Summás

(lat. summa ’összeg’)

a mezei munkás egy önálló újkori típusa,

nagybirtokra csoportosan (summásbandában) elszegődött

vándor idénymunkás,

aki kapálást (elsősorban cukorrépa, kukorica, burgonya)

és más, vegyes mezei munkát

(aratás, takarmánynövények betakarítása stb.)

végzett pénzért, terményrészért

és élelmezés (kommenció) fejében.

Kialakult általánosabb gyakorlat szerint

a készpénzt havonta

(innen a summás régi elnevezése:  

hónapos, hónapszámos, havi béres),

a terményrészt végelszámoláskor,

az élelemjárandóságot pedig

részben hetenként, részben havonként kapta.

Mindezt a bandaközösen kereste;

rendszerint a summásgazda vette át,

s maguk között a munkában töltött idő arányában,

továbbá a munkaerő minősítése szerint osztották fel:

a zsákolást és egyéb nehéz testi munkát is végző

felnőtt férfiak voltak az egészkezesek

(más néven: egészrészes, teljes vagy I. osztályú munkások),

a nők, serdülők és idősebbek pedig a félkezesek

(félrészes, félmunkás, II. osztályú munkás);

ez utóbbiak a teljes kereset felét, harmadát,

olykor csak negyedét kaphatták,

még ha az időszak nagyobb részében

a férfiakkal egyenlő értékű munkát végeztek is. –

Elsősorban

az ezer holdon felüli nagybirtokon alkalmazták őket

az intenzívebb növénykultúrák meghonosodása után;

voltaképpen  cselédpótló idénymunkások,

akik azonban nem napszámban,

hanem huzamosabb időre: 1–6, ritkábban 8 hónapra

(szórványos esetekben volt ún. téli summás is),

tehát tavasztól őszig szegődtek el.

A summás kemény fegyelem alatt,

hajszás munkában kereste kenyerét,

otthonában viszont

szinte tétlenül próbálta átvészelni a telet.

Az időbéres summások

nem és kor szerint összetett,

de lokálisan egységes

bandaszervezetekben éltek és dolgoztak,

magukkal vitték szigorú paraszti erkölcseiket,

megtartották viseletüket és folklórjukat is,

a vándorélet lassan éreztette csak hatását. –

A summásmunka a 19. sz. második felében alakult ki.

A summásjárás időszakában

kb. 30 000 főre tehetjük a teljes létszámot,

zömük Borsod (Mezőkövesd, Tard, Szentistván),

Nyitra és Trencsén megyéből származik,

nem sokkal kevesebb a hevesi summások száma sem,

de a történelmi Mo. számos megyéjében

(Bács-Bodrog, Békés, Csongrád, Vas és Zala)

megtaláljuk őket,

köztük szlovákokat (Nyitra)

és kárpátukránokat (Nagyberezna) is.

A nagybirtokok 1945-ös felosztása

vetett véget ennek az életformának,

1948-ban volt az utolsó említésre méltó summásjárás.

(még: agrárproletár,  summásmunka). –