A homeopátia (a görög ὅμοιος, homoiosz = hasonló és πάθος, pathosz = szenvedés, kór szavak összetételéből) egy úgynevezett alternatív gyógymód, amit Samuel Hahnemann dolgozott ki 1796-tól kezdődően. A gyógymód Hahnemann azon az elméletén alapul hogy a „hasonló a hasonlót gyógyítja”, miszerint az az anyag, amely a betegség egyes tüneteit okozza egészséges emberekben, az képes meggyógyítani a beteg embereket is, megfelelő hígításban. Számos akadémikus tudós és értelmiségi szerint a homeopátia áltudomány. Szerintük a homeopátia hatását magyarázó alapelvek a fizika és a kémia ismert törvényeivel nem egyeztethetők össze, és soha nem jelent meg egyetlen valódi, számukra elfogadhatónak ítélt bizonyíték sem, ami igazolná a homeopátiás gyógymódok hatékonyságát.[1] Ennek ellenére Magyarországon és Európában sokan használják humán és állatgyógyászatban, és elégedettek eredményeivel.

Alkalmazói szerint a betegségek olyan úgynevezett „potenciált” szerekkel kezelhetők, amelyek egészséges emberben a betegséghez hasonlótüneteket váltanak ki. A potenciálás szakaszos hígítással, és az egyes hígítások közötti „dinamizálással” (pl. dörzsölés, rázás, áramoltatás) történik. Állításuk szerint ezzel megszüntethetők a szer toxikus hatásai, míg a vivőanyag (többnyire víz, alkohol vagy cukor) átveszi a szer bizonyos tulajdonságait. A végtermék gyakran annyira híg, hogy vegyileg megkülönböztethetetlen a tiszta vivőanyagtól.[2][3][4]

A homeopátia placebohatáson túli hatásosságát tudományos és klinikai vizsgálatok nem támasztják alá.[5][6][7][8] A homeopátiás készítmények gyakran oly mértékig vannak hígítva, hogy az eredeti oldatból csak csekély valószínűséggel kerül akár egyetlen molekula is a végtermékbe, így az ezen szerekkel végzett kezelés farmakológiai hatása valószínűtlen,[9][10] és alapvető mai tudományos elveket sért.[11]

Kétségtelen azonban, hogy a homeopátia alkalmazói (hívei?) sosem állították, hogy a homeopátiás hatásmechanizmus során molekuláris szinten történne az ún. „homeopátiás hatás” zöme ill. lényege. Állítják viszont, hogy a kontrollcsoportos vizsgálat nem alkalmas a homeopátia megítélésére, mivel szerintük ők sokkal több tünetet vesznek figyelembe (és nemcsak tünetet, hanem egyéb jellemzőket, állapotokat, jellegzetességeket is), mint a hivatalos orvoslás, és szerintük ezért szinte lehetetlen kontrollcsoportot összeállítani. Az is tény ugyanakkor, hogy homeopátia alkalmazói (hívei?) még eddig sosem mutattak be semmilyen tudományosan elfogadható bizonyítékot a kontrollcsoportos randomizált kettős vakpróba helyett. Tehát a homeopátia hatékonysága tudományosan nem igazolt, nagy, randomizált tanulmányok alapján legjobb esetben is csak placebohatással bír.[12][13][14] Azonban időről időre megjelennek olyan közlemények, amelyek homeopatikus hígítású ágensek kimutatható biológiai, biokémiai hatásáról mint érdekes jelenségről számolnak be.[15][16][17][18] Ezen publikációk azonban egytől egyig rendelkeznek valamilyen metodikai-tudománytechnikai hibával; a leggyakoribb, hogy hiányzik a megfelelő kontrollcsoport, vagy túl kevés alanyon végzik el a kísérleteket.

A homeopátia kritikusai kiemelik, hogy kevés színvonalas tanulmány van, amely a gyógymód hatásosságát alátámasztaná, következtetéseik nem határozottak, és a megismételhetőségük – ami ma a tudományos megalapozottság egyik kulcstényezője – a legjobb esetben is problematikus.[19] A hatásosságot alátámasztó, meggyőző tudományos bizonyítékok hiánya[20] és az aktív hatóanyag nélküli szerek használata miatt a homeopátiát áltudománynak,[21] kuruzslásnak[22][23][24] vagy – egy 1998-as áttekintő cikk szavaival – „legjobb esetben placeboterápiának, legrosszabb esetben sarlatánságnak” tartják.[25]

Függetlenül a homeopatikus szerek hatásosságától, a betegek a placeboeffektus révén valóban tapasztalhatják a közérzetük javulását. Így javulhatnak olyan tüneteik, amelyeket pszichikusan vagy viselkedés útján a beteg egyén befolyásolni képes, úgymint krónikus fájdalom, kimerültség, szorongás vagy depresszió,[26] bár a használók (hívek?) ennél szélesebb tünetkörről számolnak be. A konvencionális szerek tesztelésére és forgalomba hozatalára vonatkozó jogszabályok számos országban nem terjednek ki a homeopatikus szerekre.[27] A homeopátiát évente legalább egyszer igénybevevők száma 2 százalék (Egyesült Királyság és Egyesült Államok)[28][29] és 15 százalék (India, ahol a tradicionális medicina részét képezi)[30] között változik. Az Egyesült Királyságban a National Health Service (a helyi közegészségügyi szolgálat) öt homeopatikus kórházat üzemeltet,[31] és az angliai háziorvosok 5,9–7,5%-a, a skóciai háziorvosoknak pedig legalább 12%-a rendelt homeopátiás szert az 1990-es években.[32] Másfelől az angliai háziorvosok által felírt homeopatikus készítmények száma 2005 és 2007 között 40%-kal esett vissza, és mindössze 0,006%-át teszi ki a teljes gyógyszerrendelésnek.[33] 2005-ben világszerte mintegy 100 000 orvos alkalmazta a homeopátiát, így ez az egyik legnépszerűbb és legszélesebb körben alkalmazott kiegészítő gyógymód.[34]

Az ausztráliai National Health and Medical Research Center 1800 homeopátiával kapcsolatos kutatást vett metaanalízis alá, ezekből mindössze 225 ütötte meg a tudományosság ma elvárt minimális szintjét. A vizsgálatok alapján azt a következtetést vonták le, hogy a homeopatikus szereknek semmilyen egészségi hatásuk nincsen a minden esetben létező, ezért a nullapontnak tekinthető placebohatáson kívül, így gyógyszerként való alkalmazásuk nem felel meg az orvoslással szemben támasztott alapvető elvárásoknak sem.[35]

A fenti eredményekre is alapozva az EASAC (az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete) 2017-es jelentésében[36] azt javasolja, hogy a homeopatikus szereket ugyanazon tudományos szempontok szerint értékeljék, mint a hagyományos gyógyszereket és amíg ez egy adott készítmény esetén nem valósul meg, addig a egészségügyi rendszerek ne adjanak támogatást a homeopátiás szerek vásárlásakor. Mindemellett javasolják, hogy az állam kötelezze a homeopátiás szerek gyártóit, a termékeik pontos hatóanyag-tartalmának közlésére, valamint hogy reklámjaikban a szerek hatékonyságáról csak tudományosan alátámasztott tényeket közölhessenek.

