Szöveg Matt Scott Illusztráció Eleanor Shakespeare
Miközben kedvenc játékosait biztatja a pálya széléről, könnyen lehet, hogy a klub, amelynek kötelékébe tartoznak, csak egy fedőszervezet. Nem titok, hogy a háttérben gyakran jelentős szervezett bűnözői tevékenység zajlik: a színfalak mögött hatalmas, nagy forgalmú pénzmosoda lehet.
Pénzmosásnak nevezzük azt, amikor az illegálisan szerzett pénzt törvényes forrásból származó nyereségként tüntetik fel. Tíz évvel ezelőtt a brit felsőház a terrorizmus támogatásával együtt vizsgálta ennek a bűncselekménynek a gyakorlatát, és erre a következtetésre jutott: „Kemény bűnözők szervezett formába tömörülve fektetnek be ingatlanokba, részvényekbe, nyugdíjalapokba és vagyontárgyakba. Ehhez a listához nyugodtan hozzáadhatjuk a futballklubokat is. A befektetések, akár a tengerentúlon is, rendkívül népszerűek, mivel jól tartják az értéküket.”
A következő írásunkban nem utalunk egy konkrét klubra sem. A kitalált példák segítségével bemutatjuk, milyen labdarúgáshoz kapcsolódó gazdagsági bűncselekményeket követnek el világszerte. Néhány esetet a pénzmosás felszámolására létrehozott Pénzügyi Akciócsoport tíz évvel ezelőtti jelentéseiből vettünk, és a részleteket mi magunk találtuk ki.
A jelentésekből kiderül, hogy az amatőr bajnokságoktól kezdve a Bajnokok Ligájáig minden szinten megjelentek a bűnözői csoportok, hogy megpróbáljanak tisztességesnek tűnő bevételt faragni a piszkos módon szerzett pénzükből. A futball világában a szabályozások és kényszerítő intézkedések terén nem sok változott a szomorú jelentések közzététele óta sem. Talán csak annyi, hogy azóta jóval több pénz áramlik a labdarúgósportba, és ez még vonzóbbá teszi a terepet a bűnözők szemében. A FIFA és a kontinentális futballszövetségek kezében jelenleg nincsenek megfelelő eszközök a jelenség visszaszorítására. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden egyes klubnál előfordul ez az illegális tevékenység. De az vitathatatlan, hogy e világ egyre vonzóbb közeg a pénzmosóknak, és a helyzet egyelőre csak romlik…
MIT MOND A SZAKÉRTŐ?
A BEFEKTETŐ. TARIQ PANJA, ÚJSÁGÍRÓ, THE NEW YORK TIMES
„Alex Duff-fal írtam egy könyvet erről a témáról (Football’s Secret Trade: How The Player Transfer Market Was Infiltrated) főleg azért, mert rengeteg fura figurát láttunk a labdarúgás világában, akikről csak azt tudtuk kérdezni, hogy kik ezek, és mit akarnak. És minél mélyebbre ástunk, annál elképesztőbb dolgokat találtunk. Az egész teljesen szabályozatlan. A szervezett bűnözők számára ez a paradicsom: könnyű játék tisztára mosni a külföldi pénzeket. Ennek már rég fel kellett volna tűnnie a hatoságoknak világszerte, de valamiért mégis rejtve maradt. Dél-Amerikában és Európa déli részén egyes emberek iszonyatos összegeket mozgatnak anélkül, hogy erre bárki felfigyelne. Szinte semmit sem tesznek, hogy megfékezzék.
A FIFA megpróbálja szabályozni a játékospiacot. Megpróbálják nyomon követni az összes kifizetést. Szeretnék átalakítani az ügynökökre vonatkozó szabályokat. Stratégiájuk már van, de én egyelőre borúlátó vagyok: vajon emberük is lesz-e rá, aki nyomába szegődik a ravasz bűnözői hálózatoknak? Attól tartok, nem lesz elég erejük ahhoz, hogy betartassák a szabályozást.
Az egész iparág robbanásszerű növekedésben van Dél-Amerikában, Európában és Afrikában is. A szegény dél-amerikai országokban a hatalmat gyakorlóknak sokszor könnyebb nem észrevenni a bűncselekményeket. Sokan iszonyatosan meggazdagodtak ebből, miközben a labdarúgás helyzetét egyáltalán nem mozdították előre.
