|
A
mai
nevelésről-oktatásról,
az Őseink tudása szerint
2015. február 27., 11:43
"Álmodjunk meg és építsünk együtt olyan oktatási rendszert, amiben mindez megvalósulhat. Vagy legalább egy ilyen intézményt. Ennek megfelelő tantárgyakat. Magas szintű, a nevelésre is kitérő pedagógusképzést. Olyan tanítási módszereket, amelyek az ész és a szív útján egyaránt elérhetővé teszik a tudást. Olyan rugalmas de mégis biztos kapaszkodót nyújtó rendet, amibe az alaptudás és a sokféleség egyaránt belefér.
Hogy mindez csak álom a mai körülmények között?!
Rakjuk le együtt egy új, de ősi magyar elveken nyugvó nevelés-oktatás alapjait!
Sok további munkát igényel még ennek kidolgozása, de alapjaiban már ősidőktől fogva létezik, és valami a jelenben is elkezdődött…"
„Mindent szabad – ami nem árt másnak”
(Dibáczi Enikő előadása, elhangzott 2010. június 19-21-én, az Ispilángi ünnepeken, Rábapatonán)
„Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést, fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet. Példálózás helyett példát mutatnék. Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék. Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék. Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot. Kirándulnék, sárkányt eregetnék. Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat. A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék. Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném. Előbb az önbizalmát építeném, aztán a házamat. Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről, és többet a szeretet hatalmáról.” (Diana Loomans)
1. Gondolatok egy előadás nyomán: „Ami a mai iskolai oktatásból kimaradt”
A minap hallottam egy előadást dr. Bakanek Györgytől: Vedd a kezedbe sorsod irányítását – nem csak egészségügyi szempontból! Címmel. Különös figyelemmel hallgattam ebből egy fejezetet, amely mint pedagógust is megragadott. „Ami a mai iskolai oktatásból kimaradt”, ez volt a fejezet címe.
Miket sorolt itt fel?
Célképzés. Önfejlesztés, személyiségfejlesztés (ezen belül is a megfelelő szokások kialakításának technikái). Önbecsülés és önelfogadás. Felelősségvállalás. Szeretet (ezen belül is a megbocsátás). Az akadályok leküzdésének módjai (ezen belül a hibázás helyes kezelése). Kommunikáció. Életmód.
Szívemből szólt, hogy ezeket oktatni kellene, és mindez akár egy teljesen újfajta tanmenet és tanrend része is lehetne. Többször is eszembe jutottak előadása közben a Yotengrit tanításai, melyeket Máté Imre foglalt írásba, mert szinte mindegyik említett ponthoz adnak elméleti alapot és gyakorlati útmutatást. Úgyhogy akár erre is fölfűzhetném az egész előadásomat.
De most csak egy kiragadott példát említek, hogy aztán mondandóm más részeire térhessek át. Ez a példa a célképzés lesz, mert kiemelten fontosnak tartom. Ez ad belső motivációt, ez lendít át a nehézségeken, lelkesít. Mármint a belülről fakadó, valódi, saját cél. Többször tapasztaltam, hogy amikor ’problémás’ gyereket hoznak a szülők vizsgálatra vagy terápiába hozzám, akkor a szülőnek, a gyereknek és a pedagógusnak egészen más a gondja a helyzettel, más-más dolog zavarja őket, így közös munkánkkal más a céljuk is. Elsősorban a gyerekkel foglalkozom, így az ő motivációja érdekel leginkább. (A szülők sokszor meglepődnének azon, amik ebben az ügyben gyermekük szájából elhangzik). Sokszor találkozom azzal a válasszal amikor megkérdezem, mit akar elérni a tanulással, hogy az a célja, hogy sok pénzt tudjon keresni, és lehetőleg ne kelljen dolgozni. Hát ez motivációs bázisnak meglehetősen gyenge, és távol áll az ősi magyar eszményképétől és szemléletétől. De ez csak a felszín... csak egy kicsit „megkapargatjuk” néhány beszélgetés során, és kiderül, hogy a gyerek valahol mélyen tudja… TUDJA, mire született. A valódi lehetséges cél vagy motiváció fölkutatásában jól alkalmazható például egy különös oknyomozás, ami közel áll régi Tudóink szellemiségéhez és gyakorlatához. Ők ugyanis segítésben, gyógyításban fontosnak tartották, hogy eljussanak a probléma gyökeréig. Ennek nyomai föllelhetők a jellegzetes felelgetős gyermekjátékokban. Ki gondolná, ilyen szempontból milyen kincset lelhetünk a Hová mész te kis nyulacska? című dalban, - biztosan mindenki ismeri – aminek végén a kitartó kérdezgetés nyomán kiderül, hogy a kisnyúl tettének (elindul az erdőbe) fő oka és belső motivációja, hogy anyjának virágot szedjen – tehát a gyermeki szeretet.
