Mi nehezebb? Száztizenhárom árva gondját viselni, egy árvaházat eligazgatni minden szakmai tapasztalat nélkül – avagy puhára főzni, mosolyra fakasztani egy mogorva, goromba, ámde tiszteletre méltó skót orvost? Nos, ennek csak Sallie McBride, e „kétfrontos” küzdelem szenvedő alanya a megmondhatója. Szerencsére kudarcairól, győzelmeiről rendszeresen tájékoztatja legjobb barátnőjét, Judyt, az immár révbe ért egykori árvaházi növendéket. A szellemes, derűs, bizakodó, és csipetnyi öniróniával fűszerezett levélregényt tini olvasók és mamák egyaránt élvezettel forgathatják.
Üde olvasmány. Mindenkinek, aki kedveli L. M. Montgomery, Jane Austen írásait. És az ő lányaiknak, anyukáiknak.
Amikor rátaláltam a Nyakigláb Apóra, nem értettem hogyan marad ki addig az életemből. Egyszerűen elbűvölt, nem tudtam vele betelni, és valahogy tartottam a második résztől. Féltem nem ismétlődik meg a csoda, amit tőle kaptam. Hát nem is ismétlődött, ez a könyv más, sokkal keményebb, sokkal elgondolkoztatóbb. Judy története minden rossz ellenére is igaz tündérmese, Hófehérke, Hamupipőke méltó utódja, a szenvedése csak a későbbi csoda előzménye. Salliet teljesen más fából faragták, eltökélte, akaratos, karakán hölgy aki a tűzön át is véghezviszi amit eltervez. Sokkal több valós problémát vett fel ez a könyv, szinte hihetetlen, hogy kerek száz éves.( Boldog könyvszüli napot!) Legalább a felét letagadhatná. Volt amivel nem értettem egyet, volt amin már túlhaladott a történelem, de az út jó, akkor is ha mesének kicsit túlgondolós. Nyakigláb Apó egy igazi egy délutános kaland, Kedves Ellenségem! kicsit több, azért nagyon jó lenne még valamit olvasni Jean Webstertől, mert a stílusát kimondottan megkedveltem.
5* mert mi más lehetne :) Másfél éve itt megígértem, hogy hamarosan előveszem ezt a második kötetet, hogy megtudjam mi is lett Judy sorsa. Jobb később, mint soha… Nyakigláb Apó története 2016/novemberében nagyon jól esett: jó volt egy kislány leveleit olvasgatni és gyereknek / gyerekesnek lenni. A folytatásban Judy felnőtt, és egy árvaház tulajdonosa Apóval együtt, amelynek vezetésére barátnőjét Sallie McBride-ot bízzák meg. E kötetben ő írja a leveleket – amelynek címzettjei: Judy, Dr.Robin McRae – SPOILER, az udvarló… 300 levél, rajzokkal … és mindent megtudhatunk egy 100+ gyereket befogadó árvaház örömeiről, gondjairól, gyerekeiről, dolgozóiról… Nem annyira gyerekes ez a rész, itt már azért egy felnőtt lány, akinek sok mindennel meg kell küzdenie, írja a sorokat… de jó elmerülni ezekben a sorokban. Kell néha egy-egy ilyen könyv! Kedves @kulturmosoly ismét csak megköszönni tudom, hogy közel 3 éve a születésnapomon megajándékoztál ezzel a két könyvvel, ami nekem a gyerek-/ifjúkoromból kimaradt…de most is nagyon sok örömet okoztak!
Háromszáz leveled, tíz rajzod és öt táviratod megérkezett. Fogadd alázatos bocsánatkérésemet, amiért olyan sokáig nem hallattam magamról – tudom, tudom, nem ezt érdemli az ember egyik legrégibb barátja, és ha neked százhét árva mellett van időd leveleket írni, akkor nekem is sikerülnie kellene. De Sallie, ismersz: tudod, hogy sokkal jobban szeretek levelet kapni, mint írni, és képzeld el, mióta megismerkedtünk, hozzánk is rendszeresen jár a postás, bizony! Bár olyan levelet, mint te és Judy, senki nem ír, de panaszra nincs okom.
De Sallie, azt ugye tudod, hogy mindig is olyan szerettem volna lenni, mint te? Mostanáig bennem se tudatosult egészen, de most már egészen biztos vagyok benne, hogy így van. Bár vörös haj, pisze orr és ír örökség tekintetében nem vehetem fel veled a versenyt, azért igyekszem. Most szaladok, de remélem, mihamarabb újra hallok felőled! Sok szeretettel ölel barátnéd: Bridge.
Igazán jól szórakoztam. Kedves, bűbájos és vicces is. Kicsit Anne Shirley-re emlékeztetett, nem csak a vörös haj miatt, hanem a stílusa miatt is, Sallie-vel biztos jó barátnők lennének. :) Akik gyerekekkel foglalkoznak, nekik kötelező olvasmány! ;)
Hat ez valami imadnivalo volt! Nagyon tetszett az elso soratol az utolsoig! Nagyon edesek voltak a tortenetek a gyerekekrol; sokszor konnyeket csaltak a szemembe, sokszor megmosolyogtattak. Nagyon tetszett a fohosno szemelyiseg fejlodese…. egy lenyegeben elkenyeztetett kisasszonybol felnott ertelmes, lelkiismeretes, erzekeny nove. Nagyon tetszett az egesz otthon leirasa, magam elott lattam az atalakitasokat a valtoztatasokat…. ahogy egyre inkabb gyermekkozpontuva valt…. Volt benne egy csipetnyi romantika…. Tokeletes kikapcsolodas; lelekmelegito olvasmany.
