Születés – házasság –halál: egy felcsíki falu átmeneti rítusai
Balázs Lajos: Az én első tisztességes napom. Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson.
Bukarest 1994. 431lap.; Uő: Menj ki én lelkem a testből. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson.
Csíkszereda 1995. 289 lap.; Uő: Szeretet fogott el a gyermek iránt. A születés szokásvilága. Csíkszentdomokoson. Csíkszereda 1999.235 lap.
Balázs Lajos néprajzi trilógiájának hátterében több mint harminc éven át végzett gyűjtőmunka húzódik. Kutatásaiban nagy segítségére voltak Faragó József lektori tanácsai, útbaigazításai. A gyűjtőmunka elkezdése előtt három évet „csomagolással” töltött – amint őmaga írja első kötetének előszavában. Ezt az időt magyar és idegen nyelvű szakmunkák tanulmányozására fordította: Arnold van Gennepnek az átmeneti szokásokról írt könyve, Fejős Zoltán írásai (szintén az átmeneti rítusokhoz kapcsolódóan), Jung Károlynak Az emberélet fordulói című könyve (a gombosi népszokásokról), valamint Újváry Zoltán tanulmányai termékenyítőleg hatottak rá.
A szerző bevallása szerint, amikor 1971-ben elkezdte a gyűjtést, nehézségei adódtak a hazai példa hiánya miatt. Éppen ezért igyekezett kialakítani magának egy olyan gyűjtőmódszert, amelynek segítségével összeállíthatóvá válik egy falu szokásmonográfiája. Maga a szerző fenntartásokkal használja a „szokásmonográfia” terminust, mert úgy véli, kötetei bizonyos vonatkozásokban nem teljesek. Ebben a műfajban a trilógia mégis a teljességet jelenti, mert Balázs Lajos bármit kijelent vagy esetleg csak feltételez a szerző, mindig ott van egy sor néprajzi adat, amely hitelesíti a közléseket. Adatgazdagság, rendszeresség és következetesség jellemzi köteteit.
Balázs Lajos mindhárom kötetben az A. van Gennep-féle (Arnold van Gennep: Les rites du passage. Étude systématique de rites. Paris 1909) rítusmodell alapján dolgozza fel az emberélet fordulóihoz kapcsolódó néprajzi anyagot. „Az emberi élet nagy sorsfordulóit - írja maga a szerző - egyszerre éreztem nagy társadalmi elmozdulásoknak, melyeket szokáshagyományok – törvényeink – szabályoznak különböző időtávon, és egy-egy sűrített színjátéknak is, mely a dramaturgia általános elvei szerint bontakozik ki, csúcsosodik, majd eljut a várt megoldáshoz. Akárhonnan nézve, a dolgok belső törvénye és logikája szerint, az emberi átmenetel eseményei, szakaszai egy alkalommal lényeges fordulatot vesznek, melyek a várakozást bizonyossággá változtatják, létrehozzák azt a kritikus időt, ami határozott vízválasztóvá válik az egyén és közvetlen közössége számára, az adott átmenetel folyamán” (1999:7). Van Gennep szerint vannak elválasztó (preliminális), eltávolító (liminális) és beépítő (posztliminális) rítusok. Balázs Lajos ezeknek megfelelően rendszerezi a három ünnep szokáscselekvéseit: „Az én első tisztességes napom (Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokson), a Menj ki én lelkem a testből (Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson) kötetek után a születés szokásvilágának szánt könyvvel (Szeretet fogott el a gyermek iránt) összeállt az emberi élet három nagy és alapvető fordulójának monografikus bemutatása.”
A kötetek felépítése következetes mind a gyűjtés, mind a rendszerezés, mind pedig a feldolgozás és értelmezés tekintetében. A bevezetésben néhány szóban leírja a kutatás módszereit, az esetleges nehézségeket, a feltételezett hiányosságokat, összeveti a szakvéleményeket és megfogalmazza a kötet célját. Az elkövetkező három fejezetben – mindhárom kötetben -- a Van Gennep-i rítusmodell alapján tagolja a szokáscselekményeket, itt a fő rendezőelv a kronológia (az egyes cselekvéssorozatok újabb cselekvésekre tagolódnak), a fejezeteket az összegzés zárja, amely elméleti jellegű és tudományos. Külön fejezetben tárgyalja a deviáns eseteket (lakodalom nélküli házasság, az öngyilkos halála és temetése, leányanya, szerelemgyermek stb.), ezzel is jelezve, hogy a falu értékrendjében és szokásgyakorlatában ezeknek a problémáknak a kezelése, a hozzájuk való viszonyulás különbözik nemtől és kortól függően. A kötetek végén található az adatközlők és a fényképek jegyzéke, a rövidítések magyarázata, valamint a szó- és a szakirodalomjegyzék. Felbecsülhetetlen értéket képez az adatközlők vallomásaiból kiragadott példaanyag.
