövetségnek volt már esztergályos, filozófiai író, szállodaigazgató, játékvezető, kozmetikai cégvezető és szociáldemokrata igazságügy-miniszter elnöke is.
Két évvel ezelőtt a szövetséget 1998-tól 1999-ig irányító Kovács Attila, az MLSZ legszörnyűbb emlékű elnökeinek egyike az Indexnek adott interjújában panaszolta el magát, hogy munkanélküliként tengeti az életét, állítása szerint MLSZ-elnökként a politika tette őt tönkre.
Amikor még meleg volt a hatalom ölelése: Ries (középen, kalapban) Kádár János (balról az első), Farkas Mihály (jobbról a második) és Marosán György (jobbról az első) társaságában a 60 éves MTK ünneplésén, 1949-ben
Ha Kovács Attilát a politika tette tönkre, vajon mit mondhatna egyik elődje, az MLSZ-t 1946 és 1950 között irányító Ries István – akit a kommunista hatalom diktatúraszervezete, az ÁVH verőlegényei a váci börtönben egyszerűen agyonvertek?
Ries jómódú zsidó családba született 1885-ben a Veszprém megyei Küngösön, de még kisgyerek volt, amikor a család áttért a római katolikus vallásra, az érettségijét is a székesfehérvári római katolikus főgimnáziumban tette le. Budapesten végzett jogi egyetemet, 1912-ben nyitott ügyvédi irodát. Az első világháborúban orosz hadifogságba került, 1918 nyarán térhetett haza, a szovjet kommunista mozgalom mindenre elszánt híveként. A tanácsköztársaság idején a közoktatási népbiztosság pártiskolájának az előadója volt, onnan ívelt fel meredeken munkásmozgalmi pályafutása, amely persze a második világháború után kapott nagy lendületet (a Horthy-korszakban egy ideig Bécsben húzta meg magát). 1945. április 2-án beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe, mint a szociáldemokrata párt elnökségi tagját, és még ugyanazon év július 21-én az Ideiglenes Nemzeti Kormány igazságügy-minisztere lett.
Ries István (a kép jobb szélén) figyeli, mit nyilatkozik Lakat Károly a sajtónak (és a jobbján álló Szepesi György rádióriporternek) az olaszok elleni, 1949-es, 1:1-re végződő EK-meccs után
Miközben hivatali előmenetele fénysebességű volt, 1946. február 3-án, az MLSZ háború utáni első „demokratikus” közgyűlésén egyhangú szavazással megválasztották a szövetség elnökének. Ennek előzményeként 1945 tavaszától már a Legfelsőbb Ötös Sporttanács tagja volt, később – 1947-től – a Sport Főtanács és a Barátság Sportközpont elnöke, és MLSZ-elnökségével (1946–50) egy időben a Magyar Futballbírák Testületének elnöke is. „Úgy érzem, hazajöttem oda, ahol a fiatalságomat töltöttem. Büszkén tekintek körül. Csupa olyan embert látok itt, akik méltán vívták ki Európa sportnemzeteinek csodálatát. Egy év alatt a romokból újjáépítették a legnépszerűbb magyar sportágat. Tudom, a munka még nem fejeződött be. A java még hátra van. Először is itt vannak a súlyos pályagondok. Pályákat kell teremteni, de nemcsak a városokban, hanem az eldugott kis falvakban is, mert a sport a nemzetnevelés egyik legnagyobb eszköze” – fogalmazott székfoglalójában.
Az MLSZ-elnöki és az igazságügy-miniszteri székben is: dr. Ries István
Ám fényes közéleti-politikai előmenetele 1947 szeptemberében törést szenvedett: belső viták hatására bejelentette lemondását a többi szociáldemokrata miniszterrel együtt. Erre ugyan ténylegesen nem került sor, és maradt a posztján, de a „minisztersztrájkkal” magára haragította Rákosi Mátyást és Gerő Ernőt is, és egyikük sem volt képes megbocsátani. Még megvárták, amíg miniszteri közreműködésével az Országgyűlés megszavazza a nagy gazdasági-társadalmi változásokat hozó törvényeket (köztük az 1949-es új alkotmányt), aztán a „forradalom felfalta saját gyermekét”: 1950. július 7-én koholt vádak alapján letartóztatták, és július 17-ei hatállyal felmentették tisztségeiből. A Szakasits Árpád ellen konstruált perben szándékozták őt elítélni, azonban még a per előtt, a váci börtönben – talán szándékosan, talán a kínvallatást „túltolva” – agyonverték.
