Bölcsek-balgák, boldog-boldogtalanok

Táltos paripák és/vagy állatorvosi lovak

Jóisten országai és/vagy földi-égi poklok

Életminőség tesztkönyv: példamondat-tár

Petőfi Sándor

SZÍNÉSZDAL

Minden müvészetek

Fején a korona:

A mi művészetünk,

Ellen ki mondana?

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Csak árny, amit teremt

A költőképzelet;

Mi adjuk meg neki

A lelket, életet.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Miénk a hatalom

Az emberszív felett:

Idézni egyaránt

Mosolyt vagy könnyeket.

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

Apostolok vagyunk

Az erkölcs mezején.

Apostoli szavunk

Téged kiált: erény!

Mi szép, mi szép, mi szép

A mi föladatunk!

Legyünk büszkék reá,

Hogy színészek vagyunk.

De amit színpadon

A népnek hirdetünk,

Ne hazudtolja meg

A cselekedetünk.

Ha meg nem tesszük azt,

Ami föladatunk:

Akkor gyalázat ránk,

Szinészek nem vagyunk!

Pest, 1844. szeptember

*

Programadó:

az első pontja:

indulj bűn(bak)keresés

és a második a pogrom

*

Neki

a nép csak

egy potenciális csőcselék,

egy pogromozóvá zülleszthető...

*

Aki

az ő művét/

tettét bírálja,

az antiszemita

(ilyenkor ő a Zsidó)

*

Számon.

kérésnél

zsidó menlevelét

a farzsebből elővevő...

*

Nyíltan

ritkán, zárt körben,

de burkoltan sűrűn zsidózó,

hallgatóságát olcsón megnyerő...

*

Mimóza

szektavezér:

aki felettébb allergiás

bírálatokra a belső-külső bírálatokra

*

Szereplése a fő,

akárhogy vágják meg szavait,

nem ragaszkodik az élő adáshoz...

*

Akár

hírhedt is lesz,

minden mindegy:

csak beszéljenek róla...

*

Nagy

korok

kis, de nagyon

hamis tanúja...

*

Civil

kurázsis

kezdeményezést elgáncsoló

*

Eszmei értéket

a pénz nyelvére fordító

non stop „szinkrontolmács”

*

Mindent

megtanulhatót

megtanul ugyan,

de a vesztére ebből

semmit sem felejt el...

*

Ápolja

a hagyományokat,

de nem válogat: mindet -

még a beteget is igyekszik feltámasztani...

*

Romboló „építő”:

a múltat végképp eltörlő

(aki előttünk élt, az mind

hülye vagy aljas lehetett...!?)

*

A

szegényt

segítő tanácsa:

ossza be a pénzt,

s főleg: ne igya el!

*

Pszichiáter

szakértő vélemény:

aki poéta, az bolond,

ön- és közveszélyes elem!

Karanténba záratna minden

vátesz költőt, prófétát stb. stb.

*

Rossz,

vagy jobb esetben

csak semmitmondó

tanácsok sikerdíjasa...

*

Dodonai jóslatai:

magas percdíjas számla

(te meg értsd, ahogy akarod)

*

Végső

igazságokat

nyilatkoztató orákulum:

itt nincs helye kételynek,

vitának, kétségbevonásnak...

*

Társadalmi

igazságtalanságon

már fel nem háborodó,

a közéletet közönnyel lerázó...

*

Gyenge

eladási mutatóit

műbalhékkal feljavító,

esetleg magát/művét

olcsó-ócska műsorokban

propagáló, reklámozó...

*

A

„könnyű-komoly”

műfaji stigmát osztogató,

a saját ízlését kánonná emelő...

*

A

destruktív

rivalizálást erősítő

sportközvetítő, riporter,

szakkommentátor, sportvezető...

*

Aki

a sport jellege miatt

a számára adott nagy műsoridőt

költészet-bölcselet stb. helyett

csak bennfentes pletykákkal,

érdektelen statisztikával,

unalmas szakmázással

tölti meg...

