Mindenki jól ismeri azt a tényt, hogy az ókori római kultúra az ókori görögön alapszik, szinte mindent átvettek belőle, és saját névvel látták el. A homoszexualitáshoz való viszony is hasonló volt a Római Birodalomban, de ahogy az idő haladt előre, a tűrtből lassan tiltott dologgá vált.
Ahogy a múlt hónapban elmeséltem, az ókori görög városállamokban virágzott a homoszexualitás, a társadalom szerves része volt. Már ott is utaltam arra, hogy lényegében a felsőbb osztályok kiváltsága volt ez az életmód. Nos, a Római Birodalomban ez hatványozottan igaz. Szinte csak a nemesek „szokásaként” hivatkoznak évszázadokon át a pederasztiára. Sőt, mi több: rengeteg császárról maradt fenn olyan írás, hogy nem vetette meg saját nemét.
Julius Caesart egyszerűen „Bityhnia királynéjaként” csúfolták Nicodemes királlyal való kapcsolata miatt. Viszonyuk akkor indult, amikor a hadvezér Caesart a hajóhadért küldték Bityhniába, de hosszú időre a király vendége lett. A pletykákat az is erősítette, hogy elég hamar újra a királynál tartózkodott. A rossznyelvek több ragadványnévvel is illették, így nevezték „a királyné vetélytársának”, a „királyi noszolya derékaljának” és „Bityhnia bordélytöltelékének” is. Habár élete során más férfival nem volt dolga, ezt az affért élete végéig a szemére vetették, a galliai diadalmenetben pedig a következő verset kántálták a katonái:
„Caesar Galliát, de őt meg Nicodemes gyűrte le.
Most trumhust tarthat Caesar, mert legyőzte Galliát:
Míg viszont ki őt lebírta, semmi cécót nem csinált.”
Tiberius császár Capri szigetén valóságos orgiát rendezett, hogy lankadt férfiasságát kezeltesse: pajzán jeleneteket festetett szobája falára, valamint lányokat és ifjakat rendelt oda, akiknek a szeme láttára kellett szerelmeskedniük. Egy szertartás közben pedig annyira megkívánta az egyik fiúcska szépsége, hogy utána őt is meg a bátyját is megbecstelenítette.
Nero a szeretőjét megfosztotta férfiasságától, mivel mindenáron nővé akarta tenni. Majd egy feltűnő esküvői szertartást követően magával vitte a palotába, ahol férjként és feleségként éltek.
Hadrianus 19 éves szeretőjével bejárta a birodalmat. Egyiptomban a fiú a Nílusba vetette magát, hogy 19 évét a császárnak ajándékozza. Hadrianus ezek után minden városban, ahol megfordultak, meztelen Antonius-szobrokat emeltetett.
A római társadalom a fenti történetek mellett is teljesen közömbösen viszonyult a homoszexualitáshoz, talán azért, mert döntően a legfelsőbb osztályban volt mindennapos.
Martialis epigrammáiban többször utalt arra, hogy sokszor azért vásároltak szép rabszolgafiúkat, hogy azok szexuális objektumok legyenek.
Eleinte a törvények egyformán kezelték a hetero- és homoszexuális kapcsolatokat, majd később, a fiatalok védelmét előtérbe helyezve, jogszabályt alkottak a molesztálás büntetésére.
A római társadalom megvetette azokat a férfiakat, akik az aktus során a passzív szerepet játszották. Később azt, akiről ez bebizonyosodott, elbocsátották a hadseregtől, megvonták tőle a joggyakorlás lehetőségét, és még saját magát sem képviselhette a bíróságon. A jog így nyilatkozta ki, hogy aki odaadta magát egy férfinak, lényegében a társadalmi rend árulását követte el.
A későbbi császárkorban viszont már érezhető a kereszténység hatása: rengeteg szexualitással kapcsolatos törvény született. II. Constantinus dekrétuma szerint a nemi erőszakban az elszenvedő is bűnös, ha segélykiáltással nem előzte meg a bajt. I. Valentinianus törvénye szerint, akit szodómián kapnak, azt élve el kellett égetni, utódja, Theodosius viszont csak a passzív felet küldte a máglyára.
Látható, hogy a kereszténység hatására egyre inkább devianciaként fogta fel a római társadalom a homoszexualitást. És habár kegyetlen törvényekkel vetettek véget az „aranykornak”, a tömeges üldözés csak a középkorban érkezett el.
Bodor Máté
A cikk Eszményi Miklós „Férfi a férfival, nő a nővel” című könyve alapján készült.