Mivel minden társadalomban mély gyökerei vannak a labdarúgásnak, a helyzet megváltoztatása sem könnyű. A szabályozás az egész jogrendszert áthatja, miközben a fontosabb meccseken csak úgy nyüzsögnek a jelentős politikusok a VIP-páholyokban.
Ha megnézzük a klubok elnökségét, azt látjuk, hogy rettentő nehéz dolguk van, ha a törvényes utat akarják követni. Amikor egy ország lakosságának jelentős hányada egy nagy csapatnak szurkol, vajon melyik politikus veszi a bátorságot ahhoz, hogy keresztbe tegyen?
Az ügynökök tevékenységének szabályozása nem hiteles. Még Angliában sem, ahol azt gondolnánk, hogy szigorú ellenőrzés alatt dolgoznak. Nézd meg a legbefolyásosabb ügynökök névsorát! Nem azokat találod ott, akiknek a legnagyobb a hatalma Akkor tehát ki szabályozza a tevékenységüket? Senki.
Hogy mit kellene tenni? Azt hiszem, ezt a problémát a törvényhozóknak kell megoldaniuk. A futball képtelen szabályozni önmagát. Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, amelyben az ügyeskedők mindig egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.”
„MINDENNAPOS AZ ÉRDEKÜTKÖZÉS, AZ ÜGYNÖKÖK A JÁTÉKOSOK ÉS KLUBOK OLDALÁN IS MUNKÁLKODNAK”
Olyan egyének, akik befolyásuk felhasználásával előre tudják a mérkőzések végeredményét, így a piszkos úton megszerzett pénzből sportfogadások útján tisztességes haszon lesz.
A Metchock Town az ötödosztályban tengődik, de a kupáért folyó küzdelemben eddig jól szerepelt. Brian Jones, egykori játékos, a klub elnöke és tulajdonosa régi számítógépes alkatrészeket visz ki a Távol-Keletre, ahonnan háztartási eszközöket hoz be az Egyesült Királyságba.
Jones cége anyagi gondokkal küzd, miután túl sokat rendelt egy bizonyos telefontöltőből, ami hamar elavulttá, így eladhatatlanná vált. Tartozása a távol-keleti partner felé több százezer fontra rúg, de nem tud fizetni.
A vietnámi telefontöltős cég tulajdonosának ekkor támad egy nagyszerű ötlete: garanciát kér arra, hogy a Metchock Town legalább három góllal veszít a következő FA-kupa-mérkőzésen, cserébe elengedi a tartozást. Jonesnak talán nem tűnt fel eddig, de a vietnámi üzleti partner nagy pénzeket forgat illegális sportfogadásokban a Távol-Keleten. Jones nem akar bundabotrányba keveredni, de azt sem szeretné, ha a cége tönkremenne. Végül megadja magát, és kitálal néhány focistájáról is. A csapat legidősebb játékosát, a középhátvédet nemrég elhagyta a felesége italproblémái és szerencsejátékban szerzett adóssága miatt. Az ígéretes fiatal csatár él-hal a sportkocsikért, de egy szerencsétlen sérülés miatt a Championship helyett az ötödosztállyal és jóval alacsonyabb fizetéssel kell beérnie. A kapus egyébként jól menő asztalosüzeme likviditási problémákkal küzd, és elindult lefelé a lejtőn.
Jones leadja az információkat és a játékosai elérhetőségét. A meccs el van adva. A Metchock egyébként sem tudott volna nyerni, de a kulcsemberek hozzájárultak, hogy a Rathwell Spartans ellen súlyos, 5–1-es vereséget szenvedjen el. Helyi emberein keresztül a vietnámi bűnöző jelentős összeget tett fel arra, hogy a Metchock legalább három góllal kikap.
Jonest meggyőzte a vietnámi partner, hogy a klub pénzügyei jobban alakulnak majd, ő elnök maradhat, ameddig csak akar, ha biztossá teszi, hogy az előre megrendelt végeredmények születnek meg.
