MARCUS AURELIUS

ELMÉLKEDÉSEK

FORDÍTOTTA HUSZTI JÓZSEF

A teljes szöveg eredetileg kiadott formában:

http://mektukor.oszk.hu/00600/00606/index.phtml

(Általam "átszerkesztett", tipográfiailag módosított változat)

HARMADIK KÖNYV

1.

Nemcsak arra kell gondolnunk,

hogy minden nappal fogy az élet,

s mindinkább összezsugorodik a hátralévő rész,

hanem azt is meg kell fontolnunk,

hogy ha valaki magas kort ér el,

akkor is bizonytalan,

vajon csorbítatlanul elegendő lesz-e elmeereje

a körülmények mérlegelésére,

az isteni és emberi dolgok megértését célzó

szemlélődésre.

Mert,

ha valaki

másodszor kezd gyermekké lenni,

azt a lélegzés, táplálkozás, képzelődés, ösztönélet,

s más ilyesmik elkísérik ugyan,

de idő előtt elhagyja mindaz,

amihez föltétlenül gyakorlott belátás szükséges:

az önrendelkezés,

a kötelességgel való pontos számot vetés,

a jelenségek elemzése,

az a képessége,

hogy meg tudja állapítani

az élettől való távozás kellő pillanatát.

Sietnünk kell hát

nemcsak azért,

mert mindinkább közelebb jutunk a halálhoz,

hanem azért is,

mert

a dolgok megértése

és helyes megfigyelése

már előbb elmarad tőlünk.

2.

Az olyan dolgokat

sem szabad szem elől tévesztenünk,

hogy a természet alkotásainak

még a ráadásaiban is

van valami vonzó báj.

Így a kenyér egyes részei

sütés közben megrepedeznek,

s az ilyen repedések,

bár bizonyos módon

a pékmester szándéka nélkül valók,

valahogyan jól festenek ott,

sőt az étvágyat is ingerlik.

Így a füge is meghasad, ha érett.

A fán rajta hagyott érett olajbogyónak

valami különös szépséget ad,

hogy közel van az erjedéshez.

A fejjel földre húzó kalász,

az oroszlán haragos pillantása,

a vadkan szájából ömlő hab,

s más effélék,

ha önmagukban nézzük,

messze vannak a széptől,

de mint a természet alkotásainak járulékai,

vonzóak, szépek.

Ha valakinek van

érzéke,

mélyebb fogékonysága

a mindenség eseményei iránt,

az még a járulékos jelenségekben is

alig-alig talál olyant,

ami így vagy úgy,

kedvesen ne kelletné magát.

Az ilyen ember

a vadállatok tátongó torkát

a valóságban nem kisebb élvezettel szemléli,

mint a festők és szobrászok ábrázolásában,

és tisztult tekintetével

éppúgy meg tudja látni

az öreg nő és férfi tökéletességét,

korához illő szépségét,

mint a fiatalság ingerlő báját.

Van még sok olyan dolog,

ami nem mindenki ízléséhez vág,

csak azéhoz,

aki a természettel és a természet műveivel

őszintén összebarátkozott.

3.

Hippokratés,[31]

miután sok betegséget meggyógyított,

végül maga is betegségbe esett, és meghalt.

A khaldeusok

sok ember halálát megjósolták,

aztán őket is elérte végzetük.

Nagy Sándor, Pompeius, Caesar,

akik

gyakran egész városokat elsöpörtek a föld színéről,

és

csatáikon sok-sok ezer lovast és gyalogost elpusztítottak,

egyszer csak maguk is távoztak az életből.

Hérakleitos,

a ki a végső világégésről

annyi tudományos tételt állított fel,

marhatrágyába burkolt testtel

vízibetegségben halt meg.

Démokritost elpusztították a férgek.

Sókratést másfajta férgek ölték meg.

Mit akarok mindezzel?

Beszálltál, áthajóztál, megérkeztél: szállj ki!

Ha másik életre kötsz ki,

ott is bizonyosan vannak istenek,

ha pedig teljes érzéketlenségre,

legalábbis nem lesz

sem fájdalmad, sem élvezeted,

s nem szolgálsz egy olyan edénynek,

amely annál hitványabb,

minél magasabb rendű a szolgálója.

Mert

ez az értelem és a te géniuszod,

az pedig csak föld és rothadás.

4.

Ne fecséreld el

életed hátralévő részét

másokról való képzelgésekben,

hacsak

valami közhasznú célra

nem vonatkoztatod gondolataidat.

Bizony mondom,

más kötelességed látja kárát.

