A LÉTROMLÁS ÉS ÖNSORSRONTÁS NAGYKÖNYVE SZABAD ÖTLETEK EGYMONDATOS JEGYZÉKE A POKOL, AZ ÁLLATORVOSI LÓ ÉS A BALGA
Arany János: Civilizáció
Ezelőtt a háborúban Nem követtek semmi elvet, Az erősebb a gyengétől Amit elvehetett, elvett.
Most nem úgy van. A világot Értekezlet igazgatja: S az erősebb ha mi csinyt tesz, Összeűl és – helybehagyja.
1877 körül
*
Állatorvosi ló
Hányféle szempontból lehet ugyanazon ember kisebbségben? Történetesen zsidó, bevándorolt, homoszexuális, rokkant stb. Esetleg még munkanélküli, szegény vagy nyomorgó, tanyasi stb. Adott időszakban ezek halmozottan hátrányos helyzetbe hozzák.
*
Ima és „ima”
Amit már csak az ima tart össze… Amikor más semmit nem tehetsz, csak imádkozhatsz Amikor csak úgy teszel, mintha imádkoznál Amikor mechanikusan eldarálsz egy sablont Amikor dolgozni kéne, és te helyette imádkozol Amikor az ima a legolcsóbb, legkockázatmentesebb lépés
*
Kecskére bízni a káposztát A rókát kinevezni a tyúkudvar csőszévé Az ellenségnek megvallani titkos terveinket Rablóbandára bízni az ország kormányzását Kleptomán kleptokratára bízni a közpénz kezelését
*
Nagyobb a füstje, mint a lángja Hegyek vajúdnak és egérke születik
*
A hipokrita krízise Hasadtlelkű kétéltű Vizet prédikál, de bort iszik (De az ért a bűn hódol az erény előtt...)
*
Aki viszont hallgatja az igaz tanítást, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle
*
Börtön depriváció Amiktől meg vagy, meg lehetsz fosztva
Otthon, élettárs, érintés, könyvtár, evőeszközeid, bútorod, Kiskerted, kutyád, életviteli szokásaid, klímád, kedvenc ételed, Kuckód, jó szomszédok, lakókörnyezeted, ruhád és cipőd, sapkád, Zongorád, eszmecseretársak, vendégség, rendezvények látogatása, Kirándulás, grundfoci, áldott magánosság, civil kezdeményezés, Politikai megmozdulás, vallásod gyakorlása, szerelmi-nemi élet, Gyereknevelés, továbbtanulás, hivatásgyakorlás, pénzkereset stb.
*
Irgalmatlan szamaritánus vagyok és csak akkor segítek a bajbajutott embertársamnak
Ha ezzel nem késem le a misémet, ahova sietek Ha nem piszkolom be kezem, vérzem össze új ruhám Ha ez nekem nem kerül se - sok - pénzbe, se túl sok időbe Ha biztos lehetek benne: minden ráfordításom hamar megtérül Ha nem keveredhetek bajba (pl. gyanús lehetek: én vertem meg) Ha a segítségnyújtás után bőven marad még bukszámban pénz Ha a helybenhagyott áldozat jóbarátom, de legalább nem ellenség Ha a rám szoruló megígéri: felépülése után megtér, rám szavaz… Ha az egyszeri segítség után több dolgom már biztos nem lesz vele Ha az összevert, kirabolt embernek még elvihetem a papírjait stb. Ha a testi-lelki elsősegélynyújtásom másnap a lapok címlapjain… Ha senki sem tud róla, és így nem rohannak majd meg kéregetők…
*
A természet keveset kíván - a képzelgés sokat Adósrabszolgává tett modern ember: mesterséges szükségletek, Amiket csak túlmunkával és túlköltekezéssel, hitellel elégíthet ki
*
Egy mai Frankenstein
Amikor te magad akarnál egy ideális embert összerakni, Az általad ismert, elképzelt emberek számodra vonzó részeiből, Amiből a végén itt is csak egy tökéletes emberszörny kerekedne ki, De te lehet, hogy életed végéig ezt az ideált keresed - persze hiába…
*
Kimazsolázós
Amikor az általad ismerni vélt, vagy elképzelt emberek életéből Kiveszed a neked tetsző, általad irigyelt elemeket (siker, pénz stb,) Ezeket szívesen megosztanád velük, de arra már nem gondolsz, mi a rossz a gazdag, híres, hatalmas mindennapi/ünnepi életében, s hogy például ritkán lesz valaki nagy költő, színész, prédikátor stb. a szenvedés aranyfedezete nélkül - dudás lennél pokoljárás nélkül?
