RÖCK GYULA

AZ

ANTIKRISZTUS

ÉS

A

HAMISPRÓFÉTA

A mi imádott Istenünk és Urunk,
a
JÉZUS KRISZTUS
dicsőségére!

TARTALOM

MOTTO:

Mert támadnak hamis krisztusok és hamis próféták;
és nagy jeleket és   c s o d á k a t   tesznek, úgy, hogy
tévedésbe hozzák (ha lehet) még a választottakat is.

Szt. Máté ev. XXIV. 24.

Előszó

A világkatasztrófa előjelei, az Antikrisztus világának és a Hamispróféta egyházának közeledte itt van. Az utolsó idők szellemi vihara már is tombol korunk világnézetein át. A vég előjelei, a biblikus nagy jelek már elkezdődtek. A pogányok a modern pogányság ideje betelt s kezdődik az Isten igazságtétele.

A Sátán is felkészülten áll utolsó harcára, hogy 1. megingassa Krisztus Urunk istenségében való hitünket és 2. a szellemi élet helyett a testi – állati – életet tegye életcéllá az emberiség részére.

A szétszórt, önmagukban érthetetlennek látszó próféciák mindegyre jobban, mindegyre világosabban mutatják, hogy a jelen világkorszak – aion – vége lejárt. A kegyelem, azaz megtérés ideje a vége felé közeledik és – zárszámadást készít az Úr...

Az isteniekben analfabéták gúnyos mosollyal, de a próféciákban tájékozottak aggódva nézik a jövőt, mert csak évek kérdése, hogy a végítélet második korszaka, Európa büntetése s majd a harmadik, e "világ" megsemmisítése – elkezdődjön és irgalmatlanul beteljesüljön mindazokon, akik elmulasztották a világiak helyett az isteniek s a testiek helyett a lelkiek keresését, és a világtól és a testiségtől való elszakadást...

Az előző két könyvemben – az Utolsó idők és korunk, valamint Dániel jövendölése és a világ vége – feltártam az évtizedeken át gyűjtött próféciák javát. Jelen könyvben nem a jóslatokat, hanem ama filozófiai és teológiai világnézeteket sorolom fel, melyek a Sátán két küldöttjének, az Antikrisztusnak és a Hamisprófétának világnézetét és világrendjét, illetve tévtanait tartalmazzák; az ezt követő kötetben – Jézus vádbeszédeiben – pedig ama pontokat, melyeknek megszegéséért úgy az egyéneknek, mint a nemzeteknek, fajoknak és az egész emberiségnek el kell pusztulni, ha át nem térnek a világ satanizmusáról az igazi és egyedül szent krisztianizmusra.

A világi ember évezredek óta neveti a lelki embert. Külön világban él mindkettő s idegenek egymásnak, még ha egy anya szülte is őket, ha más a világnézetük, mert nem a test és vér, hanem a lélek és a világnézet az egyedüli örök kapocs. Neveti s épp úgy nem hisz ma, mint nem hitt régen a testi ember a lelki embernek.

Malayat, másként Mu földjének népét is, mielőtt a Csendes óceánba süllyedtek volna, figyelmeztette Zend-ara, de nem hittek neki...

Atalóniát, másként Atlantiszt, az Atlanti óceánba süllyedése előtt figyelmeztette Zendu-sah s nem hittek néki...

Hanukh-ot a vízözön előtt figyelmeztette a Melkizedektől való Nuakh, másként Noé s nem hittek néki, írja dr. Szikszay.

A ma élő egész emberiséget figyelmezteti a Názáreti Jézus Krisztus minden nyelven és minden nép közt ragyogó szent szózata – a Szentírás! – és nem hisznek néki... Pedig a jelek már-már betelnek... Már-már beteltek...

A jövendöléseket előző két könyvemben ismertettem. Itt csak azt igyekszem feltárni, amit az Antikrisztus a világi és a Hamispróféta az egyházi területeken fog művelni a közeljövőben, hogy beteljék minden, mi megjövendöltetett...

E könyv célja kimutatni a korunkban fellépő Antikrisztusnak a világrend – és a Hamisprófétának a krisztianista világnézet elleni harcait; valamint azt, hogy az Antikrisztus minő úton és móddal ejti meg a kenyérrel és a Hamispróféta pedig minő tévtanokkal téveszti meg az emberiséget, illetve a lelkeket. Másként mondva, mint fogja az első a maga ördögi államát s a másik a maga világi egyházát, azaz "természetvallását" megszervezni, hogy elsikkasszanak mindent, ami krisztusi. Jelen könyv átértése után senki se eshetik áldozatul az Antikrisztus ígéretének, se a Hamispróféta tévtanainak! Ez a könyv okvetlenül szükséges lesz azoknak, akik a közeli évtizedek szellemi harcaiban s korunk világnézeti küzdelmeiben tájékozódni akarnak a krisztianizmus és satanizmus szellemi harcai között.

I. RÉSZ
A krisztianizmus

Isten léte és lénye

Isten létéről kétféle kijelentésünk van. Egyik a természet könyve: a világ; a másik az Isten könyve: a Szentírás. Egyikből a "művet", a másikból a "művészt" ismerjük meg. Ennélfogva a "vallás" is kétféle. Egyik a természetes, vagyis az emberi ésszel kieszelt világnézet, – másik az Isten által kijelentett természetfeletti hit. Az első inkább a tapasztalati következtetések eredménye, – míg a másik az Isten kijelentése, melyhez a bizonyosságot nem a külvilág tapasztalati, hanem belvilágunk megérző, megsejtő – azaz hívő – képessége adja.

Egyiket természeti vallásnak nevezzük, másikat kegyelminek. Jobban mondva, az első a pogányok satanizmusa, másik a keresztények krisztianizmusa.

Mindkét vallás elfogadja Isten létét, de egészen másként képzeli és vallja Isten lényét. Isten léte ugyanis csak a korlátolt ember előtt kérdéses, mert a lét valami "szükségszerűjét", ha mint szellemet, ha mint erőt vagy anyagot tesszük is fel, de fel kell tételezni, mert a lét maga, – a világ! – adva van! Isten tehát, a világ megteremtője, van! De hogy eme létező lénye milyen, az már Lucifer bukásától folyó örök vita a krisztianisták és satanisták, illetve angyalok és ördögök tábora között.

