1870-ben (a bolondok havában),  április 22-én (141 éve) született Vlagyimir Iljics Uljánov, a proletáriátus  feledhetetlen  nagy vezére, aki Marx-Engels emlőiből szívta magába és fejlesztette tovább a kommunizmus  hazug  tételeit, majd “sikeresen” transzformálta  a gyakorlati életbe.

Elismerten   ügyes hordószónok volt, redundáns szövegével  azokat is “lehengerelte”, akik semmit sem értettek belőle.  A betűvetést is nagyon kedvelte, de írásainak az értelmezése sem volt könnyebb feladat, mint repedt-fazék hangú  (recsegő) beszédéből kihámozni a mondanivalót.

Hazugságban messze megelőzte kortársait, még Gyurcsány  is csak kezdő  kisinas lehetett volna mellette. Nehezen találni olyan nyilatkozatát (jóslatát),  amely bekövetkezett volna a közeli vagy a  távoli jövőben.  Ha mégis  volt ilyen, akkor az csak a  “vak-tyúk is talál szemet”  közmondást igazolja.

Mérhetetlenül szeretett utazgatni,  a cár atyuskára külföldről öltögette a nyelvét és   elbódított híveit ösztönözte a cári  diktatúra megdöntésére. Két kézzel szórta a muzsikok és a proletárok által  összekuporgatott kopejkákat  szállodákra,  gépkocsira, utazgatásokra,  nőkre és  tanai terjesztésére.  A februári – Kerenszkij vezette polgári demokratikus forradalom győzelme után –    hazatért, vele érkezett felesége (Krupszkaja) és szeretője (Inessa),de  hamarosan Finnországba távozott és kivárta, hogy Trockij és társai  előkészítsék (megszervezzék) a kormány elleni puccsot.

A sikeres puccsot követően eszelte ki a  Nagy Októberi Szocialista Forradalom meséjét, amely ma már bizonyítottan nem volt nagy, nem októberben zajlott le, nem volt sem  szocialista, sem forradalom.  A Téli Palota ostroma is messze állt egy ostrom valóságától, hiszen senki sem védte a palotát, az “ostromló” katonák  összesen két halottat vesztettek a dulakodás, rohangálás és fosztogatás közbeni,  véletlen fegyverhasználat miatt. A városban semmi sem érződött az “ostromból”, az operaházban Saljapin énekelt, a villamosok akadálytalanul közlekedtek és a járókelők mozgása is a megszokott képet mutatta.

Lenin  viszont kézbe vette  az ügyintézést, bevezette a proletár diktatúrát és a régi rendszer vélt vagy valós híveinek fizikai  megsemmisítését. Elhelyezkedett a Kreml-ben,  bár a  leírások szerint  szerény  körülmények között élt, két szoba állt a rendelkezésére, pontosabban három, de a harmadik az Krupszkaja kívánsága volt, mert ragaszkodott  egy külön hálószobához.

Lenin és Inessa  közti   vonzalom  eltérhetett a plátói minősítéstől, mert Inessa szült egy fiú gyermeket, aki  az anyakönyvi  bejegyzésben a Vlagyimir nevet kapta. Inessa Moszkvában  hunyt el 1920-ban, a kis Vlagyimir pedig tüdőbajban lelte  halálát. A halálok okai megkérdőjelezhetők, mint minden Lenin és Sztalin uralkodása alatti haláleset  ismert és/vagy nem kívánatos személyek esetében.

Lenin nevéhez fűződik a GULAG szigetvilág alapjainak lerakása (a Szoloveckij szigeteken),  a parasztság kisemmizése,  a megalakított Szovjet-Oroszországból kilépni akaró államok elleni  brutális katonai fellépés végrehajtása (Finnország, Ukrajna, Csecsen-föld, Ingus-föld, Örményország, Kazahsztán, Grúzia, Lettország, Észtország, Litvánia, stb.), bár   a “NOSZF”  győzelme után maga Lenin   Lenin deklarálta  az egyes államok vagy nemzetiségek szabad választási jogát az önállóságra való törekvésük vagy a szovjet államhoz történő csatlakozásuk kérdésében.

Lenin nevéhez fűzhető még (többek között) a papság és a kulákság elleni fellépés, a templomok kifosztása és a mezőgazdaság tönkretételének beindítása, valamint a büntetőtörvénykönyv egyes paragrafusainak esztelen mértékű szigorítása.

