pünkösdi királynéjárás

kislányok → termékenységvarázslással összekötött pünkösdi → köszöntője a Dunántúlon. Elnevezései: pünkösdölés, pünkösdjárás, pünkösd-köszöntés. A játék négy fő mozzanatból áll: 1. négy kislány vezet egy ötödiket: a legkisebbet és legszebbet, a pünkösdi királynét (kiskirály, királykisasszony, királynéasszony, kiskirályné, cucorka – utóbbi elnevezés Somogy és Baranya megyében ismert), akinek a kezében kosár van rózsaszirmokkal; 2. egy házhoz érve az udvaron vagy az ajtó előtt megállnak, a kiskirályné feje felett kendőt feszítenek ki vagy fátyollal borítják be a fejét; 3. az ének közben mozdulatlan állnak vagy lassan körbejárják a királynét; 4. termékenységvarázsló mondóka kíséretében felemelik a kiskirálynét. Ezenkívül még a következő mozzanatok járulhatnak a játékmenethez: virághintés, általában a királyné kosarából; bizonyos funkciókra elkülönült szereplők tevékenysége (adománykérés: cigányasszony, kosaras stb., zászlóvivés: zászlótartó stb.). Ez utóbbi a szereplők számának növekedését jelenti. A négy fő mozzanatból álló játékmenet a Vas megyei változatokra jellemző. Az → adománygyűjtés funkciójára elkülönült szereplő megjelenése összefüggésben lehetett azzal a folyamattal, amelynek során a termékenységvarázsló szokásból adománykérő jellegű szokás lett. A pünkösdi királynéjárás dunántúli változatainak nagy csoportja már nem kapcsolatos termékenységvarázslással. Egyes Győr-Sopron megyei változatok jellegzetes mozzanata a kiskirálynéra vonatkozó nevetési tilalom, talán ősi → avatási próbatétel emléke. Szövegében különböző eredetű és tartalmú elemek kapcsolódtak össze. Eléggé általános kezdősora a Dunántúlon: „Meghozta az Isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királykisasszonykát.” Ezen kívül leggyakrabban a következő négy szövegelem kapcsolódik hozzá:

Az ének végén a mondóka: „Ekkora legyen a kendtek kendere” szövegű → szerencsekívánó mondóka kíséretében emelik magasra a kiskirálynét. Kapcsolódhatnak még hozzá adománykérő formulák és főként gyermekjátékdalok. A pünkösdi királynéjárás dalainak másik nagy csoportját egyházi énekek alkotják. Legfontosabb: „A pünkösdnek jeles napján, szentlélek isten küldötte…” Ez már az 1675-ös Canthus Catholiciben is „régi ének” jelzéssel szerepel. A pünkösdi királynéjárás egyes változataiban csak az egyházi ének szerepel, míg másokban kiegészül az adománykérő formulával, búcsúzó verssel, de ez a játék menetén mit sem változtat. A pünkösdi királynéjárás legközelebbi párhuzamai Ny-Európában ismertek, Németalföldön és a Rajna vidékén. – Irod. Sebestyén Gyula: A pünkösdi király és királyné (Ethn., 1906); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Tátrai Zsuzsanna: A pünkösdi királynéjárás dunántúli változatainak szerkezeti elemzése (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1977).

PÜNKÖSDI KIRÁLYNÉJÁRÁS, PÜNKÖSDÖLÉS

A házról házra járó pünkösdi szokásoknak két típusa különíthető el a 20. századi adatok, leírások alapján: az Alföldön és Északkelet-Magyarországon elterjedt pünkösdölés változatai, valamint a dunántúli pünkösdi királynéjárás, mely sokfelé még az 1960-as években is élő népszokás volt.

Az alföldi típus a szereplők számának, elnevezésének az alapján ugyancsak több változatba sorolható. Egyes vidékeken pünkösdi királynő a központi szereplő, aki ruhájával, díszeivel is kivált a többiek közül, másutt a lakodalmas menet analógiájára menyasszony, vőlegény, vőfély, koszorúslány szerepelt, s végül előfordult, hogy nem is választottak megkülönböztetett szereplőket.