Isten létét és lényét illetőleg kétféle világnézeti szemlélődés lehetséges. Egyik a filozófiai, másik a teológiai. A misztikus, azaz harmadik, annyira kívül esik az általános istenszemléleti lehetőségen, hogy arról csak azok írhatnának, akik azt átélték.

a) A filozófiai világszemléletek rövid kivonatai az Isten létét illetőleg a következők:

1. A pszichológiai érv szerint: Vagyok! Ez tény, hogy – vagyok. De az is világos, hogy magamtól nem vagyok. Szükségszerű tehát feltenni, hogy valaki, vagy valami által lettem. De mivel értelmes vagyok, így csak értelmes lénytől lehetek s nem az értelmetlen világtól, mert képtelenség, hogy az értelmetlen anyag, vagy erő értelmes lényt, lelket teremtsen. – Ez oly értelmetlen beszéd, mintha azt mondanánk, hogy az autó szüli a soffőrt!... Mivel személy vagyok, személytől, személyiségtől lehetek, kinek többnek, nagyobbnak, tökéletesebbnek kell lennie, mint én vagyok, ki tőle vagyok, a – műve, mert önmagánál tökéletesebbet nem teremthet senki. Ez az ember lelke mélyén lappangó érzések végső eredménye, ez a vallási istenérzelem. S ez az istenérzelem az Isten léte nélkül érthetetlen volna. De viszont Isten létének eme megérzéséhez egy sajátos érzék kell, a – hitérzék, mi csak kiváló lelkek s nem a szárazeszű emberek sajátja...

2. Az ismeretelmélet érvei szerint minden tudás végcélja az igazság megismerése. Egyéni vélemény sok lehet, de igazság csak egy van. Az igazságot nem mi csináljuk; mi csak meglátjuk, illetve felismerjük. Az igazság meg volt előttünk és meglesz utánunk, sőt nélkülünk is. S az – az igazság – valami sajátos tényező, megtartó és mindeneken uralkodó szellemi hatalom, amely a legnagyobb érték, egyedüli erő és alap mindenek között És minden tanulás, kutatás e felé törekszik. Látjuk, hogy van. Itt ragyog előttünk mindenben színpompázóan, de igazi ősmivoltában nem ismerjük még. Ez a legfőbb jó s végső célja a szellemünknek.

S ez az igazság, mint szellemi valóság, igazolja a Szellem, illetve az abszolút szellem, azaz Isten létét, akinek természetéből ered és folyik is. S eme igazság felé törekvő észtevékenységünk azt igazolja, hogy szellemi lények, szellemek vagyunk.

3. Az ontológiai érv szerint, ha Isten fogalmával bírunk, akkor kell is lenni egy olyan Lénynek, – azaz Istennek –, mert nem gondolható olyan, mi ne létezne. Ezt sokan nem fogadják el érvül, noha mások szerint a magunkkal hozott Isten-eszme nem más, mint "visszaemlékezés" Istenre...

Én és a nem-én, másként mondva, én és a világ: két más-más valami vagyunk. Ez a magamra, vagy magunkra eszmélés rámutat arra, hogy én, az eszmélő lény, nem az a tárgyi valami vagyok, ami a világ, hanem egy szellemi valóság, azaz más mineműség.

Vagyok, de nem magamtól, – se nem a világtól, mert hisz több és tökéletesebb vagyok, mint a világ. Hát honnan vagyok akkor? Egy ismeretlen harmadiktól! S ez a Harmadik, ama Szellemi valóság, illetve szellemi Lény, akit Istennek nevezünk. Ennélfogva a szellemi élet, illetve ráeszmélésem, azaz énem és neménem viszonyai és különbözetei igazolják az abszolút szellem, azaz Isten létét.

4. Az értékelmélet érvei szerint az ember, mint személy, kénytelen belátni, hogy ő több, nagyobb érték, mint más teremtmény, pl. állat, növény, ásvány. Több és nagyobb, illetve etikai és logikai értékeiben gazdagabb, mint bármi más teremtmény. Sőt egyedüli, kit a szellemi értékek – a szép, jó, igaz és szent – vonzanak, megragadnak és ösztönöznek. Már pedig mivel senki és semmi nem tud magánál nagyobbat és tökéletesebbet teremteni, hanem csak kisebbet és tökéletleneket, így az ember sem lehet az anyag és erő, azaz a világ, vagy egy isten-nélküli természet produktuma, hanem csak egy nagyobb lény, az Isten teremtése.

5. Az erkölcsi, illetve etikai és morális érv szerint van bennünk egy erkölcsi törvény, amely szerint különbséget teszünk bűn és erény között, épp úgy, mint az erkölcsi jó és rossz között. Ezt a törvényt nem az ész találta ki, ez ott van a lélek mélyén, amiről a lelkiismereti öröm és bánat ad világos igazolást.

A lelkiismeret nem mi vagyunk. Az oly lelki hatalom, mely bennünk él és mégis felettünk áll, sőt parancsol és ítél cselekedeteink oka és célja felett is. Ez a lelkiismereti hatalom úgy a jó, mint a rossz embernél egyformán él, hat és uralkodik. A lelkiismeret eme hatalmát, illetve a lelkiismereti törvényt puszta materiális alapon, azaz Isten és a lélek léte nélkül megérteni nem lehet. Az erkölcsi törvény bennem, a csillagos ég felettem, a világ köröttem; a létezők léte maga, megdöbbentően kiáltja, honnan, ami van? S a felelet csak ez lehet: Istentől.

Az ész megismerheti az igazságot, de nem teremtheti. Törvényt csak fellebbvaló adhat, azaz Törvényhozó, ki lelkünkbe oltotta az erkölcsi törvényeket kitörölhetetlenül. S ha van bennünk erkölcsi törvény, akkor kell lenni erkölcsi világnak, erkölcsi világrendnek is; ennek pedig Alapítójának is kell lenni, mert erkölcsiség magától, pusztán anyagtól nem lehet.