A dalba behelyettesíthetjük a mi kérdésünket, a gyerek pedig a saját válaszát. Egy példa erre, amikor ez tökéletesen működött. Jött hozzám egy hatodikos lány, négy tantárgyból állt bukásra. Megkérdeztem mi a célja azzal, hogy részt vesz a foglalkozásokon? Hogy a bukást elkerülje - felete. Mondjuk ez elég erős motiváció, de a továbblépéshez gyenge, és távolról sem megfelelő cél egy amúgy jó képességű gyereknek. Mégis mi az amit igazán szeretne? Jól tanulni – bökte ki. A párbeszéd végül valahogy így nézett ki: „- Miért akarsz ide járni? – Jól tanulni. – Miért akarsz jól tanulni? – Sokra vigyem. – Miért akarod sokra vinni? – Elosztani. – Miért akarsz elosztani? –Jusson mindenkinek!” (Havanna lakótelepi többgyerekes család tagjaként bizonyára közvetlen tapasztalata van arról, milyen amikor nem jut mindenkinek…) Tehát ez a lány azért hajlandó tanulni, hogy majd vezető pozícióba kerüljön abból a célból, hogy az igazságosabb elosztásban irányító szerepet tölthessen be. Legtöbb foglalkozását ezzel a kis motivációs mondókával kezdtük. Nemcsak elkerülte a bukást, de jegyeket javított eredményén. Most középiskola első osztályába jár, és környezetvédelmi szakembernek készül…
A „Hová mész te kis nyulacska” azért is különösen alkalmas motivációs dalnak, mert szövege könnyen a célnak megfelelően alakítható. Ráadásul az „ingyom-bingyom-tálibe, tutálibe-málibe” töltelékszövegnek tűnő rész, ami itt mindig fölhangzik a kérdés és a válasz között, kb. 7 másodpercnyi, ami pszichológusok szerint pont az az idő, ami alatt a válasz a tudattalanból fölbukkan, de még nem kerül tudati kontroll alá. Erős a gyanúm, hogy ez nem csak halandzsa „betét”, hanem afféle „szódrog”, mantra, ami a belső válasz megtalálását segíti.
A magam számára is alkalmazok időnként ilyen oknyomozó-motivációs dalocskákat – tanulságos tapasztalatokkal. Régen is megtettem, még gyerekkoromban, akkor még nem tudatosan. Többször szerepeltetett, de alapjában befelé forduló és nagyon lámpalázas kiskamasz voltam, sokat szenvedtem ettől, akadályozott. Aztán találkoztam a Kalevala Vikár Béla szerinti fordításával. Rendkívül tetszett, annyira hogy egyes részeit kívülről megtanultam, máig is tudom. Néhány sora pedig szinte bogáncsként ragadt meg az agyamban, úgy ismételgettem: „Szavaim szétolvadnak számban,/ beszédim buzognak bátran,/ nyelvemre sűrűn sietnek,/ fogaimra folyton folynak”. Lámpalázam onnantól érezhetően oldódott. Ma már, pedagógusként, tudatosan adom ezt tovább, és tudom, sok gátlásos kiskamasznak segített ez a néhány sor. A célképzést, motiválást, a szó teremtő erejét alkalmazták a legendás Beatles tagjai is. A történet szerint az út egy részét a koncertekre sokszor azzal töltötték, hogy elöl John Lennon elkiáltotta magát: „Hová megyünk?” „A csúcsra!”- így a többiek. „Mi vár ott ránk?”- kérdezte John. „Hírnév, gazdagság, siker!” – kiáltották kórusban a választ. Sokszor ismételték, egyre lelkesebben. Bejött nekik…
Tehát kiragadott példám: a célképzés elméleti megalapozására és gyakorlati oktatására is útmutatást találhatunk a Yotengritben. Ilyen az okok keresése („oknyomozás”), és a „szódrogok” (mantrák), varázsigék alkalmazása.