Összességében megállapítható, hogy Lenin az emberiség egyik  kiemelkedő despotája volt,  ezrek és milliók  halála vagy szenvedése terheli a lelkét (ha volt neki).  Talán nagyságrendileg csak Sztalin múlta felül,  akit  Lenin indított “útjára”, és aki várakozáson felül teljesítette  Lenin halálakor  elmondott esküjében elhangzottakat,  miszerint  hűen fogják követni a  (szifiliszes, szószátyár, demagóg, hazug  és népirtó) elődjének megkezdett munkáját.

Lenin 1924-ben távozott Marxhoz és Engelshez. Bőrét konzerválták és  közszemlére kitett múmiaként mutogatják.  Egy ideig Sztalin is osztozkodott a mauzóleum légkondicionált helyiségében Lenin  balján heverészve, majd Hruscsov kipateroltatta onnan, mert egy öreg bolsevik  azt álmodta, hogy Leninnel beszélgetett és  egykori vezére nagyon elégedetlen volt a társbérlő miatt, aki annyi szenvedést és bajt zúdított a birodalomra.  Meglehet, hogy a beszélgetés csak a Sztolicsnaja vodka hatására jött létre, mert  Lenin még múmiaként sem kritizálhatja Sztalint, aki a legjobb tanítványának számított.

Lenin tehát megszületett, “élt  él és élni fog” egyesek szerint, csupán a kivégzett, a  megkínzott és az ártatlanul meghurcolt százezrek vagy milliók nevében  nevében mondjuk ki, hogy  az emberiség egyik legnagyobb tragédiája volt, hogy megszületett!

(Prof. Dr. Bokor Imre)

Melléklet:

ESTI MESE LENINRŐL

(12 éven felülieknek, főként: ”ifijú” és öregedő ortodox szocialistáknak)

Az emberiség történetében számos kimagasló egyéniség található, ám Vlagyimir Iljics Lenint (alias: Uljánovot) több száz versztnyivel emelt mindenki fölé, az igazságra egy lyukas kopejkát sem adó bolsevik propagandagépezet. Lenin tehetségéről, tudásarzenáljáról, emberi nagyságáról, szervezőképességéről, éleslátásáról, elszántságáról, következetességéről, humanizmusáról, szónoki képességéről és/vagy alkotókészségéről egy felhőkarcoló méretű könyvtárat megtöltő anyagot (tanulmányt, ódát, regét, verset, regényt, színdarabot, stb., stb.,) írtak össze hívei (elvtársai, kortársai, szimpatizánsai, követői), egymást, sőt a Pravda c. napilap ún. „hitelességi” koefficiensét is felülmúlva, ami már rendkívül figyelemre méltó eredményként értékelhető. Az alábbiakban viszont, az első Vlagyimir Iljicsről készült „autentikus” mesemű olvasható, amely a tengernyi hazugság után – a műfaj sajátos eszközeivel -, valós képet ad a nagy szószátyárról, a délibábot kergető despotáról, a nemi és szellemi fertőzőbetegségben szenvedő bolsevikról, aki a mesében is „ÉLT, ÉL ÉS ÉLNI FOG”!

 

Hol volt, hol nem volt, a Kárpátokon is túl, de az Urálon innen, a minden oroszok cár-atyuskájának irdatlan nagy birodalmában, volt egy Szimbirszk nevű városka, ahol 1870-ben, a bolondok havában (április 22-én), a jóravaló Uljánov család második gyermeke látta meg a napvilágot, és a keresztségben a Vlagyimir nevet kapta.

Sokan állították, hogy az új jövevény, méreten felüli (XXXL-es) kopasz fejjel született, de takaros kis hegyes szakálla volt, és már kéthetes korában folyékonyan beszélte az ó-orosz nyelvet. A mamácska vagy papácska szavak helyett, a „proletárdiktatúra” volt az első szó, amelyet – szülei legnagyobb meglepetésére – kiejtett (a cumival együtt) a száján, de még a helybéli nagy tudású pópa sem volt képes értelmezni a csöppség mondanivalóját.

Még a hatodik életévét sem töltötte be, amikor egy piciny, de ütőképes pártocskát szervezett játszótársai körében, majd bolsevicskákra és mensevicskékreosztotta őket, és egymásra uszította a két csoportot. A durcáskodó pártonkívülieket pedig „gyermek-kolhozkákba” és/vagy „gulágocskákba” rekesztette ki,- rájuk ragasztván a burzsujka, kulákocska, eszerke, kadetka és más gúnyneveket. Ezekkel építtette meg az első homokvárát is, amelyet„vöröskeburgnak” nevezett, és apró sarló-kalapácsos figurákkal díszített.

