Tényleg komoly kockázatot jelent a fejelés?

Szöveg Alec Fenn Fordítás Gerendai Márk

Andy Wilkinson először vibráló foltokat látott, majd elsötétült a látása a jobb szemére, mintha csak egy autónak kiégne a fényszórója. A Stoke City védőjét közelről halántékon találta egy bivalyerős lövés, aminek következtében egy kis időre eltompultak az érzékei. „Megijedtem, de azt gondoltam, hamarosan túl leszek rajta” – mondja a FourFourTwo-nak.

A jobbhátvédnek bizonyítania kellett. Nem kapott kimagaslóan sok lehetőséget, de a Blackburn Rovers ellen mégis pályára léphetett az FA-kupa ötödik fordulójában. Elszánt volt, és mindenképpen ki akarta használni a kínálkozó alkalmat. „Nem mondtam el senkinek, hogy rosszul vagyok. Próbáltam titkolni, de amint lejöttem a pályáról, erősen émelyegni kezdtem” – idézi fel.

Wilkinsont lecserélték a félidőben. Az orvosi csapat megállapította, hogy az agyrázkódás tüneteitől szenved. Ezt a fejre vagy testre mért erős külső hatás okozza, aminek következtében az agy a koponyán belül hirtelen megrázkódik. Meg volt róla győződve, hogy ezt a semmiséget egy ereje teljében lévő védő hamar kiheveri. Végül is milyen kárt okozhatna a modern futball a játékosoknak? „Úgy gondoltam, hogy hétfőn már részt tudok venni az edzésen, de a napok múlásával ébredtem rá, mennyire súlyos a sérülésem.”

A 32 éves játékost egyensúlyzavar is gyötörni kezdte. Az időszakosan rátörő erős szédülés és a tárgyak forgása a látómezőben, elmosódása émelygéssel párosult. Az agysérülés és a felépülés miatti stressz kedélyállapot-romlást és a depresszió tüneteit idézte elő. Wilkinson háromszor is elutazott Amerikába, hogy betegségét kezeltesse, de rá kellett ébrednie, hogy ott sincs varázsszer, ami megkönnyítené a felépülést. „Azt mondták, eléggé valószínűtlen, hogy ismét játszani tudok, mivel egy újabb agysérülés lehetősége igen nagy.”

2016 februárjában, tizenkét hónappal a sérülése után Wilkinson visszavonulni kényszerült. Ez nagyobb csapás volt számára, mint a sérülés, aminek következtében majdnem elveszítette az eszméletét. Éjszakánként gyakran álmodik arról, hogy hivatásszerűen futballozik, de ébredés után mindig keserűséggel tölti el a visszatérés a valóságba. „Az orvosok sem tudják, hogy felépülök-e valaha teljesen – mondja. – Az érzékelésemmel, a tárgyakhoz való viszonyulásommal van gond. A periférikus látásom torzult, emiatt mindennap járok terápiára. A tüneteket különleges kontaktlencsékkel lehet csökkenteni.”

Wilkinson történetét nem intézhetjük el egy legyintéssel, mivel a labdarúgók gyakran panaszkodnak fejfájásra a mérkőzések után, ahol ázott bőrlabdába kénytelenek fejelni több alkalommal is egy meccsen. A tudósok szerint a modern labdák, amik sokkal jobban repülnek a levegőben, ugyanolyan eséllyel okozhatnak tartós agy­sérülést a játékosoknak.

Egy készülék húsz labdát lő ki egymás után a tizenhatoson belülre. Az eszköz az átlagos szögletrúgás sebességét és erősségét szimulálja, de mindez nem egy átlagos edzésen történik, hanem egy orvosi kutatás keretein belül. Húsz játékos agyát vizsgálják meg a kísérlet előtt és után, majd mindezt megismétlik két nap múlva és két héttel később is.

