Az Elszakadás az 1968-ban Csehszlovákiából emigrált Miloš Forman első, Egyesült Államokban készített filmje. Forman alkotása minden bizonnyal nem jöhetett volna létre a Bonnie és Clyde, (Bonnie and Clyde, r. Arthur Penn, 1967) vagy a Szelíd motorosok (Easy Rider, r. Dennis Hopper, 1969) című filmek nélkül, amelyek bizonyították, hogy kis költségvetésű, ám generációs problémákkal foglalkozó alkotások is lehetnek mind pénzügyi, mind kritikai szempontból sikeresek.
A New Yorkban játszódó történet szerint egy nyárspolgári család 15 éves lánya, Lynn Tyne (Lynn Carlin) szülei tudta nélkül megy el egy zenei castingra. Lynn édesapja, Larry Tyne (Buck Henry) és annak barátja, Tony (Tony Harvey) indul a lány keresésére, míg nem az váratlanul hajnalban hazaér. Lynn édesanyja (Linnea Heacock) és barátnője, Margot (Georgia Engel) úgy gondolja, hogy a lány kábítószer hatása alatt áll, mivel nem hajlandó megszólalni. Ekkor állít haza az időközben lerészegedő apa és barátja. Lynn kihasználva, hogy a szülei és barátai éppen egymással vannak elfoglalva, újra szó nélkül elmegy otthonról. A szülők megint keresni kezdik lányukat, miközben elkerülhetetlenül találkoznak a változóban lévő korszellemmel.
Az Elszakadás olyan, mintha félúton lenne a szocialista Csehország és a kapitalista Egyesült Államok között. A külső jegyek alapján elképzelhető lenne egy cseh új hullámos filmként is, azonban tartalmi szempontból már egyértelműen a nyugati, pontosabban az amerikai létformáról beszél. Forman keresi a szabadság megnyilvánulásait, és ezzel együtt tágítja az egyéni és egyben a nemzedéki szabadság határait. Ez a szabadság fellelhető a film formanyelvi elemeiben is, amely sok helyütt idézi a cseh új hullám, és úgy általában az új hullámokra jellemző stílust. A cselekményvezetés lineáris, amelyben a szülők sorsát követi nyomon a film, és ezt a szálat időnként a rendező megszakítja a zenei castingon résztvevő dalbetétekkel, bejátszásokkal. Mindezeket párhuzamos montázzsal teszi, mintegy képletesen érzékeltetve a felnőtt generáció fiatalok utáni lázas keresését. A szülők több dialógusából felsejlik a hatvanas évek korszelleme, a Manson-család, a szabad szexualitás vagy a kábítószerek egyre fokozódó használata. A filmet laza és elliptikus elbeszélésmód jellemzi, például egyes jelenetek között nem derül ki, hogy mennyi idő telik el. Forman alkotásában a hitelességre törekszik, például amatőr színészeket alkalmaz a zenei castingon, ahol még az esetleges hibákat sem vágja ki a filmből, emellett a főbb szerepekben is kevésbé ismert színészeket használ. A rendező stílusát jelzi továbbá a gunyoros humor, vagy a könnyed hangnem, amelyek egyszerre banális és elgondolkodtató helyzeteket eredményeznek, de mind egy irányba mutatnak: társadalom – és rendszerkritikát akar Forman megfogalmazni.
A film nem átall mindkét generációt kritikával illetni. A Lynn által reprezentált generáció tulajdonképpen zsákutcában tengődik, és nem tud mit kezdeni az élettel. Ezek a fiatalok egy valamiben biztosak: nem akarnak a szüleikre hasonlítani. Alapvetően mégis az idősebb nemzedék, a középosztály kapja a legtöbb kritikát. Kétségkívül a film leghíresebb és egyben legszórakoztatóbb jelenete az, amelyben a nyárspolgári szülők egy csoportja marihuánát szív, azért, hogy közelebb kerüljenek a gyerekeik szokásaihoz. A rendkívül groteszk jelenetben a szülők aggodalmaskodva kérdezősködnek a marihuánáról, bőszen figyelnek és jegyzetelnek ezzel kapcsolatban. Mindezzel a rendező kulturális kontextusba helyezi a füvezést, mivel a középosztály mindent, így a marihuána fogyasztást is csak társadalmi és intézményi keretek között képes elfogadni.
Forman nagyon pontosan látta az egyéni szabadság fontosságát, a tulajdonképpeni elszakadás motívumát. Néhány év alatt felismerte az amerikai középosztály társadalmi konvenciókba ragadt életét, és filmjében annak adott hangsúlyt, hogy túl kell lépni a beidegződéseken, mivel a hatvanas években végbemenő politikai és társadalmi változások egész egyszerűen kitágították az egyéni szabadság keretét, ilyetén módon szélesíteni kell a berögzült állapotokat. Az Elszakadásban Forman arra világít rá, hogy tulajdonképpen minden generációt ugyanazok az élmények mozgatnak, csak a kulturális minták változnak minden nemzedék számára.
Az Elszakadás olyan, örökké aktuális kérdéseket feszeget, mint a generációk közti állandó ellentét, gyerek és szülő viszonya, valamint társadalmi konvenciók által kötött egyén szabadságának tágítása. Éppen ezért tud korszakokon túlnyúlóan friss és aktuális maradni.