Német eredetű, de már a XIX. század első felére elmagyarosodott középosztálybeli családban született. Édesapja, Hóman Ottó klasszika-filológus volt. Középiskolai tanulmányait a fővárosban végezte. 1907-ben a budapesti egyetemen középiskolai tanári szakvizsgát tett. 1908-ban A magyar városok az Árpádok korában című értekezésével bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1908-tól a budapesti Egyetemi Könyvtár segédtisztje, 1909-től könyvtártisztje, 1915-22-ben könyvtárőre; a Tanácsköztársaság idején a könyvtári tanfolyam előadója. 1922-23-ban a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának (Országos Széchényi Könyvtár) igazgatójaként, 1923-32-ben a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként tevékenykedett. Egyidejűleg 1917-től a budapesti egyetemen a középkori magyar művelődéstörténet magántanára, 1922-től a magyar történelem (1526-ig) helyettes, 1925-32-ben nyilvános rendes tanára volt.

Személye részben meghatározta a két világháború közötti kultúrpolitikát. 1932. októbere - 1938. májusa között vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1938. május-júliusban tárca nélküli nemzetnevelésügyi miniszter, 1939. február és 1942. július között ismét vallás- és közoktatásügyi miniszterré nevezték ki. Minisztersége idején épült ki az egységes középiskolai rendszer és a tanfelügyelő-hálózat, s ekkor rakták le a nyolcosztályos iskola alapjait. Támogatta a szegény, de tehetséges gyermekek értelmiségi pályára való lépését. Ennek érdekében hozta létre 1937-ben a Horthy Miklós-ösztöndíjat, amelynek keretében évente majdnem ezer „szegény sorsú, szorgalmas és nemzethű” középiskolás, egyetemista és gyakornok kapott évi 200-600 pengőt. Támogatta 1939-ben a Bolyai Kollégium (1942-től Györffy Kollégium) megalakítását Budapesten, amely a második világháború utáni népi kollégiumoknak is mintaként szolgált. Az itt összegyűlt szegény, de tehetséges parasztfiatalok nem fizettek tandíjat, és internátusi ellátásuk is ingyenes volt. Mindezt az Országos Tehetségkutató Intéző Bizottság felállítása tetézte 1941-ben. Ez évente hatszáz tehetséges, de szegény sorsú falusi gyermek ingyenes középiskolai beiskolázásáról gondoskodott. 1932-45-ben kormánypárti programmal a székesfehérvári választókerület országgyűlési képviselője volt. 1944 novembere - 1945 márciusa között Sopronban tartózkodott és alkalmanként részt vett a nyilas országgyűlés tevékenységében. Politikai felfogását a történelmi szükségszerűségnek tartott németbarátság jellemezte, de nem volt a nemzetiszocializmus híve. 1945. március végén Nyugatra távozott. 1945. július elején Bad Aussee-ben tartóztatták le az amerikai hatóságok, és novemberben visszaszállították Budapestre. A népbíróság 1946-ban háborús bűnösként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, hiába állt ki mellette többek között Szekfű Gyula és Kosáry Domokos. 1946-tól a budapesti Gyűjtőfogházban, 1950 márciusától haláláig a váci börtönben raboskodott. Szervezete nehezen viselte a megpróbáltatásokat. A jól megtermett férfi a beszámolók szerint rövid idő alatt 60 kilogrammra fogyott. Maradványait 2001-ben azonosították a váci rabtemetőben.

A magyar történettudomány egyik jelentős alakja volt. A II. világháborút követően a politikus Hóman Bálintról kialakított kép évtizedeken át meghatározta a történészről formált véleményt. A középkori magyar történelem több területén (forráskutatás, a honfoglalás kora, pénztörténet, gazdaságtörténet) alkotott maradandót. Munkásságának kezdete óta foglalkoztatta a magyarság őstörténete, illetve a honfoglalás és a magyarok elhelyezkedése, továbbá a székelyek eredete. A Magyar pénztörténet 1000-1325 című munkája mérföldkőnek számított. Az Egyetemi Könyvtár munkatársaként tanulmányozta a külföldi és magyar szakirodalmat, felhalmozta azt a széles körű tudást, amely nélkül historiográfiai művei nem születhettek volna meg. Szekfű Gyulával írt Magyar Története alapvetően befolyásolta több nemzedék történelem-szemléletét. A két világháború közötti Magyarországon ő volt a szellemtörténet egyik tudománypolitikai vezéregyénisége. Ugyanakkor néhány művét a kortársak kritikusan szemlélték. A hun–magyar rokonságról szóló tézisét, mely szerint Álmos, Árpád és utódaik Attila egyenes ági leszármazottai lettek volna, cáfolta a mai történettudomány.

