Kilenc éve, 2007-ben ezen a napon, február 3-án halt meg Szilágyi László festőművész. Öngyilkos lett. Minden efelé a vég felé sodorta. A láncokat csörgető, tüskés, zord külső ellenére hiperérzékeny ember volt, polgárpukkasztó punk, az ő meghatározása szerint art-punk. Szó szerint vad képeket festett, vad színekkel, vad látomásokról. Így aztán nem volt nehéz besorolni az újvadak közé expresszív stílusát.
Közel 600 alkotását számolták össze az életmű gondozói. Lackó mindenre festett, nemcsak vászonra, hanem ami a keze ügyébe került, a legkülönfélébb anyagokra, lepedőre, vaskapura, farostlemezre, ajtóra, ablakra, falra, szekrényre, kádra. Folyton dolgozott. Ahogyan egyik méltatója írja: megszállottja volt a művészetnek. Azt is feljegyezték, hogy nyughatatlanul, táncolva, pogózva festett, összecsapkodva önmagát is képei anyagával. Különben sok önarcképet is készített, és Zoét, a szerelmét, társát is sokszor megmintázta, ahogyan kedvenc zenészeit, a számára fontos művészeket is megörökítette vastagon felvitt festékrétegeivel.
Talán a graffitisek állnak legközelebb a habitusához, így aztán tényleg jogos a falfirkaidézet Kovács Endre fotóesszékönyvében: We are the Poison in the Machine. We are the Romance behind the Screen. Mi vagyunk a méreg a szerkezetben, a romantika a paraván (képernyő) mögött. Lackó homokszem volt a gépezetben, kiakasztotta mindenféle rutin. A különbözőséget, a transzban megélhető világot kereste. Miklós utcai lakása pontos lenyomatát őrzi ennek. Illetve őrzi a fotóesszé-sorozat is, amelyet Kovács Endre készített nem sokkal Lackó halála, de már a lakás renoválása után. A könyv alakban megjelent fotóesszé rögzítése közben a fotóst legjobban a feljegyzések, a firkák hatották meg, a mindenhova felragasztott kis cédulák Düsseldorf és más feliratokkal. A könyvet végiglapozva olyan ábrákat, motívumokat, részleteket találunk, amelyeket csak a fotós szeme talált meg és ad nekünk tovább. Ennek a felbecsülhetetlen értékű fotósorozatnak a még nem közölt darabjaival emlékezik a Veszprém-kukac Szilágyi Lászlóra, illetve Kovács Endrének az egykori kultikus hely, az Enyhe Fintor külső faláról készült, eddig még sehol nem közölt képeivel. Vélhetően Lackó festette ki a Fintort végig, a lakásával szemben fotózott vaskapu jó viszonyítási alap. De nem kell ahhoz művészettörténésznek lenni, hogy felismerjük a stílusát. Egyedi volt és utánozhatatlan.