Kant ide vonatkozóan a következőket írja: Egy magasabb fajtájú akaró tehetségnek a valóságát az erkölcsi törvény ténye teszi bizonyossá, ami nem egyéb, mit az a törvény, melyet az ész magától ad az akaratnak. Az alacsonyabb rendű vágyódás felett áll mi bennünk az erkölcsi törvény, amely visszautasíthatatlan szigorúsággal, függetlenül minden érzéki vágytól, azt parancsolja nekünk, hogy kizárólag és föltétlenül csak neki engedelmeskedjünk. Minden más gyakorlati törvény csak az élvezet és a boldogság tapasztalati céljaira szolgál; az erkölcsi törvény pedig ezeket semmibe se veszi és azt követeli, hogy mi se vegyük azokat figyelembe. (Analitika.)

Erény és boldogság e világban nem felelnek meg egymásnak szükségképpen és mint ok és okozat nincsenek egymással összefüggésben. Az érzék feletti világban azonban kell, hogy az erény mindenkor megfeleljen a boldogságnak, mert nem lehet az erény jutalmazatlanul... Ebből folyik, hogy az elsőhöz szükséges a lélek halhatatlansága, míg a másodikhoz Isten léte. (Dialektika.)

Kell lenni tehát egy Lénynek, mely közös oka mind a természeti, mind az erkölcsi világnak.

6. A történelmi érv azt igazolja, hogy ha tévedtek is az emberek az Isten lényének elgondolásában, de létét minden időben, minden helyen, mindenféle nép hitte. Már pedig amit minden nép ösztöne és esze mindenkor és mindenhol egyöntetűen fogott fel, az nem lehet téves. Isten tehát van, ezt mondja az emberiség természetes érzéke, mely ha másban sem csal, ebben sem csalhat, mivelhogy – épp a matematikai eredmények igazolják, – képes a tapasztalatain kívüli elméleti eredmények megismerésére is.

S amint az egyén, úgy a népek történelmében is bűn és bűnhődés, illetve erény és jutalom együtt jár, azaz ott is él, hat és uralkodik az erkölcsi törvény és ez, – láttuk, – Isten létét igazolta.

7. A kozmológiai érv szerint a világ, illetve az anyag tehetetlensége szükségszerűen feltételezteti a hatalmas, illetve végtelen tehetségű lénynek, Istennek a létét.

Már pedig, a) ha valami létezik, úgy kell léteznie egy feltétlen szükséges lénynek, a Valakinek is. S mivel én is, a világ is létezünk, kell lenni egy "létező" és "léteztető" első és örök ős-oknak, azaz alapnak is, mert a világ léte, úgy is, mint a teremtény ténye és tárgya, úgy a végesben, mint a végtelenben, úgy fizikai, mint kémiai és szellemi oldalról nézve feltételezteti ama elégséges okot, a Teremtőt s ez az – Isten, kit Szent Pál apostol így ismertet: "Ami Istenben láthatatlan, tudniillik az Ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ megteremtésétől kezdve az Ő alkotásaiból megérthető és meglátható". – (Rom. I. r.)

b) A minden okok oka, az önmagától való ős-ok az Isten, – akinek, mint az oksor első okának szükségszerűen léteznie kell: ez logikus.

c) Hogyan lett a káoszból kozmosz? A rend, rendszer, amely áthat mindeneket, atomot, világot, – honnan ered, ez függő kérdés... A vak véletlen kizárt dolog, matematikai képtelenség: mert sokkal nagyobb a világrend, mint amit a véletlenségek hozhattak volna létre, vagy tarthatnának rendszerben!

A fizikai és kémiai folyamatok törvényszerűen kapcsolódnak s nem véletlenül. Már pedig ahol törvény van, ott a háttérben Törvényhozónak is kell lennie. De a természetben nincs olyan erő, sem képesség, mely törvényt teremtene, mert nem törvényhozó, hanem maga is törvények alatt álló jelenség. Tehát a törvényeknek a természetfelettitől, Istentől kell eredniök.

Harmónia, szimmetria, rend, törvény s minden, ami szellemi – feltételezteti ama ős Intelligencia létét, Akit Istennek nevezünk. Mert aminek megértéséhez ész kell, az maga is észbeliség.

Senki se tudja meghatározni, mi az élet. Minden, amit róla tudunk, tünemény, ő maga ismeretlen, mert nem fizikai, hanem metafizikai fogalom. Hogy mi az, ami az élettelen anyagot élővé teszi, nem tudjuk. Ez a negatív eredmény, – hogy nem tudjuk: – feltételezteti az életadó, teremtő Isten létét.

S ha az életre nem tudunk kellő feleletet adni, hogy tudnánk arra felelni, hogy honnan van az egyedüli igazán élő valóság, a lélek?

8. A céltani érv szerint a világon nem csak rend, rendszer, törvény és összhang tapasztalható, hanem bizonyos célszerűség is. S mivel ez nem az anyag sajátja, kell tehát, hogy ennek a célszerűségnek egy szükségképpen, de bölcsességgel és belátással működő oka legyen, aki mindent kigondolva és megvalósítva, célszerűen irányít is.

A célok s a megfelelő eszközök, a természetnek a célok szerint való berendezettsége egy legfelsőbb intézkedő, berendező és célkitűző eszes lény, Isten hozzágondolása nélkül érthetetlen. Kant mondta, hogy ahol célszerű rend van, ott rendező értelemnek is kell lennie.

Ami az anyaméhben, vagy a fa magvában, vagy a tojásban végbe megy, nem kevésbé a hernyót lepkévé átalakító gubóban, mind oly csodásán célszerű, hogy az anyag és erő képességei itt szóba se kerülhetnek. Egy bölcs ész vezet mindent célja felé, hogy az anyaméhből ember vagy állat, az anyagból lény, a szervetlenből szerves valami lépjen elő. Hogy mindezek nem vakon és gépiesen történnek, hanem hogy ezeket egy "kozmikus intelligencia" irányítja, ez még a filozófiai érzék nélküli ember előtt is érthető és feltűnő kell, hogy legyen.

9. A mechanikai vagy gépies világnézet szerint minden az okszerűség – kauzalitás – szerint történik, minden cél nélkül. Cél nincs, az ember akarja azt kieszelni, mert minden vakon, céltalanul történik. A világ egy nagy gép, mely öröktől fogva, örökké forog a maga változhatatlan törvényeinek a kerekein. S e világban Istennek nincs helye.