A feltörekvő ember, aki segítséget nyújt a nehéz helyzetben tengődő csapatnak, és akit ezért a szívébe zár a helyi közösség, de mindeközben offshore cégein keresztül tisztára mossa a piszkos bevételeit.
Bob Preedy, az 56 éves helyi üzletember, aki vashulladék-feldolgozásban és az építőiparban érdekelt, falba ütközött. Szeretett volna Rathwell kertvárosi részén építőipari vállalkozást indítani, de a helyi lakosok megvétózták a kezdeményezését. Politikai kapcsolatok híján nem sok esélye lehet arra, hogy a terve megvalósul.
Végül úgy döntött, hogy megveszi az alsóbb osztályban induló helyi klubot, a Rathwell Spartanst, azzal az ígérettel, hogy jelentős tőkét injektál a csapatba. Tartotta is a szavát. Könnyen előteremtett 3.8 millió fontot, hogy támogassa az egyletet, amelyik évente 160 ezer fontot költ a játékosok és a dolgozók bérére. A pénz egy olyan offshore cégen keresztül áramlott, amelyik Preedy érdekeltségébe tartozik.
A támogatás kétharmadából új lelátót és büféket létesítettek. A szurkolókat lenyűgözte a nagyvonalú adakozás, és az már csak jelentéktelen mellékkörülmény maradt, hogy Preedy saját cégét bízta meg a kivitelezésssel azokkal a vasanyagokkal, amelyeket szintén ő maga állít elő. A fejlesztés a piaci ár csaknem kétszereséért valósult meg.
A maradék 1.2 millió fontot Preedy a Spartans legszorongatóbb adósságainak kiegyenlítésére fordította, majd újabb félmilliót fektetett a játékoskeret fejlesztésébe. Preedy átveszi a Rathwell Spartans tulajdonjogát, ami az Egyesült Királyságon belül működik, mégis teljes mértékben offshore cégek kifizetőhelyévé válik. Ha a lopott vashulladékból dolgozó és illegális tranzakciókkal működő cég közvetlenül akarna üzleti tevékenységet folytatni, arra lecsapnának a hatóságok. Ha viszont a pénz keresztülmegy egy futballklubon, és a lopott anyagokból csillogó lelátók és büfék épülnek, azt már nehezebb lefülelni. Közben a Rathwell játékosai jelentős bónuszokat kapnak, ezek messze felülmúlják rendes fizetésüket.
A Spartans évről évre magasabb osztályban szerepel, és a veszteség helyett rendszeresen nyereséget könyvelhet el. Preedy közben visszanyerte a nem tisztességes úton szerzett pénzt, amit az új lelátók és büfék megépítésébe fektetett, és immáron egy pénzügyileg hibátlan helyzetben lévő klub tulajdonosa lett.
A befolyásos politikusok, akik egyre többször megfordulnak az igazgatóság környékén, jó kapcsolatba kerülnek Preedyvel. A tervezett építkezési vállalkozás végül megkapja a hatóságok engedélyét, így Preedy folytathatja a terjeszkedést.
Az FA-kupa harmadik fordulójában a Rathwell a League One csapata, a Staggerton Rovers ellen lép pályára.
Ismerje meg azt az embert, aki ténylegesen gyakorolja a tulajdonjogot a klubja felett (bár erről nem is tudott). Strómanjai lehetővé teszik, hogy a feketén szerzett pénzt megforgassa.
A Staggerton Rovers aranykora az 1970-es évekre tehető, amikor két idényen át az élvonalban szerepelt. Jelenleg átlagosan négyezren kíváncsiak a hazai meccseire. A Rovers tulajdonosa, Sid Woodbridge viszont nagy vagyonra tett szert drogkereskedelemből.
Azt persze senki sem tudja, hogy ő a klub tulajdonosa, mivel egyetlen meccsen sem jelent meg. Helyette saját embere végzi a feladatokat, ő áll a nyilvánosság elé, az ő aláírása kerül a papírokra. De valójában Woodbridge drogügyletekből származó pénze teszi lehetővé, hogy a csapat ne tűnjön el a süllyesztőben.
