A filozófia és a filozófiatörténet fogalma

1) A filozófia neve: a filozófia a görög philia (szeretet, törekvés) és a szophia (bölcsesség) szavak összetétele alapján a bölcsesség szeretete. Először Hérakleitosz (Kr. e. 5. sz.) nevezte magát a bölcsesség vagy a bölcselet kedvelőjének.

2) A bölcselet meghatározása: a filozófia az az alaptudomány, amely a létezők érzékfeletti összetevőit, összefüggéseit és végső alapját az ész természetes fényében kutatja.

a) A filozófia tárgya mindaz, ami van, ami különbözik a semmitől. Mindazt, ami valamilyen módon megvan, a bölcseletben a létező (gör. on; lat. ens), a létezőség (lat. entitas), a dolog vagy a valóság (lat. res) kifejezéssel jelöljük. Így létező például a plébánosunk, létező a kölni dóm, de létezőnek kell tekintenünk a hétfejű sárkányt is, amennyiben képzeletbeli létezőként különbözik a semmitől. Létező minden, ami érzékelhető, elképzelhető és fogalmilag megragadható.

b) A bölcselet vizsgálódási szempontja: a filozófia a létezők érzékfeletti összetevőit (metafizikai lételveit) és végső alapját keresi.

Minthogy a bölcselet a létezők érzékfeletti (gör. meta ta phüszika: a fizikain, az érzékelhető szférán túl lévő) összetevőit keresi, a filozófia metafizika. Metafizikai lételv például az érzékelhető létező léte és lényege. A lét (lat. esse, existentia; gör. einai) az a valóság (lat. actus), amely az érzékelhető és fogalmilag megragadható létezőt megalapozza, áthatja és felülmúlja. Bizonyos, hogy tudunk a létről, hiszen bármit ismerünk meg, mindig tudjuk, hogy a szóban forgó létező több, mint amennyit pillanatnyilag érzékeltünk és megértettünk belőle. Kétségtelen, hogy erről a "többről" (a létről), ami magában foglalja azt is, amit érzékeltünk és megértettünk, nem alkothatunk fogalmat, de valamilyen ismeretünk mégis van róla. Ennek az ismeretnek tartalmát a "van" szócska fejezi ki. A lényeg (gör. ouszia; lat. essentia) a létező érthető szerkezete, az a program, amelynek alapján az érzékelhető elemek benne összekapcsolódnak. Így például a víz képlete a víz lényegére utaló kifejezés. - A lét és a lényeg metafizikai összetevők, mert egyik sem érzékelhető, sőt a lét ezen felül fogalmilag sem érthető. E metafizikai alapokat és az ezekkel foglalkozó alaptudományt a görög logosz kifejezéssel jelöljük. A metafizika tehát ontológia, azaz a létező (gör. on) alapjával (logosz) foglalkozó tudomány (logosz).

A filozófia valamennyi létező végső alapját is kutatja. Ezt a végső alapot is létnek vagy a lét teljességének nevezzük. E végső alapra többek között azért kell rákérdeznünk, mert a világ egésze nem magyarázza önmagát. Mindig megkérdezhetjük vele kapcsolatban, hogy miért van, s hogy miért éppen ilyen, mint amilyen. A végső alapról, jóllehet nem az érzékelés és a fogalmi ismeret szintjén, tudomásunk van. Mindig tudunk arról, hogy a világ több, mint amennyit érzékeltünk és fogalmilag megértettünk belőle. A világnak mint létezőnek éppúgy van metafizikai alapja, mint ahogy minden egyes létezőnek. Ha a filozófiát ontológiának nevezzük, e kifejezéssel elsősorban arra utalunk, hogy a bölcselet a létezők végső logoszát kutató szellemi vállalkozás.

c) A filozófus az ész természetes fényében kutat. A teológust a hit (kegyelem, kinyilatkoztatás) megvilágította ész vezérli. Ezért a bölcselet különbözik a hit előfeltevéseit elfogadó teológiától. A teológus például a Bibliából is érvelhet, a filozófus azonban csak azt fogadhatja el, amit (vallási meggyőződésétől függetlenül) ésszel beláthat. A filozófia és a teológia szerencsés esetben értelmezési (hermeneutikai) kört alkot: a filozófia mint a "teológia szolgálólánya" (lat. ancilla theologiae) segíti és önbírálatra készteti a teológiát (vö. bibliai műfajkutatás), a teológia pedig irányt mutat a bölcseleti kutatásnak.

3) A filozófia és a szaktudományok: a) A filozófia kerüli a tematikus redukciót. Valamennyi szaktudomány témája korlátozott: a fizika nem azzal a témával foglalkozik, amellyel a biológia; a biológia nem azzal foglalkozik, amivel a szociológia stb. Minthogy a filozófia témája a létező, azaz mindaz, ami a semmitől különbözik, a bölcselet minden témát átfog. - b) A filozófia kerüli a módszertani redukciót. A szaktudós az érzékelhető, a mérhető, a matematikailag leírható okokat és tényezőket keresi. Minden szaktudományos kutatási módszer korlátot jelent! (a mikroszkóppal nem látható például a lélek; a Geiger-Müller-számlálóval nem mutatható ki valamilyen gondolat jelenléte stb.). A filozófus csak a szellem "műszerét" használja, ügyel a létezők kimeríthetetlen gazdagságára, és felhívja a figyelmet a szaktudományok módszertani korlátaira. - c) A filozófia fogalmai, kifejezései gazdagabbak, mint a szaktudományos fogalmak. Példa: a fizikus szótárában az ember atomok, molekulák, energiák rendszere; a biológus szótárában az ember gének, sejtek, szövetek stb. szerves egysége. A filozófus emberfogalma ezzel szemben nem részletszempontok alapján mutatja be az embert. Amikor ugyanis a bölcselő az ember-lét kifejezést használja, a lét szóval nemcsak a szaktudományok feltárta adatokra, hanem az emberi létező kimeríthetetlen gazdagságára is utal. - d) A filozófia figyelembe veszi, hogy a valóság megismerése közben a megismerő alany tevékeny . A zöld szín például látásunktól függetlenül nem létezik: a szemünkre hatást gyakorló atomok vagy az elektromágneses hullámok ugyanis nem zöld színűek! A megismert valóság tehát (a megismerő alany korlátai és tevékeny szerepe miatt) nem olyan, mint a megismeréstől függetlenül létező valóság. - e) A filozófia és a szaktudományok hermeneutikai körtalkotnak. A szaktudományos kutatást előzetes filozófiai tájékozódás irányítja; a tudományos eredmények pedig az előzetes valóságfelfogást gazdagítják.