A Magyar Tudományos Akadémia 1918. május 2-án levelező, 1929, május 10-én rendes tagjává választotta. A magyar királyság pénzügyei és gazdaságpolitikája Károly Róbert korában című székfoglaló előadása 1921-ben jelent megnyomtatásban. 1933. május 19-én igazgató tag lett. 1945. július 20-án kizárták a tagok közül. 1918-tól a Szent István Akadémia rendes, 1935-től tiszteletbeli tagjai közé emelték. Számos tudományos intézmény emelte soraiba. 1939-től a Porosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli, tagja, a Magyar Numizmatikai Társulat, a Tudományos Társulatok és Egyesületek Országos Szövetsége, a Minerva Társulat, 1933-45-ben a Magyar Történelmi Társulat, 1934-45-ben a Magyar Nemzeti Múzeum, 1941-45-ben a Teleki Pál Tudományos Intézet, 1942-45-ben a Körösi Csoma Társaság elnöke, 1933-45-ben a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság tiszteletbeli elnöke volt. A Magyar Néprajzi Társaság elnöke, majd védnöke. 1933-tól a Budapesti Philologiai Társaság, 1939-től a Magyar Nyelvtudományi Társaság tiszteletbeli tagja. A budapesti egyetem 1935-ben, a pécsi egyetem 1935-ben, a budapesti műszaki és gazdaságtudományi egyetem 1935-ben, a kolozsvári egyetem 1940-ben avatta tiszteletbeli doktorrá. A Lengyel Történelmi Társulat, a helsinki Finnugor Társulat tiszteletbeli tagjai közé választotta. 1930-ban Corvin-koszorút, 1935-ben Corvin-láncot kapott. 1936-ban magyar királyi titkos tanácsossá nevezték ki.

Fő művei: A magyar városok az Árpádok korában. Bp., 1908., új kiadása: Máriabesnyő-Gödöllő, 2005.; A zágrábi püspökség alapítási éve. Bp., 1910.; Az első állami egyenes adó. Adalék az európai adótörténethez. Történeti Szemle, 1912.; Magyar pénztörténet 1000-1325. Bp., 1916., reprint kiad. 1991.; A magyar nép neve a középkori latinságban. Történeti Szemle, 1917.; A magyar címer történetéhez, Turul, 1918–1921.; II. András – és IV. Béla kori szlavon dénárok. Numizmatikai Közlöny, 1919–1920.; Tudományos történetírásunk megalapítása a XVIII. században. Bp., 1920.; A székelyek eredete. Bp., 1921.; A magyarság megtelepülése. Bp., 1920.; A magyar királyság pénzügyei és gazdasági politikája Károly Róbert korában. Bp., 1921.; A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése. Bp., 1923.; Újabb őstörténeti kutatások. Századok, 1923.; Geschichtliches im Nibelungenlied, Berlin, 1924.; A forráskutatás és a forráskritika története Magyarországon. Bp., 1925.; A magyar hun hagyomány és a hun monda. Bp., 1925.; A Szent László-kori Gesta Hungarorum és XII-XIII. századi leszármazói. Bp., 1925.; A forráskutatás és forráskritika története. Bp., 1925.; A magyar történetírás első korszaka. Pécs, 1927.; Magyar Történet. Társszerző: Szekfű Gyula. I-V. Bp., 1928-34., 7. kiad. I-V. Bp., 1941., reprint kiad. I-V. 1990.; Fejérpataky László emlékezete. Bp., 1928.; A Magyar Nemzeti Múzeum öt éve. Bp., 1929.; A történelem útja. A magyar történetírás új útjai. Szerk. Bp., 1931.; Külpolitikai irányok a magyar történetben. Bp., 1931.; Szent István. Bp., 1938; németül: Breslau, 1941.; Hóman Bálint munkái. I-III. Bp., 1938.; Gli Angioni di Napoli in Ungheria 1290-1403. Róma, 1938.; Geschichte des ungarischen Mittelalters. I-II. Berlin, 1940.; Hunyadi Mátyás. Bp., 1940.; Gestaltende Kraefte der ungarischen Geschichte. Bp., 1941. Magyar sors - magyar hivatás. Bp., 1942.; Ősemberek - ősmagyarok. Kiad. Szendrey Tamás - Clementis-Záhony Botond. Atlanta, 1985.; A történelem útja. Bp. 2002.