Offshore cégében az ügyvezető mindent az ő utasításai alapján végez. Eddig 12 millió fontot pumpált a klubba, amelyet tíz éve vásárolt. Az adásvételkor kikötötték, hogy a tulajdonos cég gondját viseli a pályának, és évi 500 ezer font bérleti díjat fizet érte. Ez a csak papíron létező cég, aminek sem irodája, sem alkalmazottai, sem üzleti tevékenysége nincs, intézi a klub programkiadványait és a vendéglátóhelyek üzemeltetését. Woodbridge koszos üzleteiből szerzett pénz tisztességes haszonként jelenik meg a klub körül zajló üzleti tevékenységek eredményeképp. A hivatalos nézőszámokat azért kozmetikázzák, hogy a drogpénzek belépőjegy formájában tisztuljanak meg.
Dél-amerikai bűnszervezeti kapcsolatai révén üzleti viszonyban áll más klubok háttérembereivel, ahol az ügynökök anyagi részesedést kapnak a játékosok bevételeiből és az átigazolási díjakból. Woodbridge és külföldi társai olyan offshore alapot működtettek, ami fiatal dél-amerikai játékosok megszerzésébe és pénzügyi nehézséggel küzdő klubokba pumpált pénzt.
Ez még az előtt történt, hogy a FIFA 2015-ben betiltotta a háttéremberek játékosokkal kapcsolatos tevékenységét. Miután ez megtörtént, Woodbridge és társai csak két, általuk kivásárolni kívánt klubra koncentráltak. Az egyik az élvonal és a másodosztály között mozgó dél-amerikai Tierra Cerrada volt, a másik az ibériai félszigeten működő, másodosztályú CF Mar Grande. Mindkét klubot strómanok irányították, és mindkettő súlyos adósságba került. A klubok átvételével az offshore alap ígéretes fiatal játékosokhoz jut hozzá olcsón, a klubokon keresztül. A FIFA tehát hiába tiltotta be a labdarúgók háttéremberek általi kereskedelmét, annak semmi sem szabhat gátat, hogy ugyanezek a tulajdonosok a klubok megvétele által rendelkezzenek a futballistákkal.
Ezek a játékosok ritkán voltak a Tierra Cerrada kezdői. A csapat csak amolyan köztes állomás volt a Mar Grandéba tartó tehetségek számára. Ennek ellenére a Tierra Cerrada is profitált a beáramló szponzori pénzekből, amelyeket a dél-amerikai drogkereskedők koordináltak, és ilyen módon a klub focistái olyan fizetést kaphattak, amit egyébként máshol nem ajánlottak volna meg nekik.
A Mar Grande a Tierra Cerradától veszi a labdarúgókat abban a reményben, hogy a transzfer nyomán felbukkan egy nagyobb európai csapat, amelyik szívesen vinné a fiatal labdarúgót, így végül a haszon az alapot biztosító befektetőké lenne. Az sem mellékes, hogy jó kapcsolatot lehet kialakítani a Mar Grande körül legyeskedő hivatalnokokkal, vámosokkal és rendőrökkel arra az esetre, ha a futballistákon kívül esetleg mást is be akarnának hozni Európába. Néhány kevésbé ígéretes játékos, akinek nincs esélye utat törni az európai elitig, megtalálhatja a helyét például a Staggerton Roversnél, persze papíron jócskán felfújt vételárért cserébe.
A Staggerton Rovers feletti tulajdonjog gyakorlásával és a dél-amerikai kapcsolataival Woodbridge a stadion bérleti díjával és a vendéglátóhelyekkel tisztára moshatja a drogkereskedelemből származó pénzét. Közben együttműködhet nemzetközi bűnszervezetekkel, klubok és játékosok tulajdonjogával sakkozhat, anélkül, hogy kockázatos külföldi pénzügyi tranzakciót kellene lebonyolítania. Végül azzal, hogy nemzetközi szintre emelte a tevékenységét, lehetősége nyílt a helyi hatóságok befolyásolására is.
Woodbridge és társai fiatal dél-amerikai labdarúgókat hoztak az európai játékospiacra, miközben a Mar Grande egy idény előtti barátságos mérkőzésre készül a Ternmouth Wanderers ellen, amely éppen most esett ki a Premier League-ből.
Az autónepperből lett átigazolási tanácsadó, aki közvetítőként jelenik meg az adásvételek során.
