Nagy Jenciklopédia – XXI.
Értelmiségiek, segítők, vezetők
Nagy magyar életminőség-vizsgálatok
Szellemi hivatás – árulás – pokoljárás – 8.
A léleklátó Úgy jár itt az emberek között, mint ki messzi nagy hegyekről jött Arcán a mindenttudók mosolyával bölcs-szelíden néz szembe a világgal Keresztül lát álarcon, jelmezen. Előtte minden ember meztelen Minden titok mélyébe belelát és mosolyogva mindent megbocsájt Mert minden mögött, ami emberi, a rejtett összefüggést keresi A titokzatos aranyfonalat, mely valahol a mélységben halad s túl emberen és sorsokon felül egy fenséges titokban elmerül Hányszor gondolta már, hogy megtalálta! De beleveszett újra a homályba, és nem maradt más, csak a vak zavar, az örvény, amely sorsokat kavar, a rontás, amely lelkeket emészt, és bánatot lát csak és szenvedést, és embert, hitványt, pőrét, aljasat, ki rothadást rejt rongyai alatt. Csak nézi, nézi tehetetlenül, míg minden bánat benne összegyűl s úgy áll a roppant súly alatt,hajolva, akárha költő, vagy próféta volna. Wass Albert 1947
*
Logikai,
szónoki tudásod
és hipnotikus-szuggesztív erőd
rossz ügyek szolgálatában veted latba –
a köznapi erkölcsi maxima téged nem korlátoz…
*
A
langyos vagy,
a nyegle és frivol,
akit kiköp az Úr,
vagy
az elmaszatolós,
az ál-béketeremtő,
a viták élét letompító,
a párbeszédet kiherélő
*
Az
emberek
életproblémáira
magas honoráriumért
az uniform látszat-
megoldások tömkelegét ontom,
miközben a választékbőség látszatát keltem….
*
Köz-
pénzekből támogatva
lelki útravalót is adok:
a „Kaparj kurta, neked is jut”
szellemiségű igazságokat
*
Démonizálom,
ördögi lényegűnek tartom
a szellemi-politikai ellenfelet,
majd árulónak minősítek
az ilyen ellenséggel szóba állót
*
Ha
bele-
döglik is
szerelmem,
barátom, családom,
még életemben szeretnék
művemmel sikert aratni …
*
Nem tudok
tüntetően hallgatni,
sem látszatot elviselni,
nehogy akár egy napig
vagy egy óráig is
butának, műveletlennek,
avatatlannak stb. nézzenek
*
Erősebb
fél szemmel
mindig az idézettségi,
nézettségi és eladási
indexeimet nézem,
s ezek maximalizálására török…
*
Csak
a kísértésnek
nem tudok ellenállni,
s ha hiúságomnak hízelegnek –
másnak igen…
*
Hideg-
háborús
hős vagyok,
mellemen a
virtuális plecsnik,
és itt számomra
nincs „tiltott fegyver”,
meg nem engedett eszköz..
*
A
köz- és
magánéleti
hidegháborúban
vagyok elememben –
és ötletdús gazdag arzenált gyártok,
kínálok, propagálok és használok
*
Szellemi
hontalan
csavargóként
minden alja szellemi
hóhérmunkát elvállalok
*
Vidékről
kerültem fel:
a provokátor-
besúgó állása
lehetett és lett
a karrier ugródeszkája
*
Bárki
bármely
nótáját elhúzom,
ha a homlokomra
tapaszt egy bankót,
nem érdekel,
kinek a lelkébe taposok,
ahogy az se, hogy
én magam mire tartom…
*
Kis magyar Jónásként
ügyesen, leleményesen bujkálok
az kínos elhívás, a hálátlan küldetés elől
*
„Pál-
fordulásaim”
valahogy mindig
közelebb visznek a húsosfazékhoz
*
Nagy hűhót
csapok semmiért:
a hegy vajúdik,
de csak egérke születik…
*
Rá-
termettségem-
felkészültségem hiányát
feltétlen „hűségem”,
megbízhatóságom pótolja
*
Hosszú
Emigrációmból
„hazalátogatva”
mindent jobban tudva
mindenbe nagyokosan beledumálok
*
Gazdasági
célzatú kivándorlásomhoz
annak idején politikai üldöztetést kreáltam –
és ma már magam is hiszem, így mesélem…
(vagy a titkosszolgálat dobott át ügynöknek)
*
Úri
huncutok
bőven termő
bamba diófájává
nevelgetem
a védtelen kis gyerekcsemetét
*
Még
a kevés
maradék
igazgyöngyeimet is
két kézzel szórom
emberdisznók, disznó emberek elé..