4) A filozófia különbözik a világképtől, a világnézettől és az ideológiától. A világkép a szaktudományos eredmények meghatározott szempontból való elrendezése és összegzése. A világnézet az az alapvető szempont vagy horizont, amely megnyit Isten és a világ felé (a világról, az emberről és az Istenről vallott reflexió nélküli nézetek összessége). Az ideológia manipulált eszmerendszer, amelyet a fennálló társadalmi rend igazolása vagy megdöntése végett állítanak össze. A filozófia az előbbiekre reflektál: bírálja vagy igazolni törekszik ezeket (példa: a "boldogok a szegények" kijelentésnek egészen más a jelentése az ideológia szintjén, mint a Bibliában!).

5) A filozófia kiindulási pontja a háttéri - vagy más néven - transzcendentális tapasztalat. Háttéri vagy transzcendentális tapasztalaton azt a tényt értjük, hogy az ember valamennyi tudatos tevékenységében nyitott a nem tárgyszerű énjére és a létezők titokzatos alapjára, azaz a létre. Másként fogalmazva ez azt jelenti, hogy valahányszor érzékelünk és fogalmilag megértünk valamiféle tárgyat, ennek az ismeretnek mintegy hátterében mindig tudunk nem tárgyszerű énünkről és a létezők nem tárgyszerű alapjáról. Ezt a tapasztalatot egyrészt azért nevezzük a latin transcendere (túllépni, meghaladni valamit) szóból kiindulva transzcendentális tapasztalatnak, mert tartalma túllépi az érzéki és a fogalmi megértés világát. Másrészt pedig azért nevezzük transzcendentálisnak, mert Immanuel Kant († 1804) szóhasználatát követjük. Kant ugyanis a tudatos emberi tevékenység érzékfeletti föltételeire vonatkozó ismeretet transzcendentális ismeretnek nevezte.

6) A filozófia történelmisége: A történelem folyamán sokféle rendszer született. Ezek szemléletmódjuk, mélységük, szakkifejezéseik stb. alapján különböznek egymástól. Abban azonban megegyeznek, hogy ugyanazt a valóságot kutatják. A rendszerek sokszínűségének és sokféleségének magyarázata abban rejlik, hogy a létezők alapja végtelen és kimeríthetetlen valóság. Martin Heidegger († 1976) szerint a lét titokzatos erdőhöz hasonlít, a filozófiai iskolák pedig erdei ösvényekhez, fakitermelő utakhoz (Holzwege). Ezek az utak különféle pontokról indulva és különféle mélységekben vezetnek az erdő sűrűjébe, hogy aztán a járhatatlan bozótban megszűnjenek. Aki végigmegy egy ilyen úton, megismer valamit az erdő misztériumából, de az egész mégis rejtve marad előtte. A lét misztériumát fürkésző filozófiai iskolák ilyen utakhoz hasonlítanak.

Minthogy megfelelő módon egyetlen rendszer sem tárhatja föl a lét kimeríthetetlen titkát, nincs abszolút érvényű filozófia. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy egy-egy bölcseleti rendszer mélyebb, átfogóbb, mint a többi. Ezek az átfogóbb rendszerek felölelik a felszínesebb filozófiai iskolákat, s bennük az utóbbiak határesetként élnek tovább. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy az úgynevezett keresztény filozófiakifejezést helyesen kell értenünk. A filozófia (mint a háttéri tapasztalatot logikus gondolatfűzésekkel értelmező alaptudomány) önmagában véve nem lehet keresztény, mint ahogy annak sem volna sok értelme, ha buddhista matematikáról vagy muszlim kémiáról beszélnénk. Egy-egy filozófiai rendszer legfeljebb abban az értelemben lehet "keresztény", hogy mélysége és tág horizontja alapján a többinél alkalmasabb a keresztény vallás alapigazságainak megközelítésére, valószínűsítésére és értelmezésére.

Minthogy a filozófiai gondolkodás történelmileg bontakozik ki, a filozófiatörténet az egymást követő, az egymással összefüggésben levő és az egymást kiegészítő eszmerendszerek tanulmányozása, illetve bemutatása. E rendszerek tanulmányozása folyamán tanácsos Gottfried Wilhelm Leibniz († 1716) álláspontját követni, aki azt mondotta, hogy valamennyi rendszernek igaza van abban, amit állít, s csak akkor téved, ha beszűkítve látásmódját tagadja a valóság megközelítésének valamelyik módját.

Turay Alfréd Filozófiatörténeti  vázlatok