A Ternmouth váratlan kiesése alaposan megviselte a klubot. A gondokat enyhítette, hogy eladta néhány sztárjátékosát, és a Premier League-ből való kiesés után vigaszdíj is járt neki. Mindenesetre John Robertsnek most több pénzt kell betennie. A brit üzletember törvényes úton, katalizátorok értékesítéséből szerezte vagyonát, mielőtt megvette volna gyerekkori csapatát.
A Ternmouth problémái a körül az ember körül bontakoznak ki, akit csak a játékospiac Midász királyának tartanak: a keze alatt arannyá változik minden. Philip Browning luxusautó-kereskedelemmel kezdte a pályafutását, majd tanácsadással foglalkozott labdarúgó ügyfeleinek. Innen már csak egy ugrás volt, hogy különböző klubokat lásson el átigazolással kapcsolatos szakmai ötletekkel, végül Ternmouth-nál kötött ki a csapat kiesése után.
A Premier League és a Championship klubjainál úgy tartják, hogy mesteri érzéke van a kelet-európai játékosok kiválasztásához. Az ő társa Andrej Barics, a korábbi jugoszláv válogatott, akivel akkor ismerkedett meg, amikor a szerb játékos az egyik Premier League-klubban futballozott. Barics játékosügynök, aki kapcsolatban áll a szerb maffiával, amelynek mediterrán szigeteken bejegyzett offshore cégeken keresztül érdekeltsége van Barics ügynökségében, az Elitni Szportszki Menadzsmentben (ESM).
Arandel Ilics drog- és emberkereskedelemben utazik, de a zsarolás és az uzsorázás sem áll távol tőle a Balkánon. Nála a labdarúgás az egyik leggyorsabb módja a pénzmosásnak. Bariccsal együttműködve tekintélyes, bár legálisnak nem mondható vállalkozást alapítottak. Az ő, a felesége és a cégük bankszámlájára gyakran érkezik utalás mediterrán országokban vezetett, az ESM-hez köthető számlákról, közben pedig az ügyfélkörébe tartozó angliai klubok is rendszeresen fizetnek az ötletekért.
A gazdag angol klubok által fizetett tanácsadási költségek milliókra rúgnak. Ilics így tudja az alvilági tevékenységből vagyonát a közvetítési, a szponzordíjak és a meccsek bevételeiből tisztára mosni. Erről a biztonságos és titokban zajló folyamatról még Robert, a Ternmouth tulaja sem tud mindent. A Ternmouth Mar Grande elleni felkészülési meccse után a Helmsfield United következik.
MIT MOND A SZAKÉRTŐ?
AZ ÜGYVÉD, CHRISTOPHER FLANAGAN, VEZETŐ SZERKESZTŐ, NEMZETKÖZI SPORTJOGI FOLYÓIRAT
„A labdarúgás szabályozóstruktúrái nem tudtak kellően gyorsan reagálni a sportágban végbemenő változásokra. Jelentős pénzügyi átalakuláson vagyunk túl, aminek következtében a legnagyobb tőke a legfelsőbb rétegre koncentrálódott, miközben a sportág legtöbb résztvevője nem keres sok pénzt a tevékenységével. A futball iránti érdeklődés, annak szabadidős jellege és a sportfogadások következtében a nézők és szerencsejátékosok figyelme az alsóbb szintekre is kivetül, és veszélyezteti annak tisztaságát.
Megfordítva ez azt jelenti, hogy a legfelsőbb szegmensben olyan sok pénz cserél gazdát, hogy a pénzmosók szemében kívánatos tereppé vált. Az egész sportipar kettős természetű: elképzelhetetlen mennyiségű összeg ömlik a felsőbb szintre, és rengeteg hasznot lehet húzni az alsóbb szinteken mozgók sebezhetőségéből. A pénzmosás az elkövetett bűncselekményeket palástolja. Képzeljünk csak el egy jelentős, határokon átívelő pénzügyi tranzakciót a játékospiacon. Ezekben a tranzakciókban újabban nemcsak a klubok szerepelnek, hanem gyakran offshore cégek és befektetői körök. Ez akár tisztességes célokat is szolgálhatna, de az átláthatatlan szervezeti struktúrák és kétes pénzmozgások végső soron a játékot veszélyeztetik.