Amint az első kötet előszavában írja a szerző, adatközlőinek száma meghaladja a háromszázat is, átlagéletkoruk pedig ötven év, tehát a szokást aktívan gyakorló nemzedék köréből kerültek ki. Gyűjtése során fontosnak tartotta a szokáshoz való egyéni viszonyulás számbavételét, hogy a szokásgyakorlás mélyrétegeibe behatolhasson. Véleménye szerint összetett módszerű vizsgálódása fényt derített arra, hogy nem lehet – legalábbis a szokáskutatásban – még egy faluközösségre sem általános érvényű, egységes képet láttató szokásszintézist készíteni. További következtetése, hogy a szokásrendszerben mindenki által elfogadott értékrenden belül nem kevés egyéni vélemény és értelmezés is fellelhető. A terepre való visszatérései alkalmával beigazolódni látszott az a feltevés, hogy a látszatra egyéni motivációk és értelmezések tulajdonképpen közösségiek: egy-egy változatot jelentenek az egészben. Ezek pedig mindenképpen bizonyságai a szokással szembeni aktív viszonyulás meglétének. Kutatásaiban nemcsak a szöveg, a díszlet, a kelléktár (eszköztár) leírására szorítkozott, hanem a párválasztás lehető legapróbb, de mégis lényeges tényeinek és körülményeinek felvételére, a színjáték minden rítusának, mozzanatának, sőt a játék hangulatának, derűjének, szomorúságának, méltóságának, sajátos dramaturgiai fogásainak rögzítésére is törekedett. A lakodalom mint átmeneti szokás az egyén társadalmi helyváltoztatását hivatott biztosítani rítusai által: átjuttatni az egyént egy adott társadalmi helyzetből egy másik társadalmi állapotba. Ez az átmenet a lakodalom esetében a következőképpen nyilvánul meg: a házasulandó fiatalok kiválnak régi környezetükből és eljutnak az új állapotba – a házasemberek társadalmába. Balázs Lajos a lakodalom esetében az átmeneti rítust „szállítóeszközként” (1994:12) értelmezi, mivel az átmenet általa valósul meg. Éppen ezért szerencsésebbnek tartja a komp-hasonlatot (1994:12), mint a Fejős Zoltán-féle híd-analógiát.
Külön fejezetet szán a párválasztás hiedelemvilágának, amelyben külön tárgyalja a pártudakoló jóslásokat és a lakodalom tulajdonképpeni hiedelmeit. Ez utóbbiak tovább rendszerezhetők formai, módozati és eszközkategóriák alapján: pozitív vagy serkentő mágikus eljárások, cselekvések; előírások, tilalmak; előrejelzések; átkok; megcsináltatások. A kötet három utolsó fejezete nemkülönben érdekes és adatgazdag: a lakodalom szereplőiről, a rituális eszközökről és a lakodalmi költészetről számolnak be.
1995-ben jelent meg a szokásmonográfia második kötete, amely az előző kötet struktúráját és gondolatmenetét követi mind formailag, mind logikailag. A szerző úgy véli, hogy a halálhoz való viszony feltárásával érthetőek meg leginkább egy adott faluközösség társadalmi életének mélyrétegei. Rendre választ keres olyan kérdésekre, hogy hogyan hal meg a domokosi ember, hogyan és mennyire foglalkoztatja a halál gondolata, hogyan készül fel rá, amikor közeledik, ha pedig hirtelen, váratlanul éri, hogyan veszi tudomásul a család, a családhoz tartozó szűk közösség és végül az egész falu. A gyűjtés módszerét és a feldolgozás algoritmusát illetően Faragó József szakvéleményét idézem: „A szerző lépésről lépésre haladva a szokáskör minden kis és nagy mozzanatát monografikusan kimeríti, a részeket az összefüggésekbe és az egészbe illeszti” (1995:14). A módszerek éppolyan változatosak és célravezetőek, mint az első kötet esetében: a legegyszerűbb adathalmozástól (vagy csupán adatközléstől) a legmodernebb eljárásokig váltakoznak. Mindezeket a szükségletnek és a céloknak megfelelően megerősítik a segédtudományok, mint például a szociológia, a statisztika, a lélektan stb. Keszeg Vilmos így méltatja a kötetet: „A hagyományos leíró módszert, mely az események kronológiájához kötődő bemutatáson alapszik, szükség esetén a felvetődő kérdéseket közelebbről, áthatóbban értelmező, az általánosítást, tipizálást lehetővé tevő módszerekkel (szociológia, szemiotika, strukturalizmus) társítja” (1995:14).