*

Istenként tisztelt

Mesteréhez zarándokol

*

Tanulmányút címén

jár külföldi züllésre,

vagy pályatársa/hazája

rossz hírének a költésére

(mindezt közpénzt elköltve)

*

Show-műsor:

bohóckodó kiégett művész

szánalmas, kínos vergődése

a gépi tapsért, nevetésért...

*

Megálljt

parancsol, ha

neki már itt a Kánaán –

a többiek, a plebsz dögöljön éhen,

vagy gürizzen tovább kegyelemkenyérért...

*

A

templomot

a hajléktalan előtt bezáró pap,

nehogy azt megszentségtelenítse –

inkább fagyjon meg, az szép halál...

*

A tekintélyt

büntetőszankciókkal teremtő, ill.

a jóindulat megnyeréséért bratyizó tanár

*

Az

„államférfi”,

aki a voksok számára hajt:

demagóg szólamok, populista lépések...

*

A

népét

számonkérhetetlen

ígérettel kábító „Vezér”...

*

Túlvilági

jutalom/büntetés:

a hitegető demagóg pap…

*

Az

„Anya-

szentegyház”

hitetlen bürokratája

*

Rablott

vagyonból

az őt szépre festőt

kiemelten szponzoráló/díjazó...

*

Rákos

gyerekek nevében

csak/főként a saját nagy

zsebére gyűjtő alapítványos...

*

Másnak

szent dologból is

sportból viccet csináló...

*

Bűn-

perben

súlyosbításért

fellebbező védőügyvéd...

*

Uzsora-

hitelek

apróbetűs

részeit fogalmazó

(kamatos kamatszámító)

*

Nappal

közjegyző,

este meg végrehajtó –

e kettőt „összeegyeztető”...

*

A

„meleg

büszkeség”

„tabudöntő” szócsöve,

aki roppant büszke magára

*

Családbontó

és bomlasztó

„nyitott házasság” propagáló

nagy nézettségű-olvasottságú publicista

*

A

neki

ellentmondók

karakterét simán legyilkoló...

*

Bőven termő

bamba diófacsemetéket

előnevelő, gondozó és szaporító...

*

Az

életbevágó

információkat

szisztematikusan elhallgat(tat)ó

*

Országot

és annak népét

színes/álhírekkel elárasztó,

és azt rikkancsként kikiáltó...

*

Csak

letagadható

szóbeli magánvéleményű

(írásba nevével nem ad semmit)

*

Mindig csak

sejtelmesen utaló,

csak homályosan célozgató,

de soha nem egyértelműen találó...

*

Príma

és primissima díjért

tolongó, ahhoz a nevét adó,

a néprablókat imígyen elfogadtató...

*

Az

örök kívülálló:

a közélettől távol maradó,

aki semmiben nem vesz részt,

és ma már erre kötelezni sem lehet...

*

Gyarmatosító érdeket

cinikusan, meggyőződésből

vagy netán naiv tudatlanságból

kiszolgáló szociál-antropológusok...

*

Nála

a civilizációs vívmány

egyben kulturális fejlődést jelent –

minden változásban rohamos fejlődést lát...

*

A

baj okát

nem is firtató,

de jó tüneti kezelő...

*

A

rossz

protokollt

jól betartó,

kevés műhibával

dolgozó, ezért jól

levédett „gyógyító”...

*

Az

élet-

védelmi esküt

tett heti magzatelhajtó

*

Betegeit

alaposan elkezelő,

és műhibahalmozó,

de azt meg elkenő orvos...

*

A

tömeg/

magas-kultúra

közé falat építő,

és azt még magasító...

*

Alkotói

kételymentes

termékeny dilettáns,

aki ontja a fércműveit...

*

A

döglött

oroszlánt

rugdosó vitéz ítész

*

A

csigalassan

se működő vizsgálóbiztos

*

Bolhából

elefántot csináló:

arány-„tévesztő” ügyész,

aki kötelet kér a kenyértolvajra...

