Az irigység az emberben egy pusztító neheztelés a másik emberre. Egy fokon túl a neheztelés már a másik ember létére vonatkozik. Nem csak a sikerére, vagyonára, tudására, hanem a puszta létére. Neheztelés arra, hogy „én nem vagyok az, ami te”. Ez a középszerűek jellemvonása, aki a maga szintjére szeretné lehúzni a többieket. Az irigy ember eljuthat oda, hogy már-már megszállottan keresi embertársa negatív vonásait, hibáit. Mindaddig, míg egyre inkább már csak a rosszat látja, és nem bírja megállni, hogy ne szidjon, ócsároljon mindent és mindenkit, aki nem ő. Bemocskolja az életet, a környezetet, hogy igazolhassa hamis világképét.

Nyíri Tamás előadásai alapján lejegyzett „Lelkünk démonai és angyalai” c. könyvben az emberi lélekben tetten érhető és a társadalmi kapcsolatokat átható jellemvonásokról olvashatunk (sajnos a könyv értékétől messze elmaradó szerkesztésben, különböző előadások ömlesztésében, ismétlések zavaró sokaságával.) Ezt a bejegyzést a könyv egyik fejezete ihlette, és jelentős mértékben tartalmazza könyv szerzőjének a gondolatait és azok átiratát.

Az irigység már gyermekkorban kezdi ördögi munkáját. Sok helyen a gyermekek hajlamosak csúfolni és ingerelni az igazán tehetséges gyerekeket. Egy okos gyerek megmagyarázhatatlan szégyenkezést kelt társaiban. Mindent elkövetnek, hogy lehúzzák az átlag szintjére vagy az alá, még gúnyolják is. Saját maguk ellen küzdenek, de a másikban.

Sok különleges tehetségű ember nem bírja elviselni a nyomást és még felnőttként is kompromisszumokat köt, megtanulja leplezni különlegességét. Jól dolgozik, de nem nagyon jól. Szép, de nem túl szép. Ez erénynek is tűnhet, de nem az. Vigyáz, nehogy kilógjon a sorból. A rossz értelemben vett középszerhez igazodik. „Aki kilép ebből, — Isten gondviselése itt jön képbe — előbb-utóbb megengedheti magának, hogy ne törődjék azzal, hogy szeretik-e vagy sem, hanem beéri a magányos kiválóság sorsával. Ez súlyos sors, egy közösségben ez ellen mindent meg kell tenni”- írja a szerző.

Jó példa erre Mozart és riválisai. (Lásd esetleg az Amadeo c. filmet.) Mozart megbukott, mert túl jó zenét írt. Salieri megbuktatta, mert a társadalom szívesen áll a középszer és átlag pártján.

A bennünk lakozó neheztelést, az irigységet illetően valamiként mindannyian érintve vagyunk. A másik kiválósága a mi hiányunkat tükrözi vissza. A jellembeli különbséget az okozza, amit ezzel kezdünk. Az irigy ember nem tudja elfogadni magát olyannak, amilyen, vagy amilyennek az Isten teremtette. Állandóan az él benne, hogy neki másmilyennek kellene lennie.  (Freud szerint is, minden egészséges életnek az a feltétele, hogy az ember elfogadja-e önmagát és a világot. És minden neurózis abból ered, ha nem vagyunk hajlandók elfogadni a valóságot.)

Ezzel kapcsolatos a teodicea probléma, ami a világban található rossz és gonoszság ellenére Isten létének és jóságosságának igazolása. Az az Istennel szembeni ellenvetés, „hogy ha van egy jó Isten, akkor miért engedi ezt a sok szenvedést, az a neurotikus ember reakciója. Aki meg van győződve a valóság jóindulatáról, aki alapvetően bizalommal viseltetik a lét iránt, akiben megvan ez az alapvető bizalom, az meg tudja oldani a saját életét és a teodicea kérdést”– a könyv szerzője szerint. (Lásd a rossz problémájáról szóló 6 részes sorozatot itt: 1, 2, 3, 4, 5, 6. )

Említettük, hogy az irigy ember nem tudja elfogadni magát olyannak, amilyen, a másik kiválósága önnön hibáira emlékezteti és ezt nem tudja elfogadni. Pedig „az én jóságomnak, az én kiválóságomnak, az én értékemnek nem a másik a mértéke, hanem én magam”– vallotta Nyíri Tamás. A jó értelemben vett önmegvalósításom sikerének az a mértéke, hogy megközelítem-e azt az életet, amit Teremtőmtől kaptam. Azokkal a határokkal és azokkal a lehetőségekkel, melyeket személy szerint nekem adott. És nem a másikhoz mérem. Mindegyikőnknek más az élettörténetünk, már ezért sem lehetne magamat a másikhoz mérni. A jóságom egyetlen kritériuma, hogy a saját talentumaimmal mit kezdtem. Azzal, ami én vagyok. Ennek feltétele, hogy elfogadjam magamat. Ha másokhoz mérem magam, akkor az egész élet félelmetesen igazságtalan. Az összehasonlítási igénynek persze lehet egy egészséges változata és egy túlzó, káros változata: nagy a különbség összehasonlítás és összehasonlítás között.