A homeopátia önmeghatározása[szerkesztés]

A homeopátia az élő szervezet egyensúlyának (homeosztázisának) helyreállítását célozza meg. A homeopaták (a homeopátia képzett szakemberei) a homeopátiát önmagában vagy kiegészítő eljárásként alkalmazva a szervezet áthangolásával, harmonizálásával próbálják gyógyítani a betegségeket. Ennek a folyamatnak gyakran része a kezelés alatti figyelmes és elfogadó hozzáállás is. A homeopátiás szer feladata az öngyógyító folyamatok beindítása, segítése. A homeopátia holisztikus gyógymód, szándéka szerint nem csak a betegséget, hanem az egész embert gyógyítja.[37]

A homeopátia az idők folyamán sokat változott, és folyamatosan fejlődik. Főbb ágai a klasszikus, a klinikai és a komplex homeopátia. A homeopaták egy része hagyományos orvosi képzettséggel is rendelkezik (egyes országokban, így például Magyarországon, ez törvényileg is kötelező[38]). Egyes szakterületeken homeopátiában nem képzett orvosok, illetve képzett egészségügyi dolgozók is használnak homeopátiás készítményeket (pl. szülészet, sportorvoslás[39]).

A homeopátia alaptételeit S. Hahnemann fektette le Organon című alapművében.[40]

A homeopátia alaptételei[szerkesztés]

• A gyógyítás a beteg egészségessé tételét jelenti, és nem tudományos elméletek, teóriák gyártását.
• Az orvost a betegségek megszüntetésében a tünetek és azok változásai irányítják. A homeopata orvos a tünetek összességét vizsgálja.
• A betegség a tisztán anyagtalan (immateriális) életerő elhangolódásán alapszik.
• Ha egy homeopátiás szert egészséges embernek beadunk, akkor ő különféle, a szerre jellemző tüneteket produkál. Ez a jelenség a szervizsgálat (proving) alapja.
• Hasonló a hasonlót gyógyítja: a betegség olyan szer(ek)től fog meggyógyulni, amely(ek) egészséges embereknél e betegség tüneteihez hasonló tüneteket produkált(ak).
• Hígítás és dinamizálás (összességében potenciálás) során az anyagoknak egészen új, addig ismeretlen gyógyító tulajdonságaik tárulnak fel.
• A gyógyulás azáltal következik be, hogy a homeopátiás szer (potenciáltsága/dinamizáltsága révén) a betegséghez illeszkedő információtszolgáltat a szervezet számára, és erre válasz a gyógyulási reakció.
• A betegségeket nemcsak lokálisan kell kezelni, hanem (például a bőrtünetekkel együtt) belsőleg adott homeopátiás szerekkel is.
• A hivatalos orvoslás gyógyszerei sokszor komoly mellékhatásokat, sőt néha a betegnek túl sok kárt is okoznak.

Története[szerkesztés]

A homeopátiát Samuel Hahnemann (1755–1843) német orvos, kémikus alkotta meg 1790 és 1843 között.[40]Hahnemann az akkoriban a malária gyógyítására sikerrel alkalmazott kininnel kísérletezve azt figyelte meg, hogy egészséges embereken a szer ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint a betegség maga. Következtetése az volt: similia similibus curantur, azaz „hasonló hasonlót gyógyít”, ami a mai napig a homeopátia első és legfontosabb elve maradt. Hahnemann feltételezte, hogy paradox módon, minél kevesebb a hatóanyag a szerben, annál erőteljesebb a hatása. Ezért sokszorosan hígította a hatóanyagokat. Később úgy tapasztalta, hogy szereinek hatékonysága nőtt, miután lovaskocsin szállította őket[41]; ezért bevezetett egypotenciálásnak nevezett eljárást is, ami lényegében mechanikai rezgetést, rázást-ütögetést jelent.

Hahnemann eredményeit először 1796-ban publikálta A kísérletes orvosságok gyógyerejének új alapokon való meghatározása, ezek néhány előzménye címen a Hufelands Journalban. Később a homeopátiára vonatkozó összefoglaló művét az Organon der rationellen Heilkunde címmel jelentette meg 1810 és 1842 között hat alkalommal. Másik fontos műve a Reine Arzneimittellehre (1811).

A homeopátia gyorsan elterjedt Hahnemann határozott fellépésének, a folyóiratoknak és a korabeli gyógymódok brutalitásával szembeni érzelmi ellenállásnak köszönhetően. Az akkoriban szokásos gyógymódok: érvágás, hashajtás, hánytatás,izzasztás, köpölyözés, különféle (gyógy-)szerek hatalmas adagokban történő alkalmazása mellett – amelyek a betegségek lefolyásának helyes megfigyelését is lehetetlenné tették – a homeopátia humánus, ám bizonyítatlan gyógymódnak számított.

A kis mennyiségek használata miatt különösen sokat gúnyolták a homeopatákat. Alapvető különbség volt a korabeli akadémikus orvosláshoz képest az is, hogy a homeopátiás szemléletben a szervezet öngyógyító képességét igyekeztek serkenteni. Hahnemann idejében kb. 200 szer állt a homeopata rendelkezésére, mára több mint 4000 létezik.

A homeopátia elveit is alkalmazva fejlődött ki Németországban többek között az antropozófus orvoslás. Az íriszdiagnosztika felfedezője, Péczely Ignác pályafutása is laikus homeopataként indult, de később más utakra tért. A korai időszakban a laikus homeopaták jelentős része kapcsolatba került áltudományos módszerekkel is; a modern korban ez csak egyes laikus homeopatákra jellemző.

A homeopátia Magyarországon[szerkesztés]

Magyarországon az 1820-as évekre vált ismertté a homeopátia. Nevét hasonszenvnek magyarították, vagy szelíd gyógymódnak nevezték. Egyre több orvos tért át erre az új gyógyító módszerre. Az első homeopata nemzedék tekintélyes tagja volt Bakody József, Forgó György (Pest vármegye főorvosa), Attomyr József, Almási Balogh Pál (Széchenyi István és Kossuth Lajos háziorvosa, barátja). Ehhez az első generációhoz tartozott, de a homeopátiával csak később, az 1830-as években ismerkedett meg Kovách Pál (győri orvos, ismert drámaíró), Argenti Döme váci orvos, Moskowitz Mór (az egyik legelső zsidó származású polgár, aki az uralkodótól nemesi címet kapott), vezekényi Horner István (a gyöngyösi kórház alapítója), Ivanovich András, Hausmann Ferenc. A 19. század első évtizedeiben még lehetőségük nyílt személyesen is találkozni Hahnemann-nal. Attomyr Józsefről, Kovách Pálról, Moskowitz Mórról és Almási Balogh Pálról biztosan tudjuk, hogy Hahnemann személyes hatására váltak elkötelezett homeopatákká.

