Tartalom

Fülszöveg

1.

Hiteles könyvet tart kezében az olvasó. Szerzőjéről a tálentumokról szóló evangéliumi példabeszéd jut eszembe. Ő azon kevesek közé tartozik, aki ha kapott egy mínát, tíz mínával honorálta Urának.

Azok a jó életrajzok, amelyek amellett, hogy jól vannak megírva és élvezetes olvasmányok, valami magasabb szellemi tartalmat is hordoznak, mely sokszor nem is csak tudatosan, szinte belekúszik az olvasó lelkébe, tartalmává válik lényének, gazdagabb, kreatívabb lesz általa. Ilyenformán az olvasó egyszerre kap lelki-szellemi élményt és életre szóló személyiségformáló gazdagodást. Ez a könyv egy ilyen írás. Szerzője sokféle tálentummal megáldott emberként jött a világba és ezeket a képességeket életsorsa legváltozatosabb fordulataiban alkotó módon, pozitív válaszokat adva használta. Így indult el az értől és jut el az óceánhoz.

Veress Berci - mert ő nekünk minden tiszteletünk, elismerésünk és szeretetünk mellett is Berci - bő élet- és emberszeretettel és hatalmas energiával éli az életet és ezt sikerült nekünk, olvasóknak is átadnia. Megmutatja, hogyan kell másokért élni, hogyan kell szeretni és örülni és hogyan kell a legreménytelenebbnek látszó helyzeteket is pozitív sorsformálássá alakítani. Ilyenformán a könyv - hogy az ő szakmájánál maradjunk - pszichoterápiás hatású is, de nem csak a betegeknek. Az az ízes székely-magyar nyelv pedig, amelyen a könyv íródott, különleges élmény a máshol élő magyarok számára.

Dr. Schnell Endre Családorvos - Budapest

2.

Egy hangulatos olvasó találkozón, amelyre magam is elkísértem - a könyv szerkesztőjeként - a szerzőt, valaki azt kérdezte tőle, hogy egyáltalán, mi adta a kezébe a tollat, miért ír memoárt egy elmeorvos?

Erre természetesen több válasz is lehetséges.

Az egyik enyhén tréfás, és így hangzana: azért, hogy végre egyszer, ne csak a patikus legyen az egyetlen olvasója.

A másik a doktor úré, amit akkor a kérdezőnek adott: hogy tkp. mivel azt mondják, minden ember élete egy regény, és mivel ő is ember, összeszedte minden bátorságát és leült, hogy az önmaga állította tükörbe nézzen s élettapasztalatát tanulságos szilánkokba sűrítse.

A harmadik válasz közel áll a másodikhoz, azzal a lényegi megjegyzéssel, hogy Veress doktornál a bátorság összeszedése nem az elmúlt években történt - ezt a könyvét ő egy kicsit a sorsában, életalakulásában már régóta magában hordozta. Bátorsága már fiatal korában jelentkezett, akkor, amikor nem egyszerűen diplomát szerzett, hanem a mostoha társadalmi körülmények ellenére orvos - méghozzá jól képzett orvos - kívánt lenni. Sajtón keresztül, postán hozzá forduló fiatalok százait, ezreit próbálta eligazítani az életút elején mélységesen beleérző egészségügyi tanácsaival, erkölcsi útmutatásaival, megértő rokonszenvével. Ezalatt pedig ő maga is sokat tanult, képezte magát, szakirodalmi források után nézett - és egyúttal gyakorolta az írásbeli önkifejezésnek azokat a formáit, amelyek nélkül a figyelem felkeltése csak szándék és ábránd marad. A bukaresti magyar ifjúsági lapban éveken át vezetett rovata teremtette meg számára azt a léthelyzetet, melyben a doktor úr számára gondolatainak írásbeli kifejtése az élet természetes velejárója.

Akkor tehát, amikor dr. Veress Albert életszilánkjainak kihordását eltervezte, a mély lélegzetvételen túl már csak helyes sorrendbe kellett állítania tennivalóit meglehetősen zsúfolt és sokfelé elkötelezett munkaasztalán. A tréningje szerencsére megvolt a kifejező írásbeliséghez, nem egy, szakmai tapasztalataiból ihletődött népszerűsítő kötete, tanulmánya látott már napvilágot. A könyv megírása mondhatni, akár gyerekjáték is lehetett volna.