*

Fürdővízzel

a gyereket is kiöntő dajka

*

Aki

a megszálló

zsoldjában írja

„hazája” történelmét...

*

Petőfi Sándor

LEVÉL EGY SZÍNÉSZ BARÁTOMHOZ

Jut még eszedbe a fiú? kivel

Együtt cepelted a vándorbotot,

Mely koldusbotnak is beillenék,

Midőn a sorsnak fényes kedve nincs;

És ez nem éppen olyan ritkaság

Szinészre nézve, mint boldogtalan

Magyar hazánkban a hű honfigond. -

Lásd, én reátok még emlékezem,

És elfeledni nem fogom soha

A jót s roszat, mely ott közöttetek

Mult napjaimnak osztályrésze volt.

Előttem áll a délután, midőn

A színészetbe béavattatám.

Barangolék föl és le céltalan

A nagy hazának minden tájain.

Tarisznyámban, mit hátamon vivék,

Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher,

De a nyomor, mint ólom, megnyomott.

Könnyíte rajt a víg könnyelmüség,

Mely útaimban hű társam vala.

Ekkép juték egy nyári délután

Egy kis városba; fáradt lábaim

A fogadóban megpihentenek. -

Vendégszobája egyik oldalán

Helyet szerényen színpad foglala.

Mire való is már a fényüzés?...

Azon tünődtem épen: kérjek-e

Ebédet vagy se? hát ha majd sovány

Zsebem bicskája szépen benntörik?

Az ajtót ekkor megnyitá egy ur;

Volt bennem annyi emberismeret,

Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész.

Fején kalapja nagybecsű vala,

Mert Elizéus prófétával az

Rokonságban volt... tudnillik: kopasz.

Kabátja új, a nadrág régi rongy,

És lábát csizma helytt cipő födé,

Alkalmasint amelyben szerepelt.

"Thalia papja?" kérdém. - "Az vagyok;

Talán ön is?" - "Még eddig nem." - "Tehát

Jövőben? fölség..." - "Azt sem mondhatom."

Vágtam szavába; ámde ő rohant,

S vezette gyorsan az igazgatót.

Fehér köpenyben az igazgató

Jött üdvezelni engem nyájasan:

"Isten hozá önt, tisztelt honfitárs!

Lesz hát szerencsénk önhöz, édes ur?

Imádja úgye a müvészetet?

Ah, jóbarátom, isteni is az!

S önnek szeméből olvasom ki, hogy

Szinészetünknek egykor hőse lesz,

És kürtölendik bámult nagy nevét

A két hazának minden ajkai...

Ebédelt már ön? itt az ételek

Fölötte drágák, s ami több: rosszak.

Az ispán urtól őzcombot kapánk,

A káposztából is van maradék -

Ha meghivásom nem méltóztatik

Elútasítni: jó ebédje lesz."

Igy ostromolt a jó igazgató,

Forgatva nyelve könnyü kerekét.

Én nem rossz kedvvel engedék neki.

Menék ebédre, és ebéd után

Beiktatának ünnepélyesen

A társaságba - nem kutatva: mi

Valék, deák-e vagy csizmadia?

Másnap fölléptem a Peleskei

Notáriusban. Hősleg működém

Három szerepben, minthogy összesen

A társaságnak csak hat tagja volt. -

Egy ideig csak elvalék velök;

Faluzgatánk jó- s balszerencse közt.

De a barátság végre megszakadt,

Mert én utáltam a nyegléskedést,

A sok "utószor"-t, a görögtüzet,

S tudj' a manó, mily csábitásokat.

A társaság is végre szétoszolt

Egymást érő bel- s külviszály miatt;

S én újra jártam széles e hazát,

Mignem keblébe vett más társaság.

Mit ottan, itt is azt tapasztalám,

S tapasztalásom nem volt olyatén,

Mely kedvre hozta volna lelkemet.

Kenyért keresni színészek leszünk,

Nem a művészet szent szerelmiből,

S haladni nincsen semmi ösztönünk.