Mert, ha azon töröd a fejed,

mit is csinál a másik ember,

miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik –

minden ilyen

megzavar és elvon téged

saját vezérlő értelmed figyelmes szolgálatától.

Zárj ki tehát gondolataid köréből

minden ötletszerűt,

minden hiábavalóságot,

még inkább minden hiúságot és rosszindulatot.

Szoktasd magad hozzá,

hogy csak olyant forgass eszedben,

amire,

ha valaki hirtelen kérdezne:

"Mire gondolsz most?",

tüstént, kertelés nélkül rávághatnád:

erre és erre.

Ebből a vak is azonnal látná, hogy

benned

minden

egyszerű, jó szándékú,

közösségi életre született lényhez méltó,

aki nem legelteti képzeletét

érzéki, vagy általában élvezetes gondolatokon,

akiben nincs

versengés, irigység, gyanakvás,

vagy más olyasmi,

amiről csak pirulva vallanád be,

hogy eszedben forgattad.

Az ilyen ember,

aki nem halogatja tovább,

hogy a legjobbak sorába tartozzék,

valóban

mintegy papja és segédje az isteneknek,

és követi géniusza szavát,

aki benne templomot emelt magának,

és aki megóvja ezt az embert

minden élvezet mocskától,

minden fájdalom sebétől,

biztosítja minden túlkapás ellen,

érzéketlenné teszi minden gazsággal szemben,

őt,

a legnagyobb,

a minden szenvedéllyel szembeni

sebezhetetlenségért vívott küzdelem

bajvívóját,

őt,

aki átitatódott az igazságosság szellemével,

aki lelkének lelkéből örül mindannak,

ami csak éri,

ami az ő osztályrésze.

Az ilyen ember csak ritkán gondol

- s akkor sem nagy és közérdekű

kényszerítő körülmény nélkül -

arra, hogy

mit mond,

mit csinál,

mit forgat a fejében

más.

Tevékenységének egyetlen célja

a maga dolga,

gondolatának szüntelen tárgya

a mindenség rokkáján számára font sors:

amazt becsülettel végzi,

emezt meggyőződése szerint jónak tartja.

Mert

a kinek-kinek osztályrészül jutott sors

kényszerű, és kényszerít.

Nem felejti el,

hogy minden értelmes lény rokona;

rajta van, hogy

az emberi természet törvénye szerint

minden embertársa ügyét szívén viselje,

hogy

ne arra a hírnévre törekedjék,

amit akárkitől megkaphat,

hanem csak arra,

amit a természettel összhangban élők osztogatnak.

Azokról pedig,

akik nem így élnek,

mindig számon tartja,

milyenek otthon, házon kívül, éjjel, nappal,

s milyen emberek között forgolódnak.

Az ilyenek helyeslése,

akik önmagukkal sincsenek kibékülve,

semmit nem nyom előtte a latban.

5.

Cselekedeteidben

ne légy

kedvetlen, önző, elfogult vagy szórakozott,

ne öltöztesd gondolatodat

megtévesztő ékes szavakba,

ne beszélj sokat,

ne fogj bele száz dologba.

A benned lakozó istenség

igazi,

érett,

közügyek iránt fogékony férfit irányítson,

aki római,

aki császár,

aki mindent elrendezett magában,

s így nyugodt lélekkel,

minden megkötöttségtől szabadon

várja

az életből visszahívó kürt szavát,

nincs szüksége

sem esküre,

sem más ember bizonykodására.

Ezenfelül

derült lelkű,

nem szorul külső segítségre,

a mások kénye-kedvétől függő lelki békességre. Egyenesnek kell lenni,

nem pedig kiegyengetettnek!

6.

Ha az emberi életben

találsz valami nagyszerűbbet,

mint az igazságosság, igazság, mérséklet, férfiasság,

egyszóval

mint értelmed elégséges voltának tudata ott,

ahol módodban áll

józan belátásod szerint cselekedned,

és a sorssal való elégedettség ott,

ahol nélküled rólad döntöttek,

ha, mondom,

ennél valami jobbat lelsz,

egész emberként erre vesd magad,

és aknázd ki ezt a megtalált legjobbat.

Ha azonban

semmit sem látsz jobbnak

a benned uralkodó szellemnél,

amely az ösztönöket féken tartja,

a képzeteket szorgosan megvizsgálja,

az érzéki szenvedélyek hatalmából

- Sókratés szavával szólva[32] -

magát kiragadta,

az isteneknek magát alávetette,

és embertársa javát gondozza –

ha ezzel szemben

minden mást

kisebbnek, silányabbnak találsz,

akkor semmi más javára ne tágíts ettől!