A labdarúgásban mindennapos az érdekütközés. Természetes, hogy a sporthoz hasonlóan az életünk más területein is érvényesítjük az érdekeinket, de a futballban sokkal markánsabb szabályozásra és irányítórendszerre lenne szükség. Csak figyeljük meg, hogy az ügynökök hogyan tudják a klubok és a játékosok érdekeit is képviselni egy-egy átigazolás során: nem mindig lehetséges egyenlő mértékben érvényesíteni mindkét fél akaratát. Sok ügynök hitelesen képviseli az ügyfeleit, de ha ilyen üzleti körülmények között valakit a rossz szándék vezérel, az könnyen kisemmizhet egy labdarúgót.
A nemzetközi szövetség vezetősége sem érinthetetlen. A testület a sportág első számú szabályozója, és egyben – a világbajnokságon keresztül – a reklámok kezelője. Sok esetben a gyanús szituációkat a FIFA tárgyalja először. Ha felvetődik az üzleti bűncselekmény vagy a játék tisztaságának veszélye, a testület megtárgyalja azt, rendszerint zárt ajtók mögött. Ennek során bevett gyakorlat, hogy a meghallgatások titkosak, holott sok érv szólna amellett, hogy a napvilágra kerüljenek; például egy vesztegetéssel vádolt futballista vagy játékvezető ügye.
A szövetség nem tudott lépést tartani a gyors pénzügyi növekedés okozta átalakulással. A szervezetfelépítési hibákból adódóan nem tudják megakadályozni a vesztegetést és korrupciót, és ez végső soron azt az üzenetet hordozza, hogy a labdarúgás világa tárt karokkal várja a gazdasági bűnözőket.”
A vagyonát online szerezte, majd kiszúrt egy lehetőséget, amivel még több pénzre tehet szert. Csak egy klubot kell megvennie hozzá a környező telkekkel, amelyeket fejleszthet.
Gary Phillips online biztosítási ügynökséget alapított, amelynek eladása után 100 millió font ütötte a markát, de ezt persze nem verte nagydobra. A tranzakciót offshore cégeken keresztül bonyolították, ezeket az ő és a családtagjai nevére jegyezték be. Ezek után vette meg az alsóbb bajnokságban szereplő Helmsfield Unitedot.
A klubtulajdonosoknak járó társadalmi státuszt és a még több pénz okozta örömöt akarta élvezni. Azzal is tisztában volt, hogy a Helmsfield pályája körül hatalmas terület van, amit meccsnapokon parkolónak, egyébként pedig szabadtéri piacnak használnak.
Phillipsnek más tervei voltak azzal a területtel. Első lépésként tarthatatlanul magas kiadásokba hajszolta a klubot. A fizetések jóval magasabbak voltak az indokoltnál, és az egyéb kiadások is jelentősen megnövekedtek. Saját pénzügyi tanácsadói segítségével a nevére felvett banki hitelből finanszírozta a költségeket. A kockázatos terv kezdetben működni látszott: a második idényben csak egy hajszál választotta el a Helmsfieldet a feljutástól, így nem lehetett kijelenteni, hogy Phillips pazarolt volna.
Néhány idénnyel később a klub tartozása hét számjegyűre növekedett. Phillips a stadion és az azt határoló területek eladásával visszafizette a tartozást saját magának: a stadiont határoló területeket saját offshore cégeire íratta.
Ezek után további 800 ezer fontot adott a csapatnak, de a jelentős túlköltekezés miatt ez csak néhány hónapra volt elég a Unitednál. A klubtól a tartozás kiegyenlítése céljából elvett földterületet sosem mérették fel független értékbecslővel, de a rossz nyelvek szerint a piaci értékénél 30 százalékkal olcsóbban vándorolt át Phillips érdekeltségeihez.
A tulajdonos később hosszú távú együttműködési szerződést kötött az Országos Egészségügyi Szolgálattal, amiben a közelben dolgozó orvosok és más egészségügyi alkalmazottak elszállásolását vállalta. A területen, amit a klubtól elügyeskedett, épületeket húzott fel, ezek rendszeres havi jövedelmet biztosítottak a továbbiakban. Ezek után kapott csak kedvet a stadion megszerzéséhez, amely után szintén fix bérleti díjat remélt.
