Markos Gyöngyi

Falvédők

Engedjék meg, hogy mondanivalómat egy — mesei elemekkel átszőtt — igaz történettel kezdjem. Hol volt, hol nem volt, a Makótól pár kilométerre fekvő faluban, Magyarcsanádon, élt egyszer egy védőnő, akit Lánczné Miklós Katalinnak hívnak. Élte mindennapi, dolgos életét, vezette a háztartást, végezte munkáját. Rakosgatta szekrényében azt a néhány darab falvédőt, amit szüleitől örökölt: nem tudott megválni tőlük. Közben nyugdíjas lett, szabad ideje is több maradt. Újra előkerültek a polcokról a féltve őrzött textíliák. Ekkor gondolt arra, feltételezhetően nem ő az egyetlen, aki szoros érzelmi szálakkal kötődik családi hagyatékához, és őrzi szekrényében a család ereklyéit. Egybe kellene gyűjteni őket — fogalmazódott meg benne a gondolat, amelyet tett is követett. Először szűkebb, majd tágabb környezetéből is kapott ajándékba falvédőket — és láss csodát: mára mintegy 300 darabból álló falvédőgyűjteményt tudhat magáénak Lánczné Miklós Katalin.

A történet itt nem ér véget. Híre ment gyűjteményének, kíváncsiak lettek rá az emberek a falu határain túl is. Ennek eredményeképpen jött létre ez a ma nyíló kiállítás.

Miért érdekesek ezek a tárgyak, amelyek hosszú évtizedekig elkerülték a néprajzkutatók figyelmét is? Mit mondhatnak a ma emberének azok az intelmek és tanácsok, képi ábrázolások, amelyek a falvédőkön megfogalmazódtak? Meg kell-e őrizni ezeket a valljuk be, kevés esztétikai értéket hordozó tárgyakat? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre választ kaphassunk, érdemes kicsit a falvédők történetét szemügyre venni.

A falvédő eredetileg falra függesztett lepel vagy deszkalap, mely a fal védelmére, illetve az ágynemű megóvására szolgált. A fehér vászonra kék és piros fonállal kivarrt feliratos falvédők divatja a XIX. század második felétől hódított. (Zárójelben jegyzem meg, hogy erre az időszakra a hagyományos paraszti lakáskultúrában egy nagyon fontos életmódváltás következik be: a füstös, nyitott tűzhelyek helyett kialakult a kéményes, zárt égésű főző és sütőtér, amely lehetővé tette az igényesebb konyha kialakítását, a jobb, szebb bútorok használatát).

A feliratos falvédő német nyelvterület közvetítésével először a polgári, majd a városi munkás otthonoknak, a XX. század elejére a paraszti háztartások konyháinak is közkedvelt dísze lett. Rohamos elterjedésével mindinkább díszítő szerepe vált hangsúlyossá. Köszönhette ezt a rajtuk tetszelgő szövegeknek szalagok közé foglalt, romantikus, olykor idilli kivarrt képeknek, csendéleteknek. Az 1960-as évektől használatuk fokozatosan kiszorult, szerepüket színes nyomású papírlapok, majd csempeberakás váltotta fel.

Az előnyomott mintákra hímzett textilek a legváltozatosabb képi és szöveges megfogalmazásokban hirdettek intelmeket, beszéltek a dolgos, tiszta háziasszonyról, a hűséges férj erényeiről. Érzelmekről, szerelemről, honvágyról árulkodtak, általános igazságokat hirdettek, történelmi eseményekre emlékeztettek.

Szövegeiket sokszor német falvédőktől közvetlenül vették át, de hamar felcsendültek rajtuk a magyar nóták közismeret sorai, sokat dúdolt slágerek, sanzonszövegek, népszínművek szövegrészletei. Falvédőfeliratok lettek a hívatásos művészeti alkotások, folklórszövegek, nem egyszer a biblia kiragadott idézetei is. Eredetük sokszor kibogozhatatlan.

Mindezek ismeretében próbáljuk meg a kiállított tárgyakon keresztül csoportosítani, milyen témákat részesítettek előnyben a magyarcsanádi lányok, asszonyok. Meg kell jegyezni, hogy a válogatást Karsai Ildikó grafikusművész, művészeti szaktanácsadó és a gyűjtő, Lánczné Miklós Katalin végezte.

A világkép szerves része volt a vallás, így a vallásos tematika megjelenése természetes. Mégis a gyűjteményben és a kiállításban legkisebb egységet képviselnek a vallási témájú falvédők. Ezek helye leggyakrabban nem a konyha, hanem a szoba. Sajnálom, hogy a kiállítás látogatói technikai okok miatt nem tekinthetik meg ebben a témában az egyik legszebb, ágy melletti falvédőt, amely nemcsak témájában, hanem kivitelezésében, színvilágában is jellegzetesen magyarcsanádi. A kiállításon egy Házi áldást és egy Szűz Máriához könyörgő falvédőt láthatnak az érdeklődők.

