Amikor a SZÚR megtöltötte a Népstadiont

Szöveg Bodnár Zalán Fotó Aradszky László magángyűjteménye, MTI

Mai fiatalként szinte elképzelni is lehetetlen, hogyan tölthette meg zsúfolásig a százezres Népstadiont a hetvenes években a Színészek–Újságírók Rangadója. Pedig ha jobban belegondolunk, kész csoda, hogy nem Amerikában fedezték fel ezt a népszórakoztatást: képzeljük csak el, amint Al Pacino elindít egy negyvenyardos passzt a tojáslabdával, amelyet Mel Gibson elkap, és Jerry Springer mellett touchdownra fut vele, vagy azt, hogy Bob Woodward vezeti a korongot, de a jó ütemben keresztező George Clooney feltrancsírozza a palánkra. Be kell látnunk – ez maga a showbiznisz!

A Színészek–Újságírók Rangadója, a SZÚR már elvitathatatlanul a pesti folklór része. Népszerű színészsztárok, híres-hírhedt újságírók, amatőrfutball, százezres nézősereg a Népstadionban, többnyire gyönyörű májusi idő, szórakoztató műsorok. A lét elviselhető könnyűsége.

Pedig a kezdetek kezdetén egyáltalán nem volt sejthető, hogy ilyen mesés karriert fog befutni az ötlet. A történet úgy indul, mint a magyar népmesékben szokás: a múlt század elején a Kolozsvárról Budapestre költöző Sebestyén családban hat fiúgyermek volt, közülük hárman színészek, hárman futballisták. Volt idő, amikor három színházat vezettek a Sebestyén fiúk (Pesten, Budán és Miskolcon), miközben a negyedik, Béla pedig a magyar válogatottban játszott a stockholmi olimpián. Ha hihetünk a krónikáknak, az egyik színész, Mihály (a színészcsapat első intézője, jobbszélsője, edzője és mindenese) volt az ötletgazda, ő jelentette ki elsőként: játsszunk egy futballmérkőzést az újságírók ellen! 1920-at írtunk ekkor, Orth, Schlosser, Zsák és a többi sztár révén épp hőskorát élte a magyar futball, így hamar szárba szökkent a kezdeményezés, pillanatok alatt összeálltak a csapatok. Önbizalomban nem volt hiány egyik oldalon sem, azonnal kialakult az a csipkelődős, a szakmai hiúságot sem nélkülöző, tréfás hangulat, amely mindig is jellemezte a SZÚR-t – ekkor még nem használták ezt a mozaikszót, mint ahogy számozni is csak később kezdték a hivatalos Színészek–Újságírók Rangadóját. A színészóriás, Salamon Béla örökbecsű anekdotaként elmondta, hogy létjogosultsága van a színészek futballcsapatának, hiszen „mi is tudunk úgy futballozni, mint a futballisták színészkedni”, az újságírók részéről pedig valaki kijelentette: „A futball nagy problémája, hogy azok az emberek, akik egyedül tudják, hogyan kell játszani, a sajtópáholyban ülnek.”

Az első SZÚR-t 1920. június 12-én rendezték meg az MTK-pályán, azonban az eredményt vélhetően örök homály fedi. Amikor Bródy Imre megírta a témában megkerülhetetlen könyvét, az Így történt SZÚR-ról SZÚR-ra című összegzést 1972-ben, rögtön szembesült azzal a problémával, hogy senki sem emlékszik az első meccs végeredményére. A színészek csapatának sztárja, Baló Elemér határozottan állította, hogy ők nyertek 4:2-re, míg Pánczél Lajos, az újságírók balösszekötője biztosra vette, hogy 2:1 volt az újságíróknak. Végül Vedres József újságíró nyomozását fogadták el hitelesnek, aki kiderítette, hogy 2:2 lett, így ez a konszenzusos megoldás lett a hivatalos. (Érdekes módon arra kivétel nélkül minden pályára lépő emlékezett, hogy a meccs utáni bankettet a Wampetisch vendéglőben tartották…) Ha az eredmény vitatható is, azoknak a színészeknek és újságíróknak a névsora nem, akik részt vettek az „ős-SZÚR-on”, megérdemlik, hogy nevük szerepeljen e hasábokon. A Színészek kezdőcsapata így festett: Tamás Benő – Kürthy György, Sziklai Jenő – Salamon Béla, Hoykó Ferenc, Fülöp Sándor – Baló Elemér, Rajz Ferenc, Sebestyén Dezső, Pethes Sándor, Halmay Tibor. Az újságírók pedig a Boross Mihály – Székely István, Paulini Béla – Bálint Lajos, Benedek Aladár, Neuwelt Emil – Zsolt Béla, Pánczél Lajos, Relle Pál, Nóti Károly, Egyed Zoltán összeállításban játszottak. Érdekesség és derűt keltő jelenet persze akadt bőven. Az újságírók kapujában álló Boross Mihály pipával a szájában védte a kaput, míg az ellenfél kapusa, Tamás Benő aznap lépett életében először futballpályára. A későbbi híres filmrendező, Székely István ekkor még az újságírókért küzdött, Fülöp Sándor, a népszerű táncos-komikus meccs közben is tánccal és tréfákkal szórakoztatta a közönséget, Nóti Károly pedig viccmeséléssel. A színészcsapat meze zebracsíkos kék-fehér volt, kék nadrággal, míg az újságírók a Törekvés hosszanti piros-fehér csíkos mezét kapták kölcsön fehér nadrággal, és ez a színösszeállítás hagyományteremtő is lett, utána is ezt viselték a felek.