*
„Menekülő-
művészként”
bújok ki emberi-
polgári, sőt szakmaerkölcsi
írott és íratlan kötelességeim alól
*
Engem
a szellemi nemesség
semmire nem kötelez,
legfeljebb előjogokat
próbálok vindikálni magamnak
*
Szellemi
életem-halálom
az életművészkedés
egy igen rafinált formája,
megkomponált napokban
művi finomságokat nassolok…
*
Nincs
az az isten,
aki engem elveimtől
(értsd: rögeszméimtől)
valaha is eltántorítana
*
Annyira
nem akarok
dogmatikus,
doktriner lenni,
hogy elvetek mindent elvet:
és élek a „pragmatizmusnak”
*
Reményik Sándor
Írjad poéta
Írjad poéta!
Ha csügged a lelked,
Nehezül a szárnyad,
Ha rajtad a kétely
Zsibbasztón elárad:
Írjad csakazértis!
Ne kérdezd; mi célból?
Ne kérdezd: mi végre?
Nem tudod te, hol vár,
Éppen terád hol vár,
Egy lélek ínsége.
Egy lélek éhsége,
Egy szív szomjúsága:
Megenyhül a lelked
Egy rebbenésére,
Egy színes szavára.
Írjad poéta,
Írjad csakazértis!
Nem tudod te, mit tesz
A szavad hatalma,
Hova mindenüvé
Vagyon bejáratja,
Ismeretlen ajtók
Nyílanak meg néki,
Hova nem is szántad,
Oda fog betérni.
Nő a jelentése,
Mint a folyam, árad,
Távol szerelmeket
Himbál, hajókáztat,
Ismeretlen partok
Intenek feléje,
Szélvészként belekap
Vitorlák vásznába
Lobogók selymébe.
Szertezúg, szétárad
Világ minden táján,
Míg te nem is sejted
Magányod szomorú,
Szép Szent-Ilonáján.
Írjad poéta,
Írjad csakazértis
*
Időm,
energiám
és istenadta tehetségem
pihent aggyal kispekulált
botrányhősködésre fecsérlem el
*
Fantázia-
dús szájhős
vagyok mint
Rumcájsz, vagy
egy gyenge kiadású
Münchausen báró
*
Szarnak,
bajnak nem
vagyok gazdája –
ha előkerül,
az enyémet is másra kenem
*
Egy
esetben biztos,
hogy önként jelentkezem:
ha intellektuális spicli munkára keresnek…
(de azért az ellenszolgáltatás se bánt meg)
*
A
gazdátlan
remekmű
vagy hőstett hallatán
lélekszakadva rohanok,
hogy elsőként vállaljam
*
Nem okoz
lelkifurdalást
idegen tollakkal ékeskedni,
a tollak tulajdonosát igyekszem
elhallgatni, eltüntetni, rágalmazni…
*
Előszeretettel
bírálom olyan
alkotók „fércműveit”,
akit szilenciumra,
börtönre, száműzetésre ítéltek
*
Frigid és
elnémult múzsámtól,
bár titkolni igyekszem,
már hosszú évek óta külön hálok
*
Szellemi
prostituáltként
útlevélért, szinekúráért,
címért, rangért, pozícióért stb.
az alapon felül még extra szolgáltatást is nyújtok
*
Ha
voltak
és vannak is
szigorú elveim,
egyszer – ugye –
lehetek én is engedékeny:
például kurátorként,
különösen,
ha itt kéz kezet mos…
*
A
kultúrának
lökött koncon
nem marakszunk –
kis pankráció, majd
egymás között
békésen mutyizunk
*
Minden
nehéz munkát
átvállalok: megírom
művemről a kritikát,
magammal az interjút
*
Boldog vagyok:
nekem a munkám a hobbim:
a szennyárral úszók mestere és élsportolója…
*
A
rossz
hagyományt követve:
mint sok más stréber tanítvány,
kannibálként lassan, de biztosan
én is felfalom mesterem
*
Kivonulok,
de előbb „óvatlanul”
a világra szabadítom
a palackba zárt rossz szellemeket
*
Gyermekinek mondott
beteges kíváncsiságom miatt
nyitom ki rátok Pandora szelencéjét
*
Magamat kis-
istennek képzelve
blazírt pofával
kísérletezgetek
emberrel, természettel
*
Ha
a szesztől
vagy a hatalmamtól
megmámorosodok,
szép új világot teremtve
átalakítanám az emberi természetet
*
A
falra
festem az ördögöt,
s magam is meglepődök,
hogy az tényleg megjelenik
*
Én
kétéltű
ember vagyok:
fényes nappal besúgó,
sötét éjszaka forradalmár
*
Hagyom,
hogy építgesd
a légváraidat,
én majd jövök
s beszedem a magas lakbért
*
Humánusan
ölök testet és lelkeket:
illemtudóan, elegánsan
és lehetőleg érzéstelenítéssel
*
Lelki
megalázást
és kínvallatást
- akár
a pedagógus
álöltözetében is -
szakszerűen,
invenciózusan,
örömmel végzek
*
Nem
vagyok
maradi –
én haladok a korral:
intellektuális hírszerző
zsoldosként, ipari kémként
hűségesen bárkit kiszolgálok…
*
Szőr-
szálhasogatásra,
terméketlen, akadémikus „vitára „
mindig teljes harckészültségben állok
*
Kicsire
nem adok,
a nagy meg
nem számít:
nekem mindegy,
hogy keresztény
vagy keresztyén…
*
„Hegemón”
marxista-leninista
esti „egyetemeken”
- és helyi gyorstalpalókon -
adtam és vettem órákat
*
A
„sereg”
politikai
tisztjeként
„hajtottam végre „
politikai-ideológiai
indoktrinációt,
ha olykor le is
maradtam egy brosúrával
*
Jótékonysági
rendezvényeken
állok elő másutt
előadhatatlan produkcióval,
hogy legalább még így bekerüljek a hírekbe
(de azért „önköltségemet” is vastag cerkával írom).