Viszonylag nagy számú a hétköznapi normatívát, konyhai aranymondásokat tartalmazó textíliánk. Ebbe a csoportba tartoznak a rendet, szorgalmat és tisztaságot hangsúlyozó szövegek: „Rendesség és tisztaság, ékesíti a konyhát". A családi harmóniát, a boldog házaséletet nagyon fontos szempontnak tartották régen is. A konyhacentrikus családi boldogság így fogalmazódik meg a falvédőkön: „Szívemnek, lelkemnek az a kívánsága, / Éljek én férjemmel örök boldogságba"; vagy „Ki az urát szereti, finom kávét főz neki". A feleség elvárása szerint a jó férj nem iszik: „Az én uram csak a vizet issza...", hűséges és jól keres: „Nekem olyan ember kell, / Ki más nő után nem jár el. / Jó sok pénzt keressen, / És csak engem szeressen". A falvédők szövegein utalást találunk a nemi munkamegosztásra is. „Ne járjon a konyhába az a férj, /aki a főzéshez úgysem ért." Ha megvizsgáljuk a konyhai életképeket, azonnal szembe tűnnek a városi életmód jellegzetes tárgyi kellékei: az újfajta tűzhelyek, konyhai berendezések és eszközök (pl. kredenc, sparhelt, rakott tűzhely). Ezeket jellegtelen virágdíszítmények veszik közre.

Kiállításunkon és a falvédő-gyűjteményben is a legnagyobb csoportot a nóta-és műdal-illusztrációk és a zsánerképek képezik. Itt szinte mindig a férfi és a nő boldog-boldogtalan szerelmi kapcsolatáról van szó. „Halványsárga rózsa, ha tudnál beszélni", „Sirassatok engem...", „Fehér selyem, csipkés szélű..." stb. Ezeken a falvédőkön gyakran jelenik meg a férfi és a nő együtt, közvetítőként fontos szerepet játszik a virág. Legalább ilyen gyakran találkozunk a magányos nő alakjával, mintegy átengedve a gyengébbik nemnek a keserű társtalanság, az egyedüllét érzését. Kiegészítő motívumokkal (virágok, virágcsokrok, kutya, macska) a háttérben megjelenő elemekkel (virágoskert, erdő, házak, falu templomtoronnyal) még inkább fokozzák a mondanivaló hatását.

Utolsó csoportként szólnék arról a két falvédőről, amelyen a szöveg román nyelven jelenik meg. A „Kéz kezet mos" magyar nyelvű felirat egy az egyben korai német átvétel volt. A képi ábrázolás ismétlése és a „Buná domineata" (jó reggelt) felirat ritkaságnak számít, bátran állíthatom, országos szinten is. A szakirodalomból is tudjuk, hogy még többnemzetiségű településeken is csak elvétve található román, szerb, szlovák feliratos falvédő. Megerősítették ezt a gyűjtőnek ajándékozók is, akiktől szintén megtudhattuk: a nemzetiségiek is magyar nyelvű feliratos felvédőket használtak. Ezért kell külön kiemelni a másik, képi világában, az ábrázolás jellegében, kivitelezésében és mondanivalójában a magyar nyelvűekkel megegyező román nyelvű falvédőt — „Bucate bune am pregatit, Pentru sotul meu iubit." — , amelynek szövege magyarra fordítva: „ Finom falatokat készítek az én drága férjemnek."

S ha már Magyarcsanád több nemzetiségét említettem, szólni kell arról, ami még a hímzések kivitelezésében erről tanúskodik. Míg a magyar falvédőket egy vagy két színnel hímezték ki, a többségében román családok falvédői színesebbek, tarkábbak. Mindez jól megfigyelhető a „Nekem olyan ember kell...", „Minden lányból asszony lesz...", a „Hajlik a jegenye..." feliratú falvédőkön. Ez utóbbi darab azért is felkeltheti a szakemberek és az érdeklődők figyelmét, mert ábrázolásmódja, a megjelenített szoba berendezési tárgyai még a hagyományos parasztbútorokéra emlékeztetnek.

Mint már volt róla szó, a feliratos konyhai falvédők használata az 1960-as években visszaszorult, de emléke megmaradt. S most térnék vissza a rövid történeti áttekintés előtt feltett kérdésekre, azok megválaszolására.

Igen, nagyon fontos ezeknek a falvédőknek az összegyűjtése, megőrzése, kiállítása. Tudomásul kell venni, hogy a XX. században hosszú évtizedeken keresztül a néprajztudomány által nem nagyon sokra becsült tárgyak között éltek a falusi, kisvárosi emberek. Ugyanakkor be kell látni, hogy ezek a tárgyak használóik életéről, gondolkodásáról, vágyairól, ízléséről mindennél őszintébben, szebben beszélnek. Ezen kívül látnunk kell, mennyire kifejezően tükrözik rajtuk a régi korok már alig tűrt kötöttségeiből való szabadulás óhaja, egy jobb, polgárosultabb életmód utáni vágy.

Ezért tartom fontosnak és jelentősnek Lánczné Miklós Katalin gyűjtőmunkáját, a tárgyak rendbetételét és bemutatását. További sok sikert és szép falvédőket kívánok neki, a kiállításhoz gratulálok és megnyitom.

Elhangzott 2006. november 9-én Makón,

a Városház Galériában a Lánczné Miklós Katalin

falvédőgyűjteményéből rendezett kiállítás megnyitóján.