De a többi dr. Bakanek-féle ponttal kapcsolatban (amit az elején említettem): önfejlesztés, önbecsülés, felelősségvállalás, szeretet, kommunikáció, életmód… is lehet találni a Yotengritben megfelelő elméleti és gyakorlati részeket, amelyek a gyerekek nevelésében jól alkalmazhatók. Például a kommunikáció fejlesztésében az érvelésen alapuló vitakultúra, aminek kialakítására és fejlesztésére a képzés során Tudóink nagy hangsúlyt helyeztek (ugyanígy volt ez Tibetben is). Ezek bővebb kifejtése egy külön előadás témája lenne, de most áttérek ennek az előadásnak a következő részére.
2. Mit nyújtanak az óvodák – és mit tehetnének?
Mostani témám az, hogyan alkalmazhatók a Yotengrit tanításai a mai intézményes oktatásban-nevelésben. Az pedig az óvodában kezdődik.
Kiemelten fontosnak tartom a gyerekre és a spontán adódó nevelési helyzetekre irányuló figyelmet. Például az egyik kisgyerek akit foglalkozásra akartam bevinni, és ezért érte mentem az udvarra, ott guggolt és sírt a járdán.
- Miért sírsz? - kérdeztem.
- Nem kel fel! - mutatott könnyezve egy halott bogárra.
- Persze hogy nem kel fel, hát meghalt - válaszoltam, és megkérdeztem: -Tudod miért halt meg?
- Ráütöttem. De mikor kel fel?
- Nem kel fel… Miért ütöttél rá?
- Játszani akartam Tom és Jerry-set. De mikor kel fel?
- Nem kel fel többé.
- Soha?
- Soha.
Ezen mélyen elgondolkodott.
Ez a rajzfilmeken nevelkedő négy év körüli kisfiú azt hitte, hogy az agyonütött kis bogár ugyanúgy föl fog pattanni, mint a rajzfilmfigurák! Beszélgetésünk nyomán kezdte tudatosítani és feldolgozni, hogy mi a valóság ezzel kapcsolatban. Éppen egyetlen óvónő sem volt ott a közelben. Pedig fontos, hogy a felnőttek éberek legyenek az ilyen adódó helyzetekre.
Tudom, hogy az adott körülmények között sokszor nehéz. Kapcsolatban vagyok több budapesti kerület óvodával. Tapasztalom, milyen nehéz a nagy létszámú vegyes csoportokban az óvónők munkája. Minden tiszteletem az övék. Az óvodai nevelés rendszere egyébként jól kidolgozott, alapjában jól működik – elég nehéz tönkretenni, bár mintha az elhibázott „felsőbb” rendelkezések folytán néha direkt törekednének erre. De amíg olyan szívből jövő lelkesedéssel dolgozó óvónők vannak, mint akiket én ismerek, addig nincs helyrehozhatatlan hiba.
Amit talán mégis gondként tapasztalok, hogy amíg az én korosztályom és a húgaim korosztálya dalok, mondókák, versek nagy repertoárjával került ki az óvodából, addig a mostani gyerekeknél ez attól függ, hogy melyik óvodába illetve óvodai csoportba, melyik óvónő „keze alá” kerülnek. Találkoztam olyan iskolába készülő gyerekkel, aki egyetlen dalt, verset, mondókát sem tudott végigmondani, pedig képességei teljesen épek. Csak nem tanították meg neki ezeket, nem vonták be a foglalkozásokba, mert az óvónői kezdeményezéshez nem csatlakozott, hanem inkább félrevonult játszani. Van azonban ellenkező példa is, és ez a gyakoribb: örömmel mondják a foglalkozásokon a gyerekek az ismert mondókákat, énekeket. Néptánc és népdal oktatásról tudok több kerületi óvodában, iskolában. Ami azért nagyon fontos, mert ezek a gyermekjátékok ősi bölcsességeket őriznek és közvetítenek. Na és a népmese kincsünk! Népünk lelke, Őseink tudása van elrejtve bennük. Megmaradásunk is múlhat ezek továbbadásán.