"Pártolj, közönség, és majd haladunk,"

Mond a szinész: és az meg így felel:

"Haladjatok, majd aztán pártolunk;"

És végre mind a kettő elmarad.

Nem is hiszem, hogy a szinészetet

Becsülni fogják, míg ez befogad

Minden bitangot, gaz sehonnait,

Kik a világnak söpredékei,

S itten keresnek biztos menhelyet.

Barátom, ez fájt énnekem s neked,

Ez keseríte minket annyira.

Az isten adja, hogy minél előbb

Akképpen álljon szinmüvészetünk,

Amint valóban kéne állnia.

Pest, 1844. szeptember

*

Ki

már csak

holtrészegen

mond ki némi

kis igazságocskát...

*

Az

óriás vállán

hencegve ugráló törpe

*

Előre:

katonáit

bunker mélyből

a biztos halálba

küldő tábornok...

*

Székláb-

faragást is

elvállaló Michelangelo

*

Kamu súlyt

emelgető cirkuszi erőművész

*

Arctalan hóhér:

gondolatcsecsemőt ölő

*

Keresztény gyerekből

muszlim janicsárt képző

*

Értéket

raktárba süllyesztő

állásféltő múzeumigazgató

*

Muzeológus:

elefánt a porcelánboltban

*

A

szereposztó

díványos szerepválogató

*

A

rossz darabot

még rosszul is rendező

*

Úrhölgye

hiúságait legyezgető

társalkodónő, komorna stb.

*

Főnöke

disznóságainak

falazó titkár(nő)

*

A

riválisait

a pályáról elüldöző, kitiltó

*

Stréber tanítvány -

mesterfaló kannibál

*

Szakmány,

órabérben, napidíjban:

egy szerecsenmosdató napszámos

*

A

bölcsőt

ringató kéz:

pedofil pesztonka

*

A

hívők

lelkiismeretét

elaltató prédikátor

*

Meg

nem

értett zseni:

a melegvíz-feltaláló

*

Levelet,

más levelét elolvasó,

cenzúrázó belügyi postás

*

Épp

éles ütközet

előtt dezertál seregéből

*

Az

óceán átúszó:

luxusjacht medencében

(extraklasszis sportember)

*

Csak

munkaidőben

védi a várat, a hazát

*

A

gyógy-

szer helyett

tévedésből/direkt

mérget adó/keverő

*

Megveti

a köznépet:

nem értik rébuszait

*

Piac-

érzékeny –

kiszagolja:

mi jól eladható

*

Népszerűségét

homofób buzizással

megteremető és növelő

*

A

homoszex

apostola, de

veri leszbikus nejét

*

A

más

nézetűeket

hazaárulóvá deklaráló

*

A

szekértábora

ballépéseit bagatellizáló

*

A

hivatásos

udvari bolond,

aki százat, ezret csinál

*

Rendez:

sztahanovistáról

egy szocreál színjátékot

*

Ha

teheti,

más farkával

ver(et)i a csalánt

*

Olcsó

Jánosként

fizetett provokátor:

csőcselék hergelő, hangadó

*

Kakukk-

fióka művet-műsort

telepít családi fészkekbe

*

Csinálja,

vagy tanítja

a sajtkiéneklés módját

*

Teljesítményét

utcahosszal veri a hiúsága

*

A

meggyőzés mestere,

aki bármire kész, nem válogat,

nincsenek erkölcsi aggályai, skrupulusai

*

Istenképet:

hitelesnek tűnő

helyről hetenként hamisít

(tudja: a nagy hazugságok

ritkábban buknak le, mint a füllentések)

*

A

kincsedet

szarért-húgyért

elkótyavetyéltető

*

A

balekot

átverő, átejtő

piti/nagystílű szélhámos

*

Érti

a módját:

társadalmi amnézia előidéző

*

A

nemzet,

a társadalom alvó,

elaltatott lelkiismerete

*

ARANY JÁNOS

EGRESSY GÁBORNAK

Midőn törökországi bujdosásából visszatért

Ölelő karokkal mennek ki elődbe

És fogadnak, vídám füzérré szövődve,

Boldogabb barátid:

Hát engem mi tilt, hogy kebeledre dőljek?...

