MIND EGY - RÉSZ ÉS EGÉSZ - BOLDOGAN ÉLNI ÉS HALNI Amikor a boldogság rebbenékeny kék madara a vállamon csiripel
Reményik Sándor Mindegy
Ha ezt a szót, e kurta szót Ki tudnám egyszer ejteni Egyszerűn, hangsúlytalanul, Ahogy ágról a zuzmara pereg, Ahogy az esőcsepp a mélybe hull... Ha tudnám egyszer ezt kiejteni Vigaszt nem várón, visszhangtalanul. Ha tudnám egyszer ezt úgy ejteni, Hogy nem kellene mögé rejteni Fájó lemondást, keserű dacot,
Titkolt reményt, elfojtott haragot. Ha úgy ejthetném, hangsúlytalanul, Ahogy ágról a zuzmara pereg, Ahogy az esőcsepp a mélybe hull.
Akkor én derült volnék, mint az ég, És nyugodt, mint a halottaknak arca Az ünnepi, ravatalos szobában, És rendületlen, mint az Alpesek, S erős, mint az Isten a magasságban.
*
Ízlések és pofonok különbözőek Ízléskérdéseken nem lehet vitatkozni De az istenhit, a morál és a boldogság kérdései nem ilyenek.
*
Posztmodern Mind egy - mindegy - minden mehet Ha nincsen isten(hit), akkor minden megengedett
* Posztmodern Egy pátosztól rettegő, folyton (ön)irónikus ember Hogyan buzdítja csapatát és hogyan vall szerelmet?
*
Aki a szükségesnél több szóval, bő lére eresztve mond el valamit, Az egyéb bűnökre is képes (itt pl. időrablás és az igazság elrejtése)
*
Dialektika: megszüntetve megőrizni Egyszerre légy tüzes neológus és tüzes ortológus is (Kazinczy Ferenc, aki 2387 napot töltött fogságban)
*
„Csillagok útján meghal, ki továbbmenni fél…”
*
Minden kezdet nehéz - de egy jó kezdés már fél siker. Ha rossz felé indulsz el nagy lendülettel, jó messzire érsz hiába…
*
Isten áldása a munkádon olyan, mint amikor jó széllel vitorlázol, Ha nincs meg, akkor mintha szembeszéllel kéne evezni, gályázni?
*
Népdal és néptánc - a magyar lélek formái Amit már össze kellett gyűjteni, óvni-rendezni és visszatanítani
*
A jó példa mutatása száz tanáccsal, intéssel felér - Ahogy a rossz agyonüti az összes verbális bölcsességed
*
Csoszogi az öreg suszter, Aki megjavítja a már csupa luk cipőt, És direkt rosszul adva vissza úgy segít, hogy még kikéri magának
*
A hét krajcár, Amikor a hiányzó utolsót a bekopogó koldus adja
*
Sok az eszkimó és kevés a fóka? Egyre inkább ilyen kiélezett versenyhelyzetben találkozunk?
*
K o r d o k u m e n t „ISMERI-E A VÁLASZT?
Mitől boldog az egyik ember, és mitől boldogtalan a másik? Miért víg és sikeres az egyik, míg a másik szegény és elesett? Miért retteg és aggódik az egyik, a másikat pedig miért tölti el hit és magabiztosság? Miért lakik egyikük szépséges luxuslakásban, míg a másiknak nyomorúságos egzisztenciára is alig-alig futja? Miért arat az egyik ember sikert minden téren, míg a másik kudarcot vall? Hogyan lesz az egyikből szakmájának művésze vagy tudományának géniusza, míg a másik egész életében eredménytelenül tesz-vesz, és soha nem viszi semmire? Hogyan gyógyulhat meg egyikük olyan betegségből, ami másikuknál gyógyíthatatlannak bizonyul?
A választ ezekre a kérdésekre megismerheti Krepsz Ági: SIKER MESTERKURZUSÁN” (Aki megtudott valamit, azt értesítsen:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
..)
*
Rossz szomszédság, török átok Egy jó szomszéd száz távoli rokonnál többet ér!
*
Matrjoska baba - mint ahogy a kismamában a pocaklakó ad infinitum Ha lesz még férfi és nő, lesz még a Földön szerelemgyerek. Vagy mesterségesen állítják elő az utódot, s lőn Frankenstein…
*
Aki úgy tudja felemelni a kamu súlyt, mintha dög nehéz lenne Aki úgy tudja felemelni a mázsás terhet, mintha pehelykönnyű lenne
*
Szemesnek áll a világ - avagy a szemtelennek? Ha nem vagy résen, még a szemed is kilopják? Nem mindegy, hogy szemüveg vagy üvegszem?! Az életed csak egyszer, szemed világát többször elveszítheted? Vannak gyengén látók, vannak vakok és vannak lelkivilágtalanok
*
Aki jól játssza Napóleont, az tiszteletreméltó művész, De aki a színpadon kívül, nem viccelve „Napóleon”, az bolond
*
Ne hülyéskedj folyton, mert úgy maradsz
*
A korrupció az, amiből Te kimaradsz? Ahogy nincs kisebb vagy nagyobb halál, Úgy csak mennyiségileg különbözik kisebb-nagyobb Megvesztegetés és megvesztegethetőség - minőségileg nem. Elég annyi, ha az ördögnek csak a kisujjadat nyújtod: beránt!
*
Nomen est omen Népetimológia: Jenő - Eugéniusz - Jó szellem
*
Szegény ember semmit nem dob ki, Majd még minden jó lehet valamire, Vagy nem is termelődik „szemét”?!
*
Feleségemnek, élettársamnak, házastársamnak, szerelmemnek Szeptember 12-én van a névnapja és október 23-án a születésnapja
*
Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez. A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: "Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?" Ezt a választ adta nekik: "Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: "Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok." Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: "Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság,rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert. Márk evangéliuma 7, 1-8. 14-15. 21-23
|