Mint ahogyan a gyarmati sorban élő Indiában kicsitől aggastyánig mindenki fújta a szent énekeket – a gyerekek körjátékként játszották az angol urak orra előtt. Többek szerint ezen is múlott, hogy függetlenségüket kivívták. És továbbadták dalaikat nemzedékről nemzedékre, máig tudja ezeket minden indiai. Valaki aki járt ott, magnón rögzítette, ahogyan a 4-5 éves legkisebbek énekelték és körjátékként játszották éppen az udvaron azt a dalt, amit a legnagyobb öreg jógik is mantraként énekelnek, és filozófiájuk egyik alapját hordozza: „Teljes az OTT és teljes ez ITT./ Teljes a teljesből keletkezik./ Teljes a teljestől elszakad, teljesnek mégis megmarad.”
Népdalaink, mondókáink a mi számunkra ugyanilyen fontosak. Mélyen spirituális lelkületet tükröznek, jelképrendszerük, érzelmi-lelki gazdagságuk elsőrendű „szellemi táplálékká” teszi őket. Csak egyetlen példát hozok fel most ennek igazolására: két népdalt hasonlítok össze.
Házasodik a motolla,
Házasodik a motol-la-la-la,
Rátalált a piszkafá-ra-ra-ra,
Rátalált a piszkafára.
Rokonságát összehívja,
Rokonságát összehív-ja-ja-ja,
A vén baglyot csak kihagy-ja-ja-ja,
A vén baglyot csak kihagyja.
Hogy a bagoly ezt meghallja,
Hogy a bagoly ezt meghall-ja-ja-ja,
Szalad a lakodalom-ba-ba-ba,
Szalad a lakodalomba.
Asztal szélén tollászkodik,
Asztal szélén tollászko-dik-dik-dik,
Maga módján hangosko-dik-dik-dik,
Maga módján hangoskodik.
A kemence oldalába,
A kemence oldalá-ba-ba-ba,
Úgy kornyikál, mint a pá-va-va-va,
Úgy kornyikál, mint a páva.
Egy kis ugri-bugri veréb,
Egy kis ugri-bugri veréb-réb-réb
Letapossa körme he-gyét-gyét-gyét
Letapossa körme hegyét.
Félre innen buta veréb,
Félre innen buta ve-réb-réb-réb,
Ne taposd le körmöm he-gyét-gyét-gyét,
Ne taposd le körmöm hegyét.
Ha vendégek nem volnának,
Ha vendégek nem volná-nak-nak-nak,
Összetörném csontocská-dat-dat-dat,
Összetörném csontocskádat.
Köszönd meg hát szépen nekik,
Köszönd meg hát szépen ne-kik-kik-kik,
Ha most bántásod nem e-sik-sik-sik,
Ha most bántásod nem esik.
A gyerekek nagyon szeretik ezt a dalt, és rendkívül alkalmas szerepjátékra – életkoruknak megfelelő tanulásra. Meg tanulságok levonására. Meg szoktam kérdezni a gyerekeket, vajon szerintük ebben a lagziban minden rendben van-e, minden a legjobban történik-e. Általában azt válaszolják, hogy: Nem, itt nincs minden rendben. Miért? – kérdezek tovább. Mert veszekednek, az nincs rendben – ezt szokták leggyakrabban felelni. Hol a hiba szerintetek? - ez a következő kérdésem. Erre érdekes válaszokat is kapok. Egy óvodás korú kis bölcs szerint például a motolla a hibás, hogy egyáltalán megnősült. De voltak többen akik ráéreztek a lényegre: az a hiba, hogy nem az ifjú pár van a középpontban akinek ott kellene lenni.
Vessük most össze egy másik hasonló témájú magyar népdalunkkal! A „Menyasszony, vőlegény…” kezdetűt választottam. Biztosan ismeri mindenki ennek valamelyik variációját. Most egy olyan változatát mondom, amit különösen kedvelek:
(egész násznép: )
„Menyasszony, vőlegény, de szép mind a kettő!
Olyan mind a kettő, mint az aranyvessző!
Sej mint az aranyvessző!
(menyasszony: )
Csipkefa, rózsafa, nem árt neki a tél.
Köszönöm Édesem, hogy eddig szerettél!
(egész násznép): Éljen a vőlegény!
(vőlegény: )
Harmatos hajnalon, rózsaszirom ágyon,
Angyalom, galambom gyönyörű az álom!
(egész násznép: ) Éljen a menyasszony!