1819-ben – a hivatalos orvosi és gyógyszerészi intézmények tiltakozásának hatására – császári rendelettel tiltották be a homeopátiát a Habsburg Birodalom területén, de a tiltást nem tartották be szigorúan. 1837-ben a tiltó rendeletet vissza is vonták.

Az 1820–30-as években a nagyvárosokban több magánalapítású homeopátiás egészségügyi intézmény nyílt. Az első közülük, a nagyváradi homeopátiás lelkibeteg-gondozó, az 1820-as évek elejétől működött Sztaroveszky doktor vezetésével. 1833-ban Kőszegen, majd 1838-ban Gyöngyösön is homeopátiás kórház nyílt. Ez utóbbi 1872-re százhúsz fekvőbeteget tudott ellátni – ez volt a mai gyöngyösi városi kórház jogelődje. Ötvenhárom éven keresztül homeopátiás gyógyítás folyt az intézményben.

Az 1831-es országos kolerajárvány idején a homeopaták olyan jó eredményeket értek el a gyógyításban, amelyek már szélesebb társadalmi körben felhívták rájuk a figyelmet. 1830-ban megjelent Hahnemann Organon című műve negyedik kiadásának magyar fordítása (Bugát Pál és Horváth József orvosok munkája).

Az 1860–1870-es években Magyarországot a homeopátia fellegvárának tartották. 1865. december 28-án tizenöt orvos megalakította a Magyar Hasonszenvi Orvosegyletet a Tudományos Akadémia egyik termében. Elnöke Almási Balogh Pál, alelnöke Argenti Döme, első titkára Szontagh Ábrahám lett. Rendes tagjai közé csak orvosi diplomával rendelkező homeopatákat vettek fel.

1866-ban megnyílt az első hasonszenvi kórház Pesten: a Bethesda (a könyörületesség hajléka), amelyet a pesti német református gyülekezet tartott fenn. Egyik létrehozója és főorvosa Bakody Tivadar volt, az ápolónői feladatokat német diakonisszák látták el. Ez az intézmény volt a maiBethesda Gyermekkórház jogelődje.

Az egylet egyik fontos célkitűzése – ingyenes járóbeteg-rendelő létesítése Pesten – 1867-ben valósult meg Szontagh Ábrahám és Wurda Sándor vezetésével Terézvárosban, a Kiskereszt (más néven Kismező) utcában. 1870-ben megnyílt a második magánalapítású homeopátiás kórház Pesten, a ferencvárosi Fő (később Knézich) utca 15. sz. alatt: az Elisabethinum. A kórház fővédnökségét Erzsébet királyné vállalta, róla kapta a nevét az intézmény. Az ápolónői feladatokat irgalmasrendi apácák látták el.

1871-ben megalakult a pesti egyetem orvosi karán az első, majd 1873-ban a második homeopátiás tanszék (az országgyűlés többségi támogatásával, de az orvosi fakultás ellenvetésével). Az egyik tanszék – Hausmann Ferenc vezetésével – a tudományos kutatásokra szakosodott, Hausmann halála után, 1876-ban megszűnt. A másik tanszéknek, amelyet Bakody Tivadar vezetett, a homeopátiás terápia gyakorlata volt a profilja. A két tanszék összesen harminchárom éven keresztül állt fenn. Ezekben az évtizedekben a fővárosban több homeopátiás szereket is forgalmazó bolt működött.

1874-ben a főváros közkórházában, a Szent Rókus Kórházban megnyílt egy hasonszenvi osztály, négy kórteremmel, hetven ággyal. Az osztályos főorvos Bakody Tivadar lett. (Ez az osztály 1885-ben átkerült az újonnan létrehozott Új Kórházba, amely később a Szent István Kórház nevet kapta.)

Az emberek érdeklődése a homeopátiás gyógymód iránt a 19. század végére csökkent, amikor az akadémikus orvoslás több, látványos tudományos eredményt hozott, a homeopátia terén viszont nem következett be nagy előrelépés. A fentebb ismertetett egészségügyi intézményekben nagyrészt megszűnt a homeopátiás gyógyítás, egyre kevesebb homeopata orvos praktizált, a laikus homeopaták száma is lecsökkent. A homeopátia ügyét Schimert Gusztáv (1877–1955) élesztette újjá, aki 1918-tól 1944-ig az Elisabethinum (későbbi nevénSzövetkezetek Erzsébet Kórháza) homeopátiás osztályát vezette, emellett kiterjedt magánpraxist folytatott. Orvosi működésébe orvosfiait is bevonta (közülük a legismertebb Szentágothai János professzor volt). 1935-ben a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Liga Budapesten tartotta 10. Kongresszusát. Az eseménynek a Gellért Szálló és a Lloyd-palota adott otthont. A kongresszusra huszonkét országból közel százötven homeopata érkezett.

1948-tól, illetve 1950-től a homeopátiát (más alternatív gyógymódokkal együtt) „kapitalista”, nem kívánatos gyógymóddá nyilvánították. A patikák államosításakor a homeopátiás szereket is be kellett szolgáltatni, így e módszer gyakorlása lehetetlenné vált.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács 1991-es, „nem bizonyított gyógyhatású, gyógyszerként el nem fogadott szerekről” szóló állásfoglalásában „a leghatározottabban ellenzi azoknak a gyógyhatásúnak vélt és hirdetett szereknek az orvosi, gyógyszer helyetti alkalmazását, melyeknek a kedvező hatása még nem bizonyított, melyek a jelenleg, nemzetközileg és hazánkban is érvényes rendelkezéseknek megfelelő vizsgálati procedúrán nem jutottak át, s azokat illetékesek nem minősítették.”[42] A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának a komplementer medicináról kialakított állásfoglalása a homeopátiát a filozófiai alapokon nyugvó eljárások közé sorolta be.[43] Miután a homeopátia gyakorlása hivatalosan is újra lehetségessé vált, 1991-ben megalakult a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület.

A homeopátia előnyei és hátrányai[szerkesztés]

A szócikk ezen szakaszának semlegessége vitatott. A vita részleteihez lásd a vitalapot. Ha nincs indoklás a vitalapon, bátran távolítsd el a sablont!

