DVD

Éjszakai nap

Kardulesz Rita

Il sole anche di notte – olasz, 1990. Rendezte: Paolo és Vittorio Taviani. Szereplők: Julian Sands,Charlotte Gainsbourg, Teresa Brescianini. Forgalmazó: Etalon. 112 perc.

Irodalmi remekmû – legyen az regény, elbeszélés vagy színpadi mû – filmre adaptálása mindig is kockázatos vállalkozás. Mi értelme ugyanis annak, hogy egy témát, gondolatot, amely már megtalálta a maga számára az ideális médiumot, átfordítsanak egy másik médiumra? A mozi története tele van középszerû vagy fércmûvekbõl forgatott zseniális filmekkel (Truffaut Jules és Jimjétõl kezdve Tarkovszkij Sztalkerén át Lynch Veszett a világáig), ellenben zseniális irodalmi alapanyagból elvétve kerekedett ki kiváló film.

Az Éjszakai nap a szolid kivételek egyike. Alapjául Lev Tolsztoj Szergij atya címû, hihetetlen mûgonddal megszerkesztett (közel másfél évtizeden át csiszolgatott), kései munkája szolgált, amelyet ugyan nem szokás az író legjobb elbeszélései közé helyezni – mondjuk a Kreutzer szonáta vagy az Iván Iljics halála mellé –, mindazonáltal fikarcnyit sem gyengébb azoknál. A történet minden más munkájánál jellemzõbb a kései Tolsztojra. Egy nagy jövõ elé nézõ, ifjú katonatisztrõl szól, aki érzelmeiben megbántva, dacosan papnak áll, de nem találja meg a lelki békéjét – illetve csak évtizedeket követõen találja azt meg, amikor sikerül végre megszabadulnia attól a fogyatékosságától (nevezetesen a kevélységétõl), amely kivezette õt a világból.

A Taviani fivérek Pirandello melletti másik írófétise Lev Tolsztoj, pályájuk során több alkalommal merítettek ihletet tõle (lásd az Éjszakai nap mellett a Szent Mihálynak volt egy kakasa és a Feltámadás címû filmjüket). Kivált a kései Tolsztojhoz, a morállal kapcsolatos kérdésekkel behatóan foglalkozó, és a lélek megtisztulásának útjait fürkészõ íróhoz vonzódnak. Az Éjszakai nap ennek megfelelõen az önérdek, az önvád, az önkeresés és az önnemesedés filmje.

A rendezõk eszközöltek ugyan némely változtatást az eredeti íráson – a történéseket Oroszországból Olaszországba helyezték, illetve a délolasz tájat, mint annyi más munkájukban, a cselekmény fõszereplõjévé tették –, az alapprobléma viszont paralel aTolsztoj-mûben megjelenõvel. A ritmus lassú, de nem kimódolt, azzal együtt sem, hogy egyes pillanatokban a direktorokat elragadja a hév, és a kelleténél picit talán hosszabban idõznek el egy-egy részleten. Mindez persze a kontemplatív jelleg megteremtését célozza, csakúgy, mint az, hogy – ellentétben a fivérek más munkáival – a zenének ezúttal nem jut szerep, a csendeknek viszont annál nagyobb a fontossága. Egyes jeleneteket akár maga Andrej Tarkovszkij is forgathatta volna, és ennél nagyobb dicséretet nemigen lehet mondani egy filmrõl.

Extrák: semmi.

Lev Tolsztoj: Éjszakai nap - YouTube

▶ 3:10

https://www.youtube.com/watch?v=JwOiJtLDZA4

2011. szept. 26. - Feltöltötte: Etalonfilmek

Lev Tolsztoj híres regényéből készült ez a gyönyörű és megrázó film. A nápolyi udvarban élő fiatal és ambiciózus báró ...

Láttuk még

Szergij atya

Veress József

Lev Tolsztoj megfilmesítésének úgyszólván feloldhatatlan a paradoxona. Nagyjából két eset lehetséges. Az egyik: a rendező – a mesével együtt – vállalja a nagy író filozófiáját, történelemszemléletét, morális szentenciáit. Ekkor feltétlenül hű Tolsztojhoz, csakhogy mondanivalója korszerűtlen marad. A másik alternatíva: kritikus szemlélettel elszakadni az orosz klasszikus mester gondolati köreitől, mintegy idézőjelbe téve túlhaladott téziseit. Ez mindenképpen okosabb „olvasat”, de az ihlető mű egyfajta kozmetikázása árán.

A tehetséges Igor Talankin – eddigi legjobb alkotása a Danyelijával közösen forgatottMesszi utca volt – Tolsztoj emléke előtt a Szergij atya új változatának elkészítésével tisztelgett. (Filmtörténeti jelentőségű Protazanov munkája – az első Szergij atya – a tízes évek végén: ebben a címszerepet Ivan Mozzsuhin alakította.) A választás meghökkentő – az öregkori kisregénynél sokkal alkalmasabb lenne számos prózai mű a Tolsztoj-hagyatékból az adaptáció számára –; az eredmény nemkülönben. Talankinnak ugyanis alapjában véve sikerült a lehetetlen. A szovjet művész pontosan értelmezte Szergij atya – meg hát persze Tolsztoj – életének válság-szimptómáit, s a mesében – vagy inkább példázatban – a vállalható és a vállalhatatlan felfogást élesen elválasztotta egymástól. A Szergij atya a rációk filmje. Nem pusztán egy kísértés (lelki válság) krónikája, hanem az igazságért folytatott gyötrelmes harc pontos tükre. Kár, hogy az egyes mozzanatok emocionális és hangulati töltése egyenlőtlen intenzitású, és kissé kiabáló a fekete-fehér nyersanyagra fotografált Pásenyka-epizód. Szergej Bondarcsuk külső megjelenésével és kulturált emberábrázoló képességével egyaránt illúziókeltő.