Nosza, rontsd szét lelkem az irigy mérföldek

Kényszerű korlátit!

Igen, itt vagy Gábor, itt te, újra köztünk!

Álom! - álom volt hát, hogy kétségbeestünk

Éretted, utánad?

Hogy sirattuk, kölcsön, a nagy veszteséget:

Bánatos szívvel mi, a hazával, téged,

Te távol hazádat?

Ah! nem álom volt az: látom, le van írva

Szenvedő arcádon egy hosszú év kínja;

Szólanak betűi!

Monddsza, nem tört-é meg fájdalomban lelked?

Hol vevél reményt, mely e nehéz türelmet

Ki segítsen tűrni?

És midőn távolról fölvehetted ismét

A hazai kunyhók szálldogáló füstjét

Mint homályos felleg -

Mi őrzötte szíved... mi tartá meg épen,

Iszonyú örömnek előérzetében

Hogy ne repedjen meg?

Vagy - tudom, tudom már, örömednek kelyhe

Csordultig miért nem lehetett megtelve,

Mi keseríté meg...

Hanem itt vagy, itten fogsz maradni mármost,

Lehetetlenséggel többé nem határos

Megölelnem téged.

Mint midőn galyakká széjjeloszlik a fa,

Úgy vala köztetek lelkem elágazva,

Kevés jó barátok:

Már csak egy zöldellő gyöngye volt: a bánat,

Lomb nélkül hagyá a többi minden ágat

Egy siralmas átok.

Egyiket sudáron gyors villám üté meg,

Másikat emészti láthatatlan féreg,

Sorvadának mind, mind:

Most azonban egy a másik után épül;

Nyerve lassan-lassan az élet kezébül

Lombokat és zöld szint.

Haj! csak egy nem akar éledni - hiába

Jött a lanyha szellő, kikelet nyilása,

És a nyári harmat...

Ő, kit úgy szerettem, ő, kit úgy szerettél,

A közös barát nincs örömünnepednél,

Lantja mélyen hallgat.

De fátyolt a búra! - s mellyel köszöntélek,

Ne legyen legalább halotti ez ének;

Szólj vidámabban, lant!

Az öröm, hogy itt vagy, képtelen reménnyel

Csalogat: ki tudja, hát ő nem jön-é el?...

Hátha eljő - s dalland!

Igen! visszatérted a jövőre zálog:

S én, kétségbeesett, most remélek, várok

Boldogabb időket;

Még sötét az égbolt, de borús határán

Kezdi már jelölni egy felső szivárvány

A siró felhőket.

Félre, kishitűek, félre! nem veszett el -

Élni fog nyelvében, élni művészettel,

Még soká e nemzet!

Föl, merész versenyre, kinek az istenség

Nyujtá dallamos ajk s honi hárfa kincsét!

Zengjen, aki zenghet.

Te pedig, barátom, lépj ama padokra,

Hol oly gazdagon nőtt koszorúid bokra:

Légy új büszkeségünk:

Ölts arcodra lelket és igaz betűket, -

Magasztos erényt, mely buktában se csügged,

Ábrázolva nékünk!

(1850)

*

Nem segítő/használó,

de tétlen, sőt ártó elit 

A fejétől bűzlik a hal!

A legszentebb hivatások,

avagy a leghitványabb mesterségek...

Elmulasztani a jót, sőt tenni a rosszat?!

Tanítók és nevelők, szülők és edzők,

patikusok és orvosok, rendőrök és bírák,

tudósok és írók, művészek, bölcselők és papok,

törvényhozók és gazdasági/politikai vezetők stb. stb.

p.s.:

A versek, a képanyag, a könyvajánló stb.

nem csak az írástudók, segítők, vezetők stb.

hibáiról, vétkeiről, bűneiről, árulásáról stb. szól,

de kontrasztként a hivatásuk magaslatán állókról,

s a pályával járó áldozatukról: pokoljáró dudás sorsukról...