Ez a satanizmus tana. Ezt már eleve megcáfoltuk a többi világnézetekkel. Hibája még ennek a tévtannak, hogy önmagától létező gép nincs! A gépét idegen erők hajtják és mindig egy gépész, vagy mérnök vezeti és alkotja meg, nem önmaga a gép önmagát. S nincs olyan gép, mely működése közben rá-rá ne szorulna a gépészre. A világ tehát gép nem lehet, hanem csak vagy Isten teremtése, vagy egy nagy élő Lény.

Hogy melyik a valószínűbb e kettő közül, azt majd a világnézeteknél ismertetjük.

Eme gépies világnézet tehát a végén önmaga cáfolja meg önmagát. Mélyenszántó elmék nem is hívei ennek a tévtannak, hanem csak inkább filozófiailag és teológiailag nem tájékozódott egyoldalú tudósok...

A fán esett sebet csodásan gyógyítja be a fa, az emberen esett sebet az ember szervezete, illetve lelke. A világ egyensúlyát maga a világ hozza helyre. Ennyi mindenre a gép önmagától nem lehet képes gépész nélkül, épp úgy, mint ahogy egy autó nem térhet ki magától a másik autónak – sofőr nélkül... A világ lelke ténykedik itt.

A világ mozgása – élete – nem lehet önmagától, mert az anyag képtelen önmagát mozdítani, mivel a mozgás az anyagnak nem sajátja, a mozgó anyagot mindenkor egy, az anyagon kívüli valami mozgatja. S ez a mozgató erő, illetve céltudatos, értelmes valaki, – az Isten. A gépies világnézet tehát tarthatatlan, mint minden más sátáni tan és elmélet.

10. Az esztétikai érv szerint a világon kétféle esztétikai tünet van, a szép és a rút, másként a fenséges és a torz.

Az emberben van egy általános érzék a szép iránt, mellyel felismeri és élvezi a szépet, sőt mennél felsőbbrendű ember, annál jobban gyönyörködik, sőt rajong a szépért. Mi ez a képesség, vagy érzék? Nincs belénk nevelve, nem is lehet belenevelni az emberbe, magától való, – akárcsak az erkölcsi érzék, – de többé-kevésbé mindenkiben ki van fejlődve, még az állatban is az érzéki területeken, mi kitűnik párja megválasztásánál.

De honnan maga a szép? S honnan a szépet élvező, sőt kívánó képesség? Az anyagelvű magyarázat itt kevés. Kielégítő választ itt is csak a spirituális világnézet adhat.

Ha az itt felsorolt isteni és ördögi világnézeteket végig figyeltük, láthattuk, hogy az isteni világnézet megdönthetetlen fölényben ragyog a sátáni világnézet fölött és Isten léte nyilvánvaló tény!

b) Isten léte után, kell, hogy Isten lényét és viszonyait is ismertessük néhány nézőponton át.

Isten – Leibnitz szerint – nem más, mint a legtökéletesebb, illetve első monász. Szerinte monász él mindenben, emberben és állatban épp úgy, mint a növényben.

Fichte egy időben az erkölcsi rendet képzelte és hirdette Istennek a filozófiájában. Később biblikus lett, noha gnosztikus irányú, amennyiben azt vallotta, hogy a logosz bennünk is úgy mint Jézus Krisztusban – testesült...

Schelling Istent a művészetnek, illetve művésznek képzeli, s a művészet szerinte az egyetlen örök kinyilatkoztatás. Később ő is világnézetet változtatott.

Hegel a világöntudatot, illetve a világ lelkét gondolta Istennek.

E sokféle tapogatással szemben az isteni kijelentés szerint Isten egyszerű, mindenütt jelenvaló, örökkévaló, mindentudó, mindenható, legbölcsebb, legjobb, igazságos, irgalmas – Lény! Szerető atyánk!

Isten lényét illetőleg a filozófia csak tapogatózik, világos meghatározásokat csak a teológiában találunk.

Eszerint a világnézetek két csoportba oszthatók, krisztianista és satanista, illetve monotheista és monista, másként materialista és idealista csoportokba.

Krisztianista irányúak: monotheizmus, a spiritualizmus másként idealizmus, a dualizmus nemesebb értelemben és a teizmus.

Satanista irányúak: monizmus, materializmus, deizmus, realizmus, naturalizmus, atheizmus, pantheizmus, polytheizmus, pluralizmus, dualizmus bizonyos értelemben, energizmus, positivizmus.

Ezek tárgyalása előtt fel kell említeni, hogy a filozófiai világnézet abban különbözik a teológiai világnézettől, hogy egyiknél a világeszme, másiknál az isteneszme a fő indok, illetve magyarázó elv. Továbbá a filozófia kiindulási pontja a világ és a tudomány, illetve logika, azaz a külső tapasztalás, a teológiaié a kijelentés és a benső, azaz vallásos megsejtés, megérzés, intuíció. A filozófia alulról fölfelé halad, emez felülről lefelé; másként mondva, a világtól Isten felé, emez Istentől a világ felé.

Az antiteisztikus, másként satanista világnézetek tanai a következők.

1. A monizmus vagy "egység tan" szerint a minden jelenségei egy egységes valóból származnak, mely szerint a "világ magamagából van," tehát nem személyes Istentől, mint a monotheizmus tanítja. A monizmus szerint a világ végső egységét és alapját nem szabad, se nem lehet (?) valami világfölötti, vagy világon kívüli hatalomban keresni, amilyen például az Isten volna, aki nem egy a világgal, hanem különálló, önálló lény lenne, ki független s a világ nélkül is meglehetne, létezhetne, ki személyiség és szabadakaratból teremtette volna a világot, mert a világ végső oka nem a világon kívül van, hanem benne a világban (Pantheizmus!), még pedig akként, hogy eme "isten" – kis "i" – benne van s lényegével egy a világgal. Ezzel szemben van egy másik monizmus is, a vallás monizmusa, mely szintén mindent egységes okra visz vissza, de az az egységes ok az – Isten! mégpedig nem a világgal egylényegű, hanem a világot teremtő Isten. – Ezért a monizmust némelyek így osztják fel: a) természeti monizmus vagyis naturalizmus, – és b) a szellemi monizmus vagyis spiritualizmus másként idealizmus. – Van egy harmadik felfogás is, mely szerint a természet és szellem csak látszólagosan kettős, alapjában azonosak egy ismeretlen valóságban. Ez az identitás monizmusa.