A University of Stirling tudósai azt kutatták tavaly októberben, hogy milyen hatással van a fejelés az agyra. Az eredményekből az látszik, hogy már egy edzés után is észlelhetők változások az agyműködésben. A játékosok 41-67 százalékkal rosszabbul teljesítettek a memória­teszteken, és kimutatható volt a szürkeállományban valamilyen anyag jelenléte is, ami nehezíthette az izmok kontrollálhatóságát. Ezek a hatások csak 24 óráig voltak mérhetők, de a kutatás vezetője, dr. Magdalena Ietswaart szerint aggodalomra adhatnak okot. „Habár a változások csak ideiglenesen álltak fenn, úgy gondoljuk, hogy ha újból és újból megismétlődnek a fejelés miatt, annak hosszú távú hatása lehet az agyműködésre.”

Egy másik vizsgálat is született, amit a New York-i Albert Einstein College of Medicine végzett 222 felnőtt amatőr futballista bevonásával, akik legalább hat hónapot fociznak egy évben. Kérdőíveken felmérték, hogy milyen gyakran fejelnek a labdába, vagy ütköznek össze más játékosokkal. Az eredmények itt is aggasztóak.

„Megállapítottuk, hogy a fejelés az agyrázkódás tüneteinek kialakulását okozhatja – magyarázta dr. Michael Lipton. – Ez az eredmény ellentétben áll azokkal a korábbi megállapításokkal, amelyek azt sugallták, hogy az agyrázkódásért leginkább a játékosok összeütközése okolható. Megállapításaink aggasztóak a fejelés hosszú távú hatását illetően, és további kutatások szükségességét vetik fel.”

Jeff Astle tragikus esete is riasztó figyelmeztetés a múltból. A West Bromwich Albion egykori csatára, aki 174 gólt szerzett 361 mérkőzés alatt, és aki elsőként szerzett gólt az FA-kupa és a Ligakupa döntőjében is a Wembleyben, tudatát vesztve halt meg. A játékos ágyát hiába vették körül az ikonikus pillanatokról készült fényképek, nem volt tudatában annak, hogy valaha is futballista volt, sőt a családtagjait sem ismerte fel.

„Mindent, amit a futball adott neki, el is vette tőle” – mondja Astle lánya, Dawn az FFT-nek. A 2002 januárjában, 59 évesen elhunyt játékos négy évig harcolt az Alzheimer-kórral. Dawn biztos benne, hogy a betegség kialakulása és az édesapja fejét ért sérülések, amelyek egy része a fejelésből fakad, kapcsolatban állnak egymással.

A halottkém is hasonló megállapításra jutott, amikor kijelentette, hogy Astle agysérülését a gyakori és intenzív érintkezés okozta az 1960-as években használt kemény bőrlabdával. Szerinte a trauma nagyon hasonló ahhoz, amit a bokszolók szoktak elszenvedni, ha sok erős ütés éri a fejüket.

A diagnózis nem volt száz százalékban pontos. 2014-ben dr. Willie Stewart engedélyt kapott rá, hogy ismét megvizsgálja Astle agyát. Megállapította, hogy a játékos halálát krónikus traumatikus enkefalopátia okozta, egy degeneratív agybetegség, amit csak a halál beállta után lehet diagnosztizálni, és ami általában az amerikai futball játékosait és a bokszolókat érinti.

De vajon lehetséges-e, hogy a könnyű, modern labdák ugyanolyan végzetes sérüléseket okozzanak, mint a hírhedten kemény régiek? Ezt a kérdést az amerikai University of Purdue mechatronikai mérnöke, Eric Nauman és kineziológus-professzora, Larry Leverenz próbálta megválaszolni. A kutatópáros az elmúlt nyolc évet a női labdarúgásban és amerikai futballban elszenvedett agyrázkódásos esetek vizsgálatával töltötte. 2015-ben két női középiskolás csapatot is hosszú távú vizsgálat alá vetettek. A játékosok egy xPatch nevű szenzort viseltek a fülük mögött, ami a labdával találkozásnál a fejükre ható G-erőt és az agy elmozdulását mérte. Azt is megvizsgálták, hogy milyen fajta ütközés fejti ki a legnagyobb erőt az agyra, illetve MRI-vizsgálat alá vetették a labdarúgókat a kísérlet elején és végén.