Előnyei[szerkesztés]

Kevesebb mellékhatás

Mivel a homeopátiás szerek többsége csak tiszta vizet, alkoholt vagy tejcukrot tartalmaz, fogyasztásuknak csak elvétve (például erős hatású szer szokatlanul kis hígításának alkalmazásakor) van mellékhatása, és általában más gyógymódokkal sem adnak keresztreakciót.[44][45]

Azonnal adható

A homeopátiás szerek alkalmazásához nincs szükség diagnózisra. Így már a betegség okainak felderítése előtt is javasolhatók a betegnek, és az alkalmazásukban rejlő placebohatás felhasználható a gyógyulás érdekében.

Olcsó

A homeopátiás szerek előállítása a klinikai tesztek kihagyása miatt minimális költséggel jár, ezért a konvencionális gyógyszereknél nagyobb lehet a haszonkulcsuk. Placebóként való alkalmazásuk esetén azonban figyelembe kell venni, hogy a drága gyógyszereknek gyakran nagyobb gyógyerőt tulajdonítanak a betegek.[41] Nem mellékesen még ezen olcsóság ellenére is a homeopátiás szerek bevétel/ráfordítás aránya (haszonkulcsa) rendkívül nagy, és ebből gyakorlatilag semmilyen K+F költség nem vonódik le, mivel olyan a homeopátiás orvoslásban egyszerűen nincs.

Környezetkímélő

A homeopátiás szerek gyártása elkerüli a természet kizsákmányolását. A homeopátia alapelveiből következik, hogy akár egyetlen darabhangyából (Formica rufa) el lehet készíteni annyi homeopátiás szert, amennyi elég egész Európa ellátására.

Hátrányai[szerkesztés]

Hatásossága független, megismételhető klinikai vizsgálatokkal nincs alátámasztva, s bár bizonyítására sok kísérlet történt, egyetlen olyan szakszerű és reprodukálható klinikai vizsgálat sincs, mely hatásosságát akár csak egyetlen betegségnél is alátámasztaná.

Nem fejlődik, a homeopátia túlnyomórészt a Hahnemann által kétszáz éve lefektetett elméleten alapszik, amely bizonyítást már saját korában sem nyert, és a mai tudományos felfogással is összeegyeztethetetlen. A növekvő hígításokkal erősödő hatás elmélete, illetve a hatóanyag „rezgéseinek” vivőanyagban képződő, a homeopátia mechanizmusaként emlegetett „lenyomata”, a tudomány mai állása alapján megmagyarázhatatlan elméletek.

A beteget veszélynek teheti ki. A homeopátiás szereknek csak elvétve van mellékhatásuk; ezzel a ténnyel gyakran érvelnek a homeopátia hívei. Itt meg kell emlékezni arról a tényről is, hogy az emberi szervezet egyénenként különbözik, így a mellékhatás mindig együtt jár a hatással. Eszerint ha egy szernek nincs mellékhatása, akkor nem lehet hatása sem. Veszélyt jelent, ha a homeopata lebeszéli páciensét a konvencionális medicina alkalmazásáról, mivel ezzel a beteg időt veszíthet, így állapota súlyosbodhat is, illetve szövődmények is jelentkezhetnek. Érte például kritika a homeopatákat olyan tanácsaik miatt, amelyekkel a betegnek konvencionális gyógymódok, mint a védőoltás,[46] a maláriaellenes szerek[41][47] és az antibiotikumok kerülését javasolták.[48] (Ámbár ez azért a legtöbb esetben egyfajta halasztási tanács szokott lenni.)

Határai ott vannak, ahol a szervezet öngyógyító mechanizmusai kimerülnek. Működésének elmélete mind Hahnemann, mind a placebóval kapcsolatos tudományos vizsgálatok szerint a szervezet öngyógyító mechanizmusainak felélesztése. (A placebohatás pszichoszomatikus mechanizmusokon keresztül a szervezet saját regenerációs és védekező működéseit teszi hatékonyabbá.) Ebből következik, hogy határai is ott vannak, ameddig ezek rendelkezésre állnak, és így vannak olyan esetek, amikor az eddig említett tudományos kétségek erőteljesebben felmerülnek (pl. akut invazív beavatkozást igénylő heveny betegség, vakbélgyulladás, tüdőembólia, szívinfarktus) ill. eleve csak kiegészítésként merülhet fel alkalmazása.

Elkészítésük[szerkesztés]

A homeopátiás szereket növényi, állati vagy ásványi anyagokból, fémekből vagy szintetikus anyagokból, ritkán pedig speciálisan kezelt kórokozókból készítik.[49] A kiinduló anyagok (őstinktúrák) növényi nedvek, állati mérgek vagy váladékok, ásványi oldatok vagy porok. Ezek hígított és potenciált oldatát általában apró cukorgolyókra (globulusokra) cseppentik, mert ilyen formában könnyen adagolhatóak. Léteznek azonban tabletták, kenőcsök, kúpok, injekciók és oldatok is.

Potenciálás[szerkesztés]

A homeopátiás szerek legsajátosabb jellegzetessége a hígítás. A gyógyszer készítése során az őstinktúrát több alkalommal valamilyen dipólusos molekulájú anyaggal (oldható tinktúrák esetén vízzel vagy alkohollal, oldhatatlan anyag esetén tejcukorral) hígítják, és minden hígítás során erőteljes mechanikai behatásnak vetik alá: rázzák („ütverázás”), dörzsölik („trituráció”) vagy áramoltatják („fluxiós potenciálás”). Ez az eljárás a potenciálás (más néven energetizálás vagydinamizálás), a homeopátia hagyományai szerint ugyanis minden egyes hígítás és rázás eggyel növeli a szer potenciaértékét. A potenciálást részben kézzel, részben géppel végzik.

Potenciafajták[szerkesztés]

A homeopátiás szerek dózisait a potenciálások száma és a hígítás mértéke alapján különböztetik meg:

• D-potenciák (vagy X-potenciák): a hígítások során mindig a tízszeresére hígították a kiinduló anyagot és a hígítások után mindig tízszer összerázták (a D potenciákat egyre ritkábban alkalmazzák).
• C-potenciák (vagy CH-potenciák): az őstinktúrát mindig a százszorosára hígítják és minden egyes hígítási lépésnél tízszer összerázzák.
• LM-potenciák (vagy Q potenciák): a kiindulási anyagot mindig az ötvenezerszeresére hígítják és százszor rázzák. Például az LM4 potencia 50 000⁴ = 6,25 · 10¹⁸ hígításnak felel meg.