Klubtulajdonosként Phillips ismert vendége lett a golf- és teniszkluboknak. Felfigyeltek tevékenységére mások is, akik meglátták a pénzmosás lehetőségét a csapatnál. Neki már nem sok kedve volt további tőkét injektálni a klubba, ezért két választása maradt: vagy olcsón eladja, és búcsút int a labdarúgás világának, vagy összeáll másokkal, és megpróbálja elérni a Premier League-et. Mivel a területek továbbra is rendkívül jól jövedelmeztek, Phillips vérszemet kapva az utóbbi lehetőséget választotta.
A Helmsfieldhez érkező befektetőktől egy szóval sem kérdezte, hogy honnan van a pénzük, mint ahogy tőle sem kérdezték az ügyfélközpontú banki alkalmazottak, hogy honnan érkezett a vagyon az offshore számláira. Amire Phillips könyvelője egyáltalán felmérhette volna, hogy miféle alvilági figurák pénze áramlik ügyfele számláira, addigra az új befektetők neve már szerepelt a részvényesek között. Évente több millió, kétes körülmények között megszerzett font áramlott a klubhoz, de az eredmények nem javultak, és Phillips befolyása a klubnál egyre csökkent.
Ez persze neki már nem jelentett problémát, mivel anyagi értelemben bebetonozta magát. Biztosítással foglalkozó cége eladása után több millió fontot kellett volna befizetnie, de néhány szerződés átdátumozása, az offshore cégek és a folyamatosan veszteséget termelő klubja segítségével elkerülte ezt a kötelezettséget. Csapatával elkótyavetyélt egy értékes területet, hogy aztán magántulajdonaként szerezze vissza azt. A stadiont egy napon ismét eladhatja a klubnak, és addig is élvezheti az elnöki és tulajdonosi státusszal járó nívós életformát. És az egészet szinte adómentesen.
A Helmsfield egy napon talán büszkén mutatkozik be az élvonalban. Talán majd európai kupában is szerepelhet. Első lépésként szerződtetett egy ígéretes, fiatal csatárt, akivel együtt készül a fajsúlyos európai klub, az Icarus elleni edzőmeccsre.
„A FUTBALLT SOK TEKINTETBEN ÚGY SZABÁLYOZZÁK, MINT EGY ROSSZUL KORMÁNYZOTT DÉL-AMERIKAI ORSZÁGOT”
A dúsgazdag tulajdonos, aki átveszi a nagy múltú, de jelenleg adósságokban fuldokló csapatot, és egy szuperügynökön keresztül elintézi az igazolásokat.
Az Icarus nem tartozik a világ legnagyobb klubjai közé, de miután túlszárnyalta a benne rejlő lehetőségeket, a rossz döntések adósságba sodorták. A dicső múlt önmagában ugyanis nem elég a számlák kifizetéséhez. Arra viszont kiváló, hogy előbb-utóbb felkeltse valakinek az érdeklődését, aki hajlandó lenne megmenteni őket. Erre akkor van igazán nagy esély, ha közben a jóságos segítőnek alkalma nyílik tisztára mosnia a pénzét.
A problémák megoldódni látszottak, amikor feltűnt a színen a szupergazdag külföldi, aki a jóságos keresztapa szerepében jól megtömte a klubot pénzzel. A pénzügyi segítséggel valójában bevásárolta magát a csapathoz: egy csapásra ő lett a többségi tulajdonos. Visszafizették az adósságukat, új játékosokat igazoltak le, és nem sokkal később visszaszerezték régi hírüket az európai klubok körében. A szurkolók ezrével özönlöttek vissza.
A hazai meccsek jóval nagyobb bevételt hoztak, és a Bajnokok Ligája-szereplés is jól jövedelmezett. Fellendült a szponzoráció, és a stadion névadója sem volt szűkmarkú. Az új bevételek, legyen szó a tulajdonos kétes eredetű vagyonáról vagy a legális keretek közt befolyó összegekről, ismét megkerülhetetlen európai csapattá tették az Icarust. A klub értéke hirtelen nőtt, a tabellán szélsebesen haladtak fölfelé. A kedvező anyagi helyzetnek köszönhetően a tulajdonos visszavehette azt a kölcsönt, amivel kezdetben kimozdította az egyesületet a gödörből.
