Ha az emberek elhiszik, hogy a számukra felírt terápia kigyógyítja őket a betegségükből, noha a kezelésnek nincs igazán komoly hatása, mivel a beszedett tabletták nem gyógyszerek – akkor beszélünk placebohatásról. Meglétét számos kutatás bizonyította, ilyenkor a szervezet ingerületátvivő vegyületeket (neurotranszmittereket) és hormonokat szabadít fel. Arról természetesen nincs szó, hogy a placebo csökkentené a koleszterinszintet vagy zsugorítaná a tumort. De enyhítheti a fájdalmakat vagy a stressz miatti álmatlanságot, és jó hatással lehet a rák kezelésének több kellemetlen kísérőjelenségére is, például a fáradtságra, a hányingerre, ezért aztán a páciensek jobban érezhetik magukat az alkalmazásával.

A közelmúltban első ízben mutatta ki képalkotó eljárással több kutatócsoport is, hogy mi játszódik le a gerincvelőben, amikor egy efféle látszatgyógyszert vesz be a beteg. Falk Eippert hamburgi pszichológus és munkatársai a Sciencecímű folyóiratban publikálták tapasztalataikat arról, hogy például különböző fájdalmak, illetve a depresszió placebós kezelése során hogyan működik ez a hatás. Azt látták, hogy ilyenkor a gerincvelő idegei egyáltalán nem vagy csupán csekély mértékben továbbították a fájdalomérzetet. Azt nem tudták kétséget kizáróan megállapítani, hogy mi miatt lép fel ez a gátlás, csupán annyit vélnek biztosnak, hogy pszichológiai tényezők játszanak szerepet benne.

Eipperték tizenöt egészséges férfi közreműködésével végeztek el egy különleges kísérletet. Az illetők karjait két, látszólag különböző kenőccsel kenték be. Az egyikről azt mondták, hogy erősen érzéstelenítő hatású, a másikról pedig azt, hogy placebo; valójában mindkettő orvosilag hatástalan készítmény volt. A bekent részeket aztán nagy fájdalmat okozó forróságnak tették ki, és közben funkcionális MRI-vel figyelték, miként reagál erre a gerincvelő. Azt tapasztalták, hogy azok, akik abban a hitben voltak, hogy gyógyító hatású krém van a karjukon, jóval kisebb fájdalmat érzékeltek. Náluk az fMRI-felvételek azt mutatták, hogy a gerincvelő idegeinek aktivitása csökkent, pedig a hőhatás számukra is komoly fájdalmat kellett hogy okozzon. A német tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy az agy placebo alkalmazásakor is képes kikapcsolni a fájdalmat, csökkenteni a fájdalomérzetet, vagyis a placebo is képes akadályozni a fájdalom továbbítását a gerincvelőben. Bár a kutatók nem tudják pontosan megmagyarázni e hatás mechanizmusát, úgy vélik, hogy a szervezet saját fájdalomcsillapítóinak kibocsátásával reagált.

Ulrike Bingel esseni neurológus egy másik fMRI-vizsgálat során ugyancsak azt tapasztalta, hogy a fájdalom várt gyengülése indította be a szervezet saját fájdalomcsökkentő mechanizmusát. Nem másról, mint az agy ősi védekezőképességéről van szó, amely kritikus helyzetekben embernél és állatoknál egyaránt ki tudja kapcsolni a legdurvább fájdalmat is, lehetővé téve például a sikeres menekülést egy veszélyes támadó elől. „Ennek a rendszernek az aktivizálódása olyannyira erős lehet, hogy a gerincvelőben is változásokat idéz elő” – magyarázza a német tudós. Ugyanő egy másik kutatást is megemlít, ahol a Parkinson-kórt embrionális őssejtekkel próbálták gyógyítani, és bár erről a terápiáról menet közben kiderült, hogy hatástalan, több beteg is közérzetének komoly javulásáról számolt be. „Esetükben ráadásul egy teljes éven át kitartott a hatás.”

De nemcsak apróbb fájdalmaknál vagy lassan romló egészségi állapotnál, hanem kritikus műtétek esetén is hatásos lehet az optimista hozzáállás. Hasonlót tapasztaltak például koszorúér-operáción (bypassműtéten) átesett betegeknél is. Három hónappal a műtét után azok, akiket – még a beavatkozás előtt – a kimenetel várható sikeréről informáltak, határozottan jobban érezték magukat, mint a sorstársaik. És ez nem csupán az illetők szubjektív megérzésein alapult, hanem mérhető is volt.