Hatáselmélet[szerkesztés]

A homeopátia legnagyobb támadási felülete, hogy a feltételezett hatás mechanizmusa nincs kifejtve. A kutatások tapasztalati úton zajlanak, a homeopaták kifejezetten törekszenek a magyarázat helyett a szubjektív megfigyelésre összpontosítani.[40] A hígítás miatt egy C12-es potenciájú (azaz 100¹² = 10²⁴ hígítású) szerben már nagy valószínűséggel nem található az eredeti anyag egyetlen molekulája sem. Ezt gyakran olyan jelenségekkel próbálják áthidalni, amelyek a tudomány jelenlegi állása szerint hipotetikusnak, vagyis csak feltételezésnek lehet minősíteni, mert sem elméleti, sem kísérleti alátámasztással nem rendelkeznek, például a víz memóriájával magyarázva, ám ez a magyarázat a tudomány mai ismeretei szerint nem állja meg a helyét, hiszen nem tudjuk meg általa, hogy a szennyezett ivóvíz miben különbözik a homeopátiás szerektől (hacsak nem vesszük figyelembe a potenciálást, amire szintén nincsen tudományos hatásleírás), ahogy az sem ismert, hogy más vivőanyagok pl. a cukorgolyók hogyan közvetíthetik a hatást.

A homeopátia szerint minél hígabb az oldat, annál nagyobb a szer hatása, s megszûnnek a mellékhatások. Az a tény, hogy a hígításban már nagy valószínűséggel nincsen molekula az eredeti anyagból a homeopaták számára azért nem zavaró, mert nem kémiai-gyógyszerészeti hatással számolnak. Jeles szakértőik szerint majd az atomfizika, a kibernetika, a káoszkutatás módszerei fogják felderíteni a hatásmechanizmust.[50]

A homeopátiás szerek típusai és elnevezéseik[szerkesztés]

Monokészítmények[szerkesztés]

Egyetlenegy fajta növényből, állatból vagy ásványból készülnek. Elnevezésük a kiinduló anyag latin neve, mellette egy betű és egy szám, amely a potencia fajtáját és nagyságát jelzi. Például Solidago C6 = az aranyvesszőből készült őstinktúrát hatszor hígították fel a százszorosára és mind a hatszor erőteljes rázásoknak vetették alá.

Előnyeik: a szervezet kedvezőbben reagál egyféle ingerre, s ha az a panaszoknak megfelelően van kiválasztva, akár egy-két adagtól is jelentős javulás állhat be. Olyan, mint a lézerfény: keskeny a hatósávja, de ha jól célzunk, óriási a hatása.

Hátrányaik: pontos kiválasztásuk időigényes, néhány kérdést fel kell tenni a betegnek, panaszainak utána kell kérdezni, hogy hatékony szert találjunk neki. Pontatlan adagolás esetén tartós rosszabbodás (tünetek felerősödése) is előfordulhat.

Komplex készítmények[szerkesztés]

Többfajta (olykor 10-12 féle) komponensből állhatnak, amelyek egyaránt lehetnek növényi, állati és/vagy ásványi eredetűek. Elnevezésük gyári fantázianév, mellette nincsen betű és szám. (Az összetevők különböző mértékű hígításának lehetősége miatt.)

Előnyeik: elég a diagnózis vagy a panasz rövid megnevezése (például gyomorfájás), és nem igényel sok időt a kiválasztása. Olyan, mint a diffúz lámpafény: egy kicsit mindenhová bevilágít, de árnyékot is hagy.

Hátrányaik: pontatlanok, így előfordul, hogy sokáig adjuk, mégsem hat kielégítően.

A helyes szer megtalálása[szerkesztés]

Magyarországon a homeopátiás készítmények többsége vény nélkül kapható, mivel kimutatható hatóanyagtartalmuk nincsen. Ebből következően gyakori az öngyógyszerezés. Lehetséges ugyanakkor szakképzett homeopaták segítségét is igénybe venni.[51] A homeopata nagy hangsúlyt helyez az anamnézisre: számba veszi a beteg múltját, öröklött betegségeit, szokásait, életkörülményeit, érzéseit és tüneteit.[52] Ezután gyakran a hagyományos diagnosztikai módszerekkel is megvizsgálja betegét. Az így nyert információkból a legjellemzőbbeket kiválasztva meghatározza a betegségképet, majd ezt összeveti a gyógyszerképpel (azokkal a tünetekkel, amiket a szer kiindulási anyagának szedése egy egészséges emberen okoz), hogy megtalálja az arra az emberre leginkább jellemző homeopátiás szert.

Potencia megválasztása[szerkesztés]

• Alacsony potenciát (D6-D15 vagy C6-C12) akkor alkalmazzák ha főleg testi tüneteken szeretnének segíteni.
• Közepes potenciát (D30, C15, C30) akkor alkalmazzák, ha a probléma egyforma súllyal van jelen a testi, illetve a lelki síkon.
• Magas potencia (D200, C200 és magasabb) lelki tünetek esetén adható, illetve elsősegély esetén.[53]
• LM-potencia olyan esetben írható fel, ha a beteg életereje kicsi (például nagyon idős vagy súlyos beteg), ha sok allopátiás (egyéb) szert szed, vagy ha kapott egy magasabb potenciájú szert, és valami miatt folyamatos adagolásra van szükség.

A C12-es rövidítésű (alacsony, gyenge) hígítási arány fölötti, tehát C15, CH15, C30, CH30, C200, CH200, C1000, CH1000, 1M, C10000, CH10000, 10M, LM jelzésű szerek mindegyike lényegében (alkalmazástól függően) 100%-os cukros víz. Ennek ellenére a homeopaták mindenkit intenek, hogy magas potenciájú szert kizárólag szakember javasolhat.

Adagolás[szerkesztés]

Általában alkalmanként 1-5 golyót kell elszopogatni, de vannak olyan homeopaták (például az indiai Farokh J. Master), akik egy golyót feloldanak vízben, és alkalmanként összesen egy kortyot adnak a betegnek. Általában fontosnak tartják, hogy a szer tisztasága érdekében kézzel ne érintsük a golyókat, illetve hogy – mivel a homeopaták véleménye szerint a hatóanyag a nyálkahártyán keresztül szívódik fel – ne nyeljük le őket.

Mivel a homeopátiás szer információt tartalmaz, az információ (szerbevétel) ismétlése sokkal fontosabb az egy alkalommal adagolt szer mennyiségénél. Ismétlést általában az alábbiak szerint ajánlanak:

• D6 potenciát napi 4-8 alkalommal
• D12 és a C6 potenciát napi 3-6 alkalommal
• D15 és a C9 potenciát napi 1-4 alkalommal
• D30 és a C15 potenciát napi 1-2 alkalommal, vagy akár kétnaponta egyszer
• C30 potenciát heti 1-7 alkalommal (akár havonta is)
• D200 és a C200 potenciát 35 napnál nem gyakrabban (akár évente)
• C200-nál magasabb potenciák adagolásánál rendszerint a két adag közötti kivárás több mint egy hónap
• az LM potenciát folyamatosan adagolják, gyakran a dózis lassú, enyhe emelésével. Ilyen adagolást azonban csak szakértő felügyelete mellett szabad végezni.