Tarnamérán pünkösdi királyt és királynőt választottak. A lányok fehérbe öltöztek, a legények gyolcsinget, gyolcsgatyát vettek fel, árvalányhajas kalapban, kislajbiban mentek a lányok után. Táncoltak és énekeltek a házaknál. Pénzt és ennivalót kaptak, amit elosztottak, illetve közösen elfogyasztottak. Énekük:

Mi van ma, mi van
ma piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz,
a második napja.
Királyné pálcája.
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára

Lányok ülnek a toronyba,
arany koszorúba.
Arra mennek a legények.
sárga sarkantyúba,
levenném a süvegemet,
annak örülnétek.
178Királyné pálcája,
szálljon a házára,
ha nem a házára,
az úr asztalára.
(Papp L. gy. 1958)

A lakodalmas menet mintájára a pünkösdölés egyes változataiban menyasszony és vőlegény szerepelt, de volt, ahol csak a menyasszony vonult a kíséretével. Legtöbbszőr a „vőlegény” is lány volt. Galgahévízen az 1920-as években szűnt meg a szokás. Addig a lányok ünnepi öltözetben, a „menyasszony” fehér ruhában és kendőben, fején pártaszerű koszorúval, bal karján hímzett kendővel, jobb kezében virággal ment. A „vőlegény”, aki szintén lány volt, a bal füle mellé piros pünkösdirózsát tűzött. A „főnásznagy” kezében faragott vagy színes papírba csavart botra tűzött zászló volt. Mellette haladt a „kosaras”, aki az adományokat gyűjtötte. Kíséretül még 8–10 lány csatlakozhatott párosával, zászlósan vonultak. Énekük a következő volt:

Mi-mi-ma-ma, mi van ma, piros pünkösd napja,
holnap lészen, holnap lészen a második napja.
András, pajtás, jól megfogd lovadnak
bokrétás száját,
zabláját.
ne tipossa, ne tapossa a pünkösdi rózsát!
Adjon Isten lassú esőt,
mossa össze mind a kettőt!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

(Galgahévíz, Pest m.; MNT II. 196. sz.)

179Az említett harmadik változatra példa a turai leírás, ahol a szokásnak nincsenek megkülönböztetett szereplői: Turán mise után a serdülőkorú lányok és fiúk ugráló tánclépésekkel mentek házról házra, a ház előtt karéjba állva énekeltek:

Máma van, máma van
Piros pünkösd napja.
Holnap lesz, holnap lesz
A második napja.
András, bokrétás jól megfogd
Lovadnak a zabláját,
Hogy ne tapossa, hogy ne tapossa
A pünkösdi rózsát.

Erre mentek a kisasszonyok
Szép gombos ruhába
Beleléptek véletlenül
Pünkösdi rózsába.
András, bokrétás jól megfogd
Lovadnak a zabláját
Hogy el ne tapossa
A pünkösdi rózsát.
(Schram 1972: 73)

Észak-Bánátban egy vak koldusasszony járt alamizsnát gyűjteni pünkösdkor a jellegzetes énekkel 1915 táján (Katona I. 1983: 89). A mavagyonjárásnak, minimamázásnak nevezett szokás a Hortobágy környékén már az 1910–1920-as években szintén megszűnt.

Az alföldi, északkelet-magyarországi pünkösdölők szövegében csak területi egységenként találunk némi hasonlóságot. Sőt, ez sem mindenütt érvényes, mert az Ipoly menti falvakban az egymáshoz közel eső községekből is különböző változatokat jegyeztek le. A jellegzetes kezdősorokhoz: „Mi van ma…” kapcsolódhattak gyermekdalok, leányjátékszöveg-töredékek. Például:

A pünkösdi rózsa,
kihajlott az útra,
szedje föl a menyasszony,
kösse koszorúba.

vagy:

Lányok ülnek a toronyban,
gyöngyös koszorúban.
arra mennek a legények
sárga sarkantyúban.