Ries megkínzásáról Faludy György is említést tesz Pokolbéli víg napjaim című legendás kötetében. A Kossuth-díjas író-költő a világháború végétől a recski munkatáborból történő szabadulásáig ívelő önéletírásában azért idézhette fel az MLSZ-elnök esetét, mert Ries Istvánt – még korábban, az Andrássy út 60.-ban – az ő cellájával szemben tartották fogva: a köhögéséről ismerte fel, a borzalmas vallatást követően pedig látta, amikor a szomszéd szobából kihozták. Idézzük. „A szomszédban pofoztak valakit.
„Ries István igazságügy-miniszter feküdt a hordágyon, alighanem eszméletlenül. Ősz haja is csupa vér volt”
Rettenetes ütések hangzottak: az illetőt nekiverték a két szoba közti zárt ajtónak, úgyhogy attól tartottam, betörik. Kihallgatómat ez nem zavarta: olykor fél füllel a szomszéd szoba felé fordult és mosolygott. De azért figyelmesen hallgatta mondókámat, míg engem elöntött a gyűlölet. […] Élénken figyelt. Közben Pall Mall cigarettáimat szívta mohón, és a kellemes füstöt orrom alá fújta. Végül kettétört egyet, és a kisebbik felét elém dobta az íróasztalra. A szomszéd szoba felé mutattam, ahol a kínzás még mindig folyt, és visszapöcköltem a cigarettát. Erre telefonált egy őrért: hármasban kimentünk a vörös szőnyeggel borított folyosóra, ahol az ajtó mellé állíttatott, orral a falnak. Ő maga elment, nyilván ebédelni. Az őr valahol ferdén mögöttem állt a folyosó szemközti fala mellett. Az amerikai hadseregben megtanultam menetelés közben aludni: itt az ÁVÓ-n rájöttem, hogyan alszik az ember úgy, hogy háta helyett az orrán fekszik. Már majdnem ott tartottam, hogy elszunnyadok, amikor üres hordágyat vittek be a szomszéd szobába, aztán kihozták. Sokan jöttek ki, úgyhogy módom volt elfordulni: Ries István szociáldemokrata igazságügy-miniszter feküdt a hordágyon, alighanem eszméletlenül. Ősz haja is csupa vér volt.”
A váci börtönben elhunyt rabok esetében az volt a gyakorlat, hogy őket a börtön részére kijelölt rabtemetőben földelték el, az egyetlen ismert kivétel Ries, akit valamiért a váci református sírkertben hantoltak el – miközben zsidónak született és katolikusként élt. Ries Istvánt aztán 1956-ban a desztalinizáció jegyében többekkel (például Rajk Lászlóval) együtt rehabilitálta a kommunista hatalom.
A rendszerváltás után aztán pletykálták, hogy az MLSZ-elnök kínvallatója a betegesen gonosz kínzási módszerei miatt csak „Körmösnek” becézett Bauer Miklós – Bauer Tamás volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, jelenlegi DK-politikus apja – volt. Bauer Miklós 2000-ben megszólalt Ries halála ügyében, azt állítva, hogy nem kihallgatótiszt, hanem tolmács volt, és amúgy sincsenek bizonyító dokumentumok. A BM Vizsgálati Főosztályának jelentéséből azonban azóta már feketén-fehéren kiderült, hogy Ries István ügyében tényleg Bauer Miklós folytatta le a vizsgálatot. Az 1950. július 22-én készült jegyzőkönyvben Bauer maga írja le Ries kihallgatásáról: „Az őrizetes beismerő vallomása előtt sírása, piszkossága és bevizelése általi megalázottságot leszidással, leköpésekkel és pofonokkal igyekeztem fokozni.”
Ütésváltás
Épp a „nagy októberi szocialista forradalom” emléknapján, 1948. november 7-én Bulgáriában lépett pályára a magyar válogatott. A rossz hangulatú szófiai mérkőzésen – amelyen 1:0-ra kikaptunk – Puskás Ferencet kiállították, miután megunta a folyamatos aljas szabálytalanságokat, és ököllel leütötte egyik ellenfelét. Az MLSZ elnökeként Ries István is ott volt a mérkőzésen, és alaposan megfeddte Puskást a viselkedéséért, kilátásba helyezve hosszú eltiltását is. Öcsi ezt nem hagyta szó nélkül. „Tovább leszek én futballista, mint maga elnök!” – vágta oda.
A kevesebb mint két évvel később történtek tükrében talán Puskás sem bánta volna, ha kivételesen nem lett volna igaza…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. júniusi lapszámában.)