Róla szóló irodalom: Tóth László: Hóman Bálint, a történetíró. Pannónia, 1938.; Glatz Ferenc: Hóman Bálint és a nemzetiszocialisták összeütközése Székesfehérvárott 1944-ben. Fejér Megyei Történeti Évkönyv, 1970.; Szendrey Tamás: Hóman Bálint helye és szerepe a magyar tudományos életben. A XVIII. Magyar Találkozó Krónikája. Cleveland, 1978.; Glatz Ferenc: Hóman Bálint. Németbarátság, történelmi alapokon. Magyarország históriája az 1944. évben. Bp., 1985.; Glatz Ferenc: Nemzeti kultúra - kulturált nemzet 1867-1987. Bp., 1988. , Szendrey Tamás: Bevezetés. In: Hóman Bálint: Ősemberek - ősmagyarok. Atlanta, 1985., Szendrey Tamás: The Image of Empire: The Era of Louis the Great in the Writings of Bálint Hóman. In: Louis the Great, King of Hungary and Poland. Kiad. S. B. Vardy et al. New York, 1985.; Glatz Ferenc: Előszó a „Hóman-Szekfű"-höz. In: Hóman Bálint – Szekfű Gyula: Magyar Történet reprint melléklete. Bp., 1990.; Horváth László Béla: Hóman Bálint utolsó évei (1945-1951). Sic itur ad astra, 1993.; Ifj. Hóman Bálint: Emlékeim apám utolsó éveiről. Sic itur ad astra, 1993.; Nagy Péter Tibor: „Oktatásállamosítás” a harmincas években. Világosság, 1993.; Hóman Bálint a magyar-német kapcsolatokról. Kiad., bev. Bencsik Zsuzsanna. Világosság, 1994.; Ahol véget ért a tudomány. Hóman-ügy az Akadémián. Heti Világgazdaság, 1994.; Tőkéczki László: Hóman Bálint művelődési és művelődéspolitikai eszményei. Protestáns Szemle, 1995.; A Hóman-Mályusz-ügy. Kiad., bev., jegyz. Erős Vilmos. Aetas, 1996.; Farkas Gábor: Hóman Bálint pályaképe. (1885-1951.) Árgus, 2001. Gosztonyi József – Zombori Lajos: Hóman Bálint a magyar éremművészetben. Éremtani lapok, 2002.; Buza János: Utószó. In: Hóman Bálint: A történelem útja. Bp. 2002.; Gedai István: Hóman Bálint. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Szerk.: Pintér János. Bp., 2002.; Kosáry Domokos: Emlékeim Hóman Bálintról. História, 2003.

https://mult-kor.hu/20090512_homan_balint

*

Szekfű Gyula

2004. szeptember 1.

Szekfű Gyula a 20. századi magyar történetírás egyik legtöbbet alkotó és legtöbb, fergeteges vitát kiváltó egyénisége volt.

 

Szekfű 17 évesen

1883. május 23-án, Székesfehérváron született. A helyi cisztercita gimnáziumi, a pesti bölcsészkari, majd az Eötvös-kollégiumi tanulmányok után, még az első világháború előtt a közös császári és királyi levéltár munkatársa lett Bécsben. Szellemi fejlődésén ellentétes tudomány-módszertani és szemléleti hullámok hagytak nyomot - a marxista történetírás, valamint a gazdasági tények és jelenségek történetformáló erejét hirdető történelmi materializmus. Történelmi ösztöniségének és szellemének spirituális adalékának köszönhette, hogy felfogta és tisztába került azzal, hogy az emberi történet sokkal komplikáltabb annál, hogysem egy képlettel magyarázható lenne.

 

Első könyve 1913-ban jelent meg A száműzött Rákóczi címmel a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában. Szekfűnek ez az emigrációban élő Rákócziról írott tanulmánya hihetetlen érzelmeket váltott ki, és óriási viharokat kavart, a történetírói munkáktól merőben szokatlanul, nemcsak szűk szakmai körökben, hanem a korabeli társadalom legszélesebb köreiben is. E kényes témabeli állásfoglalásával, Rákóczi emberi inkarnációjával megsebezte a legendát. Szekfű reális, kételkedő, gyanakvó szelleme hajlott a képrombolásra. Történetírásában a kortól eltérő szemlélettel tartott vizsgálatot a népszerű politikai típus és irányzat felett. Ellenfelei politikai indítékokat, a függetlenségi hagyományok érvénytelenítését és a Rákóczi-kultusz lerombolásának szándékát vélték felfedezni a műben; az mindenesetre bizonyos, hogy a koalíciós kormányzás alatt magyar földbe helyezett fejedelem emberi, tehát szükségszerűen gyarló képének megrajzolása és Szekfű kurucok iránti egyértelmű ellenszenve sokak érzékenységét sértette, és kezdetben a történésztársadalmat is megosztotta.

A magyar állam életrajza (1918) c. művében azok, akik "feszítsd meg"-et kiáltottak rá, a német-magyar szövetség elmélyítésének politikai divatját látták. Szekfű a liberális és pozitivista történészek régi szemléletkörének sematizálásával szemben Szalay László illúziótlan szemléletéhez tért vissza, csak több adattal, érvvel és bizonyos módszerbeli újítással. Világnézetében a liberális, kismagyar, állami függetlenséget kívánó szemlélettel szemben európai alkalmazkodást és integrális államterületet kívánta. Ez az új felfogás, néhány rideg és kegyeletet sértő hasonlattal robbantotta ki körülötte a Rákóczi-botrányt.