(egész násznép: )
Menyasszony, vőlegény, de szép mind a kettő!
Olyan mind a kettő, mint az aranyvessző!
Éljen mind a kettő!
Ennek a magyar népdalnak van középpontja. Olyan mint egy gyönyörű mandala. A mienk…
Nagyon fontosnak tartom ennek a kincsnek: a magyar népdalok, játékok, mondókák, népmesék továbbadását. Egyre sürgetőbb feladatnak érzem a bennük rejlő jelképrendszer legalább egy részének föltárását, hogy gyerekeinknek tudatosan taníthassuk. Mondanivalójuk, mélyrétegük rokon a régi Tudók tanításaival, egymást „hitelesítik”, igazolják ezzel. Egy ilyen megfeleltetés szintén egy külön tanulmány témája lehetne.
Hagyományaink, kultúránk alapjainak elsajátítását biztosítani pedig (a gyerekek életkorának megfelelő játékos módon) az óvoda feladata.
3. Hogyan alkalmazhatók az ősi tanítások az iskolai nevelésben, oktatásban?
Először néhány példát hozok fel arra, hogyan alkalmazható akár a mostani intézményes oktatásban az Ősök tanításnak megfelelő néhány módszer.
Tényleg csak röviden, néhány kiragadott példa. Helyesírási problémákkal küzdő, diszgráfiás-diszlexiás gyerekek hasonló jellegű hibákat követnek el, mint amelyek éppen a rovásírás szabályai. Sokan jobbról balra haladnának, a latin betűs írás haladási iránya szerint „irányt tévesztve”, de a rovás irányának megfelelően. Nem kettőzik a hosszú mássalhangzókat, kihagynak betűket, fonetikusan írnak. Latin betűs írásban mindez hiba, a rovásban szabályos. Úgyhogy nem egy esetben a rovást egy általam kidolgozott módszer szerint a helyesírás javítására is alkalmazom, más pedagógiai eljárásokkal együtt. Közben pedig elgondolkodom: ezek a gyerekek tényleg részképesség problémával küzdenek vagy inkább - emlékeznek?... Másik példa: A szellemanyag elmélet (a Yotengrit egyik alap tétele) érthetővé teszi, igazolja és megalapozza az energia megmaradás törvényét és a relativitás elméletet. Következő ilyen példám: a Yotengrit többször említi pl. az idő vektortermészetét. Ezzel magyarázza pl. azt, hogy „megírva semmi nincsen”. Mint ahogyan két pont határoz meg egy vektort, ugyanúgy a jövőt is két pont határozza meg: egyik a múlt, másik a jelen, és ha a múltat fix pontnak tekintjük is, a jelenben változhatunk és változtathatunk, és akkor az egész vektor más „erővel” más irányba mutat – tehát más lesz a jövő. Az elemző-tanácsadó jóslat az eddigi folyamatból következő legvalószínűbb jövőt mondja (ha így folytatódik tovább, valószínűleg ez következik) – de „megírva semmi nincsen”. Az egyik fiú éppen a vektorokat tanulta matematikából, amikor erről is beszélgettünk ennek ürügyén – és egészen más megvilágításba került, sajátos értelmet nyert a „száraz tananyag”. Ugyanígy tudtam az oktatásban használni a számok jelképes jelentéséről szóló tanítást. Igaz ezt viszonylag ritkán, mert ahhoz az szükséges, hogy a gyerekben egyszerre legyen meg a kicsikre jellemző mágikus-analógiás („vertikális”) és a felnőttekre jellemző ok-okozati („horizontális”) gondolkodás. De adódott olyan, hogy ez a feltétel teljesült, és éppen így tudtam segíteni egy tanítványomnak, hogy jobban eligazodjon a számok világában.