Az adagolás a beteg egyéni érzékenységétől függ, ezért körültekintést igényel. Helytelen adagolás esetén tünetrosszabbodás fordulhat elő, amit meg kell tudni különböztetni a szervizsgálati tünetektől (helytelen szerválasztás esetén a beteg új, a szerre jellemző tüneteket mutathat) vagy aHering-szabály szerinti gyógyulás folyamatától, ami szintén a tünetek változásával járhat (a betegség felülről lefelé, belülről kifelé és időben visszafelé távozik, azaz megjelenhetnek bőrtünetek, vagy régi, akár gyermekkori tünetek is).

Homeopátiás szerekről írt szócikkek[szerkesztés]

• Aconitum (sisakvirág)
• Aesculus hippocastanum (vadgesztenye)
• Arnica (árnika)
• Belladonna (nadragulya)
• Caulophyllum thalictroides (kék indiángyökér)
• Chamomilla (orvosi székfű)
• Cimicifuga (rövidágú poloskavész)
• Cuprum metallicum (réz)
• Formica rufa (erdei vöröshangya)
• Glonoin (glicerin-trinitrát)
• Hypericum (közönséges orbáncfű)
• Ipecacuanha (útszéli hánytatógyökér)
• Lachesis (néma csörgőkígyó)
• Natrium muriaticum (konyhasó)
• Nitricum acidum (salétromsav)
• Nux vomica (farkasmaszlag)
• Pulsatilla (kökörcsin)
• Sepia (közönséges tintahal)
• Staphysagria (csípős sarkantyúfű)
• Symphytum (fekete nadálytő)

Kapcsolódó gyógymódok[szerkesztés]

• Antropozófus orvoslás
• Bach virágterápia
• Az elektrohomeopátiát vagy matteizmust Cesare Mattei fejlesztette ki a 19. század elején. Állítása szerint a homeopátia és a korai elektromos kezelések kombinálásával csodálatos eredményeket ért el, többek között a rák gyógyítása terén.[54] A siker hírére a módszer nagy érdeklődést váltott ki, és közel száz tudományos publikációban elemezték.[55]
• Az izopátiát Hahnemann tanai nyomán Johann Joseph Wilhelm Lux alakította ki az 1830-as években. Lux fő újítása az volt, hogy a betegségek okozóit vagy melléktermékeit használta gyógyszernek (például a gyulladásokból származó gennyet).[56][57] Ezt a gyakorlatot számos homeopata átvette, így sok mai, homeopátiás szernek nevezett termék voltaképpen izopátiás szer.[58]
• Schüssler sók

Viták, ellentétes nézetek a homeopátiáról[szerkesztés]

1. Tudományos szempontból a homeopátia a naiv népi gyógyászat „hasonló hasonlót gyógyít” elvének és a placebo (hatóanyagmentes álgyógyszer) keresztezése. Hahnemann saját elmondása szerint tapasztalati eredményekre alapozta módszerét, de annak helyességét független vizsgálatsorozat azóta sem erősítette meg, elmélete nem alakult ki, a továbbfejlesztés feltételei nem valósultak meg, lényegében a 18. század óta nem fejlődött, az akkori orvosi könyvek használata. Mindazonáltal a módszer erényei közé tartozik a placebohatás könnyen elérhető rendszerré formálása.

2. Hahnemann tanainak terjedése az orvostársadalmon belül már saját korában nagy vitát váltott ki. A politikai hatalom első reakciójaként 1819-ben, császári rendelettel a Habsburg Birodalom egész területén betiltották a homeopátia alkalmazását. Ennek ellenére éppen az arisztokrácia körében vált először népszerűvé az új gyógymód. Magyarország legbefolyásosabb főurai alkalmaztak homeopata orvosokat, például a Batthyány, Brunszvik, Esterházy, Festetics, Károlyi, Széchenyi, Viczay, Wesselényi és Zichy család tagjai. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy a hatóságok nem tartatták be szigorúan a tiltó törvényt, nem kobozták el a homeopátiás patikákat, így a homeopatáknak lehetőségük nyílt bizonyítani módszerük hatásosságát. 1837-ben helytartótanácsi rendelettel visszavonták a tizennyolc évvel előbbi tiltást és engedélyezték a homeopátia alkalmazását. Ezzel elhárult az akadály a hivatalos érdekérvényesítés útjából. A homeopata orvosok társadalmi státusza megszilárdult. (Kóczián–Kölnei: Homeopátia Magyarországon 1820–2000. Bp., Noran, 2003)

3. Bakody József (1791–1845) élete nagy részét Győrben töltötte, itt érte el legnagyobb orvosi sikereit az 1831–32-es kolerajárvány betegeinek gyógyításával. Önmagát kétszer gyógyította ki homeopátiás módszerrel a kolerából. Nem csupán Hahnemann útmutatásait követte, hanem a betegeket egyéniségükre szabott szerekkel is kezelte. Gyógyeredményeit folyóiratban publikálta, majd amikor a szakma képviselői kétségbe vonták igazságát, adatait hitelesíttette. Ebből született ,,Rechtfertigung des Dr Josef von Bakody zu Raab” c. munkája, amely Lipcsében jelent meg, 1832-ben. Továbbra is hamisítással vádolták, sőt emiatt börtönbe is került, de meggyógyított páciensei tanúvallomásai nyomán kimondták a vádak alaptalanságát. A polgárok körében hihetetlenül nagy népszerűségnek örvendett, és homeopata kollégái külföldről és belföldről egyaránt hozzá fordultak tanácsért. 1836-ban Pestre költözött, ami hozzájárult a homeopátiás szerveződések megindulásához, de 1845-ben váratlanul meghalt egy – az eredeti töménységű anyaggal végzett – kinin-ópium kísérlet következtében (Kóczián–Kölnei: idézett mű).

