Payday Loans

Keresés

A legújabb

TARTALOM ÉS FORMA PDF Nyomtatás E-mail
EUGÉNIUSZ TESTAMENTUMA - A B C - SZELLEMI LÁTÓKÖR
Írta: Jenő   

800px-wittgenstein_gravestone


"Az alábbiakban gondolatokat teszek közzé,
filozófiai vizsgálódásaim gyümölcsét,
amelyek az elmúlt tizenhat esztendőben foglalkoztattak.
Sokféle dologra vonatkoznak e gondolatok:
a jelentés, a megértés, a mondat és a logika fogalmára,
a matematika alapjaira, a tudatállapotokra és egyebekre.
Megjegyzésekként,
rövid bekezdések formájában vetettem papírra őket,.
Hol hosszabb sorokká fűzve az ugyanazon tárgyra vonatkozókat,
hol pedig szeszélyesen egyik tárgykörről a másikra csapongva. -
Kezdettől fogva az volt a szándékom, hogy
egyszer ezt az egészet egyetlen könyvvé gyúrom.
A könyv formájáról
különböző időkben különböző elképzeléseim voltak.
Az azonban lényegbevágónak tűnt a számomra, hogy
a könyvben a gondolatok
természetes és töretlen rendben haladjanak egyik tárgyról a másikra.
Néhány elvetélt kísérlet után, hogy
eredményeimet ilyen egésszé kovácsoljam,
beláttam, hogy ez soha nem sikerülhet.
Hogy annak, amit írni tudok,
még a legjava sem lesz soha több filozófiai megjegyzéseknél;
hogy gondolataim hamarosan megbénulnak,
valahányszor megkísérlem, hogy
természetes hajlamuk ellenére egyetlen irányba kényszerítsem őket. -
És ez persze magával a vizsgálódás természetével függött össze.
Merthogy ez arra kényszerít bennünket, hogy
egy széles gondolati vidéket
minden irányban, keresztül-kasul bejárjunk.
E könyv filozófiai megjegyzései
egy halom tájképvázlathoz hasonlatosak,
amelyek e hosszú és bonyodalmas utazásokon keletkeztek."

LUDWIG WITTGWNSTEIN

LAST_UPDATED2