Iskolai tanulmányai során, tanárai sokaságával sajátíttatta el a legkorszerűbb humán-és reáltudományok minden csínját-bínját, a dialektikus-és történelmi materializmus csalhatatlan módszerének alkalmazásával. 1887-ben ’917 karátos aranyéremmel fejezte be gimnáziumi tanulmányait, és a Kazáni Jogi Egyetem hallgatója lett, de a gonosz cári adminisztráció felfigyelt a diákok körében  kifejtett forradalmi aktivitására, ezért kizárták az egyetemről és Kokuskino falucskába száműzték. 1888-ban visszatérhetett Kazánba, de mivel az egyeteme nem fogadta vissza, ezért Szamarába költözött, és a Peterburgi Egyetem jogi karának magántanulójaként – 1891-ben – olyan káprázatos vizsgaeredményeket ért el, hogy a legmagasabb fokozatú diploma tulajdonosa lett. Közben arra is volt ideje, hogy megszervezze az első szamarai marxista csoportot, amely később felbecsülhetetlen hatással volt a fiatalok politikai mozgalmára.

Az 1893-as évben  már a peterburgi marxisták vezetőjévé avanzsált, és tovább fejlesztette a politikai-irodalmi-forradalmi tevékenységét. Betonacél keménységgel lépett fel a cár-atyuska (és holdudvara) ellen, gyújtó hatású hordószónoklatai nyomán úgy fellángolt a forradalmi tűz, mint Néró császár idejében Róma városa. Ideológiai ellenfelei úgy hullottak porba vaslogikával telített (érthetetlen) érveinek sokaságától, mint a kalandozó magyarok nyílvesszeitől az ellenséges harcosok.  El is terjedt a mondás a hithű pravoszlávok körében:  „Vlagyimir Iljics recsegő hangjától és zagyva szövegétől,- ments meg Uram, minket!”.

A minden oroszok cárjának türelme  kb. két évig tartott, majd rettenetes haragra gerjedt  Uljánov ellen, és 1895-ben börtönbe záratta, 1897-ben pedig Szibériába száműzette a nagy hasbeszélő bajkeverőt. A kegyetlen zsarnok cár-atyuska képes volt harmadosztályú vagonban(!) kizsuppoltatni Peterburgból a proletárok vezérét, egy bojár házába elhelyeztetni, és csupán azt engedélyezte számára, hogy írogatással, olvasással, vendégeskedéssel és vadászgatássalmorzsolgassa  sivár napjait. A száműzöttek keserű kenyerének eszegetése közben, Uljánov feleségül vette Nagyezsda Konsztantyinovna  Krupszkaját (elvhű munkatársát), de nem hanyagolta el az önmagára kiszabott „házi feladat” teljesítését sem, mert 3 év leforgása alatt, nem több-és nem kevesebb, mint 30 (azaz harminc) olyan elméleti munkát vetett papírra, amelyet később több tízmillió példányban jelentettek meg a Szovjetunióban, majd pedig a szocialista táborban.

Cikkeinek, tanulmányainak és minden művének közös vonása volt: a redundancia, a mellébeszélés, a kétértelműség, az ötletszerűség, a tudálékoskodás és a mérhetetlen primitívség. „Veretes” tételeinek (megállapításainak) döntő többsége hibásnak, tévesnek vagy valótlannak bizonyult.  Nem következett be a kapitalizmus pusztulása, nem egyesültek a világ proletárjai, nem építettek aranyból nyilvános vécéket, megbukott a hadikommunizmus, tönkrementek a kolhozok és a szovhozok, nem jött el a mindenkit tejben-vajban fürdető kommunizmus, nem teljesítették küldetésüket az általa kiválasztott bolsevik főguruk, stb., stb.

A száműzetés keserves napjainak elteltével, Vlagyimir Iljics úgy gondolta, hogy jobb lesz a bűzlő kapitalizmusban tengődni, mint az embertelen cári rezsimben, ezért a proletáriátus és a muzsikok összekuporgatott kopejkái segítségével, London, Párizs, Zürich, München, Genf, Prága, Krakkó, Zimmerwald, Stuttgart, Koppenhága és más európai városok szállodáiban „nyomorgott” feleségével, majd  Inessa Armand (francia származású) szeretőjével.

Sokan azt terjesztették róla, hogy Rolls-Royce gépkocsiban utazgatott, de ezek a pletyka szintjén mozgó, rosszindulatú hírközlők arról hallgattak, hogy a kerékpárt sem vetette meg,  sőt (állítólag) Krakkóból átkarikázott az akkoriban magyar területnek számító Felvidékre is.