A Biblia is szól az irigység ellen. „Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők” – olvassuk a Galata 5:26-ban. Pál apostol arra tanít, hogy az a tökéletes szeretet legyen bennünk, amellyel Isten szeret bennünket. „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat.” (1Kor 13:4-5).

Az irigységnek nem csupán a megelégedettség az ellentéte. A nemes lelkű ember nyílt és mesterkéletlen önérzete, saját értékének a tudata lehetővé teszi, hogy fenntartás nélkül elfogadja mások értékeit is. Akinek helyes az önismerete, helyes az önbizalma és az önbecsülése, az tudatában van a saját értékének. Ez a gőgös ellentéte, hiszen a dölyfös ember valójában nincs megelégedve saját értékeivel. Az öntudatos ember elismerheti, hogy a másiknak is vannak bizonyos tulajdonságai, amelyek különbek az övénél. A saját értékének tudata képessé teszi, hogy fenntartás nélkül elismerje mások értékét, kiválóságát. Mindenkinek megvan a maga saját, egyéni, páratlan, összehasonlíthatatlan értéke. Isten üzenetében számos példát találunk az ember méltóságáról. Légy az, aki vagy: Isten képmása.

Nemeslelkűség akkor él bennünk, ha megvan bennünk a Világegyetem jóságába vetett bizalom. Ha elhisszük, hogy valóban jó dolog elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Persze különbséget téve aközött, ami már megvalósult, és aközött, akivé leszek. Igen meghatározó ebben a kérdésben a gyermek és anya viszonya az első életévben, az anyától kapott fenntartás és feltétel nélküli szeretet.Istenben és felebarátban örömünket lelni, az embereket és értékeket önmagukért szeretni, ez a nemeslelkűség.

A nemeslelkű ember tud gyönyörködni az önmagán kívüli szépségben. Az irigy ember eljuthat oda, hogy már nem örül semmi szépnek és jónak, ha nem ő alkotta; irigy lehet az értékekre, annak alkotójára. A szép előtti meghajlásom, a művészi szép elfogadása, ez alakítja ki bennem azt a magatartást, hogy ne közvetlenül akarjak mindent megragadni és birtokolni, hanem hajlandó legyek megfeledkezni önmagamról, és a másik előtt meghajolni, az értéket és a szépet csodálni, akkor is, ha nem az enyém. „Aki nem tud a szép előtt meghajolni, az nem tudja Istent imádni. Istent nem ajándékáért dicsérni, hanem önmagáért”- mondja Nyíri Tamás. Egy kicsit ez is benne lehet Jézus azon mondatában, miszerint „aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt.” (Mt 16:25) Csak az tudja megnyerni az igazi életet, aki hajlandó maga mögött hagyni önmagát, önmaga istenítését. „Dobd el a régi mérleget, és ébredj végre saját értéked tudatára”- ez Nyíri Tamás felszólítása.

És mi a hosszú távú következménye annak, ha irigyek vagyunk? Ha az értéktelenség érzetét azzal kezeljük, hogy leszóljuk a másikat, azt irigység motiválja, de ez az értékesség-tudat csak illúzió, és ennek ára a belső derű és vidámság elvesztése, végül pedig komorság.

Irigység nélül, nemeslelkűen viszont olyan életet élhetünk, amelyben felszabadultan élvezhetünk minden szépséget, jóságot, kiválóságot és nagyságot. Így lehet hozsannát zengeni, ahogy Jézusnak hozsannát énekeltek jeruzsálemi bevonulásakor. A Sárga Irigység pedig arra ösztökél, hogy úgy kiáltsunk: „Feszítsd meg! Keresztre vele!”

Forrás:

• Nyíri Tamás előadásai alapján lejegyzett „Lelkünk démonai és angyalai” c. könyv
• abibliamindenkie.hu

Kapcsolódó bejegyzések: Később… A sorozatot folytatjuk.

Kép forrása: http://www.drawneartogod.com  Képek szerzője: Gwen Meharg.  Köszönöm! A kép címe: Unveiled hearts, Felfedett szívek.