A pünkösdi királynéjárás dunántúli változataiban a szereplők lányok voltak. A szokás lényege a következő: többnyire négy lány házról házra vezetett egy kisebbet, a pünkösdi királynét. A kislány fehér ruhát, fején virágkoszorút viselt, a karján pedig virágszirmokkal 180teli kosarat vitt. Házról házra jártak. A kis királynő feje fölé piros vagy piros mintás kendőt feszítettek ki baldachin módjára, vagy fátyollal borították be. Éneklés közben mozdulatlanul álltak, vagy lassan körbejárták a királynét. Az ének végeztével többnyire a következő mondóka kíséretében magasra emelték: „Ekkora legyen a kendtek kendere!” Gyakran háromszor is megismételték a felemelését (Tátrai 1977).

Ha valaki nem szívesen látta őket, gyorsan leguggoltatták a kiskirálynőt, hogy a gazdasszonynak ne nőjön meg a kendere.

A Csallóközben felöltöztetett bábut hordoztak a pünkösdölők, melyet Dunaszerdahelyen és környékén magasra emeltek, mialatt így kiáltottak: „A kendtek kendere ilyen nagyra nőjön, ni!” Tojást, szalonnát, pénzt kaptak. Az ételeket az egyik háznál elfogyasztották. A szokás eredeti célja, a termékenységvarázslás azonban idővel értelmét vesztette. Az utóbbi években, mikor felemelték a kiskirálynőt, már így kiáltottak: „Ekkora legyen a kiskirályné!” A dunántúli változatokban, ahogy a kendervarázsló szerepe homályosult, úgy vált ez a szokás is ünnepköszöntő, adománykérő szokássá. Az öt kislányhoz csatlakozott a hatodik, a kosaras vagy cigányasszony. Nem vett részt a játékban, csak a végén lépett elő.

Néha szavakban is kifejezték kívánságukat:

Segélje a királynénkat,
Királyné asszonyunkat
Pár tojással, pár kaláccsal,
Pár katonaforintokkal!
(Himod, Győr-Sopron m.; Tátrai Zs. gy. 1967).

A Győr-Sopron megyei falvakban a kendervarázsló mondóka helyett a kis királynőt nevettetni próbálták. A nevetési tilalomban ősi avatási próbát sejthetünk. Ilyenkor, ha nem nevetett, például azt mondták: „Nem fényes menyecske, hanem királyné!” Ha azonban elnevette magát, azt mondták: „megbüdösült a királyné, nyüves a királyné”.

Vas megyében a jellegzetes szövegváltozat az alábbi:

Elhozta az isten, piros pünkösd napját,
Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát,
Öreg embereknek csutora borockot,
Öreg asszonyoknak, kemence kalácsot,
Ifjú leányoknak rózsakoszorujok,
Ifjú legényeknek szegfübokrétájok,
Kisebb gyerekeknek porba való játszás.
Jácintus, jácintus, tarka tulipányos
Hintsetek virágot, az isten fiának,
Nem anyámtul lettem,
Rózsafán termettem,
Piros pünkösd napján,
Hajnalban születtem.
Akkor kendergyek legyen, hogy még az
esztergyát is megérgye!
(Gyöngyösfalu, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966)

181A pünkösdi énekszövegek között gyakran szerepel egyházi ének. „A pünkösdnek jeles napján, szentlélek isten küldötte…” kezdetű egyházi ének már az 1675-ös Canthus Catholiciben is „régi ének” jelzésű.

A népzenekutatók megállapítása szerint három jellegzetes pünkösdi dallam ismeretes. A Dunántúlon a „Pünkösdnek jeles napján…” egyházi népének és ehhez kapcsolódva vagy nélküle a gyermekdalszerű „Elhozta az isten…” kezdetű ének, míg a palóc vidékeken, az Alföldön is az ugyancsak gyermekdalszerű „Mi van ma, mi van ma…” kezdetű pünkösdi éneket ismerték (Kerényi 1982: 91–92).

A pünkösdi szövegekben feltűnnek személynevek: András és Szent Erzsébet. Az utóbbira példa az alábbi adománykérő szöveg: „Hugom édes hugom, Szent Erzsébet asszony, Ha váltságos volnék vagy egy pár tojással, vagy egy pár garassal” (Csipkerek, Vas m.). A kutatás feltételezése szerint András II. Endre királlyal azonosítható, Szent Erzsébet pedig a rózsacsodával kapcsolatos legendája miatt került a pünkösdi szövegekbe, miután a pünkösd közismert jelképe a pünkösdirózsa (Dömötör T. 1964a: 129–131).