Ami pedig Inessát illeti,- elméletileg igen jól képzett marxista volt, sokat segített Leninnek, időnként még helyettesítette is, sőt Krupszkaja helyettesítésétől sem zárkózott el… Érthető tehát, hogy Lenin Peterburgba majd Moszkvába is magával vitte Inessát, és az így létrejött trojka a legnagyobb egyetértésben élt (és dolgozott)  a Kremlben is, csupán Krupszkaja ragaszkodott a külön hálószobához…Inessa Moszkvában hunyt el 1920-ban, elhagyott férje és négy  gyermeke gyászolta (az  ötödik, „Vlagyimir”/!/ nevű  gyermeke, tüdőbajban  halt meg).

Uljánov, a kényszerű emigrációban vette fel a Lenin nevet, alaposan megnehezítve   ezzel,- az Uljánov  után kutakodó  – együgyű – cári OHRANKA (politikai titkosrendőrség) munkáját… A mesehős utolérhetetlen és utánozhatatlan szervezési/vezetési tevékenységére jellemző, hogy telefon, fax, Internet, valamint rádió kapcsolat nélkül is képes volt irányítani az oroszországi forradalmi mozgalmakat és eseményeket. Ezt a tényt szajkózta minden lehetséges eszközzel a szovjet propaganda, ez tükröződik a mese világában is.

Ugyanakkor bizonyítható, hogy Lenin,-  a sokrétű  felelősségteljes szervezési és irodalmi elfoglaltsága következtében lekéste az 1905-ös forradalmat, majd a cári rezsimet megdöntő 1917-es februári forradalmat, de áprilisban már Peterburgban volt, és közétette az ún. Áprilisi téziseit. Minden hívét a forradalom továbbfejlesztésére buzdította, majd letartóztatásától félve, Finnországba menekült, és csak akkor tért vissza, amikor Trockij vezetésével a bolsevikok puccsal megbuktatták a polgári (Kerenszkij-féle) kormányt, és kezükbe kaparintották a hatalmat.  Utólag – természetesen – egy hatalmas fegyveres forradalmat kreáltak az Auróra cirkáló két vaktölténnyel leadott lövéséből és a senki által nem védett Téli Palota „ostromából”.

A bolsevikok bűvészmutatványának következtében lett Leninből annak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak a  vezére, hőse, szervezője és irányítója, amelyik nem volt nagy, nem októberben zajlott le, nem volt szocialista és nem volt forradalom. Mesebeli hősünk a kezébe markolta a hatalmat és megvalósította mindannak az ellenkezőjét, amit korábban (szóban és írásban) ígért a hallgatóinak és olvasóinak.

Földhöz juttatta a parasztokat, majd azonnal elvette tőlük,  és a lehető legnagyobb nyomorba döntötte a parasztságot. A hadikommunizmus bevezetésével elérte, hogy milliók haltak éhen, és a kannibalizmus ütötte fel a fejét egyes vidéki körzetekben (ez megismétlődött Sztalin „uralkodása” alatt is). Békét ígért az embereknek, de elfuserált kül-és belpolitikájának következtében évekig tartó véres polgárháború dúlt a világ „első szocialista államában”. Szabad önrendelkezési jogot ígért a cári Oroszországban élő népeknek, de már az első elszakadási szándékot (Finnország esetében) katonai erővel próbálta megakadályozni, a továbbiakban pedig tűzzel-vassal fojtott el minden önállósodási törekvést. A világon elsőként hozta létre a munkatáborokat (GULAG-ok), ahová bírósági ítélet nélkül bárki, bármilyen indokkal és tetszőleges időtartamra kaphatott „beutalót”. Érdemes megjegyezni, hogy a GULAG-okra irányítottakat nem harmadosztályú vagonokban szállították, mint a cári időkben a száműzötteket, hanem ún. marhavagonokba zsúfolták be az embereket, kitéve őket a hőségnek vagy a fagynak, minimális mennyiségre vagy  nullára redukálva az élelemmel és ivóvízzel való ellátásukat, valamint a tisztálkodási lehetőségük biztosítását. Az egypártrendszer és a proletárdiktatúra bevezetésével, a cári rendszerben is ismeretlen testi és lelki terrornak lettek kitéve az állampolgárok.