De van más motivációja is. Az Icarus tulajdonosa a játékospiac kétes hírű ügynökén keresztül ismerkedett meg a klubbal. Anders Olssonról azt beszélik, hogy bármilyen üzletet el tud intézni, csak a megfelelő eszközöket kell hozzá megtalálni.
Az ügynök vállalkozása természetesen adómentes övezetben van bejegyezve, és a neki asszisztáló bankárok, ügyvédek és könyvelők nem firtatják, hogy a beérkező pénz honnan van. Egész Európát átszövő ügynökhálózatnak a része, így bármelyik jelentős klubhoz vagy játékoshoz elér a keze, még akkor is, ha nincs vele személyes kapcsolata. Ő a legmegfelelőbb ember ahhoz, hogy az Icarus ismét szárnyaljon, és az átigazolási időszakban kellően felpörögjenek az események.
Olssonnak minden egyes igazoláshoz köze van, és minden üzlet előkészítésekor tárgyal. A hivatalos, FIFA által regisztrált átigazolási költségek csak papíron szerepelnek.
Az Icarus minden egyes vásárláskor többet fizet a játékos valódi értékénél. A tulajdonos természetesen tisztában van ezzel, tekintve, hogy a végén őt illeti a legnagyobb nyereség. Olsson dolga, hogy megegyezzen a túlárazásban. A felár egy része rögtön visszafolyik az offshore cégeken keresztül, amelyekben elsősorban az Icarus tulajdonosa, másodsorban Olsson és a vele együttműködő ügynökök érdekeltek.
A tulajdonos a végén minden befektetett pénzét visszanyeri, miközben a csapat értéke több száz millió euróra nő. Olsson egyébként nem csak az üzletkötésben tehetséges.
Azok a vállalkozások és csapatok, amelyek jól szervezett rendszert alkotnak a labdarúgás piramisának csúcsán.
Az Icarus tulajdonosa nem egyedül dolgozik. Hazájában jelentős politikai kapcsolatai vannak. A hozzá hasonlóan szerencsés és gazdag egyének ugyancsak labdarúgással összefüggő üzletekben utaznak otthon és külföldön egyaránt. És ebbe egyre többen szeretnének beszállni.
Ebben a körforgásban a játékosokat úgy adják és veszik, mintha árucikkek lennének. Amikor egy futballista egyik helyről a másikra kerül, akkor az Olsson hálójához hasonló, jól szervezett ügynökhálózaton keresztül jelentős mennyiségű pénz vándorol offshore cégekhez, majd onnan befolyásos emberekhez. A mozgásnak ára van.
Ez a pénzmozgás azonban sosem egyirányú: nem csak arról van szó, hogy a keresztapa és az emberei zsebe meg legyen tömve. A kifizetések egy része a szponzoráción keresztül a klubokhoz áramlik az állami cégektől. Ezzel hatékonyan fel lehet turbózni a nagyreményű csapatokat. A nagyobb állami tulajdonú vagy állami befolyás alatt működő cégek közvetlenül is befolyásolják a hatóságokat, hogy a versenyeket a nekik kedvező körülmények között rendezzék meg. Ez persze sosem olcsó, de a befolyás jelentős.
Ha van pénz, akkor meg lehet venni a labdarúgás döntéshozóit, a szabályozó testületet és azokat, akiknek szavazati joga van bizonyos kérdések eldöntésekor. Ezzel a módszerrel könnyebben lehet érvényesülni a jelentős eseményeken. Ahogy azt láttuk Bob Preedy esetében, aki a Rathwell Spartans építési munkálataiban volt érdekelt, jó, ha az infrastruktúra fejlesztése során lehetőség adódik túlszámlázásra, mert a megmaradt összeg azonnal megvan kenőpénzként.
Az eszközök ennél jóval választékosabbak is lehetnek. Az viszont örök igazság marad, hogy ha egy pénzmosó megjelenik a klubok környékén, akkor a piramis legalján elhelyezkedők érdeke pontosan megegyezik majd a piramis csúcsán lévőével.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. novemberi számában.)