Szöveg Veszprémi Linda
Sokan jót kacarásztak azon, amikor néhány éve a Magyar Kupa elődöntőinek a Sport Televízió Harmadik félidő című műsorában élőben megejtett sorsolásakor nem négy, hanem öt csapat volt érdekelt, akkor még nem lévén jogerős határozat arról, hogy a Videoton elleni negyeddöntő mindkét meccsétől visszalépő Vác a párharc „vesztese”. Pedig nem kell olyan sokat visszalépkednünk az időben, hogy hasonló esetet találjunk. 2008 októberében a negyeddöntők sorsolásakor kucorgott az urnában nyolc helyett kilenc együttes neve, mert akkor – három hét és a lejátszott oda-vissza vágók után – sem volt még döntés arról, hogy a Fehérvár vagy a Debrecen jutott-e be a legjobb nyolc közé, ahol a Siófok várt rá.
A dilemma oka: a párharc első, fehérvári mérkőzésén jogosulatlanul szerepelt a Debrecen kapujában a fiatal Verpecz István. Történt, hogy a hajdúságiak első számú kapusa, Vukasin Polekszics a montenegrói válogatottban szerepelt a kupameccs idején, Balogh János pedig éppen akkor került kölcsönbe a skót első osztályú Hearts együtteséhez, így Csernyánszki Norbert védett, a kispadon csereként pedig a 21 éves Verpecz István ült – aki viszont nem ülhetett volna, hiszen ugyanabban a kupasorozatban már pályára lépett egy másik együttesben, a debreceniek tartalékcsapatában, a DVSC-DEAC-ban. Ezt a debreceniek is tudták, viszont engedélyt kértek a meccs előtt az MLSZ-től a szokatlan helyzetre való tekintettel, és felettébb meglepő módon Kovács István, az MLSZ versenyigazgatója – a sportszerűség jegyében, ám az írott szabályok ellenében – önhatalmúlag engedélyezte a kapus nevezését a mérkőzésre. És mint ilyenkor az lenni szokott, az ördög nem aludt azon az októberi délutánon sem: a 18. percben Sitku Illés ellen szabálytalankodott Csernyánszki gólhelyzetben, azonnal piros lapot kapott, Herczeg András szakvezetőnek pedig nem volt más választása, be kellett állítania Verpeczet.
A mérkőzést 2–1-re nyerte meg a Fehérvár, de nem óvták meg a találkozót a visszavágó előtt – pedig nyilvánvalóan jogtalanul szerepelt a meccsen Verpecz, még ha volt is engedélye a szabályokat semmibe vevő MLSZ-től, és ilyen esetben leggyakrabban 3–0-ra szokás módosítani az eredményt. „Nem óvunk, azt szeretnénk, hogy a pályán dőljön el a továbbjutás. Azt persze elvárnánk, hogy az MLSZ a jövőben intézkedik majd a versenykiírás betartása érdekében…” – mondta Berzi Sándor, a Fehérvár akkori ügyvezetője. A legnagyobbat hibázó Kovács István – a különc megoldásairól ismert, nem éppen antikommunista nyugalmazott katonatiszt (egyszer az MLSZ Róbert Károly körúti székhelye előtt egy kerti széken ülősztrájkolt az NB I létszámának csökkentése ellen), aki Kisteleki István MLSZ-elnök első számú bizalmasa volt – így magyarázkodott: „A szövetség elnöksége is tárgyal majd az ügyről: utólag a napirendjére tűzi, és megvizsgálja, jól döntöttem-e. Tisztában vagyok azzal, hogy mi szerepel a versenykiírásban, de abban nem lehet minden eshetőségre felkészülni, figyelni kell a sportszerűségre is. Nem akartam, hogy a DVSC hátrányt szenvedjen, ezért hoztam meg a döntést a fair play szellemében.”
A visszavágón azonban 1–0-ra nyert a Debrecen, és 2–2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal tovább is jutott. Nem vehette azonban biztosra a nyolc közé lépést, hiszen a versenyszabályzat 65. paragrafusa értelmében jogosulatlan pályára lépés esetén óvás hiányában a szövetségnek hivatalból is eljárást kell indítania, és napirendre is tűzte az ügyet a Kisteleki vezette testület, hogy október 30-i ülésén – a sorsolás után két nappal – megtárgyalja azt.
Ekkor derült ki, hogy noha a piros-kék klub nem óvott, ám Berzi Sándor elődje az ügyvezetői poszton, Gál László magánszemélyként levelet írt az MLSZ-nek még a visszavágó előtt, ám „óvását” az MLSZ október 20-án elutasította, azzal az indokkal, hogy az „nem felelt meg a szükséges formai kellékeknek” (sic!) – állítólag nem volt rajta pecsét.
