Élt egy szegény halász a tengerparton a feleségivel egy kis viskóban. A szegény halász eljárt halászgatnyi, abból éltek szűkösen. Egyszer is, ahogy megyen az országúton, hátha lenne má szerencséji - mer nagyon ritkán került a hálójába - , a kereknyomba ott sütyi a nap, ott vergőgyik egy kis halacska. Felvette. - Gyere, kis halacskám, ne szenvedjé itt! Úgyis a tengerre menek, majd beteszlek a vízbe. Vitte a szegény halászember a halat, a tengerbe betette. Nézett utána egy darabig, hát egy nagy koronás hal kiütyi a fejit a vízbő. - Hallod-e, te szegény halász, jótettedér jót várjá! Három kívánságodat teljesítem. Ezt szólta ki a halak királya a tengerbő. A szegény halász meg olyan butácska ember vót, meg tartott is a feleségitő. Mondta, hogy: - Várjál, megkérdezem a feleségemet, hogy mit kérjek! Hazaballag a szegény halász, mondja a feleséginek, hogy történt, mi történt, mit kívánjon. - Jaj, ha má így van, kívánjék egy szép nagy hambitos házat, lisztet, zsírt, ne legyőnk mindég ilyen szegények! Visszaballag a szegény halász, kiáll a tenger partjára, bekiált: - Hallod-e, hal lelkem, Sára feleségem azt kívánja, hogy legyen egy szép nagy hambitos házónk, lisztőnk, zsírónk, hogy ne legyőnk má olyan szegények! Kiszól a vízbő mélyentrő egy hang: - Meglesz minden, menjé haza, te szegény halász! Hazamegy a szegény halász, hát látja, hogy a hambitos házba má ott gyúrja a sok csíkot a feleségi. Hő, nagyon örűtek, hogy mennyivel jobb az életyik, milyen jó sorok van, ehetnek jóllakásig, szép házba lakhatnak. Így vót ez egy darabig, de aztán azt mondja a menyecske: - Hallja-e, ember, ha má egyszer három kívánságot mondott az a hal, menjen csak vissza, mondja meg neki, hogy királyné akarok lennyi. Legyen palotám, katonaságom, szolgák seregjenek-forogjonak körülöttem! Parancsolnyi akarok, trónon akarok ülnyi! - Ugyan, asszony, mér nem nyughatsz, hisz minyő jó dolgónk van a régi helyett. - Azt mondtam, hogy menjen rögtön! Ballag szomorúvan a szegény halászember a tengerre. A tengerpartra áll, beszól: - Hallod-e, hal lelkem, Sára feleségem királyné akar lennyi. Hogy legyen palotája, legyenek katonái, szolgái. Parancsolnyi akar a trónró egy egész országnak. - Menj vissza, te szegény halász, meglesz minden. Hazamegy a szegény halász. Látja, hogy a feleségi a trónon feszít. Az udvaron egrecíroztatják a sok katonát, ő meg nézi nagy kevélyen. - No, megnyugodtá ugye, asszony? - mondta az ember. Megnyugodott, megnyugodott, de nem sokáig. Megint csak belefészkelődött az ördög. Azt mondja: - Hallja-e, ember, ha má egyszer három kívánságot mondott az a hal, menjen csak vissza, mondja meg neki, hogy Isten akarok lennyi. - Jaj, asszony, hogy tehet má ilyet, la! Nem elég, hogy királyné lett, trónon pöffeszkegyik? - Azt mondtam, hogy menjen! Ballag a szegény halász, a tengerpartra áll. Nézi, nézi a vizet, de az má zavaros, jobbra-balra dobálja a nagy hullámait. Félt a szegény halász, rosszat sejtett, szinte reszketett. De mégis végbe kellett vinnyi a feleségi parancsát. Bekiáltott: - Hallod-e, hal lelkem, Sára feleségem nem akar királyné lennyi, Isten akar lennyi. Kiszól a nagy zavaros tengerbő, a mélybő egy hang: - No, ha Isten akar lenni, Legyen egy nagy senki! Visszamegy a halász, hát a feleségit a rossz kis viskóba találja. Visszamaradtak a nagy szegénységbe.