2. A materializmus, vagy anyagelvűség szerint a világ, illetve a lét alapja az anyag. Szerves, szervetlen, szellemi, erkölcsi, mind innen származik. Mindent az anyag illetve az atomok gépies mozgása alkot... Minden az anyagban rejlő erőből, annak mechanikájából ered... Anyagon kívül semmi nincs, sem Isten, sem szellem, mert minden egyedül az anyagból jött létre, még pedig nem a célszerűség, hanem szükségszerűség folytán... Anyagtalan valami nem létezik... Ez az istentagadásnak egyik régi tudományosnak nevezett, de ma már megdöntött rendszere, mert maga az anyag újabban mint energia lépett elénk a világalkotó háttérből... Alaptévedése, hogy csak a fizikai, illetve a természettudományok anyagából néz és következtet, mellőzve minden szellemieket. Az élettelen és tudattalan anyagot képzeli élő és logikus alkotónak, mintha valaki a gépet nézné gépész helyett irányítónak, élőnek... Ez is az ateizmus világnézetébe tartozik. Szélsőségeiben azt állítja, hogy az ember az, amit megeszik... S a gondolat csak olyan váladéka az agynak, mint az epe a májnak... Ezt a felfogást már Pláton megdöntötte a test és lélek szembeállításával kapcsolatos szavaiban. A materializmus szerint tehát a házat nem az emberek építik, hanem a ház magától épült ember nélkül, mint a világ Isten nélkül: vetik ellent nékik.

3. Az energizmus a látható anyag helyett a láthatatlan energiából származtat mindent. Míg a materalizmus az anyag és erő, addig ez csak az erő alkotóerejével magyarázza a világot, tagadva a szellemet. Csakhogy így a rend, törvény és kivált a harmónia érthetetlen előttünk, mert az: energia sajátja az, hogy irányító szellem nélkül kaotikus, mint a vihar. De ahol irányítottságot, azaz rendszert és harmóniát látunk, ott tudjuk, hogy szellemi háttérrel állunk szemben. A vihar millió fát kidönthet, sohse csinál kunyhót, de ha három fát rendszerbe kötve, kunyhóvázként felállítva látunk, tudjuk, hogy nem a vihar csinálta, hanem az ember...

Ezer kidőlt fa közt se látjuk, hogy a vihar sorba, rendbe, rakásokba rakta volna, hanem csak káoszba dönti. Ahol rakásba, rendbe rakva látjuk, tudjuk, hogy ott szellem, azaz emberkezek működtek. Lehet a világ ősalapja az energia, de csak úgy, mint a vallás mondja: eszköz és erő Isten kezében, illetve az energiát Isten, mint szent akaratának eszközét használja céljai keresztülviteléhez.

E tan mestere, Ostwald maga bevallotta, hogy az energizmussal nem lehet mindent megmagyarázni, a testi élet folyamatait sem... és más célszerűségeket sem...

4. A pozitivizmus (mestere Comte Ágoston) látva, hogy sem az okszerűség, azaz kauzalitás, sem a célszerűség, azaz finalitás szempontjából a végső okok fel nem érthetők, más megoldást keresett. Mivel a világ oka s célja megismerhetetlen, a metafizikát és a vallást félre kell tenni s ezek helyett a tények, történések, tünemények megismerésére s azok közti összefüggésekre kell szorítkoznunk. E szerint a pozitivizmus lemond a dolgok végső magyarázatáról, a metafizikai kapcsolatokról, amiért is ez a világnézet szűkkörű embereknek se igen felelhet meg... Elég neki, "ami van" s nem érdekli "aminek lennie kell", az okozatok oka. Eme irány egyik alakja az agnoszticizmus másként a szkepticizmus újabb formája.

5) A pantheizmus szerint Isten nem más, mint személytelen világlélek, vagy a világélet, vagyis Istent azonosítja a világgal, mondván: Isten és a világ egy, másként minden: Isten. És ezen kívül nincs személyes Isten. Maga a mindenség az Isten és – Isten maga a mindenségi Isten a világ lelke (energiája?) s minden belőle árad. A világ érzékelésünk alá eső jelenségek és dolgok összessége, Isten pedig ezeknek szellemi egysége. Szerinte Isten elválaszthatatlan a világtól, eggyek. De, vetik ellen, ha minden Isten, akkor nincs bűn, nincs erény, se erkölcs, mert mindent az Isten cselekszik és gondol csak, azaz a – világ Pantheisztikus világnézet a – buddhizmus! – s a vele szükségszerűen kapcsolódó polytheizmus, továbbá a gnózis egyes iránya. A pantheizmus nem ismer személyes egy, illetve fő Istent. Erkölcsi tévelye, hogy mivel minden szükségszerű, így – szerinte – nincs erkölcsi jó, se erkölcsi rossz, csak szükségszerűség... Érve – amellyel kitér a bűn terhe alól – az, hogy: "Mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani"...

6. Az akozmizmus és az ateizmus a pantheizmus végkifejlődésének az elmélete. Egyik szerint valamikor egyik felszívja magába a másikat, vagy Isten a világot, – vagy a világ Istent.

Ha a világ szívja fel Istent s nem lesz Isten, megszűnik, akkor minden világ lesz, ez az ateizmus egyik válfaja.

Ha azonban Isten szívja fel a világot, akkor minden Isten lesz és a világ szűnik meg, illetve tűnik el, ez az akozmizmus.

E felfogás játszik, illetve cserélődik a Brahma vallásban, mely szerint Isten fölébred és a világot kileheli magából... s lassan minden világ lesz... Majd elalszik s visszaszív mindent magába s akkor minden Isten lesz, Mahásristhi és Mahápralaja játéka ez. Brahma az egyetlen valóság, minden más csak látszat, illúzió, lehelet...

A ateizmus másik iránya szerint nincs Isten. A világ csak maga van s elég is önmagának. Ez a felfogás testvér a materializmussal, csak míg ez tagad, amaz állít is, mondván: minden az anyag.

7. A deizmus szerint van Isten, de nem törődik a világgal, azaz tagadja az isteni gondviselést és a kinyilatkoztatást. Ez is az istentagadás egy faja, mert egy olyan Isten, aki ha van is, de nem törődik azzal, amit teremtett, részünkre – nincs... Az ilyen Isten akár ne is volna...

Minden isteni jósággal ellenkezik e tan, mintegy közönyösnek, irgalmatlannak állítva Istent. "A gép forog, az alkotó pihen".

