A szakszervezeti tagok körében jelentős a bizonytalanság a nyugdíjas éveiket illetően. A Magyar Szakszervezeti Szövetség Fehér könyvének előkészítése során megkérdezett dolgozók 52 százaléka nagyon aggódik ezért, hogy miként élhet majd meg a nyugdíjából. Az ellátás összegének problémája szorosan kötődik ahhoz, hogy az elegendő-e egy elvárt életszínvonal fenntartására. A munkavállalók 64 százaléka szerint nem, de 14 százalékuk úgy gondolja, hogy majd a család segít, 9 százalékuk a családi támogatásra és a megtakarításokra építi a nyugdíjas éveit, a többiek pedig bizonytalanok. Mindössze a megkérdezettek 1 százaléka nem fogalmazott meg mindezzel kapcsolatban fenntartásokat.
A nyugdíjkérdéssel foglalkozó szakértők között lényegében egyetértés van abban, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer 2030-2035-ig nagyobb gond nélkül finanszírozható. Abban viszont már nincs konszenzus, hogy ezt megelőzően szükség van-e olyan változásokra, amelyek nem okoznak finanszírozási gondot, de igazságosabbá, életszerűbbé teszik a rendszert. Ennek szakmai és társadalompolitikai okokból a 2010 utáni radikális változtatások tükrében van jelentősége.
Nincs különösebb vita arról, hogy a rendszert mindenképpen rugalmasabbá kellene tenni, mert a biztosítottak aktivitásának, munkavégző képességének csökkenése nem köthető egyetlen életkorhoz. A „felfelé” rugalmasság mellett egyre erősebb igény mutatkozik a „lefelé” rugalmasságra is. Vagyis: aki képes rá, a nyugdíjkorhatár betöltése után is dolgozzék tovább, ám akinek az egészségi állapota megromlott, az vonulhasson korábban nyugállományba.
Erre a mostani rendszer nem biztosít lehetőséget, mert a Fidesz-kormány idején megszűnt az előrehozott nyugellátás, ami szakmailag azért is elhibázott döntés, mert 2022-től már mindenkinek 65 éves koráig kell dolgoznia. Csakhogy nem mindenki képes a munkaerőpiacon eddig helytállni – a veszélyes, az emberi szervezet fokozott igénybevételével járó munkakörökben szinte biztosan nem –, és velük is kellene kezdeni valamit.
Fontos és gondos mérlegelést igénylő elem, hogy a korai nyugdíj esetén miként csökkenjen az ellátás mértéke, amivel az egyén döntését is befolyásolni lehet – feltéve, hogy egyáltalán döntési helyzetben van, mert a munkaképesség csökkenése nem ilyen szituáció. De az nehezen támadható, ha a korábban nyugállományba vonulók ellátása eleve kisebb összegű lesz, csakhogy vigyázni kell arra is, az ne legyen olyan kevés, ami biztosan nem elég a megélhetéshez, mert az csak fokozza a szociális feszültségeket.
Tarthatatlannak tűnik a kisnyugdíjasok helyzete is. A nyugdíjminimum összege 2008 óta 28 és fél ezer forint, ami az OECD statisztikája alapján az átlagkeresethez viszonyítva a legalacsonyabb a szervezet tagállamai között a világon. Ha ezt felemelnék nyolcvanezer forintra, akkor a 2015. évi adatokkal számolva utolérnénk Brazíliát. A legfrissebb számok alapján még ennél is rosszabb a helyzet, hiszen az utóbbi három évben nálunk a fizetések jelentősen nőttek, így a nyugdíjminimum a tavalyi 175 ezres átlagos nettó 16 százaléka, de nyolcvanezerrel számolva is annak csak 45 százaléka lenne. Brazíliában 2015-ben nagyjából ötven százalékos volt ez az arány.
Súlyos probléma a nyugdíjak évenkénti emelésének jelenlegi rendszere. A biztosítási elv alapján számított nyugdíj nem szociális jutatás, hanem több évtizedes munka, munkavállalói és munkáltatói befizetésekért kapott ellenszolgáltatás. Azon az alapelven nyugszik, hogy minél többet dolgozott, minél többet fizetet valaki, annál magasabb összegű nyugdíjat kap.
A nyugdíj értékét ezért karban kell tartani – az inflációhoz és a keresetek alakulásához igazodóan. A nyugdíjak emelése nem szakadhat el a keresetekétől, mert ez a nyugdíjak leértékelését, a nyugdíjasok elszegényedését okozhatja. A KSH adatai szerint 2016-ban egyetlen korcsoportban nőtt a szegénységgel és társadalmi kirekesztődéssel érintettek száma Magyarországon: a 65 éven felüliek körében. Ezért mindenképpen új, igazságosabb nyugdíjemelési módszer kidolgozására, bevezetésére van szükség.
Ami pedig a jövőt illeti: azt a nyugdíjmodellt, amely a 2030 után jelentkező, a nyugdíjrendszerrel szemben támasztott elvárásoknak megfelel, még „nem találták fel”. Nyilván figyelembe kell majd venni a demográfiai és a foglalkoztatási helyzet alakulását, s persze a fenntarthatóság követelményét. Fontos szempont, hogy az érintettek – a mindenkori biztosítottak, illetve járulékfizetők és a már nyugdíjasok – között méltányos jövedelmi viszonyok alakuljanak ki. Emellett persze a gazdaság erőforrásait sem lehet túlterhelni.
(Fotó: minap.hu)