*
Előre
megfontolt
szándékkal
bűnszövetségben
rontom meg a magyar ifjakat ,
rombolom és deformálom
még képlékeny ízlésüket
*
Kultúr-
misszionáriusként
járom a falvakat:
a gagyi és a ripacskodás
csimborasszóját
adja haknibrigádom
a védtelen gyermek-
közönségnek, akiket
időhúzásból még
„be is vonok” a műsorba…
*
Biztosítási
bonyodalmaktól
való félelmemben
inkább nem adok
ott és akkor elsősegélyt,
magamat biztosítom be…
*
Eredeti műveket
diákkorom óta alig,
recenziót, kivonatot,
zanzát néha olvasok –
mindent másod-
vagy harmadkézből,
már interpretáltan,
félkész ételként veszek
*
Csak
áltekintélyek
és komoly nevű
intézmények mögé bújva
állok ki preparált „párbajokra” –
persze hazai pályán, saját közönség előtt…
*
Nem
vagyok hiú:
névtelenségbe
burkolózva denunciállak,
jelentelek fel a Nagy Főnöknél
vagy indítom útjára a suttogó propagandát…
*
Többféle
programnak
vagyok és lennék
az értelmi szerzője:
de leginkább a gyengék-
védtelenek elleni
pogromoknak,
hecckampányoknak…
*
A
monopol-
helyzetből
fakadó nyugalommal
végzem a kanonizálásokat
és az apokriffé, kismesterré,
selejtté nyilvánítást:
én mondom meg:
mi az érték, mi a minőség stb.
*
Materialista vagyok,
de abból is az a fajta,
aki még dicsekszik is
ostoba babonás hiedelmeivel
*
Mindent
csak imitálok,
úgy teszek „mintha” -
s e mentalitást
személyes találkozón
és médián keresztül
szándékosan terjesztem:
továbbfertőzöm
az immun-gyengéket…
*
Minden művet,
alkotót és kulturális jelenséget
rögtön kész stigmás skatulyákba gyömöszölök –
a leírásba már belecsempészve az értékelést
megkímélve ettől a laikus nagyközönséget…
*
Hol
optimista,
hol pesszimista vagyok,
de egy mindig állandó, biztos:
mindkettőből mindig kincstári
*
Ha
a cipésznek
nem tetszik
a mázolmányom,
akkor megszégyenítve
a kaptafához kussoltatom
*
Nem
csak
a suszter
véleményét kérdem,
de naponként konzultálok vele
a festői stílusomról,
és a végső szót
mindig vele mondatom ki,
így fedezem le magam,
mint a nép művészét…
*
Kosztolányi Dezső:
Boldog szomorú dal
Van már kenyerem, borom is van,
Van gyermekem és feleségem.
Szivem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
Suttogva hajolnak utamra,
És benn a dió, mogyoró, mák
Terhétöl öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
Telefonom, úti böröndöm,
Van jó-szívü jót-akaróm is
S nem kell kegyekért könyörögnöm,
Nem többet az egykori köd-kép,
Részegje a ködnek, a könnynek,
Ha néha magam köszönök még,
Már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
Tárcám van igaz szinezüstből,
Tollam, ceruzám vigan illan,
Szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
Langy téa, beteg idegemnek.
Ha járok a bús Budapesten,
Nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
Könnyekbe borít nem egy orcát,
És énekes, ifju fiának
Vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
Gyötrödve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincset a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.
|