Az ősi magyar világkép Yotengritben megfogalmazott „tételei” a nevelésben is nagyon jól alkalmazhatók. Ilyen például a Hét javallat és kilenc tilalom, valamint a Hetedhét ösvény. Már az is nagyon sokat jelent, ha a gyerekekkel megismertetjük ezeket, és beszélgetünk ezekről. Érdekességképpen elmondom, hogy beszélgetés közben megkértem néhány gyereket: a Hét javallat pontjait saját véleményük szerint „rangsorolják”, melyiket tennék első helyre? A legfontosabbnak ezt tartották: „Törekedj békére!” Második helyre ezt tették: „Szeresd és kíméld az ÉG minden teremtményét!” A harmadik helyre jellegzetesen mást tettek a lányok és a fiúk. „Gondod legyen házad népére, atyafiságodra, minden KÖZ-re, melynek tagja vagy”- így a lányok. „Oltalmazd az oltalmad alá futót!” – a fiúk szerint. A hetedhét ösvény 49 pontja közül néhány eléggé idegen volt tőlük, de van néhány pont, amit nagyon fontosnak tartottak és megérintette őket. Ilyen elsősorban a 22.: „A családban nincsen uralkodó. A jó családban egyetértés van. Amilyen a család, olyan a társadalom. A zsarnokság már a családban kezdődik.” Ez a kamaszok számára a legfontosabb, nem hivatalos szűk körű felmérésem szerint. (Volt aki hivatkozott is rá otthon, nem a szülők legnagyobb örömére. Aztán kicsit beszélgettem a gyerekekkel arról, hogy ezt az elvet hogyan őrizhetik és növelhetik a szívükben, hogy majd a saját felnőttkori családjukban alkalmazhassák.) 2. helyre a 44. pont került: „Bocsáss meg a vétkezőknek! Annak is ki visszaélt hatalmával, de ne jutalmazd meg!” Hamar megértették, hogy a megbocsátás a sértett félnek a legfontosabb, és neki áll hatalmában ezt meg is tenni. Következő a 49 („hetedhét”) pont közül a 20. volt: ”Oltalmazóink csak akkor oltalmaznak minket, ha bízunk bennük és összetartunk. Ne áskálódj, ne irigykedj! Örülj mások boldogságának, szerencséjének, sikerének. (…) Boldog, sikeres emberek közt jobb élni, mint nyomottak és nyomorultak között. (…)” Nagyon megragadta még a gyerekeket a Yotengrit önvédelmi jogra és egyéni felelősségre vonatkozó tanítása is. És mit gondoltok, mi a kamaszok szerint egy tanár, egy felnőtt legfontosabb tulajdonsága? De hát vannak itt gyerekek is! Kérdezzük meg őket! Például szerinted, milyen legyen egy tanár? (Válasz: „Kedves. Megértő.”) Igen, sokak szerint ez a legfontosabb, veled együtt sokan ezt válaszolták, ezt a tulajdonságot mégis megelőzi valami. Mit gondolnak melyik az a tulajdonság, amit a gyerekek egy nagy kérdőíves felmérés szerint első helyre tettek? Az IGAZSÁGOSSÁG. Legyen egy tanár elsősorban igazságos, a többi (kedves, megértő, türelmes, jól tanít jól magyaráz stb.) mind ezután jön. A Yotengrit is az Igazság keresésére, mindenek feletti szeretetére és helyes kezelésére tanít. A régi táltosok szerint nagyon fontos tulajdonság ez. Nem az „én igazam”, hanem az IGAZSÁG keresése, szeretete és tisztelete.
De ha csak az egyik legfontosabbat vesszük figyelembe a Yotengritben megfogalmazott alapelvek közül: „Mindent szabad, - ami nem árt másnak!” és ami ebből következik: „Mindent szabad – kivéve amit nem”, szóval ha csak ezt az elvet tartjuk szem előtt következetesen, már azzal sokat nyerhetünk. Mit gondoltok például mi ez a vastag papírköteg? Ez egy iskolai házirend. 32 oldal. Ha ismernék és alkalmaznák a szabályozásban a fent említett elvet, jóval kisebb terjedelmű lenne…
Van egy régi angol nevelési kézikönyv: „Hibák a nevelésben”. Mintha a Yotengritnek erre az alaptanítására épülne. Tehát a Yotengrit elvei és gyakorlatai jól hasznosíthatók akár a mostani intézményes oktatásban és nevelésben is. És kell is hogy alkalmazzuk, mert a nemzet sorsa múlhat rajta.
