VÖRÖSMARTY MIHÁLY
|
|
|
|
Szavalta a pesti magyar színházban április 27-kén 1838 Laborfalvi Róza
Hol népes ház-sorok Jegyzé az útakat, Most vad moraj között Fut gyilkos áradat.
Rémséges jaj kiált Ingó falak megől; Rémesb a hallgatás, Midőn a ház bedől;
S omlott házak felett, Élők - s halottakon Örvényesen kereng S zúdúl el hab habon.
"Ki ment meg engemet Kórt, aggot és szegényt? Mindenre ami szent, Oh ember, hozz segélyt!"
A fennmaradt kövön Így esd egy női hang, S bajhirdetőn visít, Mint vészben a harang.
S im sajka jő s rohan Az áradat taván; De aki rajta űl, Embertelen zsivány.
Nem emberélet az, Miért ő eveze: Tiltott vagyont keres Szentségtörő keze.
S szivetlenűl az agg Nő mellett elsuhan; Mert egy batkát nem ér Mind, ami rajta van.
És több hajó kereng Az ingó fal körűl; De a szegény anya Ott áll mentetlenűl.
Ez pénzét, az magát Jövének menteni; Van aki kedveseit Aggódva keresi;
S ki csak mulatni jár A köz veszély felett: Az óni rá nem ér Egy hitvány életet.
S mindig dühösb az ár, S a bágyadt nő előtt Száz örvény tátogat Alásodorni őt.
Még jő s megyen hajó; De ő már nem kiált: Tűr s várni láttatik A borzasztó halált.
"Ki él még itt?" riad Most egy hajós közel, Sajkája telve bár Menekvők terhivel.
S még jókor érkezik; A féltett kőfal áll, S kihalt remény után A nő hajóra száll.
*
A sajka partot ér, S a megmentett sereg A bátor férfinak Hálás bucsút rebeg.
Csak a szegény beteg Agg nő nem távozik, S elfúladt kebliből Sohajtás hallatik.
"Itt jó anyám, neked E kisded adomány, Pénz s egy falat kenyér; Többet várj ég után.
Nekem nagy útaim Vannak még szerteszét: Ezreknek élete Kiált hajót, segélyt."
Szól s menne a hajós, De a hölgy, kit hozott, Tündér tekintetű Asszonnyá változott.
Arcán redők helyett Ifjú kellem virúl; Szépsége bájoló Leírhatatlanúl.
Szebb, mint a szerelem, Barátságnál hivebb, Mindennél, ami kéj, Látása kedvesebb.
S az elbámult hajós Hall édes hangokat, Minőket emberajk, Sem zenemű nem ad.
"Ha minden elhagyand, Igy szól az égi nő: Az ember és világ, Barát és szerető;
Ha hozzád mostohák Szerencse és ipar; S hű fáradásidért Rágalmak nyelve mar:
Emlékezzél reám Sorsodnak éjjelén: Önérzeted vagyok, Nevem Jótétemény."
Rendűlt kebellel a Bátor hajós eláll Ez égi látomány Magas csodáinál.
Őt minden elhagyá, Az ember, a világ; Csaknem maga maradt, Mint téli fán az ág.
Sorvasztók napjai, S kietlen álmait Gyógyszer nem űzi el, Nem orvosolja hit.
De az nem tartja őt; Megy a szép vágy után, S még soknak élete Menik meg csolnakán.
S ha néha mardosóbb Fájdalma visszasír, S a földön ellene Nincs menedék, sem ír:
Lelkének a dicső Hölgy képe feltünik, S szűz arca bájain Fájdalma megtörik.
1838. április 27. előtt
*
Vörösmarty Mihály
MIT CSINÁLUNK?
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak és danolnak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy majd érte meglakolnak?
Van biz itt baj; de hiába
Enni csak kell az embernek;
S inni hogy ne kéne, ahol
Oly dicső borok teremnek;
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra.
Korhely-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, álmodoznak.
Semmi baj sincs? semmi gondrém,
Hogy az álmok megszakadnak?
Van biz itt baj; de hiába,
Olyan édes álmodozni!
S néha tán jobb, mint fejünkkel
Faltörősdit játszadozni:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Álmos-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, gondolkoznak.
És miről az istenadták?
Hogy tán élni kén' a honnak!
Kár biz az; de már hiába,
Gondolatnak nincsen gátja,
És ha úgy van, amint mondják,
Gondolat a tettek bátyja:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Méla-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak, hadakoznak.
Szörnyűség! - No nem kell félni,
Csak szavakkal kardlapoznak.
Kár a szóért; de hiába,
Szóból ért a magyar ember,
S gyakran a szó dolgokat szül,
Gyakran a szó éles fegyver:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Nyelves-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak s tán dolgoznak?
Félig-meddig: mert nem tudják,
Másnak lesz-e vagy magoknak.
Ennyi is kár; de hiába,
Munka jobb a koplalásnál,
S jobb az edzett kar, ha ép vagy,
Mint ha selymen sántikálnál.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gyenge-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
Mit csinálnak Magyarhonban?
Szőnek, fonnak és akarnak -
Tán vakarnak? semmi tréfa!
Posztó is kell a magyarnak.
Hát takács-e a magyar nép?
Nem szégyenli a vetéllőt?
Semmi baj! tán összefűzi,
Amit a sors egybe nem szőtt:
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Gépi-gyáván
Ne maradjon senki hátra.
És, pedig - mit is beszéltem?
A vadásznak jó a cserje;
A költő hadd álmodozzék;
A kovács a vasat verje.
Minden ember, amihez tud,
Ahhoz lásson télen, nyáron,
S a paraszt borbély helyében
Úr szakállát ne kaszáljon.
És hogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Aki hitvány,
Félre tőlünk, menjen hátra!
1844. október - november 10.
https://www.youtube.com/watch?v=DwZ71HMkugw
|