Mert,

ha egyszer elhatározásod mérlegének nyelve

oda billent,

nem leszel képes

a te sajátos, külön javadat

súlyos erőfeszítés nélkül

mindenek fölé helyezni.

Nem méltányos,

hogy az elméleti és közösségi jóval

bármit szembeszegezz,

ami idegen tőle,

mint a tömeg dicséretét,

magas állást,

gazdagságot,

érzéki élvezeteket.

Mindezek a dolgok,

ha rövid időre,

látszólag,

összhangban állnak is természetünkkel,

hamarosan fölénk kerekednek,

és elsodornak.

Válaszd tehát,

azt mondom,

egyszerűen,

szabad emberhez méltón,

a jobbat,

és tarts ki mellette.

Ami hasznos, az a jobb!

Ha mint eszes lénynek az,

ám őrizd meg,

ha azonban állati mivoltodnak az,

mondj le róla,

s tartsd meg tisztán,

de dölyf nélkül

ítélőképességedet.

Csak azután alapos legyen a vizsgálódásod!

7.

Ne gondold,

hogy hasznodra van az,

ami egyszer valamikor talán arra késztet,

hogy megszegd a szavadat,

hogy szemérmetlen légy,

hogy valakit

gyűlölj, gyanúsíts, megátkozz,

hogy valaki előtt alakoskodj,

hogy olyat kívánj, amihez fal és takaró kell.

Mert

aki első helyre teszi az értelmet,

a benne lakó géniuszt

és az ebből fakadó erény szent szolgálatát,

az nem csinál semmiből tragédiát,

nem sóhajtozik,

nem keresi

sem a magányt, sem az embersűrűt.

Élni fog

- s ez a legfontosabb! -

anélkül, hogy az élethez ragaszkodnék,

vagy eltaszítaná magától.

A legcsekélyebb aggodalmat sem okozza neki,

hogy lelke hosszabb vagy rövidebb időre

van-e összekötve porhüvelyével.

S ha már most mennie kell,

olyan könnyű lélekkel távozik,

mintha valami más dolga akadna,

amit tisztesen,

sőt méltósággal lehet elintézni.

Csak

attól az egytől óvakodik

egész életen át,

hogy értelme valami olyan ügybe bonyolódjék,

ami méltatlan volna

egy eszes,

közösségi életre született lényhez.

8.

A fegyelmezett,

tiszta lelkű ember gondolatában

nem találhatsz semmi rothadást,

semmi mocskot,

semmi kétszínűséget.

A színészről

még el lehet mondani,

hogy előbb távozik,

mintsem befejezné és végigjátszaná szerepét,

az ilyen ember életét azonban

a végzet nem vághatja félbe befejezetlenül.

Nincs benne

semmi szolgai,

semmi hívságos,

semmi önállótlan,

semmi különcködő,

semmi megrovásra méltó,

semmi titkolni való.

9.

Tiszteld véleményalkotó képességedet!

Teljesen ettől függ,

hogy vezérlő értelmed

ment maradjon minden olyan ítélettől,

amely nincs összhangban

a természettel és az eszes lény alkatával.

Ez biztosítja,

hogy mások felfogásának

ne hódoljunk be egykönnyen,

hogy az embertársainkkal szemben

jóindulatot,

az istenekkel szemben pedig

engedelmességet

tanúsítsunk.

10.

Tehát mindent félretéve,

ehhez a néhány szabályhoz tartsd magad!

Ezen felül el ne felejtsd,

hogy mindenki csak a jelenben él,

ez pedig röpke pillanat:

a többi idő vagy már elmúlt,

vagy bizonytalan.

Arasznyi az ember élete,

arasznyi az a földzug, ahol él,

de arasznyi

a legtovább fennmaradó hírnév is.

Hiszen ezt a hírnevet

gyorsan pusztuló emberférgek

egymást felváltó nemzedékei hordozzák,

ezek pedig még önmagukat sem ismerik,

nemhogy arról tudnának,

aki már régen meghalt.

11.

A már kifejtett

életszabályokhoz

még egyet csatol:

minden dolgot, ami eszedbe jut,

határozz meg, és írd le pontosan,

hogy világosan lásd,

milyen az lényegében,

a maga mezítelen valóságában,

egészében,

minden szempontból,

hogy beszámolj magadnak róla,

mi a neve,

hogy hívják alkatrészeit,

melyekből összeállt, melyekre majdan széthullik.