Lenin, a proletárdiktatúrára való hivatkozással véres hajtóvadászatot indított a papság, a parasztság és az értelmiség ellen. A helyi szovjetek, a CSEKA (Csrezvicsájnaja Komisszija – Rendkívüli Bizottság), a Vörös Hadsereg és a KOMSZOMOL (Kommuniszticseszkij Szojuz Mologyozsi – Kommunista Ifjúsági Szövetség) segítségével rettegésben tartotta az embereket, egyházi létesítményeket raboltak ki, ingatlanokat és ingóságokat sajátítottak ki mindennemű kárpótlás nélkül.  Túszokat szedtek  a rendszer ellenségeinek tartott személyek köréből, és  nyilvános kivégzéseket rendeztek (többek között) olyan vétségekért, mint a közös gazdaság takarmányának megdézsmálása, a kijelölt vasúti szakasz karbantartásának (pl. a hótól való megtisztításának) elmaradása vagy a takarmány beszolgáltatás  megtagadása.  Lenin  közvetlen parancsára 800 (azaz nyolcszáz!) embert lőttek agyon 1918-ban Moszkvában és Peterburgban, mert egy merénylő agyonlőtte a CSEKA vezetőjét, Mojszej Szolomonovics Urickijt.

Csupán az összehasonlítás kedvéért: II. Sándor cár meggyilkolása után (1881-ben) részletes rendőrségi vizsgálat következett, majd bírósági tárgyalás, illetveítélethozatal alapján 5 (azaz öt) személyt ítéltek halálra. Így aránylott (1:5) egy az öthöz,- a cári rezsimben, és (1:800) egy a nyolcszázhoz,- a világ első szocialista államában.

Lenin „bölcs” éleslátásának, emberismeretének, valamint intuíciójának köszönhető, hogy  elkezdett műve – halála után –  kiteljesedett a sztalini éra  alatt, amikor is:  az osztályharc címén tízmilliókat  likvidáltak, megnyomorítottak, kisemmiztek, korlátoztak szabad munkavállalásukban, utazásukban, vallásuk gyakorlásában,  családtagjaikkal, munkatársaikkal vagy barátaikkal való kapcsolattartásban és  gondolkodásukban.

Több mint 80 évig funkcionált az a példátlan terrorral fenntartott rendszer, amelyet a nagy mesehős   megálmodott, megalapozott és útjára bocsátott.  1924-ben bekövetkezett halálával kezdetét vette az utódlási harc, a hatalomra törők permanens viszálykodása, uralkodóvá ált afrakciózás, az intrikálás, a képmutatás, a hajbókolás, a megalkuvás és a rettegés. A legfelsőbb vezetők ritkán haltak meg természetes halállal, ágyban és párnák közt, de olyan szovjet család is  ritkaság számba ment, akit ne érintett volna közvetve vagy közvetlenül,  az évtizedekig dühöngő bolsevik terror.

Senki sem érezhette magát biztonságban: kolhozparaszt, munkás, mérnök, orvos, író, katona, Lenin vagy Sztalin díjas, a Szovjetunió hőse vagy érdemes sportoló, operaénekes vagy buszvezető, párttag vagy pártonkívüli, senki, senki, senki! Az esztelen és/vagy megmagyarázhatatlan terror hullámai átcsaptak a Szovjetunió határain, és megfertőzték a „fél világot”! Tömegével jelentek meg és jelennek meg az új Leninek Sztalin, Hruscsov, Pol Pot, Mao-Ce-tung, Ho-apó, Kun Béla, Rákosi, Kádár, Ceausescu, Tito, Honecker, Gomulka, Szaddam, Husák és mások képében (bőrében). Nem könnyű felismerni őket, mert jól álcázzák magukat.  Átvitt értelemben talán hasonlítanak a mesebeli Hétfejű Sárkányhoz, azzal a különbséggel, hogy annál sokkalta veszélyesebbek,-  és eddig 100 000 000 (azaz százmillió) ártatlan ember halála terheli a számlájukat!

Fokozza a veszélyt, hogy mindig vannak szép számmal olyan agyalágyultak, akik  sem a mások, sem a maguk kárán nem tanultak semmit a történelemből. A bárgyúság egyértelmű jeleként büszkén vallják magukat kommunistáknak (bolsevikoknak), nosztalgiáznak a gyilkosok után, „életüket és vérüket” adnák egy embertelen rendszert szimbolizáló jelképért.

Ha találkozunk velük, akkor óvakodjunk tőlük, nem kevésbé veszélytelenebbek, mint a mesebeli Lenin és társai. Az ilyen együgyűek nélkül, a Lenin-félék  vagy az éhhalál küszöbén tántorognának, vagy  a büntetés-végrehajtási szervek tartós vendégszeretetét élveznék.

Eddig volt, mese volt, talán bizony igaz is volt. Aludjanak jól, álmodjanak szépet, nyugodalmas jó éjszakát, csengőfrász-mentes ébredést,- minden pihenni vágyónak.

Prof. Dr. Bokor Imre

Nemzeti InternetFigyelő