Egy vidám, érdekes történet egy tulajdonképpen tök szomorú dologról. Szörnyű belegondolni, hogy abban az időben micsoda árvaházak voltak, de nagyon tetszett, ahogy Sallie és Sandy megváltoztatták ennek a százakárhány gyereknek (és ki tudja mennyinek a jövőben…) életét. Imádtam a leveleket, és hogy sok minden kiderül Judyról és Jervisről is.
Aranyos, kedves történetről van szó, de sajnos nem ragadott úgy magával, mint korábban a Nyakigláb Apó. Sallie története nem volt csupa móka és kacagás, ettől függetlenül jól szórakoztam olvasás közben. Tipikus lányregény, ami jót tesz az ember lelkének. Bővebben: http://anniekonyvesblogja.blogspot.co.at/2016/04/jean-w…
Teljesen elbűvöl az írónő. Gyorsan meg is néztem mikor írta ezt a regényt. Megállapításaim: 1. Nagyon aktuális manapság is a mű. (talán egyetlen gondolat nem tetszett, de lehet, csak nem értelmezten megfelelően). 2. Kötelező olvasmány lenne az általam kormányolt országban, azok számára, akik árvazházakkal, hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával foglalkoznak. 3. Nagyon érdekelne az írónő életrajza stb., ha valaki tud segíteni, előre is köszönöm. :):)
Egy száz évvel ezelőtti ifjúsági regénytől még úgy sem vártam sokat, hogy külön ajánlották. Ahogy egyre távolabb esek az ifjúsági célcsoporttól, erősödik bennem a felismerés, hogy az embereknek tényleg végtelen kapacitásuk van a nosztalgiára – nekem viszont nem volt dolgom Jean Webster könyvvel, eddig. Szerencsére nem kötelező ismerni az előzményt, hogy elolvashassuk a Nyakigláb apó folytatását. És ez egy jó könyv. A főhősnő levelezésének időrendbeli gyűjteménye, az árvaházigazgatás kezdetétől – fejlődésregény és nevelési regény, napló- és szerelmesregény. A szöveg stílusa Borbás Mária fordítót is dícséri, szórakoztató és könnyed, felnőttként is élvezhető. A mindennapi eseményekből kirajzolódó szereplők és cselekmény szpojlerezése helyett inkább azt jegyzem meg, hogy amíg nem lapoztam (na jó, kattingattam) az író életrajzába, azt hittem, jóval későbbi könyv: sok olyan attitűd és probléma kerül elő, amik még ma is aktuálisak. Nők és karrier ügyben mintha csak a tizes évek amerikájában élnénk ma, itt. A könyv nagyon pozitív kicsengését a háttérben árnyalja némi szenvedés és tragédia, de leginkább az izgalom, humor és problémamegoldás hajtja ezt a gyorsan kiolvasható kis csíkost. Tényleg jó volt.
Minél többet tanulmányozom a férfiakat, annál jobban megszilárdul az a meggyőződésem, hogy mindegyikben egy kölyök lakik, csak olyan nagyra nőtt, hogy már nem lehet elfenekelni.
Sajnos alighanem igazad van: női fortély, nagy hűhóval megbocsátani a férfinak, azután az idők végtelenségéig másról se beszélni neki. Tudod, Gordon, nekem valójában fogalmam sincs róla, mit jelent az, hogy „megbocsátani”. Nem foglalhatja magában a „feledés”-t, az ugyanis fiziológiai folyamat, és nem függ az akarattól. Mindannyiunknak van egy csokorra való emlékünk, amitől boldogan megszabadulnánk, de valahogy épp ezek a legragaszkodóbb természetűek. Ha a „megbocsátás” annyit jelent: megígérem, hogy többet nem beszélek valamiről – nos, ezt kétségtelenül meg tudom tenni. De nem mindig okos dolog, magunkba fojtani egy kellemetlen emléket. Ott forr, erjed a mélyben, és átjárja az embert, akár a méreg.
Szokásos vizsgálatunk első lépéseként elküldtünk egy referencia-űrlapot a germantowni lelkésznek – ott laknak ugyanis J.F.B.-ék. Van-e birtoka? Rendesen fizeti-e a számláit? Nem bántalmazza-e az állatokat? Jár-e templomba? Szokott-e veszekedni a feleségével? És még tucatnyi pimasz kérdés. A jelek szerint jó humorú lelkészre bukkantunk. Nem körmölt részletes választ valamennyi kérdésre, hanem átlósan ezt írta a kérdőívre: „Nem bánnám, ha engem kívánnának örökbe fogadni!”
Ritkán töltöm álmatlanul az éjszakát, de ha mégis, akkor megváltom a világot. Nem fura, mennyivel élénkebben jár az ember agya, ha ébren fekszik a sötétben?
Szívből óhajtom, bárcsak az egerek, kígyók, békák és giliszták ne volnának hordozhatóak. Sose lehet tudni, mi lappang egy ártatlan képű gyermek zsebében.