Mert semmi nem teszi nemesebbé a lelket,

mint ha valaki az élet jelenségeit

módszeresen és tárgyilagosan tudja vizsgálni,

és mindig úgy tudja szemügyre venni őket,

hogy világosan látja:

a dolgok melyik rendjéhez tartoznak,

mire használhatók,

mi az értékük

az összesség,

mi

az egyes ember szempontjából,

ki a polgára annak a legmagasabbrendű államnak,

amelynek a többi államok mintegy csak házai.

Továbbá:

micsoda,

miből áll,

mennyi ideig marad meg természete szerint az,

ami most bennem ezt a képzetet kelti?

Továbbá:

milyen erényre

van vele kapcsolatban szükségem,

szelídségre, függetlenségre?

Éppen ezért,

minden egyes jelenséggel kapcsolatban mondd el:

ez az istenségtől jön;

ez a dolgok összességének,

a végzet szövedékének,

az események sajátos találkozásának,

sajátos véletlennek a következménye;

ez viszont velem egy törzsből sarjadt,

rokon társam cselekedete,

aki, sajnos, nem tudja,

hogy a természet szerint mi való számára.

Én azonban tudom:

éppen ezért

a közösség

természettől szentesített törvénye szerint

jóindulattal, igazságosan

járok el vele szemben.

Az úgynevezett közömbös dolgokat

mégis sajátos értékük szerint igyekszem számba venni.

12.

Ha

a józan ész szabályainak megfelelő módon,

buzgón, határozottan, békés lélekkel

azt teszed,

amit a pillanat kíván,

ha sem jobbra, sem balra nem nézel,

hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni,

mintha már vissza kellene adnod;

ha még hozzá mit sem vársz

és

mitől sem remegsz:

ha úgy cselekszel,

hogy tevékenységed

mindig összhangban áll a természettel,

és minden szavadban - megnyilatkozásodban

beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal,

akkor boldogan élsz.

Már pedig ebben senki meg nem akadályozhat.

13.

Mint ahogyan az orvosok

eszközeiket, késeiket

hirtelen műtétre felkészülve

mindig kezük ügyében tartják,

úgy tartsd mindig készen alapelveidet

az isteni és emberi dolgok helyes megismerésére.

Mindenben,

a legcsekélyebb dolgodban is úgy járj el,

hogy ne felejtsd el:

e kettő kapcsolatban van egymással.

Mert semmi emberi dolgot

nem intézhetsz el az isteni való vonatkoztatás nélkül.

Ugyanez áll megfordítva is.

14.

Hagyd abba az ide-oda csapongást,

hiszen már arra sem lesz időd,

hogy újra elolvasd feljegyzéseidet,

vagy a régi rómaiak és görögök tetteit,

továbbá

azokat az olvasmányaidból csinált szemelvényeket,

melyeket öregségedre félretettél magadnak.

Siess hát a cél felé,

hagyd a hiú reményeket

és addig segíts magadon, míg lehet,

ha érdekeidet valóban szíveden viseled.

15.

Az emberek nem is tudják,

milyen sokfélét jelentenek e szavak:

lopni, vetni, vásárolni, nyugton lenni,

látni a tennivalókat,

nem is testi szemekkel,

hanem valami más látószervvel.

16.

Test, lélek, értelem:

a testnek vannak érzetei,

a léleknek ösztönei,

az értelemnek alapelvei.

Érzéki benyomásokat felfogni az állatok is tudnak;

a vágyaknak ösztönösen engedni

a vadállatok is képesek,

a hermafroditák is,

egy Phalaris[33] is, Nero is.

Az értelmet

a külső illendőség dolgaiban

az is elfogadják vezérül,

akik az istenekben nem hisznek,

akik hazájukat elárulták,

és akik zárt ajtók mögött bármire képesek.

Az eddig mondottak,

s még sok más is,

mindenkire jellemzők,

de a jó embernek van még egy különös sajátossága:

szíves örömmel fogadja,

ami a sors rendeltetéséből történik vele,

a keblében levő géniuszt nem mocskolja be,

a képzetek zavaros tömegével sem nyugtalanítja,

hanem derültnek őrzi meg,

és az istenségnek illendő módon alárendelve magát

mindig igazmondó,

cselekedetében mindig igazságos.

S még ha az egész világ kétségbe vonná is,

hogy egyszerűen, erényesen, derűsen él,

akkor sem neheztel senkire,

és nem tér le arról az ösvényről,

mely az élet céljához vezet,

ahová kinek-kinek tisztán, nyugodtan,

minden földi béklyótól mentesen,

sorsával kényszeredettség nélkül

megbékélten kell elérkeznie.

Írtam Carnuntumban.[30]