4. Az 1920-as–1930-as évek fordulóján fellángoltak a viták a homeopátia körül. (Ld. például Csia Sándornak, a Magyar Államvasutak igazgatósági főorvosának Schimertet pártoló cikkét az Országos Orvos-Szövetség 1929. 9. számában. Ezzel szemben Korányi Sándor professzor például következetesen elutasította a homeopátiát. Ld. Orvosi Hetilap.1930. 17. sz.) Schimert Gusztáv könyve, az „Allopathia- Homöopathia. Homöotherapia a modern tudományos kutatás megvilágításában” kétszer jelent meg a Novák Kiadónál Budapesten, egyszer évszám nélkül, majd 1930-as évszámmal. Schimertnek ezzel a művével az volt a célja, hogy bizonyítsa a homeopátia létjogosultságát a modern, tudományos megalapozottságú orvoslásban. Ő maga soha nem utasította el szélsőségesen az allopátia alkalmazását. Allopátiás szereket is használt, például tbc-s betegeinél, ha úgy látta, hogy jó hatást fejtenek ki. Mindenképpen fontosnak találta azonban, hogy az orvos józanul mérlegelje a beteg hosszú távú érdekeit. „Ismételten ki kellett emelni, hogy az allopathikus szerek tudománytalan, sématikus, kritika nélküli kizsákmányolása és a velük való visszaélés – hiszen a lázellenes, fájdalomcsillapító, altató és hashajtó szerek oly könnyen hozzáférhetők - mind a nép egészségét, mind az orvos méltóságát és felelősségét veszélyezteti.” (i. m. 18. o.) Schimertnek jellemző címmel jelent meg egy cikke 1934 márciusában a Magyar Orvos c. lapban: „A homeopathia védelmében”. Ebben újra részletesen, átláthatóan összefoglalja a gyógymód alapelveit, tudományos megalapozottságát, gyakorlati eredményeit és lehetőségeit. Az 1930-as évek első felében, a Tolnai Kiadónál évszám nélkül megjelenő Orvos a családban (I–V. köt., szerk. Kovács György) c. kiadvány mint lehetséges alternatív gyógymódról emlékezik meg a homeopátiáról: „Manapság már igazán alig lehet mondani, hogy a természetes gyógymód és a hivatalos orvostudomány tanai között olyan ellentét áll fenn, mint régebben. /…/ A homöopathiával (hasonszenvi gyógymóddal) szemben fennálló ellenállás is valószínűleg lassankint el fog enyészni. Ezért szükségesnek látszik, hogy ennek a gyógykezelésnek alapvető vonásairól is röviden beszámoljunk.” (i. m. II. köt. Bevezetés. 8–9. o.)

5. „A 20. sz. beköszöntére világossá vált a gyógyszerészek előtt, hogy H. doktor elveivel betegségeket gyógyítani nem lehet; amikor a betegek mégis gyorsabban gyógyultak, mint a hivatalos régi iskolák módszerei esetében, az annak tudható be, hogy a homeopaták nem alkalmaztak durva gyógyszeres és nagy sebeket ejtő beavatkozásokat, példátlan mértékben odafigyeltek a betegek étrendjére, valamint a kevéssé kutatottplacebo-hatás sem elhanyagolható az ilyen kezelések során.”[59]

6. „Pedig a homeopátiával – köztudott – nem mintha betegségeket lehetne gyógyítani, de azáltal, hogy az akkor dívott heroikus gyógykezelés(hashajtás, hánytatás, köpölyözés, érvágás) alól a beteg elvonatott, s azok az önkéntes gyógyulást nem zavarták.” (Pataki Jenő: Az erdélyi orvoslás kultúrtörténetéből. Sajtó alá rend.: Gazda István. Piliscsaba – Bp., 2004. Magyar Tudománytörténeti Intézet – SOMKL. p. 329)

7. A legnagyobb érdeme Hahnemann kutatásainak, hogy megismertette az orvostudományt a betegségek gyógyszerek által nem módosított – természetes – lefolyásával, a szuggeszció szerepével és bevezette a betegek humánusabb módon való kezelését. Azonban veszélyeket is hozott: a könyveik egyszerűnek állítják be a gyógyítás mibenlétét és laikusok és kuruzslók kezébe olyan információkat adtak, amellyekkel önmagukat és másokat próbáltak kezelni, így gyakran megesett, hogy korai szakaszban még gyógyítható betegségekbe tömegesen haltak bele emberek, mert nem mentek el időben rendelőintézetbe. Valamint bizalmatlanná tették a tömegeket az orvosokkal (Skoda, Oppoltzer) szemben és a valóban ható gyógyszerek iránt.

8. A „hasonló hasonlót gyógyít" gondolata a hagyományos orvoslás alapgondolatával ellentétes, hiszen az esetek többségében a tünetekkel ellentétes hatású gyógyszereket alkalmazzák (például hasmenésre szorulást okozó gyógyszert alkalmaznak és nem a bélmozgást elősegítőket). Ezt az elvet nevezik allopátiának. A homeopátia tudományosan nem hasonló a vakcinációhoz és az immunizációhoz sem. A gyógyszertan szerint általában a magasabb koncentráció ér el nagyobb hatásfokot, míg a homeopátiában használatos extrém hígítások azt jelentik, hogy 12c-től az alapanyagnak egyetlen molekulája sincs már a készítményben, amit maguk a homeopaták is elismernek. Ezt az elvet azonban a homeopaták maguk sem alkalmazzák következetesen: így például nem figyelmeztetik betegeiket a gyógyszer kihagyásából fakadó veszélyekre. Ha viszont a kisebb hatóanyag-tartalom tényleg nagyobb hatást váltana ki, akkor a gyógyszeradag elfelejtése akár halálos mértékű túladagolást is kiválthatna.[41]

9. 1949. május 23-án hangzott el a hévízi orvoshéten Simonovits István előadása Idealista elméletek a biológiában és orvostudományban címmel (megjelent: Népegészségügy. 1949, 30, 14–15, 591–603. o.). Simonovits a Népjóléti Minisztérium (később Egészségügyi Minisztérium) Egészségügyi Főcsoportjának helyettes vezetője, az orvosszakszervezet titkára volt, maga is orvos. Egyike azoknak, akik az egészségügyben elvégezték a szocialista átalakításokat. 1954-től 1957-ig miniszterhelyettes, majd 1957-től 1963-ig a miniszter első helyettese volt. 1949-es előadásának alaptétele a következő: „Az ország gazdasági és politikai átalakulása megadta a lehetőségét annak, hogy egészségügyünk területén is hozzákezdjünk a kapitalista mult maradványainak felszámolásához…” (i. m. 591. o.), majd a végkövetkeztetése: „A kérdés, amiről itt szó van: ’idealizmus vagy materializmus’, tudomány vagy áltudomány, haladás vagy reakció.” (i. m. 592. o.). Simonovits István fenti érvelésének értelmében elítélendő idealista tanoknak tekinti többek között a neodarwinizmust, az átöröklés tanát, a higiénizmust, a psychoszomatikát, a mentalhigiéné és az intuíció elméletét, valamint természetesen a homeopátiát is. Simonovits hévízi előadásában kiemelte, hogy Korányi Sándor professzor már 1936-ban elítélte a homeopátiát, mint – véleménye szerint – a fasiszta ideológia által támogatott gyógymódot (i. m. 601. o.). Korányinak a homeopátiához való viszonyát egy másik oldaláról világítja meg az, hogy – Schimert felesége, Antal Margit visszaemlékezései szerint – Korányi és Schimert között komoly személyes összeütközések voltak. Korányi tisztában volt a homeopátia eredményeivel, de az alapelveket nem akarta elfogadni. Szerette volna Schimertet rávenni arra, hogy a „homeopátia”-megnevezés használata nélkül oktasson, felhasználva a homeopátia szerkincsét és eredményeit, de ő erre nem volt hajlandó. (Kóczián–Kölnei: idézett mű)

10. Az Exeteri Egyetem Komplementer Medicina tanszékén Edzard Ernst professzor vezetésével sok tudományos vizsgálatot folytattak a homeopátia eredményeit tekintve. Mivel figyelembe kellett venniük az úgynevezett placebo hatást, azt találták, hogy nincs elég bizonyíték arra, hogy a homeopátia klinikailag hatékony lenne.