A páros arra a következtetésre jutott, hogy a kapura vagy nagy távolságra irányuló fejesek nagyobb erőt gyakorolnak az agyra, mint azt korábban gondolták. „Sok esetben ötven és száz gé közti hatásról beszélhetünk, ami egyenlő egy bokszoló ütésével vagy egy kemény ütközéssel az amerikai futballban – mondta Nauman az FFT-nek. – Ez a hatás átlagosan 4.29-szer éri a futballistákat egy meccs alatt. Még nincs pontos adatunk, de a becsléseink szerint egy Premier League-kapus kirúgás utáni labdába fejelés eléri a száz gét is.”

A VIZSGÁLAT ALAPJÁN ASTLE AZ 1960-AS ÉVEKBEN HASZNÁLT KEMÉNY BŐRLABDA HASZNÁLATA MIATT HALT MEG

A vizsgálat végén a játékosok két memóriavizsgálaton is átestek. Az első során közvetlenül a kérdés előtt látott kép felidézése volt a feladat, a másodikban pedig korábbi két kép felidézése. „A többet fejelő játékos agyának nagyobb erőfeszítésre volt szüksége, mint azoknak, akik kevesebbet fejeltek – így Leverenz. – Az eredmények sokkoltak bennünket.”

A vizsgált játékosok felénél jelentkeztek az agyi funkciók változásai, de egyikük sem mutatta az agyrázkódás tüneteit. „Ha felhorzsolod valamelyik testrészeden a bőrt, akkor az adott helyen érzel fájdalmat – mondja Nauman. – Az agy fájdalomreceptorai nem így működnek, ezért nem érzik szükségét a labdarúgók, hogy kíméljék a fejüket.”

Nauman szerint a kisebb, de gyakori hatások károsabbak lehetnek, mint az egyszeri nagyobb ütközés. „Az MRI megmutatja, hogy a sok kis sérülést szenvedett agy rosszabbul reagál, mint az, amelyiket egy erős hatás ért. Ha egy játékos tizenöt percen át folyamatosan fejel, olyan sok erőhatás éri, hogy egy későbbi kisebb ütközés teljesen kiütheti. Ha valaki hat hónapon át mindennap fejelget, akkor az agyában maradandó elváltozások keletkeznek. Aki nem tart szünetet, az a hosszú távú sérülés kockázatával játszik.”

Nauman és Leverenz szeretné a Premier League játékosain is elvégezni ugyanezeket a vizsgálatokat, de kemény ellenállásba ütköztek. „Nem jártunk sikerrel, mert a Premier League és a FIFA nem támogatta a kezdeményezést. Egy labdarúgó vételárának a töredékéért el tudnák végezni a felméréseket, amelyek hosszú távon sokukat megmenthetné.”

Dawn Astle apja 2002-es halála óta időről időre a futballszövetség segítségét kéri, hogy pénzt szerezzen további kutatásokra. Szeretné, ha a vezető testület megvizsgáltatná és hivatalosan kimondaná, hogy van-e kapcsolat a fejelés okozta agyrázkódás és a maradandó agykárosodás között. „Tudnunk kell, hogy az egykori játékosok körében nagyobb valószínűséggel fordul-e elő a demencia” – mondja.

Két éve létrehozta a Jeff Astle Alapítványt, ami a sport okozta agysérülések veszélyeire igyekszik felhívni a figyelmet. Már „több száz” visszavonult, a demencia tüneteivel küzdő sportoló csatlakozott a kezdeményezéshez. „Az 1966-os angol vb-keret négy tagja szenved demenciában – mondja. – Az 1957-es FA-kupa-győztes Aston Villából öten már meghaltak hasonló betegség miatt. Ez az arány túl magas.”

Az angol szövetség 2002-ben már ígéretet tett a vizsgálatok elkezdésére, de végül nem történt semmi. „Apám tizenöt éve halt meg, de még mindig messze vagyunk a megoldástól. A futballtestület felelős a sportág eseményeiért, és nem kedvezne neki, ha valaki kimondaná, hogy a labdarúgás emberek halálát is okozza. Ennek ellenére a játékosoknak tisztában kell lenniük a kockázatokkal.”