Az október 30-i tárgyalás előtt az MLSZ vezetői a közvélemény megnyugtatását tartották első számú feladatuknak a példátlanul kínos eset kapcsán. Nemes Ferenc alelnök a Nemzeti Sportnak azt mondta: „A mérkőzést lejátszották, ennyi. Egyszerű dolgunk lenne, ha a fehérváriak óvtak volna, de tudtommal nem tették. Noha biztos vagyok benne, hogy Kovács István a sportszerűség jegyében járt el, nem volt joga egyedül dönteni, ezért felelősségre vonjuk. De azt mondom, a szabályozást is felül kell vizsgálni, s át kellene alakítanunk, hogy – elejét véve a további félreértéseknek – a kapusok esetében kivételt tehessünk.” Elbert Gábor főtitkár pedig ekképp okoskodott a sportnapilapban: „Jóval a jelentősége felett foglalkozik az esettel a média. Az egyebek napirendi pont között tárgyaljuk majd az ügyet, de ennél sokkal fontosabb témák is szerepelnek az elnökség napirendjén (…) Ha esetleg úgy alakulna, hogy újra kell játszani a meccset, lesz rá idő, hiszen az idén már nincs több kupaforduló.” Ez viszont már Berzinek nem tetszett: „A szabályok nem teszik lehetővé az első mérkőzés újbóli megrendezését, fogalmam sincs, kinek a fejéből pattant ki ez az ötlet. Ha az elnökség a mi javunkra döntene, akkor csakis az lehetséges, hogy az érintett találkozót három nullás gólkülönbséggel nekünk ítélik” – mondta.
A Nemzeti Sport rajta tartotta a szemét az ügyön, a címlapra készült montázson Elbert főtitkár heveskedik
Talán nem csoda, ha ilyen előzmények után a tárgyalás olyan komikusra sikerült, hogy paródiának is rossz lett volna. Először is az MLSZ bolondot csinált magából azzal, hogy közölte: az első meccs után azért nem tárgyalták az ügyet, mert nem volt óvás, ezért hivatalból nem jártak el. Noha egyértelmű: vagy óvás van, vagy hivatali eljárás; tehát óvás hiányában hivatalból el kell járni, nem akkor van szükség hivatali eljárásra, ha egyébként van óvás is… Aztán kiderült, hogy Gál László nagyon is jogosan óvott (volna) a visszavágó előtt, miután szóba jött az is, hogy Berzi hivatalosan nem tekinthető a Fehérvár ügyvezetőjének, hiába kommunikálta ezt hónapok óta az egyesület, mert hivatalba lépésekor bírósági eljárás folyt a klub ellen, és annak lezárásig nem jegyeznek be változásokat a cégnyilvántartásba, így a társaság hatályos cégkivonata alapján az adott időszakban is kizárólag Gál Lászlónak volt a klubnál képviseleti joga.
Verpecz kapus olyan, mint az úttörő: ahol tud, segít
Aztán szóba került, hogy jogosulatlan szereplés esetén az MLSZ-nek 180(!) napja van az eljárásra, de legkésőbb a döntőt követő öt napon belül döntenie kell. De ha a szövetség nem akarta megkockáztatni, hogy menthetetlenül közröhej tárgya legyen, és a döntő után hozzon majd döntést a nyolcaddöntők mérkőzéseiről, akkor valamilyen módon határozniuk kellett. Elbert Gábor főtitkár pedig nem volt rest, és előkapta a jogi varázspálcát. A Verpecz-ügyet lezárta az MLSZ, arra a szövetségi versenyszabályzati pontra hivatkozva (58. paragrafus, 2. pont), amely szerint: „A mérkőző csapat kapusa, akár kezdő, akár cserejátékos minőségében, sportszervezete azonos napon lejátszott találkozóiból legfeljebb kettő mérkőzésen szerepelhet, de csak kapusposzton.”
Nos, ezzel két baj is van: egyrészt, ezt az 58. paragrafus 2. pontját megelőzi az 1. pont, amely így szól: „Bajnoki, kupa- vagy tornamérkőzésen csak azok a játékosok játszhatnak, akik játékjogosultsággal rendelkeznek.” Márpedig a tárgyalás elején az elnökség egyértelműen leszögezte: Verpecz jogosulatlanul játszott. Másrészt, ez az MLSZ általános versenyszabályzatában van, amelynél magasabb rendű jogi norma a Magyar Kupa versenykiírása.