11. Egyes orvosok számára különösen nyugtalanító, például az, amit dr. Andrew Lockie A Family Guide to Homeopathy című könyvében tanácsol. Szerinte olyan életet veszélyeztető állapotok esetén, mint amilyen a méhen kívüli terhesség vagy a mélyvénás trombózis, 2 illetve 12 órás homeopátiás kezelés után forduljanak csak konzervatív kezeléshez a betegek.[60]

12. A keresztény vallás képviselőinek egy csoportjától (elsősorban a katolikus karizmatikus megújulás mozgalmához tartozó egyes papok és értelmiségiek részéről) az utóbbi években több, a homeopátiát (és más alternatív gyógyító módszereket) kritizáló írás látott napvilágot. Szerintük e gyógymódok alkalmazói és elfogadói ördögi befolyásnak engednek, amikor elfogadják e kétes hatásosságú, tudományosan még megmagyarázhatatlan gyógyítási lehetőségeket. (Ld. pl.: Dabóczi Kálmán: „Hihetünk-e a dinamizált életerőben?”, valamint Gál Péter és Kovács Gábor írásai) A kereszténység – homeopátia-vitát több cikksorozat is összefoglalta. (Például Paulik András: Mágia-e a homeopátia? II. rész – érvek és ellenérvek a www.gondola.hu-n, valamint az Igen c. katolikus folyóirat cikksorozata a 2004-es évfolyamban)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

• Hahnemann, Samuel: Organon. A gyógyítás művészetének gondolatrendszere. Az eredeti mű hatodik kiadásának magyar fordítása. H. n., Magyar Homeopata Orvosi Egyesület, 2005
• Bakody Tivadar: A hasonszenvészet jogigényei a tudomány és az emberiség érdekében. Pest, Kunosy-Réthy ny., 1868
• Balogh Tihamér: Párhuzam a homoeopathia és allopathia közt. Emich, Pest, 1865
• Dezséri Bachó László: A gyöngyösi alapítványi közkórház története (1838–1938). Kórház, Gyöngyös, 1938
• Gaier, Herald C.: Thorsons Encyclopaedic Dictionary of Homeopathy. Thorsons, London, 1991
• Hasonszenvi Közlöny. 1-2. évf. 1864-1866, Szerk. Vezekényi Horner István
• Hasonszenvi Lapok. 1-10. évf. 1866-1875, Szerk. Szontagh Ábrahám, Argenti Döme, Almási Balogh Tihamér, Bakody Tivadar
• A Homeopatia Szakközlönye 1-5. évf. 1895-1899 (1899-ben: A Biológiai Gyógyítástan Szakközlönye) Szerk. Bakody Tivadar
• Ivanovics András: Hasonszenves gyógyrendszer. Püspöky Lyceum ny., Pécs, 1837
• Schimert Gusztáv: Allopathia-Homöopathia. Homöotherapia a modern tudományos kutatás megvilágításában. Novák, Budapest, 1930
• Zsindely Sándor: A Bethesda Diakonissza Kórház 75 éves. Sylvester ny., Bp., 1941
• Kettesben, 2000 – Szilágyi János tévébeszélgetése dr. Ébert Jenő homeopata orvos, egykori korcsolyabajnokkal

További információk[szerkesztés]

• Magyar Homeopata Orvosi Egyesület
• Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság
• Kidobta a Semmelweis Egyetem a homeopátia tantárgyat
• Hraskó Gábor: „Felhígított tudomány – A homeopátiáról”, Mancs, 2008. szeptember 4.
• A homeopátia története, alapelvei, módszere – http://drimmun.com/terapiak/a-homeopatia
• LurkóVilág óvodai magazin homeopata írásai
• Vital.hu homeopátia oldala
• A homeopátia kézikönyve. (Írták: Dr. Borbély K., Dr. Deák V., Dr. Hídvégi Zs., Dr. Katona E., Dr. Molnár M., Dr. Papp H., Dr. Sal P., Dr. Sebő Zs., Dr. Tóth J.) Bp., Puedlo K., 2007
• Homeopátiás Gyógyművészség (Bóna László, Dr. Horváth Katalin)
• Kóczián Mária - Kölnei Lívia: Homeopátia Magyarországon 1820 - 1990. Bp., Noran, 2003
• Zajta Erik: Gyógynövény és népgyógyászat. Homeopátia, egy különleges természetes gyógymód. In: Gyógyszerészet 35. 1991. 121-132. o.
• Schimert Gusztáv: Was lehrt uns die Geschichte der Homöopathie in Ungarn? In: Deutsche Zeitschrift für Homöopathie. Berlin, 1925. Heft 11. 483-492. és 547-559. o.
• Schmideberg, Melitta: Geschichte der homöopatischen Bewegung in Ungarn. In: Allgem. Hom. Zeitung 1930. 87-134. o. 210-250. o.
• Homeopátiás szerkereső
• Homeopathic Online Repertory
• Homeopátia – a gyógyító semmi sulinet.hu
• Rák Kálmán: A homeopátia kritikája A Természet Világa. (2000) 131 (1. ksz), 76-79. o.
• Rák Kálmán: QUO VADIS, MEDICINA? Hivatalos és alternatív medicina, Magyar Tudomány, 2003/7
• Szabadgondolkodó könyvtár: Homeopátia
• National Center of Complementary and Alternative Medicine
• Cohrane adatbázis a tudományos klinikai vizsgálatok eredményeiről
• Dr. Bukovszky Eszter jegyzete az alternatív gyógyászat kritikájáról
• BBC teszt
• Diluting the scientific method: Ars looks at homeopathy, Ars Technica, 2007. szeptember 11.
• 10:23 Homeopátia - Nincs benne semmi
• Mi a baj a homeopátiával? urbanlegends.hu