A Bázeli Egyetem kutatói a Pain című amerikai szakfolyóiratban arra az egészen meglepő jelenségre is rámutattak, hogy a placebo olyankor is hatásos lehet, ha a betegek tudják, hogy gyógyászatilag tulajdonképpen hatástalan. Kísérletük során jelentős fájdalomnak kitett embereket osztottak három csoportra. Az első csoport tagjainak hatóanyag nélküli krémet adtak fájdalomcsillapítóként. A második és a harmadik csoport tagjai ugyanezt a szert kapták, de nekik már elárulták, hogy nincs benne semmilyen csillapító hatású összetevő. Utóbbi két csoport között is volt azonban egy fontos különbség: míg a második csoportba tartozók kaptak egy 15 perces felvilágosító előadást a placebohatásról és annak működési mechanizmusáról, a harmadik csoport tagjai csupán a szert kapták meg, mindenféle magyarázat nélkül. A kísérlet végén az első és a második csoport tagjai egyaránt a fájdalom jelentős enyhüléséről számoltak be. A svájci tudósok ezért úgy vélik, érdemes lenne átértékelni azt az eddig elfogadott nézetet, hogy a placebo csak akkor hatásos, ha a beteget megtévesztve, a lényeget eltitkolva alkalmazzák. Az őszinte és alapos orvosi felvilágosítás szerintük jóval fontosabb, mint ahogy eddig gondolták.

Bár a placebohatás működési mechanizmusa még mindig nem teljesen ismert, a legtöbb szakértő két pszichológiai magyarázat valamelyikét fogadja el. Az asszociatív modell szerint a betegek olyan szerben hajlamosak hinni, amelyet ha bevesznek, az állapotuk azonnal javulni kezd. Ha például egy hideg kóla elfogyasztása után megszűnik a hasi fájdalmuk, akkor ha a következő gyomorproblémák jelentkezésekor ismét megisznak egy üveg kólát, máris jobban érzik magukat.

Az úgynevezett mentalista modell viszont a várt hatást tartja meghatározónak. Vagyis ha az orvos azt mondja a betegének, hogy a felírt kenőcs csillapítani fogja a fájdalmát, a javulásba vetett hit már önmagában elegendő ahhoz, hogy az illető kevesebb fájdalmat érezzen. A tudat, hogy kezelni fogják, erősíti a fájdalomcsillapító hatást.

Az orvos nyugtató szavai és az iránta érzett erős bizalom együttes gyógyító hatását az eddiginél jobban ki kellene használni – javasolják a placebokutatók. Ha pedig valaki megbízik egy doktorban, és jó szívvel ajánlja őt másoknak, a bizalom a legtöbb esetben áttevődik a szélesebb baráti körre is, az agy ugyanis nem tesz lényeges különbséget a saját élmények és a más emberektől hallott információk között. Ráadásul a hatás rituálékon keresztül fokozható is, ha például a szert mindig ugyanabban az időben és ugyanazon a helyen vesszük be.

A német Szövetségi Orvosi Kamara jelenleg három esetben ajánlja a placebók alkalmazását. Akkor, ha nincs kipróbált, hatékony terápia; ha a betegnek csupán kisebb fájdalmai vannak, például enyhe megfázás, ő mégis gyógyszeres kezelést szeretne; végül, ha a placebo orvosilag sikerrel kecsegtet. A semleges szerek azonban nem mindenkinél hatnak egyformán. Neurobiológiai tényezők befolyásolhatják, hogy ki mennyire fogadóképes rájuk, a depressziós, félelmekkel teli személyek körében például jóval gyengébb ez a hatás.

Bár az orvosok és a betegek jogait védelmezők általában elutasítják azt, hogy a töméntelen mennyiségben felírt gyógyszerek helyett inkább több placebót adjanak a betegeknek, a terület kutatása korántsem hiábavaló. Kereskedelmi forgalomban ugyan nem kaphatók (még) nyíltan placebóként kínált készítmények, de a beszedett gyógyszerek mennyiségének fokozatos csökkentését többen is elképzelhetőnek tartják. Már csak azért is, mert még a hatóanyagot tartalmazó készítmények gyógyító ereje is jelentős részben a placebohatásra vezethető vissza. A pszichológiai tényezők tudatos kihasználásával tehát csökkenthető a szükséges adagjuk. Máris biztatóak az eredmények – állítja Ulrike Bingel – az övsömör, a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHS) és a szénanátha kezelésénél.

A cikk a HVG 2018/19. számban jelent meg.