Az események sokszor adottak. Van hogy azokra közvetlenül van befolyásunk, de lehet hogy nincsen. De nagyon sok múlik azon, hogy milyen hozzáállással, hogyan reagálunk. És hogy hogyan reagálunk, az sokszor a hitünkön, meggyőződésünkön, elveinken, „tartásunkon” múlik. Egy példát hozok föl erre, két népdalba foglalva. Az esemény ugyanaz: egy leány házasságon kívül várandós lesz. És mégis mennyire más a végkifejlet a környezet reakciójából adódóan! Az egyik amit most elmondok, általában Angeli Borbála balladája címen ismert, elsősorban erdélyi területeken, több variációban is fönnmaradt. Egyik változata így szól:
„Én kedves leányom Hanvadi Boriska,
Szoknyád kurtábbodik, mi ennek az oka?
Szabó nem jól szabta, varró nem jól varrta,
Verje meg az Isten, hogy így elrontotta!
Szabó is jól szabta, varró is jól varrta,
Valld be lyányom valld be, más ennek az oka!
Elöl kurtábbodik, hátul hosszabbodik,
Szép karcsú derekad egyre vastagodik.
Mi tűrés-tagadás, meg kell hát vallanom:
Gyöngyvári úrfitól, attól vastagodom.
Hanvadi Boriskát tömlöcbe vessétek,
Liljom két karját bilincsbe verjétek!
Tizenhárom napig ne legyen étele,
Tizennegyediken vétessék a feje!
Anyám édesanyám, engedje az egyet,
Gyöngyvári úrfinak írhassak levelet!
Repül mán a levél, hollómadár viszi,
Gyöngyvári úrfinak asztalára ejti.
Jó napot, jó napot ösmeretlen Anyám,
Hol van a leánya, az én kis Boriskám?
Kiment a kiskertbe gyöngyvirágot szedni,
Gyöngyvári úrfinak avval kedveskedni.
Nincsen a kiskertbe, mán ott is bejártam,
Hol van a leánya, Hanvadi Boriska?
Mi tűrés-tagadás, be kell hát vallanom:
Bent van a szobában, megvetett pamlagon.
Bemegy a vőlegény, nyúl a kelebjébe,
Kiveszi a nagykést, szúrja a szívébe.
Vérem a véreddel egy patakba folyjon,
Lelkem a lelkeddel egy istent imádjon!
Éngem temessenek temető szélibe,
Hamvadi Boriskát meg a közepibe!”
(Az utolsó versszakhoz meg kell jegyeznem, hogy egyes, főleg katolikus helyeken a temető közepén van a templom, annak közelébe, tehát a temető közepére temetni valakit: kiváltság, rang, elismerés. Itt tehát a fiatalúr a lány elsőbbségét ismeri el és tiszteletét fejezi ki iránta ezzel a mondattal.) A tragédia amiről ez a ballada szól nem szükségszerű. A fiatalok szeretik egymást, az úrfi vállalta volna szerelmét és a gyereket, akár még össze is házasodhattak volna. A hozzáállás, az uralkodó erkölcsi nézetek miatt mégis meg kell halnia a fiatal nőnek, vele együtt a gyermeknek, és a férfi is ezt a sorsot választja. A hozzáállás ami ezt okozza, messze nem őseink tanítása szerinti. Hiszen ők tisztelték a nőt, az életet, az áldott állapotot. Annyira, hogy várandós asszonyt testileg-lelkileg megbántani, vagy akár elhagyni, nem segíteni, a Yotengrit tanításai szerint is súlyos vétek volt.
A másik dal alföldi, több variációban ismert. Most egy Kiskundorozsma környékén följegyzett változatot mondok el. Az alaphelyzet ugyanaz: egyedülálló várandós fiatal nő. De mennyire más a hozzáállás, és ennek következtében a végkifejlet!
„János gazda befogatta
Négy szép pej lovát,
Úgy vitette Dorozsmára
A kis Pannikát.
Őszvel osztán megkérdezte:
Pankám mi bajod?
(tán) Vízibornyú nő tebenned
Az a te bajod?
Minek kérdi János bácsi,
Úgyis tudja kend!
Diófábul lesz a bölcső,
Faraghatja Kend,
Diófábul lesz a bölcső
Ringathatja Kend!”
Bár itt a férfi kicsit furcsán, hogy ne mondjam eléggé otrombán viszonyul a helyzethez, mégis érezhető, hogy a közösség erkölcsi alaptartása bizony rákényszeríti a jómódú gazdát, hogy a nőről és közös gyermekükről megfelelően gondoskodjon. Ennek is köszönhető, hogy a kis Panka utolsó mondatai a dalban már az öntudatos asszony és anya szájából szólnak.