A pantheizmus és a deizmus ellentétesek. Sem a világba olvadt, sem a világtól elszakadt, – velünk nem törődő – Isten nem lehet vallásosságunk tárgya, szeretetünk célja. Valóban sátáni világnézet. Ez egy lépés az ateizmushoz. Mi másra se jó, csak arra, hogy a teizmust támadja, mert maga a deizmus nem tud adni kielégítő világnézetet, azonban az igazít – teizmust! – támadni bármi gyönge érvekkel is, elég.

8. A dualizmus többféle, a) A parszizmus dualizmusa a jót a jó Istentől, a rosszat a rossz Istentől származtatja; Ormuzdtól, azaz az ormokon lakozó jótól és Ahrimantól, az ármányok szövőjétől.

b) Másik irány két ősvalót tesz fel, szellemet és anyagot, melyek között az erő – energia – csak mint Isten akarata működik közre, mozgatván az anyagot. Brahminizmussal rokon világnézet ez.

c) Harmadik irány két ősvalót tesz fel, mégpedig Istent és a világot.

9. A pluralizmus több, illetve számtalan sok dolgot tart szükségesnek a világ jelenségeinek a megmagyarázásához a szellemen, erőn s anyagon kívül. Ez is megbukott az újabb tudományos eredmények folytán. Krisztianista világnézeti irányok a következők:

1. A monotheizmus, mely egy élő és személyes Isten létét hirdeti. Vagyis ez a keresztény és zsidó, valamint mohamedán vallások világnézetének az alapja. Mindent eme személyes Isten teremtett, ki teremtményeinek gondviselő Atyja és Ura is. Mivel gondviselőnk, nyilvánvaló, hogy ki is jelenti, illetve ki is jelentette Magát nekünk – a kijelentésben, azaz a Szentírásban!

2. A spiritualizmus – ez nem spiritizmus! – szerint az abszolút valóság, az öröklétező egyedül a Szellem, azaz Isten. Minden egyéb, így az anyag és erő is, csak teremtése, műve, de nem állaga, sem nem lényege.

3. Az idealizmus szerint csak a szellemiek – ész, érzelem, akarat – bírnak valódi léttel, abszolút valósággal. A szellemi mindenek ősalapja, ősforrása, ősformája – ideája – a világ hajtó és a teremtés célkitűző háttere. A lét maga eszmék megvalósulása s a világ folyamatán eszmék, – célok és okok – uralkodnak.

4. A dualizmus nemesebb irányát fentebb említettük már, amiért itt mellőzzük.

5. A teizmus – és nem deizmus! – az ateizmus ellentéte. E szerint az Isten személyes, a világ menetében döntően ható legfőbb, illetve egyedüli lény. A teisták egy része ész-okokkal igazolja világnézetét, azaz filozófiailag, – más része a kijelentéssel, azaz teológiailag. Testvér világnézet a monotheizmussal, spiritualizmussal és idealizmussal.

Ezekkel le is zártuk a világnézetek általános vázát a lehető legrövidebben kivonatolva, mert hisz mindenikről köteteket írtak s lehetne írni. Láthatjuk, hogy úgy Isten léte, mint lénye, valamint viszonya, mennyiféleképpen van elgondolva. Azonban a tökéletes és legészszerűbb világnézetet Istenről a Szentírás adja.

(rajz: lásd a forrást)

Isten létét, illetőleg az Isten és világ viszonyát is többféleképpen fogták fel. A satanizmus szerint Isten a világban van, míg a krisztianizmus szerint a világ van Istenben. (Kolossz. levél I. r. 16–19.) A kettő közti különbséget szemlélteti az 1. 2. rajz. Isten a végtelen kör, a világ a véges háromszög.

A harmadik feltevés, mit a zsidók mogendovja szemléltet legjobban – 3. sz. rajz. – Isten és a világ kölcsönösen áthatják egymást. A dualizmus szimbóluma ez, mely szintén téves tan, nem egyezik a kereszténységével.

A harmadik rajzban írt 1. sz. Atya, 2. a Fiú, 3. a Szentlélek szimbóluma, az egész, a mennyek országa...

A 4. sz. az ember világa az ég és pokol ütköző pontja. Míg az 5. az Antikrisztus, a 6. a Hamispróféta s a 7. a Sátán szimbóluma, illetve az alvilág, a pokol képe.

Az ember világa a mélység s magasság küzdőtere, körülvéve a jó és rossz hatalmakkal – választani... Fontos szó! Választani.

Ez a három rajz, – persze csak mint szimbólum, – felvázolja az Isten s világ viszonyainak összes lehetőségeit. Bizonyságot itt csak az elmélyülés, a velünk született intuíció adhat, illetve a Szentlélek kegyelme. Tapasztalati bizonyság itt nincs, csak az érvek halmaza, amelyből azonban mindenki képessége szerint választ... Aki nem tud a szellemig emelkedni, az szükségszerűen az anyagnál marad...

Amíg az állati ember előtt az is homályos, hogy van-e Isten, van-e lélek? Addig az emberi ember előtt már valószínű Isten és a lélek léte, – míg az isteni ember előtt már bizonyos és szükségszerű mindkettő léte. Hogy ki mit tud, ki mit hisz, ki mit képes felérteni, azok az ő veleszületett – s magolással meg nem szerezhető! – képességeitől függnek. Innen van, hogy sok tanult ember, – sőt pap is! – képtelen hinni, mert süket a lelke az isteni hangokra... és vak a szeme az isteni tények – a szellem kéznyomainak – a meglátására... Tanulással pedig ezek – írja a Szentírás – nem pótolhatók! Ezek a kegyelem ajándékai azoknak a lelkeknek, akik az istenieket szomjazzák.

A Szentírás ide vonatkozóan a következőket írja: Jézus Krisztus mondja: "Mi Atyánk, ki a mennyekben vagy". (Szt. Máté VI. rész 9. v. és Szt Lukács XI. 2.)

"Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk." (Ap. Csel. XVII. 28.)

"Mert az ő alkotása vagyunk, teremtetve Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk." (Eféz. II. 10.)

"Mert ő általa (benne) teremtetett minden, ami van mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek ő általa és ő reá nézve teremtettek.

És ő előbb volt mindennél és minden Ő benne áll fenn.