Elbert Gábornak azonban erre is volt frappáns, csak éppen komolyan aligha vehető válasza: „A kapus más elbírálás alá esik, különleges szereplője a meccseknek, nem érvényes rá a versenykiírás betűje.”
De ennek a tételnek a bizonyítására már senki sem volt kíváncsi, mert félő volt, hogy olyan lételméleti, filozófiai vonulata lesz a kifejtésnek, aminek a végén még örülhetünk, ha nem derül ki: a kapusok valójában nem is az emberi fajba, a homo sapiensek közé tartoznak, hanem az evolúció egy teljesen más ágát képviselik. Ez pedig újabb pikáns elméleti vitákat generált volna, amihez az akkori elnökségben senkinek se kedve, se affinitása nem volt, így aztán inkább mindenki szépen tudomásul vette, hogy az ügy lezárva, a Debrecen továbbjutott, és különben is.
Kész röhej
Hagyományainkhoz híven ezúttal is megszólaltattuk a főszereplőket.
Berzi Sándor, a Fehérvár akkori ügyvezetője, aki ma az MLSZ elnökségi tagja és a szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke (cikkünk 2013-ban jelent meg – a szerk.): „Ebben az ügyben most nem szeretnék nyilatkozni, mert nem volna elegáns, hogy akkoriban a székesfehérvári klub vezetőjeként az MLSZ-szel szemben képviseltem a klub érdekeit, most pedig, átkerülve a túlsó oldalra, az MLSZ-ben dolgozva véleményt alkotnék. Legyen elég annyi, hogy mi akkor nem óvtunk, mert a pályán szerettük volna kiharcolni a
Felkerestük dr. Elbert Gábort is: „Nincs mondanivalóm ebben az ügyben, mert – teszem hozzá, hála Istennek – semmilyen érdemi szerepem nem volt a dologban, én akkor főtitkárként csupán kiálltam a sajtó elé, és felolvastam a vezetőség álláspontját és döntését. Ráadásul az ominózus sajtótájékoztató, ami miatt engem akkor nagyon meghurcoltak, nem is erről szólt, ez csak egy mellékes napirendi pont volt, szerettünk volna a sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozni, de a média ezt emelte ki, túlzott figyelmet szentelt a dolognak. Arról az újságcímlapról pedig, amely engem ábrázolt tajtékzó őrültként (lásd felül), „Kész röhej” felirattal, na, arról volna egy történetem, de megtartom magamnak, nem akarok most feleslegesen konfrontálódni senkivel.”
Az ügy teljesen ártatlan szereplőjét, a Debrecen akkori első számú kapusát, Verpecz Istvánt is megkérdeztük: „Szerencsére egyáltalán nem hatott ki a játékomra, negatívan sem érintett, hiszen az nyilvánvaló volt, hogy én semmiről sem tehettem, és bár vannak olyan vélemények, hogy az ismertségemet ennek az ügynek köszönhetem, én úgy gondolom, akkor ismerték meg igazán a nevemet, amikor elkezdtem rendszeresen védeni a Debrecenben. Szerencsétlen volt nagyon az eset, kíváncsi lennék, más csapatok hogyan oldották volna meg a kapuskérdést, ha ilyen helyzetben vannak. De akkoriban én nem ezzel voltam elfoglalva, hiszen óriási élményt jelentett számomra, hogy bemutatkozhattam az első csapatban, és bár kikaptunk kettő egyre, Herczeg Bandi bá’, az edzőnk megdicsért a lefújás után. Valóban érdekes módon zárta le az MLSZ az ügyet azzal, hogy a kapusokat megkülönböztette a mezőnyjátékosoktól, élcelődött is a média, hogy a kapus akkor most futballistának számít-e, vagy sem, de a csapattársaim nem zrikáltak emiatt.”
Herczeg András, a DVSC akkori vezetőedzője pedig ezt tette még hozzá a történethez a lapunk nyomdába küldése előtti pillanatokban, ami némileg más megvilágításba helyezi az esetet: „Akkoriban a média sem számolt be arról, hogy a kupakiírás szabályai szerint az a csapat, amelynek legalább két játékosa a válogatott miatt hiányzik, kérheti a meccs halasztását. Mi éltünk is ezzel, de az MLSZ hallani sem akart halasztásról a tévés szerződés miatt, ezért alkut ajánlott, és írásban adott nekünk engedélyt Verpecz nevezésére. Tehát nincs miről beszélnünk.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. májusi lapszámában.)