Csakhogy olvasmányos, hiteles vallomásos könyvet írni mégsem olyan egyszerű, mint a népszerűsítő irodalommal kacérkodni. Ahhoz, hogy dr. Veress Albert "életszilánkjai" meggyőzőek és egyben megkapóak is legyenek, szükség volt arra az átfogó szemléletre, ami a Bálint-mozgalomra, az ún. "bálintos" orvosokra jellemző. Arra az integrált értelmezésre, mely nem osztja élesen páciensre és gyógyító emberre a társadalmat, hanem a kettő elválaszthatatlan egymásrautaltságát vallja - a betegben is meglátja a gyógyító tényezőt és az orvosban is az eredendő pácienst.

Dr. Veress Albert, akit fiatal korától ismerek, mindvégig rendelkezett ezzel a szemléleti sajátossággal, s szinte törvényszerűen vezetett szakmai útja ahhoz a felismeréshez, hogy Romániában, Erdélyben a bálinti elgondolások és gyakorlat cselekvő propagátora legyen.

Emlékező könyvében nem hallgatja el azt az epizódot, amikor édesapja ismételt szorgalmazására szakosodásra jelentkezik. Az ötlet tehát nem tőle származik, a választás viszont igen. De miért éppen az elmegyógyászat? Mi motiválhat egy kalandszerető, nyughatatlan, a megállapodott életmódtól idegenkedő, szertelen fiatalembert, hogy orvosként ezt a nem túlságosan népszerű s főként nem rokonszenvezett szakosodást válassza?

A válasza pofonegyszerű és rendkívül őszinte: "Az elmegyógyászat... úgy került képbe, hogy ott csak 37 témát kértek a vizsgára, míg a többi szakhoz 150-et. Lusta voltam, bevallhatom... Napi 15-20 órás körorvosi munkatempóm mellett nem volt se lehetőségem, se kedvem az alapos tanuláshoz. Úgy indultam vizsgázni 1977-ben, hogy úgysem sikerül." De amint látjuk, sikerült. És talán mégsem a "kevés témán" múlott a siker, hanem azon, hogy akár a tévedést is megkockáztatva állítom: az orvoslásban talán az elmegyógyászat az a terület, mely a legkevésbé szedi alkatrészeire a beteget, hiszen az elmeállapot az egész embert vonja a szakmai vizsgálódás körébe.

A kör ezzel tehát bezárult. Elmondhatjuk, hogy életében dr. Veress jó időben volt jó helyen, mindannak ellenére, ami életében és sorsában zökkenőnek, balesetnek vagy éppen kisiklásnak tűnik. Mindezekből ugyanis a szerző további erényeket, kvalitásokat kovácsolt - azáltal, hogy sikerült túljutnia rajtuk.

Mindezek és még sok egyéb, a dr. Veress életét kísérő társadalmi és szakmai tanulság jelen van ebben a nyitott, őszinte, vallomásos könyvben, s bevallom: annak ellenére, hogy magam szerkesztettem, tehát kívülről-belülről alaposan ismerem, valahányszor kézbe veszem, nagy élvezettel merülök el benne, s állapítom meg újra és újra, hogy minden ember élete egy regény ugyan, de ahhoz, hogy érdeklődésünket felkeltse, a szerző saját magát is egész, teljes emberként kell hogy szemlélje - mintha csak a saját maga orvosa volna.

Dr. Veress Albertnek ez kitűnően sikerült. A könyv ajánlója, dr. Schnell Endre budapesti családorvos szerint az Életszilánkok "megmutatja, hogyan kell másokért élni, hogyan kell szeretni és örülni, és hogyan kell a legreménytelenebbnek látszó helyzeteket is pozitív sorsformálássá alakítani. Ilyenformán a könyv... pszichoterápiás hatású is, de nem csak a betegeknek."

Élete első 65 évét sűrítette a könyvtáblák közé a szerző, s 65. születésnapi ajándékként azt kívánta annak idején magának, hogy "65 év múltán legyen még erőm megírni a második fél emlékeit." Számítsunk tehát a beígért második 65 esztendő írói mérlegére?

Cseke Gábor - Csíkszereda

Veress Albert
Életszilánkok