Kormos István

Kormos István (1923–1977)

A költői alkotásokból kibontakozó szerzői életrajzokban meglehetősen sok szokott lenni a fiktív elem. Kormos István azon ritka alkotók közé tartozik, aki vallomásaiban, interjúiban, a baráti beszélgetésekben is egy jelentős mértékben költött életrajzot adott elő. Az itt következő adatok hiteles okmányokon, dokumentumokon alapulnak.

Kormos István 1923. október 28-án született Mosonszentmiklóson, Kops Balázs és Kormos Anna törvényes gyermekeként, tehát Kops István néven. A Kormos családnevet 1944-ben vette fel. Szülei földműves napszámosként dolgoztak a Héderváry-birtokon. Édesanyja 1925 nyarán egy következő szülés szövődményeibe belehalt, akárcsak újabb fia. Az apa ekkor egy másik Kormos-lányt vett feleségül, majd hamarosan a fővárosba költöztek.

Istvánt anyja halála után a cselédsorban élő nagyszülők kezdték nevelni. 1928-ban ők is Budapestre költöztek. Rövid ideig Angyalföldön, majd Kispesten, 1935-től az ekkor ugyancsak önálló város Pesterzsébeten éltek. Az apa második házassága megromlott, otthagyta feleségét és második fiát. István az elemi népiskola I–VIII. osztályát 1930–1938 között végezte el. Utána kifutófiúként dolgozott a Belvárosban egy Báthory utcai gyarmatáru-kereskedésben.

Vallomásai szerint 20 évesen kezdett verset írni. Az tény, hogy 1943 októberében jelentek meg először versei. A Magyar Út szerkesztőségében megismerkedett Szijgyártó Lászlóval, akihez rendszeresen feljárt magánegyetemi órákra. 1944 nyarán erzsébeti lakásukat porig rombolta egy bomba – hamarosan a Báthory utcában talált lakhatást, így elköltözött szeretett nagyszüleitől.

A háború után dolgozott a Püski Kiadónál. 1949–1950-ben filmgyári dramaturg, majd 1951-től haláláig az Ifjúsági Kiadó – 1957-től Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó – munkatársa. Ő indította útjára és szerkesztette a művelődéstörténeti jelentőségű, aMagyar irodalom gyöngyszemei és a Világirodalom gyöngyszemei című lírai antológiasorozatok; a hetvenes években a pályakezdő költők köteteit is gondozta.

Első könyve, Az égigérő fa (1946) verses meséket tartalmazott, első verseskönyve, aDülöngélünk 1947-ben jelent meg. Ezután hosszú éveken keresztül csak verses mesék, mindenekelőtt a Vackor-történetek szerzőjeként van jelen az irodalomban, hallgatása mögött politikai és magánéleti okok is meghúzódnak. Igazából 1971-ben tért vissza költőként: a Szegény Yorick kötet nemes szenzáció volt. A kevésszavú költőnek még egy könyve készült el: az N. N. bolyongásai (1975).

Nyilatkozataiban azt említette, hogy végzettsége hat gimnáziumi osztály. Ez olyképpen igaz, hogy 1948–1949-ben a Vörösmarty Gimnáziumban a Dolgozók Gimnáziumában elvégezte az V. és a VI. osztályt, a hetedikből kimaradt. Itt ismerkedett meg első feleségével, Pallos Klárával (1929–1984), akivel 1948-ban házasságot kötött. 1950-ben megszületett Anna lányuk. A férj „bohém” életmódja miatt 1952-ben elváltak. A második feleség Rab Zsuzsa költő és műfordító (1926–1998). Kötetnyi orosz népköltészeti alkotást fordítottak együtt. Ez a házasság 1956-tól 1964-ig tartott. Nagyrészt a feleség fegyelmezetten munkás életformája elől menekült Kormos 1963 májusában Párizsba. Kamaszkora óta a francia költészetnek is híve volt, s idehaza megismerkedett a kint élő Nagy Cécile műfordítóval – utána ment ki. 1964 januárjában tért haza. Elvált Rab Zsuzsától, majd 1964 augusztusa és 1965 novembere között ismét Párizsban élt, miközben Cécile Amerikában tanított.

Párizs felszabadító hatással volt a költőre, s kiteljesedett ifjúkora óta formálódó műfordítói életműve is (Tu Fu, Chaucer, Burns, Puskin, Max Jacob, Frénaud stb.). Azonban, mint első válása után, ezidőben is zaklatott az életformája: nincs rendes lakása, napirendje. 1970-ben kötött harmadik házassága hoz megnyugvást számára. Péter Márta (1940–1991) művészettörténésszel évekig a szülők lakásában élt, 1977 elején kaptak lakást Őrmezőn. Luca lányuk 1973-ban született.

1977. október 6-án este, lakásában halt meg, az infarktus percek alatt végzett vele. A Farkasréti temetőben nyugszik.

1977-ben Radnóti-díjat kapott, ezt már nem tudta átvenni.

Fontosabb díjak, elismerések:

1955, 1972 – József Attila-díj

1977 – Radnóti-díj

Az életrajzot Vasy Géza írta.