A 600 néző előtt zajló ős-SZÚR azonban nem aratott még átütő sikert, és négy évet kellett várni, hogy újra megrendezzék. A helyszín ismét az MTK pályája volt, ám ezúttal már hatezer néző előtt zajlott az összecsapás, és megjelentek a cserék is, aki elfáradt, lement, és más folytatta helyette. És ennek az eredményéről már pontos feljegyzés is van (4:3 a színészek javára), hiszen az újságok is terjedelmes beszámolókkal jelentkeztek a helyszínről.

Az 1924-es olimpián az „egyiptomi csapás” (3:0-s magyar vereség az afrikaiak ellen) azonban az egész futballéletet depresszióba taszította az országban, 12 hosszú éven át a SZÚR-t sem volt kedve senkinek megszervezni, és bár rendeztek három összecsapást is a két szakma futballkedvelő hívei között (az Elektromos-, a Pasaréti úti pályán és a BEAC lágymányosi sporttelepén), de ezeket a kronológia nem számítja a hivatalos SZÚR-ok közé.

Nem úgy, mint az 1936-os összecsapást, ami a III-as sorszámot kapta a SZÚR-törté­ne­lem­ben: az MTK-pályán, négyezer néző előtt a Pánczél Lajos vezette újságírók 4:3-ra győztek. A következő találkozóra még abban az évben sor került, visszavágót követeltek a színészek, és a Fradi-pályán sikerült is revánsot venni – épp 4:3 arányban.

Eztán újabb évek maradtak ki, de érdekes módon nem a világháború rondított bele, ellenkezőleg: az 1941-es (V.) SZÚR után állt be végre az évenkénti menetrendszerinti meccs. Az 1941-es, csepeli találkozó után a következő évben a Margitszigeten ütközött meg a két együttes, az ötezer néző előtt pedig egy igazi futballcsillag, dr. Sárosi György sípjelére indult el a labda, és már vonal melletti látványelemekben sem volt hiány: a korszak két imádott színésznője, Tolnay Klári és Csikós Rózsi lengette a zászlót partjelzőként. Ezután nem lehetett SZÚR-t rendezni csábosan mosolygó színésznő-partjelzők nélkül, 1944-ben a biztonság kedvéért négy is volt…

Az 1946-os, XI. SZÚR fordulópont a showműsor életében: először volt a Fradi-pályán a meccs a háború után, és hétezer ember volt kíváncsi rá. Hanem 1948-tól újabb üres évek következtek, méghozzá politikai okokból. A Rákosi-rezsim egyszerűen betiltotta, és csak az Aranycsapat sikereinek hatására, a sportág újra csúcson lévő népszerűsége miatt engedélyezték a következőt, így a svájci vb évében, 1954 nyarán jöhetett a XIII. A nézők azonban óvatosak, a Meteor-pályán csupán ezer néző előtt verték meg az újságírók 4:0-ra a színészeket. És a következő években sem nagyon merészkedtek ki a SZÚR-ra a nézők, kétezernél többen akkor sem voltak, amikor 1957-ben a népszerű Fradi-csillag, Kispéter Mihály töltötte be a játékvezető szerepét.

Legközelebb, 1958-ban azonban eljött az áttörés, nyugodtan kijelenthető: új korszak indult el a Színészek–Újságírók Rangadójának életében: a Sport utcai BKV-pályára 16 ezer néző váltott jegyet, a mérkőzés előtt és a szünetben táncos-zenés showműsort tartottak, és fantasztikus volt a hangulat.

Az ’58-as sikeren felbuzdulva, a szervezők a következő SZÚR-t átvitték az FTC-pályára. Így ír az eseményről a korabeli sajtó: „Napsugaras vasárnap délelőtt. Kilenc órakor két kaput kinyitnak az Üllői úti Fradi-pályán, és mindegyik kapuban ott áll egy-egy újságíró-feleség és színészfeleség, hogy fogadja a jeggyel érkező közönséget. És alig telik el húsz perc, amikor torlódni kezd a közönség, segítséget kérnek a jegykezelők, egyre többen jönnek az újabb és újabb jegyigénylők, elfogy az előre elkészített jegygarnitúra: erősítés kell. És újabb tíz perc múlva már valóságos ostrom van, senki sem tudja, mi történt, az áradat nem szűnik, rendőri segítséget kell kérni. Tíz órakor 25 ezer néző ül a lelátókon – a rendezők nem hisznek a szemüknek.” Első ízben van telt ház a SZÚR-on, a közönség teljesen odavan. Az egyik partjelző Albert Flórián, és először játszik a SZÚR-on Papp Laci, a boksz­legenda. Se nem színész, se nem újságíró, de imádja a közönség.