Ugyanaz az esemény, kétféle reakció. Egyik az ősi magyar világképpel ellentétes, a másik annak megfelelő. Egyik az egyén, a család, a jövő és ezzel együtt az egész közösség pusztulása. Másik a fennmaradás, a biztos jövő…
4. Különleges képességű gyerekek nevelése
A különleges képességű gyerekek felismerése és megfelelő nevelése hangsúlyosan fontos. És ezen nem csupán a mostanában divatos „indigó gyerekek” nevelését és a tehetséggondozást értem. Ezeket is magában foglalja a különleges képességű gyerekek pedagógiája – de ennél jóval többet. Az ilyen gyerekek a múltban és jelenleg is, segítő környezetüknek is köszönhetik, ha képességeik kibontakozhattak. Nevelésük nagyszerű feladat, egyben a pedagógus önnevelése. Középszerű felnőtt nehezen nevel különleges képességű gyereket…
Fölhozhatnám Mozart példáját.
De lássunk inkább egy magyar példát: a Bolyaiakét. Bolyai Jánost gyermekként szintén kiváló képességű apja Bolyai Farkas kezdetben maga tanította, és képzését később gondosan megszervezte. Szükség is volt erre, mert (az apa följegyzése szerint) a kis János matematikai tehetsége már korán megnyilvánult. Úgy négy éves lehetett, amikor krumpli hámozás közben fölkiáltott: „ Né’, mit találtam, pityóka árkusnak pityóka sinusát!” (pityóka = krumpli, árkus = (szög)ív, sinus: speciális szögfüggvény). Később, korát messze megelőző, magányos tudósként többek között a relativitáselméletként ismert tudományos tétel matematikai alapjait rakta le… Na most vajon mit kezdene ma az intézményes oktatás a kis Bolyaival? Gondoljunk csak bele!... Aki egyébként, már felnőtt korában, önmagáról így írt: „Jellememben két fő, uralkodó alapvonal volt egész életemben: az igazságnak /…/ és a némbereknek határtalan szeretete.” Ez elég „yotengrikus” hozzáállás…
A Yotengrit elmélete és gyakorlatai megfelelő alapot nyújtanak a különleges képességű gyerekek képzéséhez. Ilyen alapok például: az oknyomozás. Az összefüggések keresése. A vitakultúra. A gazdag módszer-tár. A képzelet kibontakozásának és uralásának segítése. A tűnődés gyakorlatai. A gyereket körülvevő szeretetteljes közeg.
De elsősorban mégis a kibontakozás szabadságának, az egyéni szabadság megfelelő biztosítását említem. Valami olyasmit, amiről Kántor Péter költő így írt Óbudai mozaikok című versében (elnézést ha netán pontatlanul, de régi emlékeim alapján idézem a verset):
„Az osztályban jelentenek.
A jelentés szerint minden rendben van.
Annyiadika van ahányadika a naptárban.
A kulcs nyitja a zárat és csukja a zárat…
Üljetek le!
Vegyétek le a marcipán-mosolyokat és a halszálkaráncokat!
A vélemény nem megvetendő,
nem titkos és nem esendő.
A táblatörlők szektája nem örök.
A csönd nem szemüveges,
a zaj nem cukrászsütemény,
az ABC betűi nem kopnak hiába”
https://reader.dia.hu/document/Kantor_Peter-Kavics-30901
5. „Ha el akarod érni a célt, föléje irányozz”
(régi íjász mondás)
Álmodozzunk...
Álmodjunk meg és építsünk együtt olyan oktatási rendszert, amiben mindez megvalósulhat. Vagy legalább egy ilyen intézményt. Ennek megfelelő tantárgyakat. Magas szintű, a nevelésre is kitérő pedagógusképzést. Olyan tanítási módszereket, amelyek az ész és a szív útján egyaránt elérhetővé teszik a tudást. Olyan rugalmas de mégis biztos kapaszkodót nyújtó rendet, amibe az alaptudás és a sokféleség egyaránt belefér.
Hogy mindez csak álom a mai körülmények között?!
Rakjuk le együtt egy új, de ősi magyar elveken nyugvó nevelés-oktatás alapjait!
Sok további munkát igényel még ennek kidolgozása, de alapjaiban már ősidőktől fogva létezik, és valami a jelenben is elkezdődött…
-
-
-
|