A futballszövetség tétlensége nagyon hasonló az NFL kezdeti hozzá­állásához az amerikai futballban előforduló agyrázkódások kapcsán. Bennet Omalu, egy nigériai patológus 2002-ben megállapította, hogy több volt amerikai focista agyát is ugyanaz a kór pusztítja, mint Astle agyát. Az egykori Pittsburgh Steelers-játékos, Mike Webster boncolása során derült ki, hogy a fejét érő folyamatos erőhatások következtében alakult ki nála is a betegség.

Az NFL megvitatta az orvosi eredményeket, a visszavonult játékosok által indított per nyomására elismerte a diagnózst, és megegyezésre jutott a károsultakkal, ami az elkövetkező 65 év során egymilliárd dollárjába kerül majd a szervezetnek. Lehetséges, hogy a futballszövetség az anyagi hátrányoktól való félelmében halogatja az ügy kivizsgálását?

„Egyik családdal sem beszéltünk a pénzről azok közül, akikkel kapcsolatba léptem – mondja Astle. – De az egész sportágnak van félnivalója, ha hivatalos eredmények születnek.”

Az Egyesült Államokban új szabályokat hoztak, amelyekkel megvédhetik a fiatal játékosok testi épségét, és biztossá tehetik a sportág jövőjét. Az Amerikai Labdarúgó-szövetség 2015 novemberében megszorításokat vezetett be az ifjúsági sportolóknál: tízéves kor alatt az edzéseken és a mérkőzéseken is tilos a fejelés. Tizenegy és tizenhárom éves kor között meccseken lehet fejelni, de hetente 30 percnél többet nem szabad gyakorolni, és maximum húszszor lehet fejelni.

„Adataink többsége a felnőtt labdarúgásra irányul – mondja dr. George Chiampas, az amerikai válogatott orvosa. – Az ifjúsági futballt kevesebb kutató vizsgálta, de az eddigi eredményeinkből kiderül: a fejlődésben lévő agy nagyobb védelemre szorul.”

Jól látható, hogy az Egyesült Államok az egyetlen a FIFA 211 nemzete közül, ahol hangsúlyt helyeznek a probléma elleni védekezésre. Gordon Taylor, a Professzionális Labdarúgók Szervezetének elnöke szeretné, ha Anglia is követné az amerikai példát. „Tárgyaltunk már a futballszövetséggel az ügyről, de egyelőre nem kezdtek el cselekedni.”

Antonio Belli professzor egyike annak az öt szakértőnek, aki a futballszövetség sérüléses ügyeivel foglalkozik. A csoport létrehozott egy útmutatót, amely tájékoztatja a csapatokat és a játékosokat az ágyrázkódás esetén szükséges tennivalókról, de a fejelés veszélye továbbra sem szerepel hangsúlyos problémaként. „Sok rémtörténetet hallani, de én továbbra sem gondolom, hogy elég adat bizonyítaná a fejelés hosszú távú negatív hatásait” – mondja.

Astle örömmel veszi tudomásul az amerikai változásokat. „Sohasem mondtuk, hogy teljesen be akarjuk tiltani a fejelést, ezt apám sem akarta volna. Az a fontos, hogy elegendő információ birtokában hozhasson mindenki felelős döntést. Ha veszel egy doboz cigarettát, akkor tisztában vagy az egészségügyi kockázattal. Nem minden játékos betegedik meg tizenöt évnyi fejelés után, de mindenkinek tudnia kell a kockázatokról.”

A technológiai fejlődés lehetővé tenné, hogy a szabályokat ne kelljen megváltoztatni. Nauman szerint nem lenne nehéz viszonylag olcsó védőeszközöket készíteni, amivel megóvnák a játékosok épségét. „Megoldható a probléma – érvel. – Könnyen gyárthatnánk olyan felszerelést, ami elnyelné az ütés erejének kilencven százalékát.”

Wilkinson szerint az angol labdarúgás sokat tanulhatna az amerikaitól. „Amikor részt vettem a kezeléseken Amerikában, láttam, milyen technológiát használnak – emlékezik. – Ha egy bizonyos eszközzel vizsgálnak, és nem ismersz fel egy képet, akkor azt tanácsolják, ne lépj pályára többé.”

Lám, a labdarúgás jó irányba halad Amerikában.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. áprilisi lapszámában.)