Szekfűt szellemi lincselés fenyegette, ifj. Andrássy Gyula - az ellenzék vezére - síkraszállásának köszönhette eleven holttá nyilvánításának elkerülését.
A Tanácsköztársaság idején egyetemi tanárrá nevezték ki, majd éles váltásként a Horthy-korszak hivatalos ideológiájának kidolgozója lett - a szellemtörténeti módszert alkalmazva - a Három nemzedék megírásával, 1919-ben.

Művében három generáció lelki képét örökítette meg pontos árnyékolással, Széchenyitől Tisza Istvánig. Akik 1914-ben hozsannát kiáltottak feléje, most ellene fordultak, mert Szekfű rámutatott a reform-nemzedék tárgyi és eszmei eltévelyedéseinek s irrealitásának következményeire is. Állítása szerint: a magyar reformpolitika és nevelési rendszer csúcspontjának számító Széchenyi-féle gondolatrendszert a francia radikalizmus és a német liberalizmus söpörte félre.

A trianoni korszak keresztény politikája viszont szívesen adoptálta Szekfű művét, míg sokan tiltakoztak a nagy korszak lebecsülése ellen. Vizsgálatainak és adatainak ültetvényeiből egyes pártok bunkókat vágtak, hogy fejbe verjék velük ellenségeiket, míg mások Szekfűt opportunizmussal, a hatalomra jutottak körüludvarlásával, a demagógia erősítésével vádolták. Hajlandósága és kedve ellenére csináltak belőle politikust: 1922-től külügyminiszteri osztálytanácsos, 1927-től 1938-ig Bethlen István politikáját támogatva a Magyar Szemle szerkesztője. Neves és elismert szaktekintély, a Hóman Bálinttal közösen írt Magyar Történetszerzője.

Bethlen bukása, Gömbös kormányra kerülése után eltávolodott a kormány politikájától, s 1935-ben már rámutatott a Magyarországot fenyegető német fasiszta veszélyre, konzervatív, katolikus oldalról bírálva a hitlerizmust. A II. világháború kitörése után a nyilvánosság előtt is hangot adott antifasiszta nézeteinek.

A háború után Magyarország első moszkvai követe, majd nagykövete. 1953-tól országgyűlési képviselő, 1954-től haláláig, 1955-ig az Elnöki Tanács tagja. 
Hosszú utat tett meg az idealista történetfilozófia befolyása alatt készült első műveitől (1904-16) a szellemtörténeti irányzat magyaroszági képviseletén át (1916-35) a fasizmussal való nyílt szembefordulásáig, a népi demokrácia igenléséig. Fiatalkori műveit Habsburg-barát szemlélet, de nagy iskolázottság, magas színvonalú forráskritika, a történeti adatok és irodalom alapos ismerete jellemzi. Erről az oldalról fordult szembe a Thaly Kálmán által képviselt romantikus-nacionalista történetfelfogással. Későbbi művein L. Ranke és a németországi szellemtörténeti irányzat, főleg F. Meinecke hatása érezhető.

Az idős Szekfű

 

A pozitivista történetírás a maga rendszertelen, de felbecsülhetetlen jelentőségű anyagközlésével és monográfia-kiadványaival rengeteg homályos részletet tisztázott. Szekfű maga is derekasan részt vett ebben a teljesítményben. Mint mindenki máséban, az ő munkájában is előfordulnak tárgyi tökéletlenségek, ami egy ekkora anyag esetében kiküszöbölhetetlen.

A kismagyar történetszemlélet a közvéleményt és a közhangulatot hozzászoktatta a török hódító rendszerhez, majdnem rokonszenvessé téve azt (Jókai, Takáts Sándor, stb.). Szekfű kegyetlenül végzett ezzel a megejtő varázsú historizálással, fölfedte a magyar-török viszonylatokat, de nem volt kíméletes a katolikus restaurációval összeforrt Habsburg-abszolutizmus iránt sem. A kiegyezés utáni időszak bizonytalansága és történeti anyaga Szekfűt nehéz helyzet elé állította.

A Kiegyezés emléke az 1920-as években még elevenen élt az emberekben, eszméi hatottak a társadalomra. Szekfű sehol sem tudta megvetni a lábát, pályája - történész, publicista, egyetemi tanár, a MTA tagja, politikus - igen nagy ívű, de rendkívül ellentmondásos. Egy biztos: Szalay László és Salamon Ferenc óta ő volt korának legszebben író történésze.

Forrás:
Szelke László: Szekfű Gyula - Nép, nemzet, állam (Válogatott tanulmányok)
Pethő Sándor: Szekfü Gyula történetírása