Szezonok óta áttetsző ruhákkal provokálnak, vagy éppen varázsolnak el a tervezők. A 18-19. század fordulóján valószínűleg lubickoltak volna a sikerben, akkor ugyanis szintén az áttetsző volt a divat. A nők nemcsak a rizsporos rokokó parókát és a fűzőt dobták le magukról, de egyes források szerint az alsóneműt is - legalábbis úgy tűnt. A kor karikaturistái szerint áttetsző fátyolruháik alatt csupasz fenékkel bálozták végig a direktórium korszakát.

A Bonaparte család szépségnagykövete, Pauline Bonaparte (1780-1825) nevére keresve az első kép a találati listában egy mellportré, amelyen Bonaparte Napóleon testvére elnézően mered oldalra, a ruha anyagán átsejlő mellbimbói viszont a nézővel szemeznek.

Marie-Pauline Bonaparte

Ez a ruházat lehetne akár költői túlzás is a festő részéről, de a történetmesélők szerint Napóleon húga szívesen okozott botrányt az efféle megjelenéssel. Nem csak finom vonásai, tejes fürdővel táplált hófehér bőre és gyönyörű alakja miatt tartották a korszak egyik legszebb nőjének Európában. Ehhez a címhez hozzájárult az is, hogy nem hagyott sok teret a képzeletnek, amihez viszont az kellett, hogy a kor divatja mindezt lehetővé tegye…

A francia forradalom (1789-1795) utáni rövid átmeneti korszak teljesen újat hozott. Nemcsak az építészet, a lakberendezés, hanem a divat is visszanyúlt az ókori görögök és rómaiak világához. Akkor még nem tudták, hogy a görögök valójában színes ruhákat viseltek, a fennmaradt márványszobrok miatt azt hitték, mindenki fehér ruhát hordott. Ezért is lett a direktórium színe a fehér, esetleg néhány halovány pasztellszín jöhetett még szóba.

Edmund Burnham Pateshall kapitány és felesége - 1810

Név és évszám nélkül mentettem és lusta vagyok újra rákeresni, bocs...

1800 körül

1804

Olyan volt, mintha az Olimpusz istennői földre szálltak volna a 19. század elején, nem csoda, ha a mai tervezőket is megihlette a korszak. A Dolce&Gabbana divatház 2006-os kollekciójában a direktórium és az empire ihlette modelleket küldött a kifutóra. A kollekcióhoz készült kampányfotókon a korabeli festmények szereplőire jellemző hanyag testtartást utánozzák a kéjesen elnyúló modellek.

Az áttetsző darabok ma számtalan tervező kollekciójában fellelhetők, de a három libanoni származású divatdiktátor Reem Acra, Elie Saab és Zuhair Murad mindenkinél bőkezűbben bánik a sokat sejtető anyagokkal - ezek természetesen csak az áttetszőségükben utalhatnak a direktórium divatjára, több közük nincs hozzá.

Elie Saab - 2013 ősz-tél

Reem Acra - 2013 tavasz-nyár

Zuhair Murad Couture - 2013 tavasz-nyár

Martin Lancaster múzeumi kurátor egyenesen őrültnek nevezi a forradalom utáni néhány évet a Fashion TV egyik videójában. A nők leheletvékony muszlinból, tüllből, batisztból vagy fátyolszövetből készült ruhában botránkoztatták meg a tornyos parókákon, túldíszített, rokokó viseleteken és fűzőbe szorított testeken szocializálódott világot. A derékvonal a mell alá csúszott, a dekoltázs így sokkal nagyobb szerepet kapott, a finom anyagokon átsejlő lábak pedig hosszabbnak és kecsesebbnek tűntek. Egy 1796-os divatkarikatúra pont a korszakok közötti hatalmas váltásról mesél. Egy 1807-es rajzon is az látszik, mekkora sokkot okozott a direktórium divatja. (Az utóbbin egyébként látszik az ekkor megjelent női alsónadrág is.)

Mi váltotta ki ezt a változást? Nemcsak a francia forradalom utáni szabadságeszmény, amelyet antik mintára alakítottak ki, és a polgárság megerősödése, amely le akart számolni az arisztokrata divattal. Ezekben az években fedezték fel Pompeji romjait, amely még inkább az ókori világ felé fordította a figyelmet. Példának hozzák még Emma Hamilton festőmodell és erotikus előadónő performanszait is, aki ezek során mindössze néhány fátylat viselt, miközben ógörög mondák és római történelmi események élőképeit adta elő.

Az ő történetét olvasva lassan el is hihetjük, a direktórium korszakában a szépséget többre tartották a születési előjogoknál. Emilia Hamilton és a már említett Pauline Bonaparte mellett a kor legszebb női közé tartozott Juliett Recámier, Jozefina császárné.

Madame Récamier

Jozefina császárné

Említsük meg a császárné barátnőjét, Thérésa Tallient, aki állítólag eperlében fürdött annak jótékony hatása miatt. Az a hír járta róla, hogy olyan vékony ruhákat viselt, amelyeket könnyedén áthúzhatott volna a gyűrűjén. Egy alkalommal olyan ruhát választott egy bálra, amelynek súlya a római szandállal és az ékszerekkel együtt is mindössze 150 gramm volt. Ebbe természetesen nem fér bele a fehérnemű sem – legalábbis a divatlegendák és a túlzó karikatúrák szerint, amelyek csupasz fenékkel ábrázolják a direktórium hölgyeit.

Madame Tallien

Karikatúra 1799-ből

Számtalan forrás ellentmond ebben a alsónemű-kérdésben. Volt, amely szerint néhány évre elhagyták az alsóneműt és a fűzőt is, más források szerint testszínű selyemtrikót viseltek. Maria Viganóosztrák táncosnő az elsők között volt, aki így tett. 1793-ban, a bécsi operában lépett fel testszínű alsóban és néhány réteg vékony pamutmuszlinból készült ruhában. 1795-ben a már említett Emma Hamilton is így tett, a testszínű alsóruha – a meztelenség kultuszának egyértelmű jeleként – elterjedt. Vékony anyagból készültek ekkor a papucscipők is, amelyet télen sem cseréltek csizmára, a kabátok helyett pedig kasmírsálakkal védekeztek a hideg ellen, de ez nem elég: a hölgyek folyamatosan úgynevezett muszlinbetegségben szenvednek a könnyű anyagok miatt - állítólag.

Vajon hány réteget viseltek alattuk?

A ledérségnek végül Bonaparte Napóleon uralomra jutása vet véget, mert az a tény, hogy van uralkodó és van udvar máris olyan változás, amelynek az élet minden területére, így a divatra is hatása volt: megjelentek a hosszú kesztyűk, a ruhák színesebbek, az anyagok pedig vastagabbak és díszesebbek lettek.