Mert tetszett az Atyának, hogy ő benne lakozzék az egész teljesség." (Kolos. 1. r. 16–19.) Ezek szerint a 2-ik sz. rajz felel meg az igazságnak. – A többi – téves, hamis; satanizmus.

Hogy lehet Istenben minden, mikor Isten a mennyben van? Úgy van a világ Istenben, mint a gyertyaláng fény-tengerében a bútor... míg Isten maga a lángban, – mi a menny szimbóluma – lévő tűz! élet! világosság!

A Szentírás sehol se mondja azt, hogy Isten a világban van! Ezt a satanizmus hirdeti. Jelen van Isten mindenütt, mint láttuk előbb, de csak közvetve, mint mink is tekintetünkkel, hangunkkal, fülünkkel az egész teremben...

Ez a monotheizmus teológiai körülírása.

Ezeket tudni és hinni kell a Szentírás szerint, mert Szent János apostol evangéliuma azt írja XVII. r. 3. v.-ben, hogy: "Az pedig az örökélet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust."

Ez minden filozófiai és teológiai világnézet első és végső célja, ha nem akarunk áldozatul esni a Sátán tévtanainak...

c) A misztikusok szerint Isten hét lelke a következő:

1. A szeretet. 2. A bölcsesség. 3. Az akarat. 4. A rend. 5. A komolyság. 6. A türelem. 7. Az irgalmasság.

Eme hét fogalom a három mennyei körbe helyezve a következően kapcsolódik a 4. sz. rajz szerint.

A menny tiszta szeretete, a bűnös világba mint irgalmasság nyúlik le, megbocsátani a jóvá nem tehető bűnöket...

A bölcsesség mint türelem vár a megtérőkre, és a jóvátételre...

Az akarat, illetve céltudatos akarás, mint komolyság, (Ernst) mint megingathatatlan meggondoltság működik...

A rend, vagyis a törvény, mint mindenek tengelye és alapja szerepel, mely körül forog a lét, lüktet az élet és fennáll az egyensúly...

Ezeken át lehet némileg megsejteni Isten lényét és természetét, illetve Isten szellemét, hét sajátját.

Másként vázolva, ahol nem fogadják a menny szeretetét, oda irgalmassággal hat. Ahol nem fogadják a bölcsességet, ott türelemmel vár... Ahol visszautasítják szent akaratát, ott komolysággal, szigorral figyel...

Végül, amíg a három felső az Isten örök és valódi lénye, addig a három alsó csak a bűn által kiváltott visszfénye. A mennyben ugyanis, ahol nincs bűn, nincs szükség irgalmasságra, se türelemre, se komoly szigorra. Ott csak szeretetre és bölcsességre vágyakoznak, hogy Isten szent akaratát, – melynek nem tengelye ott, hanem alappillérje a rend! – beteljesítsék. (5. sz. rajz.)

Isten hét lelkének velejárói még ezek: Szeretettel jár a jóság. Bölcsességgel az igazság. Akarattal a kitartás, cél, erő, komolyság. Renddel a törvény, – jutalom és büntetés, – valamint a fent említettek.

Mindezek persze csak hasonlatok, szimbólumok, mint árnyképek a virágos rétről, mely alig-alig ad vissza valamit, mint csak formát a rétről, elnyelve minden színt, fényt, teret, illatot és pompát...

Jehova: I-e-o-u-a neve. Amint a magánhangzók életre keltik a mássalhangzókat, úgy Isten a világot, a létet; hangot, életet adva beléje, másként a mássalhangzók élettelenek maradnának. Ez a semmiből való teremtés szimbóluma.

Ezekkel beszámoltunk Isten lénye s léte körüli világnézeti kérdésekről s láthatjuk, mit kell hinni; sőt a bölcsebbek azt is, miért ezt kell hinni, a krisztianizmust és nem a satanizmust.

A világnézetek szemléltetése után, a világnézetek eredetének és értékének a tisztázására fel kell említeni, hogy alapjában három, illetve négy világnézet van. Az állati és a testi embernek ugyanis nincs világnézete s amit ők annak neveznek, az nem az, hanem csak a kenyérért folyó szellemi tülekedés.

A világnézet a gondolkozó tudósnál kezdődik, épp ezért van tudományos világnézet, aztán filozófiai világnézet, továbbá teológiai világnézet és misztikus világnézet.

1. A tudományos világnézet a természettudományokon épülő, többnyire a tudós emberek egyoldalú világnézete, mely mindent a tapasztalásból és tényekből akar megállapítani, tekintet nélkül minden egyébre.

2. A filozófiai, már noha bevonja gondolatkörébe a tudomány minden eredményét is, inkább a logikával, elgondolással, következtetéssel dolgozik, azaz tovább megy a merev tényeken és következtet a tényezőkre is.

3. A teológiai mindeme kettőt felöleli, már az egyetemes teológiait értem, – nem valamely vallás egyoldalú vallási teológiáját, mely csak a maga igazát akarja egyetemesíteni. A teológiai a tudományos tények és a filozófiai következtetések mellett döntő érvénnyel fogadja a kijelentést, Jézus szavait is, tudva és híve, hogy épp az emberi képességeken kívül esnek a fontos és döntő törvények, amikről más kijelentésünk nincs, csak az Úr szava.

4. Végül a misztikus, – újabban okkultista – világnézet is külön kategóriát igényel, amennyiben mindezeket felölelve és részben, vagy egészben elfogadva, újabb kísérleti eredményekre is utalva, egy egész új világnézettel – a léleknek és túlvilágnak e világgal való egységére, kölcsönös összeműködésére építve – igyekszik megmagyarázni a dolgok eredetét, menetét, okát és célját: az igazságot. De eme két világnézet nem azonos...

Aki bármelyiket eme világnézeti ismeretekből és tanokból mellőzi, egyoldalúan képezi magát s elfogult világnézethez jut. A gondolkozók nagy tömege pedig ilyen. A teológiáig csak elmennek az emberek, de az okkult, vagy misztikus területtől önhitten tartózkodnak. Viszont az okkultisták is a maguk anyagát hótra fújják, de a mélyebb filozófiai és kivált teológiai tanulmányoktól – visszahúzódnak a maguk – homokjába...