Ezután éveken át 25 ezer néző, telt ház előtt megy a SZÚR a Fradi-pályán, 1962-ben, a XX. SZÚR-on pedig már többen rekednek kapun kívül, mint ahányan bejutnak. Egyébként is az egyik legemlékezetesebb SZÚR ez valamennyi közül: izgalmas meccsen 5:5 a végeredmény (az újságíróknál gólt szerez Boskovics Jenő és Vándor Kálmán is, a másik oldalon Papp Laci mesterhármast jegyez), a közönség mámorban úszik, ütemes tapssal kíséri le a pályáról a végén a levonuló csapatokat. Néhány nap múlva össze is ül a rendezőbiztosság, és elhangzik az elkerülhetetlennek tűnő kérdés: „Miért nem visszük át a meccset a Népstadionba?”. Sokan kételkednek a sikerben, de belevágnak.

A XXI. SZÚR-on, 1963. május 16-án a jegyiroda jelentése oszlat el minden kétséget: a június 2-án esedékes, tehát két hét múlva következő meccsre minden jegy elkelt! Az 1954-es magyar–angol óta először van telt ház a Népstadionban, a játékvezető az Aranycsapat legendája, Hidegkuti Nándor. A Népstadion-premieren 5:3-ra győznek az újságírók, de a következő évben, 1964-ben 6:3-ra visszavágnak a színészek. Akkor is minden jegy elkelt, dühös kint rekedtek a stadionon kívül, a játékvezető Sándor Károly, a két partjelző pedig Mészöly Kálmán és Tichy Lajos.

A Bozsik József sípszavára induló 1965-ös SZÚR arról nevezetes, hogy akkor lép először pályára a rangadó történetének egyik leghatékonyabb gólvágója, Bujtor István színművész, aki azonnal becenevet is kap: a Tank.

1967-ben kerül sor a jubileumi, XXV. SZÚR-ra, amit méltóképpen ünnepelnek: emlékéremmel tüntetik ki, akik játszottak az elsőn, vagy kimagasló érdemeket szereztek a SZÚR történetében. Igazi világsztár futballista a bíró, az osztrák Ernst Ocwirk, Hidegkuti és Szusza Ferenc lenget neki.

1970-ben, a XXVIII. SZÚR-on külföldi vendégművész is fellép, sőt gólt is szerez a színészek között Stanislaw Mikulski, a Kockázat című lengyel filmsorozat roppant népszerű Kloss kapitánya. A május 31-i találkozó olyan fergeteges siker, hogy a szervezőbizottság úgy dönt: ősszel is legyen újabb Színészek–Újságírók Rangadója. És a Népstadion szeptember 6-án természetesen újra megtelt a XXIX. SZÚR-on – ezúttal a teljes bevételt az 1970-es, nagy árvíz károsultjainak ajánlották fel. Az 1971-es, jubileumi, XXX. SZÚR előtt minden néző a két nagy sztár, egyik oldalról a Népsport roppant technikás és jól cselező labdarúgó-szakírójának, Várkonyi Sándornak és a SZÚR-történelem talán legjobb csatárának, Bujtor Istvánnak az összecsapására volt kíváncsi, amelyből végül az újságíró és csapata jött ki győztesen, 6–4-re nyertek a „firkászok” (általános jelenség volt a SZÚR-okon, hogy a közönség a színészeknek szurkolt).

Az 1970-es években továbbra is sok az érdeklődő, ha nem is mindig telt ház, de 75-80 ezer néző előtt zajlottak a meccsek. Az évtized konszolidált békéjét tökéletesen jellemezték a SZÚR-ok: a Kádár-rendszer legdicsőbb korszakában, az anyagi biztonság és a politikai közöny közepette a SZÚR tökéletesen hirdette: a vasfüggönyön innen is lehet boldogan élni, kiválóan szórakozni. Miközben a nép úgy érezhette, a SZÚR immár ugyanúgy „elidegeníthetetlen joga”, mint a majális vagy a bányásznap, a politikai elit sem kaphatott volna jobb propagandát. A SZÚR csúcson járt, szórakoztató műsorok garmadáját felvonultatva a meccs előtt és a szünetben, külön újságot megjelentetve a nagy eseményre (lásd keretes írásunkat).

De mint minden, a SZÚR is leáldozott egyszer, varázsa tovaszállt a ’80 évek előbb letargikus, majd politikai változást követelő légkörében. Talán szimbolikus: a Kádár-rendszer megroppanása és a SZÚR elhaló népszerűsége időben egybeesik. Csökkenni kezd a nézőszám, és bár a rendszeresség még egy ideig megmarad, a népszerű SZÚR magazin 1986-ban jelenik meg utoljára, és az évtized második felére a nép­stadionbeli össznemzeti futballünnep helyét átveszi az esetlegesség, a vidéki SZÚR-ok uralma, a meghívásos jellegű vagy alkalmi nosztalgia-összecsapások (ahogy az elmúlt két évben is volt a telki FociFesztiválon). A SZÚR mint nagyszabású populáris futballünnep, show és társadalmi esemény soha többé nem tért vissza.

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. júniusi lapszámában.)