A kötetnek – az előbbihez hasonlóan – három fő pillére van a Van Gennep-i rítusmodell alapján történő értelmezési sémának megfelelően. Ezeken kívül érdekes információkra bukkanhat az olvasó a devianciával (Az öngyilkosok halála) és a hiedelmekkel (Az elmúlás és a temetés hiedelemvilága) kapcsolatos fejezetekben. Hasonlóan adatokban és példaanyagban gazdag munka ez is, mint a „sorozat” másik darabja. Helyijellegzetességekről szerzünk tudomást, mint például a halott megkerítése, a halál meglátása, a rontásos halál esetei stb.
A harmadik kötet – Szeretet fogott el a gyermek iránt (A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson) – a trilógia megjelenés szerint utolsó darabja és egyben kiteljesítője , hiszen korábban a műnek éppen a kezdetre vonatkozó első darabja hiányzott.
A kötetnek az előző kettőhöz hasonlóan három fő része van, amelyeken belül csupa érdekes adatok sorjáznak. Az Elválasztó rítusok című fejezeten belül olyan témakörök vannak, mint: erotikus jelképek, erotikus mágia, erotikus játékok, erotikus költészet stb.; az Eltávolító rítusok fejezetben olvashatunk a szüléssel kapcsolatos cselekvéssorozatokról, a másáról (’méhlepény’), a bábasszonyról, valamint különböző rendellenességekről, amelyek a születés folyamán adódnak (a torzszülöttekről) és az ezekhez való viszonyulásról. A Beavató rítusok fejezet a „keresztelő”, a „radina” és a „szabadulás” címszavakat tartalmazza, amelyben tulajdonképpen a terhességi és a gyermekágyas időszak alatt betartandó tilalom alóli felszabadulásról van szó, és arról, hogy ezt hogyan éli meg a beavatott, illetve annak környezete. Egy következő fejezet a hiedelemvilággal foglalkozik, ezen belül is elhatárolja az egyes rítusoknak megfelelő mozzanatokhoz kötődő hiedelmeket. Ily módon beszél az elválasztás, a magzatvédelem, az eltávolítás, a beavatás hiedelmeiről, valamint bizonyos különleges hiedelmekről (ezek az előző hiedelmek variánsai). És következik a deviáns eseteket tárgyaló fejezet, a Hagyomány elleni vétségek, amelyben a leányanya (botlott leány) és a szerelemgyerek (bitang) a főszereplők. Emellett szó van a keresztszülőségről és a komaságról mint működő intézményekről.
Balázs Lajos – saját bevallása alapján – amikor a születéssel kapcsolatos szentdomokosi gyűjtését a Van Gennep-i modell szerint próbálta rendezni, rádöbbent arra, hogy „mennyire nem egyszerű azokat a cezúrákat meghúzni, amelyek a születés átmeneteli folyamatát három minőségi egységre tagolják” (1999:22). Ezért nem a Van Gennep-i modellt okolja. Szerinte a válasz abban rejlik, hogy „a születés mint társadalmi átmenetel néhány szakasza egybeesik az intim szféra világával” (1999:22). Ennek ellenére az átmenetel Van Gennep-i tagolása számára nem didaktikai kényszer, hanem a folyamat megértését teszi lehetővé. Balázs Lajos a szokáshoz „kutatói szándékkal, a megismerés törekvésével és nem egy színpadi változat megírásának intenciójával” közeledett (1999:22).
A kötet mögött álló többéves gyűjtőmunka lényegének és a szakmai tapasztalatoknak a megfogalmazására maga a szerző a legkompetensebb személy: „A Szeretet fogott el a gyermek iránt a megismerés könyve: számba veszi, milyen fajta tudást aktivizálnak egy paraszti közösségben a gyermek jövetelére, társadalmi, lelki, szellemi fogadtatására. Hatalmas és olykor megrendítő tudásról van szó, amit nem néhány évbe sűrített oktatás révén, hanem a hagyományba való belenevelődés évtizedei, az öntörvényű és belső kényszerből fakadó tudásszerzés ösvényeinek számtalan újrataposása által szereznek, és ami, bár szentdomokosi, sajátos megnyilvánulása a magyar nép műveltségének. Alapvető reflexei, felismerései ugyanakkor egyetemesek” (1999: utószó).
Hogy a terepmunka elkezdésekor még a szerző sem gondolta, ilyen nagy terjedelmű és ennyire átfogó jellegű munkája készül majd el. Balázs Lajos megajándékozta a néprajztudományt egy remekművel, amely mind a műfajban, mind pedig a gyűjtés szempontjából előrelépést jelent. Olvasmányos stílusa nem csupán a szakavatottakat, hanem az átlag érdeklődőt is elragadja.
Németh Ágnes
|