A okkultisták nagy része nem akar tudni a kath. csodákról, Lourdesről, Oltáriszentség csodáiról, Neuman Terézről, Emmerich Katalinról, Agredáról, stb. – s viszont mások az okkultista jelenségekről. Így aztán nehezen tisztázhatják egymás világnézetét...

Amíg a tudós a világnak, illetve tényeknek, a filozófus önmagának, illetve logikájának, (?) addig a teológus az isteni kijelentésnek hisz.

Hogy aztán ez a logika miért annyiféle – logika?... És az a kijelentés miért annyiféleképpen értelmezett, azt próbáljuk meg kimutatni majd a Krisztus és Antikrisztus, illetve Simon Péter és Simon Mágus harcainak a szemléltetésén át...

A minden harcok harcát képező világnézetek ezek: Isten a világban van, – másik a világ van Istenben. A lélek oly szikrája Istennek, mint a csepp a tengernek, – másik: a lélek nem része, hanem teremtése Istennek.

Mi Atyánk, ki a mennyekben, – többes szám – vagy; mondja a mi Urunk Jézus Krisztus. S ez a döntő tétel.

Ezzel szemben azonban azt látjuk, mégpedig meglepően indokolható háttér között, hogy a világ élő, egységes, lelkes valami, aminek lelke van, – a Természet.

A két ellentét észbontóan áll szemben; vagy ez, vagy az! – mondják, holott összeegyeztethető.

Amint a feltaláló szelleme – gondolata – benne van a gépben, úgy van benne Isten a világban, vagy az emberben; de! – amint a feltaláló lény e külön van a géptől, úgy van külön Isten lénye a világtól, vagy embertől.

Ennélfogva Isten nincs a világban! Mert a világ, illetve minden műve – így az ember és lelke is, –

Világosabb kifejtésért képzeljünk egy olyan gépembert, – Gólemet, – mely egyszerű rádióhullámokkal irányítható és így megértve szavunkat, mindent egy szóra teljesít: takarít, fát vág, befűt, ás, szánt, vet, arat stb. Ez a gépember a feltalálója "teremtése" lesz! Benne lesz a feltaláló, illetve teremtője szelleme, tudása és ez a Gólem, mintegy kis "ember képmása", sok mindenben első látszatra azt fogja mutatni, hogy: ember. De közelebbről vizsgálva látni fogjuk, hogy csak az ember alkotása, ami a feltaláló szellemének töredéke által mozog. – De a feltalálója – az ember, – egész más, végtelenül több, mert nem gép, hanem lény! S lehet e gépember bármily tökéletes, sohase lesz az, mi a feltalálója!

Isten is így vetette bele szellemének szellemét, gondolatát, céljai érdekében az emberbe és világába. Művei ezek, ő "él" ezekben, de nem lényével, hanem csak visszfényével, szelleme szellemével.

Ilyen teremtése az emberi lélek Istennek, de nem része, mert Isten nem részek összetettje, hanem az oszthatatlan egység!

A satanizmus szerint Isten összetett valami, részek egésze s az ember lelke rész az Istenből, azaz vízcsepp a tengerből.

Isten nem ama Egy, aki után következnek a többi hasonló számok, a 2, 3, 4, 5 – hanem Isten ama örök Ok, Gyök, Eredő, Élet, Igazság, Törvény, stb., Aki mindeneket teremtett, az 1-et is, a többit is... Nem az első a számsorban, hanem a számsoron kívüli matematikai törvény maga! Az Abszolút, akiben minden megvan, Akiből minden ered, de ő maga nem az, ami belőle eredt!

Ezek után tisztán láthatjuk a satanizmus eltérő világnézeteinek a kisiklásait. Éppúgy nem él tehát Isten a világban, mint gépész a gépében, de közvetve, mindkettő benne él, mint szellemének szellemi hordozójában. Nincs elég megfelelő szavunk annak a kifejezésére, hogy mi az, ami a Gólemben él a mérnökből, mert az több, mint egyszerű tudás, vagy alkotás, több, de nem annyi mégse, mint a mérnök... Így van ez az arány s viszony az Isten és a világ közt is...

Isten az Örökkévalóság, a világ a múlandóság.

A 6. rajz azt szemlélteti, hogy az Isten igazi lénye – a Szeretet – Sz. – mint sugárzik és árad szét mint Bölcsesség, – B –, mint Akarat, – A – és mint Rend, – R –, azaz Törvény, – a végtelenbe.

Az Istennel való kapcsolatban legcélravezetőbb önmagunkon át való istenszemlélet. Megállapíthatjuk, hogy vagyunk, létünk nyilvánvaló. Senki se mondhatja, hogy ő – nincs. Azonban, ha lényünket akarjuk megállapítani, épp oly talányok előtt állunk, mint mikor Isten Szent lényét akarjuk megállapítani. Testünk van, de érezzük, hogy csak test nem vagyunk. Valamivel több, másabb is vagyunk, mint csak test. Valami lelki és szellemi mivoltunk is van, ezt minden gondolkodásra – és nem pusztán magolásra – termett ember megállapíthatja. Viszont annyira, azonban nem tudunk belehatolni saját lényünk mivoltába, hogy szellemi, vagy lelki valónkat "megismerjük", mintegy feltárjuk magunknak. Lényünk éppoly titok marad magunk előtt, mint Isten lénye. Benne élünk a testünkben, mint a magunk "végtelenében", de hogyan és hol, az titok marad. Azonban, amint szükségszerű feltenni, hogy testünknek valami irányító lelkének is kell lenni, éppúgy a világnak is valami irányító urának kell lenni. Aki talán épp úgy él, vagy áll a világ felett, vagy a világban, mint mi a testünk felett... vagy a testünkben... Akármint van, de az Isten és világ közti viszony megismeréséhez legkönnyebben a test és lélek viszonyának a benső intuitív elgondolásain át juthatunk. Egyes misztikusok szerint szellemünk székhelye a Szív egyik atomja... Innen mozgat, irányít mindent, mint pozitív töltésű atomból... életben tartva a vele szemben álló negatív töltésű atomon át a testet... Az agy pedig csak műszere, idegzetének kapcsolóterme... Ez a szemlélődés azonban veszedelmes, mint a dualizmusé, – mert sokszor súrolja a satanizmust.

Ismétlem azonban, hogy az Isten lényének igazi megismeréséhez egyedül az Úr Jézus kijelentései vezetnek, melyeket az evangéliumokban találunk.