*
Áldás vagy átok?
A tehetség, a gyermek, a gazdagság, a szerencse - A beléd szoruló tehetség beléd rohad, s kiszenvedsz Az elnevelt, elrontott gyerek lesz életed megkeserítője A váratlan és túl nagy főnyeremény magasra emel, majd leejt
*
,,Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe?”
*
Metamorfózisok
Hamvas üde szűzies kislányból kiégett, büdös kurva Angyalkából zsémbes házisárkány - (A. J.: Jóka ördöge) Nagyreményű őstehetségből ifjú titán (ti tán még hasznát veszitek…) Matematika zseniből cirkuszi fejszámoló művész Életlendületes világmegváltóból kiégett, „cinikus bölcs” A társadalom ellen bosszút forraló gályarabból becsületrendes Nyegle, antiszociális lumpen-proli fiúkból hős pesti srácok Rút varangyos békából világszép királylány
*
Olyan ember vagy és vagyok
Akinek az őszintesége nem más, mint szalonképes szadizmus Aki a besúgást összetéveszti az igazmondással, tanúskodással Aki az eleven fába is beleköt, aki a kákán is csomót keres Aki csak sorrendet ront a mondatban, főzésben, építésben stb. Akinek mint Midász királynak, teljesül a kívánsága: attól koldul Aki hol ökör-következetes, hol meg naponta váltja az elveit Aki nap mint nap vizet prédikál, de bort iszik a gyereke előtt Aki csak az orráig lát, aki levágja az aranytojást tojó tyúkot Aki sajátjait kihajigálja a betolakodó kakukkfióka kedvéért Aki önként nem áldoz fel semmit, így végül élete áldozódik be Aki csak akkor nyújt segítséget, ha áttérsz a hitére, pártjába Aki mindenre csak pénzért - így ezért bármire - hajlandó… Aki mindenét eladja, csak az eszét nem - mert azt elissza Aki áruba bocsátva elidegeníthetetlen jogait adósrabszolga lesz Aki egy jó poénért akár saját tulajdon szülőanyját is eladja Aki többet beszélget egy nap idegenekkel, mint gyerekével Aki keresztbe lenyelné azt, akit őt meri jópofán ugratni Aki engedi magát madárijesztőnek, bohócnak felöltöztetni Aki csak akkor és addig ad kölcsön esernyőt, ha süt a Nap Aki bőven megelégszik azzal, hogy híres emberek életét kukkolja Aki jó soráért magát dicséri, balsoráért balszerencséjét átkozza Akik minden fényes gagyiról azt hiszik, hogy színarany ékszer Aki csak szimpatikus embernek ad kölcsön, de aki kér… Akik a kormányváltástól remélik szex-nyomoruk végét Akik a klasszikusokat lebutítva, képregényként „olvasták” Akiknek azért olyan jó a lelkiismerete, mert amnéziásak
*
Tanulj meg fiacskám komédiázni
Szegény-szegény apró legény, Ma este munkába állsz! Mókázz, nevess, hogy pénzt keress! Ha kell a fejedre állsz! Most még tiéd, mező s a rét, Most még van játékszered, De este már a munka vár, Kezdődik az életed!
Refrén: Tanulj meg fiacskám komédiázni, Tanulj meg kacagni, sírni, ha kell, Tanulj a rosszhoz is jó képet vágni, Magaddal törődj csak, más senkivel. Ne higgy a barátnak, hű szeretőnek, Ne higgy az eskünek, ne higgy soha, Tanulj meg fiacskám komédiázni, Mert minden, minden csak komédia.
Nem voltam én mindig szegény, Jó anyám gonddal nevelt, Ágyam fölött Ő őrködött, Altatódalt énekelt. Múlt az idő és jött a "Nő" Én hittem neki bután, Cirkuszban volt, ott lovagolt, Mentem a cirkusz után!
Refrén:
Ő volt a fény, éltem egén, Miként egy oltári szent, De jött egy más komédiás, Ő most a másikkal ment, Anyuska volt... anyuska nincs, Anyuskád cserbenhagyott, De jó apád vigyáz reád, Ő lesz őrangyalod.
Refrén:
|